|

Moszkva: nincs Sz-300 Dél-Oszétiában

Szűk két hete jelentette be Moszkva, hogy Abházia felé (is) meglévő védelmi kötelezettsége és a területen lévő orosz csapatok védelme érdekében Sz-300-as légvédelmi komplexumokat telepített a Tbiliszi által szakadár régiónak tekintett területre.

Míg a grúz kormány vélhetően nagyobb adag nyakkendő megrendelése után, az újraegyesítései miniszter, Temur Jakobasvili által kommunikálta nemtetszését és a helyzetet a 2008-as tűzszüneti megállapodás egyértelmű felrúgásának minősítette, – melynek ügyében a nemzetközi fórumokhoz fog fordulni – addig Washington csak úgymond ásítva legyintett egyet és közölte, hogy a hírben nincs semmi újdonság, hiszen Moszkva már legalább 2 éve állomásoztat Sz-300-asokat a szóban forgó területen. Hogy információik szerint érkeztek-e új komplexumok, arról nem nyilatkoztak.

Az ügyben akkor nyilatkozott Dél-Oszétia is, akinek védelmi minisztere elmondta, hogy bár országa megfelelően potens légvédelemmel rendelkezik, az Sz-300-as komplexumok telepítése nem feltétlenül lenne felesleges.

Ezen a vonalon rukkolt elő Tbiliszi új nyilatkozattal – szerdán, a külügyminiszteren keresztül azzal vádolta meg Moszkvát, hogy Dél-Oszétiába is telepítettek a mai napig többek által vágyott légvédelmi rendszerből:

„Oroszország telepített Sz-300-asokat a megszállt Abháziába… Biztosíthatom önöket, hogy bár még nem jelentették be, ám az oroszok Chinvali körzetébe is telepítettek Sz-300-asokat” – nyilatkozta tehát a grúz védelmi miniszter, Grigol Vasadze.

Oroszország válasza a védelmi minisztérium eredetű anyag formájában még szerdán befutott, melyben Moszkva tagadja, hogy telepítette volna a szóban forgó légvédelmi komplexumot a dél-oszét főváros körzetébe.

Buk-M2E @ MAKSZ 2007

Sz-300 nincs, Buk van. A fotón az SA-11 komplexum exportra szánt, M2E változatának TELAR (radarral ellátott szállító-indító jármű) komponense látható a 2007-es MAKSZ-on. | Forrás ,

„Nincsenek orosz Sz-300-as légvédelmi komplexumok Dél-Oszétia területén. Nincsen rájuk szükség. … Az orosz katonai létesítmény és Dél-Oszétia védelmét Buk légvédelmi rendszerek látják el.” – áll a nyilatkozatban, melyben arra is rámutatnak, hogy Dél-Oszétia földrajzi adottságai korlátoznák az Sz-300-asok telepíthetőségét.

40 hozzászólás “Moszkva: nincs Sz-300 Dél-Oszétiában”

  1. Amúgy tényleg vicces.

    Grúzia úgy viselkedik mintha egyenrangú lenne Oroszországgal.. Azt közben kis lepkefing az egész ország. Azért mert az amcsik -érdekből- tápolják őket nem kéne ilyen nagy mellénnyel puffogni mert aztán a nagy medve megint lebasz nekik egy sallert aztán majd nézhetnek mint Szergej az üres vodkás üvegre..

  2. ja Erdélyi Magyarok se voltak elnyomva ám Romániában…. Grúzok se Grúzia oroszok által csendesen megszállt egy megyéjében DOban.

    másikhoz ennyi se kell semmiböl nem áll átírni:

    1956ban csak feltünési viszketegségben szenvedtünk. Azthittük tényezők vagyunk. Aztközben rohadtul nem voltunk.. jöttek az oroszok oszt beverték a pofánkat. vagy talán jobb lenne trianont ide citálni? Erdély MO része volt. Oszt lett Románia. DO/Abházia Grúzia része volt oszt most Oroszrszág. (Most tekintsünk el attól, hogy elvileg Abházia/DO Grúzia része. Gyakorlatban nem.)

