|

Már készül az első MQ-4

Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének erősen öregedő és elavulófélben lévő, 220 gépes Lockheed Martin P-3C Orion flottáját Boeing P-8 Poseidon és Northrop Grumman MQ-4C Global Hawk típusokkal fogja leváltani. Előbbi már a berepülési programját végzi, utóbbiból viszont csak most kezdte el készíteni az elsőt a gyártó. A pilóta nélküli repülőgépből 68-at, míg a 737-esen alapuló Poseidonból 117-et rendszeresít majd a US Navy.

A Northrop Grumman sajtóközleményében jelentette be szeptember 1-jén, hogy a Mississippiben lévő Moss Point-i gyára elkezdte az első MQ-4C Global Hawk építését. A típusra BAMS (Broad Area Maritime Surveillance – Nagy Hatótávolságú Haditengerészeti Felderítő) néven is hivatkoznak néhány helyen. A P-8 Poseidon mellett e repülőgépek jelentik majd az elkövetkező körülbelül 30-35 évben az Egyesült Államok tengerészeti felderítőerejét, így kiemelten fontos programként kezelik rendszeresítésüket.

Global Hawk (Forrás) ,

Maga a repülőgép a jól ismert RQ-4-en alapul, ám van egy-két különbség a légierő gépeihez képest: a tengerész verzió aktív elektronikus sugáreltérítésű (AESA) radart kapott, mellyel jelentős mennyiségű óceán-felületet pásztázhat, valamint megerősített szárnyakkal is rendelkezik, melyeken felfüggesztési pontokat alakítottak ki a fegyverzet számára. A két haderőnem a tervek szerint igyekszik majd a lehető legjobban együttműködni az üzemeltetés kapcsán, ezzel mindketten jelentős összegeket takaríthatnak meg.

A USAF egyébként nem teljesen elégedett az RQ-4 Global Hawk gyártási ütemével és költségeivel. Ott a szintén nem mai csirkének számító Lockheed Martin U-2 kémrepülőgépeket váltja majd az UAV, azonban nem megy minden simán a programmal. Júniusban például elhalasztották a döntést négy további példány beszerzéséről, mivel a tesztrepülések alatt a Block 40-es széria nem teljesített megfelelően. A kérdéssel jelenleg is foglalkoznak, várhatóan október végén-november elején ülnek le tárgyalni a gyártó és a légierő, hogy megállapodjanak a továbbiakról.

One Response to “Már készül az első MQ-4”