|

APC-ket vásárol Észtország

Hazánkhoz hasonlóan a 2004-óta NATO-tag Észtország is részt vállal az afganisztáni misszióból. A balti országnak jelenleg 155 katonája van az ázsiai országban (egyszerre maximum 170-et engedélyez a kormányrendelet), akik biztonságának növelésére jelentős összegeket fordít az észt állam, ugyanis eddig 8 hősi halottat és 46 sebesültet írhattak fel a veszteségi listára. Éppen ezért a kontingens eszközparkját folyamatosan fejlesztik, például páncélozott szállító járművekkel is.

Most például 80 Patria (eredetileg SISU) XA-188 APC-t vásárolnak használtan Hollandiától. Peeter Kuimet, az Észt Védelmi Minisztérium szóvivője elmondta: a 20 millió eurós (25,7 millió dollár) üzlet lesz az ország eddigi legnagyobb ilyen jellegű haditechnikára vonatkozó beszerzése, és megkétszerezi az észt fegyveres erők páncélozott járműveinek számát. Jelenleg még nem írták alá a szerződést, egyelőre csak előzetes szándéknyilatkozat áll rendelkezésre, mivel még folynak a tárgyalások bizonyos részletekről, mint például a szállítási menetrend és a fizetési részletek ütemezése.

’A jelenlegi páncélozott szállító járműveinkkel összehasonlítva ezek az eszközök sokkal nagyobb védelmet nyújtanak katonáinknak. Szeretnénk, ha az első példányok még ebben az évben eljutnának az Afganisztánban harcoló észt kontingenshez. ’ – mondta Jaak Aaviksoo észt védelmi miniszter az állami televíziónak. Hozzátette, hogy a Védelmi Minisztérium ezen túl is kiemelt figyelmet fordít majd a csapatok biztonságának növelésére.

Észt XA-180EST Irakban (Forrás) ,

Észtország még 2004-ben vásárolt Finnországtól 4 millió euró (5,1 millió dollár) értékben 60 XA-180EST APC-t. Ez az XA-188 egyik korábbi, kevésbé fejlett verziója, az afganisztáni harcokban ezeket használják nagyobb számban. Kuimet szerint a támadások miatt kettőt végleg selejtezni kellett, mivel javíthatatlan sérüléseket szenvedtek, hét-nyolc pedig most is Észtországban van nagyjavításon. Mindazonáltal a járművekkel teljesen meg vannak elégedve.

Mielőtt Hollandia átadja XA-188-asait, azokat teljes körű modernizálásnak vetik majd alá – legalábbis Észtország szerint, ők ugyanis teljesen harcra készen szeretnék átvenni őket, hogy még idén átküldhessék őket Afganisztánba. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezeket a fejlesztéseket a Patria vagy a Holland Védelmi Minisztérium végzi majd el. Annyit viszont tudni lehet, hogy a holland APC-k rendelkeznek fegyverzettel is, legalábbis a GVV jelű szállító változatok, ezeket egy 12,7 mm-es géppuskával és műholdas navigációs rendszerrel is ellátták. A GWT jelű egészségügyi járművek fegyvertelenek.
Hollandia egyébként 90 XA-188-al rendelkezik, így nagyjából a teljes állományt átadják Észtországnak. Egyes források szerint lehetséges, hogy később a maradék is a balti országba kerül.

Kapcsolódó hír, hogy az Észt Védelmi Minisztérium megerősítette: tegnap újabb észt katona halt hősi halált Afganisztánban, Helmand tartományban, miután konvoját IED- támadás érte. Még sikerült kórházba szállítani, ám sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a gyors mentés sem segíthetett rajta.

5 hozzászólás “APC-ket vásárol Észtország”

  1. Huuúú ebből jó kis vita lesz. Na azt nem tudom, hogy az észt politikusok, katonai vezetők, mikét számolnak el a közvéleménynek ezzel a veszteséggel, és azok mit szólnak hozzá??? Ez nagyon magas. Mondjuk én úgy tudom az észt katonák a lesürüjében vannak. Még az szerencséjük, hogy a vezetés nem sajnálja a pénzt a felszerelés beszerzésektől. Hát nálunk még egy gépkarabély tender is hosszú évekig húzódik . És nevetséges módon a más országokban bevált eszközöket is (Mp5, M24, M249…stb) hónapokig évekig tesztelik csak hogy legyen egy két léhűtőnek munkája meg beosztása. Hát most jól elkanyarodtam, de mindig felforr az agyvizem ha látom máshol milyen könnyedén megy minden, nálunk meg nem.