  3. Üdv!

    valószínűleg tényleg nem fog nekik senki segíteni.

    OFF:
    „ja Erdélyi Magyarok se voltak elnyomva ám Romániában…. Grúzok se Grúzia oroszok által csendesen megszállt egy megyéjében DOban.”

    Hümm.. az oroszok teleszaporodták Dél-Oszétiát ( kb. 100 év alatt és nem megszállták ), mint ahogy a románok teleszaporodták a partiumot ( illetve betelepültek ); ezért ők lettek a többség és elszakadtak az anyaországtól.
    Ezt jó európai polgárként elítéljük ( trianon esetében, ha valóban jó európaiak lennénk, akkor annak is örülnénk, de szerencsére nem vagyunk azok ), de az albánok meg teleszaporodták Koszovót ( a szerbség bölcsőjét ) és elszakadtak. Ennek jó európai polgárként örültünk.
    Egyszóval nem lehet elvitatni egyik esetben sem, hogy kialakult
    egy masszív többség.

    …És nem utolsó sorban a cigányok teleszaporodják Magyarországot :-(

  4. Oké töbsége volt az orosz kisebbség azokon a területeken.

    De ki az a hülye hogy úgy küldi oda a hadsereget hogy öljetek minél több oroszt.

    Mikor oroszok ország aki a szomszédod egy megy gyengült nagy hatalom.

    Most is höbörögnek mit remélnek megérkezik majd egy jenki hordozó kötelék védelmükre.
    Mért is?

    Mikor a jenkik nagyon jól tudják ha kell Iván mostani helyzetbe nagyon is tudná őket sz………

    Nem segít az afganisztáni logisztikába + a tálibok hirtelen orosz fegyvereket kapnak , konzerv nyitótól kezdve az aknákig.

  5. Sem Dél-Oszétiában, sem Abháziában nem jelentős az orosz nemzetiségűek száma. Azok száma kiugróan magas, akik ott orosz állampolgársággal rendelkeznek.

    Az 1956-2008. párhuzam akkora baromság, hogy az már fáj. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy Fade barátunk komolyan gondolta, mert viccnek felettébb durva lenne.

    Grúziában (a teljes területén) állomásoztak-e orosz csapatok az események idején? Nálunk anno szovjet békefenntartók állomásoztak-e általunk is elfogadottan? Grúzia orosz irányítású szövetségi rendszerhez tartozott-e? Mi támadtuk meg anno a szovjeteket vagy fordítva? Anno nálunk melyik megye közölte, hogy nem kíván Magyarországhoz tartozni?

    Abházia amúgy a SzU idején autonóm SZSZK volt, Dél-Oszétia pedig autonóm terület.

  6. Fade! Pár napja még tapsoltál Koszovó miatt,hogy milyen jó a függetlenségük. Most Dél-oszétia kb ugyanez,csak ezt nem az amcsik,hanem az oroszok csinálták,de gondolom pont ez vele a bajod.A grúzok mellesleg nem voltak hajlandóak útlevelet adni az oszétoknak(akik mellesleg a jászok rokonai).Otthon nem kaptak munkát,útlevél nélkül külföldre menni meg ugye bajos. Az oroszok ezt egyszerűen kihasználták,és elkezdtek nekik is meg a szintén senkinek kezelt abbházoknak orosz útlevelet osztani. És amikor a grúzok rájuk támadtak,akkor orosz állampolgárokat,plusz egy ensz által elismert egyezmény keretében odaküldött békefenntartó csapatot támadtak meg. Amit az oroszok megtoroltak,és levertek egy sallert a nyakkendőzabálónak. Ez mindenkit persze meglepett meg jött a rinyálás,most tőled is,hogy jaj szegény grúzok. Nem azok magukra hozták a szart,azzal amilyen politikát folytattak ezzel a két népcsoporttal. Tetszettek volna útlevelet adni… Mellesleg 91-ben népszavazás volt arról,hogy ez a két tartomány Grúzia része legyen-e,mint anno a sztálini időkben(utána újra önálló SZSZK lett mindkettő tudtommal) vagy Grúzia része. Ők nem akartak Grúzia része lenni,a népszavazás eredménye meg is lett: a grúzok,akkor is megtámadták az országot. Ennyi. Ez akkor lenne „56” ahogy te fogalmazol,ha az oroszok a grúzoknak segítenek elfoglalni a két azóta már független országot. De így köze nincs hozzá,és a grúzok maguknak csinálták a bajt.

