|

„Békemisszió” 2010-ben is

2009-hez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Peace Mission névre hallgató terrorellenes hadgyakorlat Ázsiában, . Az eseményt most is az SCO (Shanghai Cooperation Organization – Sanghaji Együttműködési Szervezet) bonyolítja le, melynek hat tagja vesz majd részt rajta: Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán (Üzbegisztán idén kihagyja a hadijátékot). A fenti nemzetek fegyveres erőitől több mint 5000 katonát delegáltak a gyakorlatra.

A Kazahsztánban lebonyolításra kerülő Peace Mission célja, hogy felkészítse a hadseregeket az egyre többször előforduló terrorcselekmények és belső fegyveres konfliktusok kezelésére. A 2001-ben alakult SCO is az utóbbi időben mindinkább aktívabb közép- és kelet-ázsiai muszlim szélsőségesek elleni küzdelmet tűzte zászlajára, ebbe pedig tökéletesen illeszkedik a lassan hagyományosság váló gyakorlat. Az SCO azóta egyébként kiterjesztette szerepkörét a katasztrófavédelemre is, ami szintén kiemelten fontossá vált évtizedünkre.

Kínai katonák a Peace Mission 2009 gyakorlaton (Forrás) ,

Az együttműködés sikerességét mutatja a Peace Mission résztvevőinek népes tábora és a jelenlévő emberek és katonai eszközök mennyisége is. Csak Oroszország több mint 1000 katonával, 130 különféle páncélozott járművel (harckocsik, önjáró tüzérségi eszközök, páncélozott csapatszállítók, stb.) , 100 szállítójárművel és több mint 10 repülő eszközzel (Szu-24 bombázók, Szu-25 közvetlen légi támogatók és Mi-8 helikopterek) delegálta magát. Hasonló méretű részvétel várható Kína részéről is, mely a tavalyi rendezvényt is kiemelt fontosságúnak tartotta.

A Peace Mission 2009 kínai szemszögből nézve egyébként tartalmazott némi kellemetlenséget is, ugyanis ekkor zuhant le egy JH-7A típusú vadászbombázójuk, két pilóta halálát okozva. Reméljük, idén nem kerül sor hasonlóra, és a gyakorlat különös események nélkül lezajlik majd.
A 2010-es Peace Mission szeptember 9-én kezdődött, és 17 napig, szeptember 25-ig tart majd. 24-én az SCO országainak védelmi miniszterei közösen meglátogatják majd a gyakorlatot, mely során betekintést nyerhetnek annak részleteibe is, és némi műsort is rendeznek majd nekik.

7 hozzászólás “„Békemisszió” 2010-ben is”

  1. Én is láttam a csőszűkítőt,de egy gyakorlaton olyan dolgokat csinálsz amiket éles helyzetben is tennél hisz a gyakorlat az éles helyzetek szimulálása.Ezért ha itt lő futás közben,akkor bizony éles helyzetben is lőne,mert ezt tanulta meg/ez válik neki természetessé.Stressz helyzetben automatikusan azokat a tevékenységeket csinálod amiket begyakoroltál.

  2. Mackensen

    A videón látható fegyveresek valóban jól csinálják,főleg a legközelebb haladó lövészre hívnám fel a figyelmet(véleményem szerint ez alapján videó alapján ő a legképzettebb!).A kép alapján a Kínai katonák futnak és nem gördülő járást alkalmaznak(amit te lassú menetnek neveztél és a linkelt videón is így mennek a lövészek).