Augusztus 20-án az Államalapítás Ünnepén rengeteg programmal várják országszerte az érdeklődőket, kicsiket nagyokat egyaránt. Szolnokon, ebben a Tiszaparti városban már hagyomány, hogy minden évben Vízi és Légi Parádét tartanak. A sort eddig minden évben a kajak-kenusok nyitották, az ő felvonulásukat idén nem láthattuk, így rögtön a Jet-ski felvonulással és versennyel indult a parádé földhöz… akarom mondani vízhezragadtabb része aminek idén szereplője volt még két versenymotorcsónak is. A Jet-ski verseny után még mindig maradtunk ezeknél a gépeknél hiszen egy Freestyle bemutatót láthatott a nagyérdemű. Sajnos idén nem csak a kajak-kenusok maradtak el. Eddig minden évben volt a Honvédség bemutatója előtt valami kis csemege a kisebb gépek szerelmeseinek is. Hol Veres Zoltán bemutatózott, hol lufikra vadásztak Zlin típusú gépekkel vagy épp egy motoros sárkány mutatta meg magát. Mivel az ilyen dolgok idén elmaradtak ezért a Jet-ski-sek után jött a nap fénypontja a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Mi-24 és Mi-17 típusú gépei, a MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és a MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái által bemutatott folyópart biztosítós, folyami átkelős és pilóta kimentős harci bemutatója, majd zárásképpen jött Csőrike II és megkoronázta ezt az egészet egy látványos szóló bemutatóval, egyedül csak az infracsapdák hiányoztak, de a hely miatt erre nincs lehetőség. Nem is ragoznám tovább inkább beszéljenek a képek.
Az uccsó kép különösen jól sikerült! Grat!
Köszönöm. Holnap még rakok fel képeket máról és a 18.-i gyakorlásról a flickr galériámba.
http://www.flickr.com/photos/34971214@N02/
Én ott voltam és a képek nem adják vissza az ottani érzést…Amikor csőrike szépen lepermetezett utána pedig amikor közel repült a fához és lejöttek a levelek azt semmi se tudja megismételni…De amúgy istenkirály volt mint mindig.
SZOLNOKIAK AZ ÁSZOK!!!!!!
:)
Idén 3-szor is kaptunk permetet :)
nevet :D
Spawn
Te hol álltál?
Valahol a 2 lejárati lépcső között félúton.
Én meg a lezárt területnél ahol álltak a járművek + oda vitték fel a jetski-ket.A felett ott van a gát és ott voltam a korlátnak dőlve az egész alatt.Neked is feltünt hogy milyen tömegnyomod volt ott?Vagy 10000 ember volt a gáton és a parton…
Mikor én odaértem akkor feltűnt hogy annál a résznél ahol te is álltál ki van feszítve egy sárga szalag hogy ne lehessen lemenni. Itt már gondoltam hogy valami gáz lehet aztán ki is derült hogy most oda nem lehet lemenni tehát csak a gát tetejéről lehetett volna nézni a műsort mert a polgárőrök felzavartak mindenkit ami valljuk be nevetséges hiszen minden évben egy szinttel lentebbről is lehetett nézni a műsort. De aztán előkerült valami szervezőnéni és telefonálgatás után már le lehetett menni. Eddig ilyen nem volt.
A part biztosítva. Játékfegyverrel? :)
Jólvanna, ez csak egy bemutató :) Tavaly még nem ilyenekkel rohangáltak.
Liverbird hát nem tudtad hogy a magyar doktorína arra épül hogy alálra röhögtetjük az ellenséget?
Esetleg tud vki vmit az „ágyús” 24esekről? Mennyit állítottak szolgálatba végül (szolgálatban vannak-e még?) és mennyi van konzerválva?
K0C1
Azok az „””ágyús””” mig 24 esek P alváltozatúak és 2 db van rendszerben.
Összesen 6 db-ot kaptunk az NDK régi állományából.4 darab még mindig a sorsa jobbrafordulását várja.
Kis adalék hogy a légiparádén megfordult egy C-17 is.
Spawn!
Az utolsó kép fantasztikus, gyönyörű, fenomenális! Drakuláció!
Nagyon szépen köszönöm! :)
„A part biztosítva. Játékfegyverrel? :)”
„Liverbird hát nem tudtad hogy a magyar doktorína arra épül hogy alálra röhögtetjük az ellenséget?”
Vagy csak tök fölöslegesen nem áztatják el a fegyvereket,így mindenki előbb hazamehetett a családjához(nem kellett csurom vizesen fegyverkarbantartással tölteni egy órát,miután bementek a laktanyába).
dudi
Ne védjed a sajátjaidat:)
@Spawn
Nagyon jók a képeid. Ezzel összefüggésben szeretnék kérdezni valamit. Légyszíves küldj egy mailt a [email protected] fiókba, hogy lássam a címedet és írhassak.
Ment az email de amúgy az impresszumban is benne van :)
Szia sulyid, azt a 4 db Mi-24 est a csúnya kannibálok már el intézték, csak a csontjaik marattak (sárkány). Szerintem már nem lesznek jobb napjaik.
Még egy nagyjavítás után használhatóak lennének a P-k…
Csak hol nagyjavítod őket?
Oroszországban? Egy vagyon.
Itthon? Nincs már PG.