  7. Fed lehet hogy a nyugati sajtó úgy mutogatta mint ha a csunya oroszok szét csapják az ártalan grúzokat ezt nem kell bevenni.

    Ez olyan mint az Iraki tömegpusztító fegyver.

    Mai Iraki szerintem Szadam bácsiért mostani eszével halálba ment volna érte.

    Jenki Iraki megjelenése véresebb volt mint a nagy diktátor rendszere a legrosszabb perceibe.

    Nagy Iraki felszabadulás után 10 évvel még bombák robbannak a piacion.

    Grúzok meg arrogánsak volt az hitték még mindig Vodkás Jelci az oroszok feje aki hagyta szétverni országát.

    Erre Putyinnal és az ex KGB bandával álltak szembe.
    Egy erősödő országgal a hátukba.

    Nem is a legjobb fegyvereiket vetették be , úgy jenki módra mert nem számoltak komolyan a támadással.

    Átunna is inkább nem a legjobb de a leggyorsabban átdobható technikájukkal győztek.

    Ez egy jogos orosz lépés volt. Azon se kellett volna csodálkozni ha Grúzia teljes egészét ellenőrzésük alá vonják.

    Grúzia hadban állt az Oroszokkal előbbi volt az agresszor

  8. Fade ezzel hiányos történelmi tudásodról tanúskodol.

    Trianonnal az volt baj hogy tényleges népesedési helyzetet nem vette figyelembe.

    60% és a felett magyar lakta területek kerültek az új országokhoz.

    Mikor mindenki a népek önrendelkezéséről beszél.

    Másik a vörös gróf és Kun Béla slepje is legyengítette a magyarságot.

    Kun Béla urántól mocskos zs….. a magyar.

    Katonai értelem a Magyar-királyi honvédség nem volt legyőzve.

    17-be Bukarestet a Székely hadosztály megszállás tartja.

    1 világ háborúba 16-tól már csak magyar, osztrákok és minimális egyébb náció szolgál a Monarchia állományába.

    A szlávok megbízhatatlansága miatt.

    Ha a satnya királyunk után egyből van egy Horthy-k akkor nem vesztünk el 1 évet a vörös terról nem tombol és egy jól felfegyverzett harcban edzet honvédelmi erő áll rendelkezésünkre.
    18-19 Párizsi békébe beletudtunk volna szólni.

    Ez a mi lett volna ha.

    Egy biztos ha egyből a katonai fővezetés veszi át a hatalmat akkor.

    18-ban a vörös csürhét a Dunába lövik.

    Szlávok a monarchia hadihajóiból egy darabot se kapnak, jó magyar virtus szerint vagy csatába elsüllyedtek volna vagy a tengerészeink robbantották volna fel őket.

    Mint 49-ben mikor sok huszár inkább saját kezűleg ölte meg a lovát mint hogy osztrák kezébe adja.

  9. Fade ja máskülönben Szlovákia se tudod össze vetni Abháziával.

    Szlovákia Antal Jóska balfasz szörnyszülötte.

    Most mikor Szlovákok ölik a magyar nem véletlen hogy senki nem emlegeti a nagy Antal Józsefet.

    Még véletlenül a jó népbe tudatosulna mit is tett és kihantolnák és Szlota kertjébe temetnék, hagy élvezze művét.

  10. monyok: Komoly probléma, hogy értelmetlen összevisszaságokat írsz. Értem én szellemi betegségeid vannak, de nekem így nincs kedvem kibogarászni a talán ott se lévő összefüggéseket.

