|

Amerikai hadihajó mentette meg az irániak életét – FRISSÍTVE

Meglehetősen paprikás a hangulat az Amerikai Egyesült Államok és Irán között, ám ennek ellenére képesek némi emberséges cselekedetet is véghezvinni, ha a helyzet úgy kívánja.

A USS Harry S. Truman (CVN-75) repülőgép-hordozó köré szervezett CSG (Carrier Strike Group) a múlt héten 8 iráni tengerész életét mentette meg. Augusztus 18-án az Arab-tenger északi részén hajózó Trumman fedélzetéről felszállt, a VFA-37 kötelékébe tartozó F/A-18C Hornet helyi idő szerint 20:45 körül egy tűzbe borult hajót fedezett fel. A helyzetjelentés leadása után a repülőgép-hordozóról két (az SH-7 kötelékébe tartozó) SH-60 Sea Hawk helikopter indult a bajba jutott tengerészek segítségére.

A két forgószárnyas 21:30 körül ért a helyszínre, majd felfedezvén a mentőcsónakban hánykolódó 8 személyt, fedélzetükről kutató-mentők ugrottak a vízbe. 4-4 tengerészt a fedélzetre véve, a helikopterek visszatértek a Trummanra. A kimentettek számára útközben takarókat, valamint száraz ruhát és cipőt biztosítottak, majd a hordozó Gyógyászati részlege vizsgálta meg őket. Megállapították, hogy remek állapotban vannak, különösebb sérülés nélkül megúszták a kalandot.

Truman Carrier Strike Group ,

„Ez egy nagyszerű csapatmunka volt a Trumman CSG részéről” mondta Patrick Driscoll admirális, a CSG 10 parancsnoka. „Kötelességünk hivatásos haditengerészként és hivatásos hajósként, hogy segítsünk a rászorulókon. Van egy régi hagyomány, mely szerint a veszélyben lévő tengerészek számára kutató-mentő és orvosi segítségnyújtást kell biztosítani, így egy percet sem habozott a hajózó személyzetünk és kutató-mentőink, hogy segítsenek-e ezeken a tengerészeken.”

A 8 iráni tengerész augusztus 20-ig az amerikai repülőgép-hordozó hajón maradt, amíg döntés született, hogyan lehetne biztonságosan hazaszállítani őket. Végül egy, az Iráni Haditengerészet kötelékébe tartozó hajó vette őket a fedélzetére.

11 hozzászólás “Amerikai hadihajó mentette meg az irániak életét – FRISSÍTVE”

  1. A fotón láthaó iráni ladik méreteiből gondolom hogy ez bizony nem az Öböl hanem a nyílt óceán. Már csak azért mert ugye a CVBG sem megy túl közel és egy ilyen méretű hajót sem küldenek ha egy kissebb őrhajó is elég lenne.

    Az az küldtek egy üzit az irániaknak hogy itt vannak az embereitek gyertek értük.

  2. A fene sem érti hogy szinte mindent megtudunk a mentésről, és a tengerészekről, de hogy milyen hajó égett ki, és kik voltak ők, azt nem.

    http://72.233.92.162/showthread.php?s=059ed0d67a6c6a377ead8a2df44743cc&t=60626

    Minden estre az iráni hadsereg USA képzési módszereit viszi tovább. És szerintem ezt többször is írtam, ha ma az amerikai vezetés kezet nyújtana nekik (mint a sah idejében) azt azonnal elfogadnák. És talán a legnagyobb szövetségesük lehetne a közel keleten. Nem is beszélve az esetleges óriási fegyverrendelésekről. (F14) Még csak ideológiai probléma sem lenne mert azt a klérus rövid úton kezelni tudná. Sajnálatos és érdekes hogy az előrelátó USA kormányzati politikát hogy el tudja téríteni a katonai lobbi a helyes útról. Obama pedig nem ismeri fel az egyedüli lehetőséget, vagy felismerte de még élni akar 1 darabig. Pedig most megint erre kedvező helyzet teremtődött.

  3. Jó kis történet, szemléletes példája annak, hogy nem csak elpusztíthatják, de akár meg is menthetik egymást. Egy profi kampányt kéne kerekíteni köré, amely kiindulópontja lehetne annak a szükséges paradigmaváltásnak, melynek keretében bevonják Iránt a körülötte kialakított két szarkupac fenntartásába.

    Sehol nem látom még ezt a paradigmaváltást, pedig az USA távozásával mindenképp szerep hárul Iránra és mindkettejüknek jobb lenne, ha közösen alakítanák ki a fenntartható stabilitást a térségben, hiszen az instabilitás egyiküknek sem érdekük. Azonban a jelenlegi ősellenség viszonyrendszerben nem lehet kivitelezni a közös rendfenntartást. Ideje lenne elkezdeni belecsepegtetni a köztudatba, hogy Iránnal szemben nem a konfliktus az egyetlen opció.

    Ennek érdekében az EU-nak is cselekednie kellene. Az eszközök adottak és az orrunk előtt vannak: a Nabucco-t tovább kell vinni Irakból Iránba. Egy ilyen nagyvolumenű gazdasági kapocs jelentősen csökkentené a konfliktus lehetőségét és minket is megszabadítana az orosz gázfüggőségtől.

    Újra kell gondolni a kapcsolatunkat Iránnal, a jelenlegi elgondolás nem jó, előbb-utóbb katasztrófához vezet.

  4. Odahaza meg a sárga földig letolják a 8 tengerészt:
    „A próféta szakállára Yusuf, hogy rúgjon bokán a teve Hassan, ott voltatok azon a batár nagy gyaur teknőn és nem voltatok képesek fúrni pár lyukat az aljában??!! Na mindegy, most már legalább tudjuk, hogy fogjuk feljuttatni a fedélzetre legközelebb az enyhén suicid hajlamú igazhitű kommandós testvéreinket, 15-20kg C4-el a mentőövükbe rejtve, mielőtt a hitetlen kutyák rájönnek, hogy a múltkor reklámozott bombázó UAV-énk, a „Halál Nagykövete” csak 1:1-es makett kartonból. Az Ajatollah – áldassék a neve! – unokaöccse Habib ragasztotta össze technika órán a korán-iskolában.”