|

Észak-Korea kész az atombombát is bevetni

Észak-Korea nagykövete Kubában bejelentette, országa önvédelemből kész atomfegyvereket is bevetni egy esetleges támadás esetén.

Kwon Sung Chol augusztus 27-én, Kuba és Észak-Korea diplomáciai kapcsolatának 50. évfordulója alkalmából rendezett estélyen mondott beszédet.
“Ha Dél-Korea vagy az Egyesült Államok megtámadná országunkat, mi ebben a szent háborúban a nukleáris elrettentő erőnkre támaszkodnánk a válaszcsapáskor.” – idézte Cholt a Prensa Latina kormányzati ügynökség.

Észak-Korea már korábban is fenyegetett hasonlóval válaszul a közös, amerikai és dél-koreai haditengerészeti hadgyakorlatra.

Ám kissé meglepő mondatok is elhangzottak az este folyamán Kwon Sung Chol szájából:
“A mi kormányunk erőfeszítéseket kíván tenni a félszigeten a nukleáris leszerelés terén, törekedve a tartós békére, mely elengedhetetlen alapja a két Korea újraegyesítésének.” – mondta a nagykövet.

21 hozzászólás “Észak-Korea kész az atombombát is bevetni”

  1. Janaj

    Nagyon egyszerű a dolog.Az a jóember elmondta,hogy mindenre atom a válasz,utána beböfögte,hogy ők milyen békeszeretőek ezért még a nukleáris fegyvereiket is képesek leszerelni(ez nyilván hazugság de jól hangzik).

  2. Mert szerintetek mi a fenét tehetnének mondjuk ha mind a kettő egyszerre megtámadná. Mondjuk a légierőével biztos nem tudna fenyegetőzni. Így maradt az atom. Valamit meg mondani kellet nehogy a héják vérszemet kapjanak.

  3. molni

    “Mekkorát? Mivel? Hogyan? Merre? Miért nem veszi észre ezt dél?”

    Taepodong-2 állítólag Alaszkát is eléri de ha ennek a hatótávnak csak a fele igaz DK(Japán)teljes területe akkor is le van fogva.

    Mackensen

    Persze,hogy benne van a pakliban.Azt viszont ne vitassuk,hogy ez olyan blöff amit nem lehet figyelmen kívül hagyni…már ha blöff!

  4. AZ USA ellen max egy olyat tudnák elképzelni,hogy behajóznának egy kereskedő hajón valamelyik nagyváros kikötőjébe,ez akkora nagy pusztítást nem okozna de elég lenne sok ember megölésére a keletkező sugárzás,de egy ilyen húzással Észak-Korea aláírná a halálos ítéletét.

  5. Taepodong-2 állítólag Alaszkát is eléri de ha ennek a hatótávnak csak a fele igaz DK(Japán)teljes területe akkor is le van fogva.

    Ez az, amiből volt két indítás és egyik sem jött össze? Erre te rá mernél tenni egy robbanófejet? Erősen kétséges, hogy cébaér.

    Becsült teherbírása 1-1,5 tonna. Ha azont a szinten vannak, mint az első jenki atomfegyerek, akkor fel sem lehet erre tenni.

    Dél-Elérésére a Taepodong-1 is elégséges lehet, de itt is lehetnek terherbítás és méretgondok.

    Szóval ma azt lehet biztonsággal kijelenteni, hogy észak bármit fel tdu robbantani, ami Észak-Koreában van…

  6. A Taepodong-2 csak egy példa volt.A kistestvérének hatótávja kb 2500km teljesen feltöltve(folyékony hajtóanyagú rakétáról van szó) viszont ha csak Szöult kell elérnie akkor ennek a mennyiségnek a töredéke is elég így viszont elvileg nagyobb tömegű robbanófejet hordozhat(ez csak elmélet nem tudom,hogy ez a dolog ugyan úgy működik-e mint a repülőknél).

  7. Ez jó. Bevetjük az atomot,ha megtámadnak,védekezéskor arra támaszkodunk. Pár mondattal arrébb,élen fogunk járni a leszerelésben.Alig észrevehető,enyhe ellentmondás. Lehet,hogy a kicsit túl sok molyirtót itattak vele a nagy ünnep alkalmából a kubaiak?:DD

  8. Abban sem lennék biztos, hogy a két sikeres kísérleti robbantás a föld alatt azt jelenti, hogy rendelkeznek rakétára felszerelhető, működő, ténylegesen bevethető, és többé kevésbé biztonságosan szállítható, igazi robbanófejjel.

    De teherautóval már valószínüleg saját területükön belül tényleg azt robbantanak fel, amit akarnak. Levegőben akkora lenne az ellenséges légifölény, hogy kb. nem is érdemes próbálkozni, mert szinte biztos, hogy visszahullana gépestől saját területre.

  9. A határ mentén atommal is aláaknázhatnak területeket. Elvileg…
    Másrészt a második szöveg miatt ez az egész ilyen “légyszi ne bántsatok már, tudjuk hogy erősebbek vagytok” hangulatúra sikeredett.

  10. Hát öcsém!
    Ezek is tudnak ám úgy fordulni, ahogy a napraforgó! Kifejlesztik az atomot, hogy azt felhasználva békésen egyesüljön a két Korea cirka 57 évnyi folyamatos farkasszem nézés után, ha meg valaki támad, akkor “szent háborúban” – ami valljuk meg egy kicsit tálibosan/dzsihádosan hangzik – megvédik magukat! Csak nehogy eljöjjön azaz idő, amikor azzal fognak fenyegetőzni, hogy a gonosz imperialista dél nem ad nekik élelmiszert, mert hát a nép éhezik a bölcs és nagy tudásu vezetőknek köszönhetően, csak ezt hát a nagy vezírek délre kenik! A birka népség, amint tudatlanságban tartnak – vagy ha mást gondolsz, mondasz meghalsz vagy munkatábor – beveszi!
    Na egyezkedj vele! Akármit csinálsz, a másik nyer, te pedig eldöntheted melyik ujjadba harapsz! (Igaz egy atomháborúnak csak VESZTESEI VANNAK!) Hát ha Észak-Koreát egy nő testesíteni meg akkor midnen pasi visítva rohanna el tőle!

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.