    Amúgy töriből végig jeles/kitünő voltam, hobbim is volt kicsit, főleg a 19-20század. Ettől még tény minden relatív és lehet nem értek hozzá.

    más: Had ajánljam figyelmetekbe egyik (régen főleg makros) fotostársam repülős képeit is. (Ő tényleg jól fotózik, nem csak megvette a felszerelést… :) )

    http://photo.nagykrisztian.com/events/airshow2010hu/index.php?l=en

    http://photo.nagykrisztian.com/events/airshow2010uk/index.php?l=en

    akit érdekel a makrozás nézhet azokat is tőle…. http://photo.nagykrisztian.com/index.php?l=en

  11. Fade képzeld én is 5-ös voltam töriből,emelt szinten érettségiztem és az is 5-ös lett. De ahogy látom te el se akarod olvasni mit ír a másik,mert „nincs kedved”. Akkor miért fórumozol már bocs? Az általában arról szól,hogy elolvasom a másik véleményét MEGÉRTEM majd válszolok rá,ha valami szerintem máshogy van. Erre te leugatod a másikat,hogy agybeteg… Pedig igen valószínű,hogy nem az. Jöttél az egyik ideáddal,hogy 2008=1956. Nagyon nem úgy van,a közelében sincsen. Ezt elmondtuk leírtuk neked,akkor jöttél a következővel,az sem passzolt akkor gyorsan kiderült,hogy a másik agybeteg…
    Nagyjából annyi a lényeg,hogy a grúz vezetés magának okozta a bajt,azzal ahogy bánt ezzel a két népcsoporttal. És most ők a köcsögök,mert önállóak lettek,mert szegény kicsi grúzokkal szemben azzá tette őket a gonosz teddymaci,aki valójában egy ronda két fejű sas. És ezek a csúnya oszétok meg abbházok még örülnek is ennek.Borzalom,bezzeg a koszovói albán függetlenségnek tapsoltál,hogy az milyen fasza. Ahogy látom azért mert ott amcsi zászló lengett. A szerbek sem kutya de a koszovói albánok autólopás+drogkereskedelem kombóban a legerősebbek,avval jutottak ide szinte. Hallottam olyan német katonáról aki békefenntartó szolgálata során megtalálta Koszovóban a két véve ellopott kocsiját,és még a rendszám is ugyanaz volt rajta! Egy oktatóm is találkozott a szerb határon egy magyar rendszámú mercivel. Úgy volt vele,hogy odamegy beszélget,végre egy magyar. Erre kiderült,hogy a fószer albán from koszovó. Így inkább nem kérdezte,hogy honnan is a magyar rendszámú autó… Aggódsz itt az elnyomott grúzokért. Az abbházokért,oszétokért nem aggódtál gondolom amikor a grúzok próbálták őket elnyomni. Vagy most a szerb civilekért akik mitrovicában élnek albán elnyomás alatt,várva,hogyha átadják az ősrégi szerb kolostorok őrzését az albánoknak a NATO katonák,akkor az lesz az első,hogy azok rögtön lerombolják.Az ugye nem baj.Ja és egy mondás amit egy kint szolgált magyar katonától hallottam: „Gyere Koszovóba,az autód már itt van”

  12. side: Tán monyoknak válaszoltam a nem értem a hszeidetel. Onnan lehet ezt tudni, hogy úgy indul a hszem, hogy: „monyok:”

    Jöttem avval, hogy ez baromira nem az a fekete fehér akármi aminek ezt már nem is tudom ki leírta. Hoztam rá pldat. Ami nem egyezik ja. És? Én annak hoztam, hogy mennyire nem fekete fehér.
    Talán python linkelt még ~2hete egy leírást, térképet mi, hogy miért. Láthatóan nem olvastátok halálra.

  13. Fade! Ne terelj! :D
    Nem akarod még benyögni a muhi csatát vagy az ország 3 részre szakadását? Utóbbit biztosan szimpatikusnak találnád, hiszen Grúzia is 3 részre szakadt tulajdonképpen… :DDDDDD

    Soha eddig nem röhögtem még ennyit HTKA-s kommenteken, mint most Fade okosságain…

  14. Fade?

    Mi nem baromi egyértelmű?

