|

Nagyszabású kínai hadgyakorlat készül

A Távol-Kelet vizein a sorozatos amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatok mellett napokon belül egy másik nagyszabású esemény is zajlik majd, ugyanis a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete éles lő- és hadgyakorlatot tart majd a Sárga-tengeren – jelentette be a kínai védelmi minisztérium vasárnap. Elmondásuk szerint ez a gyakorlat nem a dél-koreai és amerikai hadijátékok ellensúlyozását szolgálja, pusztán egy megszokott éves rutinfeladat.

A tengerészeti hadgyakorlatot, melyen a Kínai Népköztársaság haditengerészeti erőinek apraja-nagyja részt vesz majd, szeptember 1-je és 4-e között rendezik meg a Koreai-félsziget és Kína közötti öbölben. Ennek keretében egyaránt sor kerül a rendelkezésre álló fegyverrendszerek élesben való kipróbálására és ’normál’ hadgyakorlatozásra is. A minisztériumi források szerint az idei gyakorlat célja elsősorban a haditengerészet tüzérségi képességeinek felmérése lesz.

Hasonló pillanatok tarkítják majd a mostani gyakorlatot is (Forrás) ,

’Ez egy menetrend szerinti rendezvény, jó előre számíthatott rá mindenki a térségben. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg követi a tervezett programját, a hagyományos eseményektől semmi esetre sem tér el.’ – áll a minisztérium nyilatkozatában. Az amerikai és dél-koreai fél egyelőre nem kommentálta a hírt, nem tudni, tesznek-e intézkedéseket a saját gyakorlatukban az esetleges atrocitások elkerülésének érdekében, bár a kínaiak szerint a két rendezvény egymástól távol kerül lebonyolításra, így nem lesz esély ilyesmire.

2 hozzászólás “Nagyszabású kínai hadgyakorlat készül”