A kis utódcégek vajon megbirkóznának vele? Alkatrész, dokumentáció…
szeg80
Még talán a lengyelek vagy Csehek jöhetnek szóba,de valószínűleg Oroszország.
El kellene cserélni őket a csehekkel 4 db L-159-re:)
De szép lenne.
szeg80
Te beteg vagy????
dudi
Én is ezen az állásponton vagyok.A négy darab P ér ráfizetéssel 1 db l 159-est…
sulyid
Te is beteg vagy.
dudi
Én nem is tagadom:)
De te vagy a legbetegebb!
Az lehet,de ott nem tartok,hogy harcihelikopter feladataira egy kiképző/könnyű harcigépet rendszeresítsek…
Én soha nem rendszeresítenék a harci helikopterek helyére kiképző gépet…Én a mostani gépeket küldeném 1 ultra nagyjavításra és modernizálásra az oroszokhoz illetve a még használható sárkányú gépeket is küldeném oszt utána jönnének vissza rendszerbe.A már félig meddig kannibalizált gépeket meg lepasszolnám oda ahol tudnak is velük kezdeni valamit.Szerintem a csehek azok pont azok akiknek elég a még használható sárkány a többit pedig megoldják.
Az én kérdésem az lenne hogy a szállítóheli flotta egésze megfogja kapni ezt az uj festést amit látok a képeken?Egyébként szerintem tök állat ez a festés…
sulyid
A P-ket nem kannibalizálták…
Hind!
ha azokat is Oroszországba küldik nagyjavításra.
TG
Ezek a nagyjavított pédányok hány évig is repülhetnek még?????
Tudtommal (de lehet, hogy tévedek) csak kettő lett nagyjavítva a 701-es és a 704-es 2008-2009, kettő a 703-as és a 705-ös csak N-re lett modernizálva (talán kaptak üzemidő hosszabbítást).
A Mi-8/17 javításközi üzemideje 8 év, vagy 1000 óra, amit a PG-ben a végén felvittek 1200, majd 1500 órára tudtommal.
TG
A két Mi-17N nem kapott üzemidőhosszabbítást, durván 300 óra van még bennük.
Nekem amúgy nem tetszik a nagyjavított gépek festése. Ennyi erővel valami orosz terepszínt is feldobhattak volna :)
Livebird!
Köszi a javítást/kiegészítést. A festéssel kapcsolatban nem vagy egyedül.
TG
Nekem sem tetszenek az új festések a nagy javított gépeken nagyon fényes a felületük, valamilyen matt festék jobb lett volna És az Ancsáknak is hasonlóan fényes a felülete, . Nem harci gépekhez való, szerintem nem rejtenek elégé mert fényesek. Dudi láttad mostanában a volt NDK -s gépeket mert szerintem azokból nem lesz semmi, elég hiányosak, nézd meg.
Luthero
A repülőnapos héten minden nap elmentem mellettük kb 10 méterre,+megkérdeztem a pilótákat,hogy szerintük mi lenne a legjobb megoldás és ők azt mondták,hogy a jelenlegi helyzetben az összes P-t és a V-ket(mind a 6-ot)nagyjavítani üzemidőhosszabítani és modernizálni kéne.
dudi
Mikor mondtam hog a P-ket kannibalizálták?Nem csak P-k ből áll a világ.
http://www.kerozingozos.hu/2010/06/03/gondolatok-az-arvizi-helyzethez/
(Magyar Honvédség szállítóhelikopter flottájának állapota)
Szia Dudi
Én mondtam, hogy kannibalízálják a gépeket.
Nekem szerelő srácok mondták ,hogy azokból a gépekből élnek, sajnos a pilóták nem annyira tájékoztak ilyen kérdésekben. Őket csak az érdekli mikor repülhetnek. És azoknak a (sárkányok-nak) is lejár a naptári ideje.
Egyébként a naptári lejáratról annyit hogy van egy ismerősöm aki a győri arrabonánál szolgált.Na és ő mondta hogy a Kubok mikor éleslövészeten voltak sokszor olyan rakétát lőttek el aminek lejárt már az üzemideje.Ő azt mondta a rakéták minden esetben elmentek és ugy szerepeltek mint azok amik nem jártak le.Ő azt mondta rengeteget számít az hogy hozzáértők kezében van e a technika…Csak azt akarom mondani hogy a naptári üzemidők után is van élet…Csak meg kell vizsgálni meddig lehet elmenni.
Hind!
persze, hogy van, Ázsia, vagy Afrika tele van lejárt üzemidejű gépekkel, csakhogy mi Európában élünk, és egy repülőeszköz akkor repülhet, ha üzemeltető műszaki aláírja a gépkönyvet amivel tanúsítja és felelősséget vállal azért, hogy a gép alkalmas a repülésre és biztonságos, ez az aláírás a gép teljes élettartama alatt visszakereshető. A lejárt szavatosságú élelmiszert is megeheted saját felelősségedre, legfeljebb majd gyomorrontásod lesz.
A második felvetésedre, pont a naptári üzemidő lejárta esetén szoktak az üzemidő hosszabbításhoz folyamodni, amit általában a gyártó szakemberi (esetleg valamilyen jogosított nagyjavító szervezet)állítanak ki a gép állapotának figyelembevételével, de nálunk ezt ki fogja megvizsgálni és aláírni?
TG