    Trianont ide kavarod.

    Mikor szerintem fingod nincs hogy az értelmesebb mért mondja hogy vesszen Trianon.

    Magyar Királyság nem volt egy homogén állam.

    Tatár, Oszmán, Osztrák meg tette a magyar író hatásait.
    1890 évekbe volt a magyarnak valók aránya 54% körül a Magyar királyság területén.

    A népek ön rendelkezése érthető + veszítettünk.

    A nagy baj Trianonnal hogy nem szikével operáltak hanem hogy bárdal műtötték a beteget képletesen.

    Székelyföld és hasonló többségébe magyar lakta terület került más országokhoz.

    A Bécsi döntések, ami 3 hatalmi döntések voltak ezt próbálták orvosolni.

    Az hogy a gondolataim kalandoztak egyet és bele mentem egy kicsit 1917-1918 állapotokba.

    Akinek alapos a történelem tudása annak nem okozott problémát az szemezgetésem.

    Szlovák kérdés amit megint felhoztál provokatívan vagy belső sötétségtől fűtötten nem tudom.

    Az Antal József édes torzszülötte.

    1920-1990-ig van Csehszlovákia
    1990-től-…….-ig Szlovák köztársaság amit Antal József a Magyar köztársaság miniszter elnöke ismer el esőként addig senki se meri.

    Mivel csehek 90-ben azt mondták vissza a Trianoni béke szerződés előtti határaikhoz.

  15. Gúzia esetében adott 2 kisebbség ami a nagy SZU idén is önálló volt.

    Nem Grúzia részeként tekintetek rájuk ők se maguknak.

    Nagy SZU össze omlott Grúzok úgy gondolták hogy bekebelezik őket.

    Ha semmi jog vagy okiratot nem kapsz akkor nem vagy annak az államnak része amely lakhelyedet hozzá tartozónak mondja.

    Oszétek, Abházok területileg Grúziához tartoztak akaratuk ellenére de okmányokat nem kaptak hivatalosan nem léteztek Grúziába.

    Itt jön a jogos jogi csavar az pedig SZU idejéből megvoltak a a papírjaik így mondhatták hogy nem akarnak elszakadni SZU jogutódjától az Orosz-konföderációtól ezért is adhattak az oroszok nekik orosz papírokat.

    Így orosz állampolgárokká váltak, mi minden demokrácia sark köve ?

    Az hogy megvédi állampolgárait. Ehhez joga van.

    Ezért kaptak az Oroszok ENSZ felhatalmazás mikor is Grúzok civil orosz állampolgárokra támadtak központi haderejükkel.

    Orosz és FAK államok béke fenntartóinak ott léte után jött a nagy Grúz keménykedés.

    Megtámadták a Orosz és FAK államok katonáit is. Eközben megint orosz civileket öltek.

    A béke fenntartókat megtámadták orosz és FAK államok katonái sebesültek és haltak meg, a nehéz fegyverzetű grúz egységek csapásai miatt

  16. Fade ja ezt a napi szenny újságok és a Tv nem mondja.
    Nem,a hiteles tájékoztatásról volt és van szó.

    Hanem egy álláspont sulykolása az ember tömegek felé.

    Amit az ember sokat hall számára megbízható emberektől azt igaznak hiszi.

    Megjegyzem ezek az médiumok üvöltözték hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak meg alkaida kapcsolatai.

    Mikor a tájékozott ember tudta hogy az Iraki vegyi fegyver programot anno a nyugat táplálta technológiával, eszközökkel.

    Nyugat pontosan tudta hol vannak az eszközeik. Első öbölháború követően azokat vissza is vették.

    Csak hát a megszállás megkel valamivel indokolni.
    Valamint jól mutatott a esti hírekbe a halára rémült jenki baka akinek azt mondták hogy XY völgybe valószínű vegyi fegyverrel támadják majd őket.

    Utánuk meg bevágták a kamu jelentéseket amelyben a szakértők 20-30% veszteséggel számoltak.

    Tudjuk mi volt a valóság

  17. Fade szerint:
    2010. augusztus 26. csütörtök @ 23:03

    „1956ban csak feltünési viszketegségben szenvedtünk. Azthittük tényezők vagyunk. Aztközben rohadtul nem voltunk.. jöttek az oroszok oszt beverték a pofánkat”

    Azért te ritka nagy baromarcú vagy.

    „Keménykedtünk” ? Szóval ha valakinek már elege van az elnyomásból és próbál tenni hellene(harcolni) akkor már keménykedik ?!

    Ha oda figyeltél volna töri órán tudnád mi volt akkoriban a helyzet..

    56-nak köze nincs a Grúzokhoz semmilyen szempontból nem hasonlít egymásra a esemény..

    Szerintem lekéne érettségizned Fade.. :D

  18. Fade bácsi 56-nak volt az emberek számára hasznos a nemzeti önvédelem szempontjából káros következmények.

    Rákosi aki egy dilettáns volt kedvenc jelmondata „10 millió fasisztával nem lehet szocializmus építeni”

    Ő és slepje megbukott.

    Jött a tehetségesebb Kádár János

    Az emberek szabadabb mozgás teret kaptak.
    Ha befogod a szádat akkor boldogulhatsz.
    Viszonylagos jó lét volt a keleti blokk többi részéhez képest.

    90 ezért nem volt forradalom nálunk is tényleges rendszer váltás mert mindenki jól elvolt a rendszerbe.

    Sokan ezért sírják vissza Kádárt ma.

  19. vilmoci

    Komolyan kérdezed nem.

    Jön valaki aki keveri a szezont a fazonnal.

    Fade lehet hogy diszlexiás és diszgráfiás vagyok. Igen olykor oda kell figyelnem mert az agyam gyorsabban jár mint ahogy letudom írni.

    De legalább nekem nincs komoly történelmi tévedéseim és vettem a fáradságot utána nézni a Grúz helyzetnek nem a hivatalos propagandát nyeltembe.

    Amúgy amúgy meg műszaki szakterületen tanulok felső oktatásba, így ott nem olyan nagy gáz hogy nem vagyok humanista.

    Nem könyv elmézésre és a források benyalására tanítanak hanem arra hogy gondolkodjak és kérdéseket tegyek fel.

  20. Azért megjegyezném hogy a történelmi eseményeket nem szabad a nemzetközi környezetből kiragadni. A kommunizmus előretörésének is meg volt az oka és a visszaszorulásának is. Volt kedvező hatása is mert a nyugatinak nevezett országokban a szociális juttatásokra jobban odafigyeltek, mint manapság. Most meg nálunk is csak ezek a jogokat csorbítják folyamatosan. Azt sem szabad elfelejteni hogy hidegháborúnak nevezett időszak volt amibe mindkét oldalon minden hajmeresztő dolog belefért. Elég csak arra emlékezni mi volt a USA és szövetségeseinek retorikája mint egyedüli atomhatalom (igaz rövid ideig), és milyen tervek és rendszerek voltak. Nem is beszélve a pofátlan berepüléses időszakokról. Erről sok videót lehet találni a neten. Tehát ne legyünk vakok. És most grúzai. Tanán emlékszünk még arra a magyar politikusra a kit az orosz ellenőrző pont előtt pózolva orosz invázióról beszélt, de egy lépést se tett hogy bemenjen a városokba megnézze a hullahegyeket amit a grúzok csináltak. Nekünk magyaroknak nagyon észnél kell lenni amikor nemzetközi eseményekről nyilatkozunk. Az ország érdekét kell figyelembe venni. Mert egyes országok vizet prédikálnak és bort isznak. Legjobb példa erre a németek. Rábeszélnek az oroszokra ott ahol ez a divat, de amikor az üzlet és az ország érdeke úgy kívánja a legnagyobb mértékben együttműködnek velük, és nem azt firtatják hogy kinek milyen jogai vannak vagy nincsenek.