|

Három új típus az AgustaWestlandtől

Farnborough minden évben sok újdonságot tartogat mind a szerencsés kilátogatók, mind a kevésbé szerencsés otthon maradó érdeklődők számára. A kiállító cégek széles palettájának köszönhetően ilyenkor több olyan fejlesztésről vagy új termékről értesülhetünk, amikről addig még csak keveset, vagy egyáltalán semmit sem hallottunk. Idén az AgustaWestland vállalat produkálta az egyik legszínesebb listát.

A cég három új típussal lepte meg az érdeklődőket, melyek a GrandNew, az AW159 Lynx Wildcat és az AW149. Természetesen mellettük helyet kaptak korábbi forgószárnyasaik is, mint az AW139 polgári és parti őrségek számára szánt verziói, az AW109LUH többfeladatú könnyű katonai helikopter, a lengyel Swidnik vállalattal közösen készített, egy hajtóműves, öt férőhelyes SW-4, az AW101 nehéz katonai szállító helikopter és egy Afganisztánból nemrégiben hazatért Apache AH Mk.1

’Mi leszünk az eddigi legszélesebb helikopter-palettával rendelkező kiállítók a show történetében, ezzel is kiemelve cégünk növekvő terméklistáját. A megjelentetett forgószárnyasok között három olyan új típus is lesz, melyek mindegyike az elmúlt 12 hónapban repült először. Ez ugyancsak kihangsúlyozza az AgustaWestland elkötelezettségét a kutatás-fejlesztés és az új termékek katonai és polgári piacon való bevezetése terén.’ – mondta a rendezvény kezdete előtti nyilatkozatában Giuseppe Orsi, a vállalat vezérigazgatója.

Most pedig nézzük, mit is érdemes tudni az új AW-helikopterekről!
A GrandNew könnyű, két hajtóműves helikopter, melyet a lehető legmodernebb technológiákkal szereltek fel. Készítői szerint új mércét állíthat forgószárnyasok képességeinek kiaknázása terén, és jelentős szerephez juthat a piacon. Bár ez a kijelentés természetesen erősen marketingszagú, azért a GrandNew képességeit nem szabad lebecsülni. Talán nem véletlen, hogy az elmúlt öt hónapban már 50 darabos megrendelés-állományt szerzett, pedig, mint említésre került, még rendkívül új. Az EASA-tól (Európai Légügyi Hatóság) már megkapta az engedélyeket, az FAA-tól (Amerikai Légügyi Hatóság) pedig rövidesen ugyancsak hozzájut majd az alkalmassági bizonyítványhoz.

Tervezésénél elsődleges szempont volt a pilóták munkaterhének csökkentése. Ennek megfelelően pilótafülkéje teljesen ’glass cockpit’, repülésvezérlő rendszere pedig teljesen digitalizált. A fedélzeti repüléselektronikai csomag tartalmazza a Chelton cég Flight-Logic Synthetic Vision EFIS elektronikus repülésvezérlő rendszerét, FMS-t (Flight Management System), HTAWS-t (terepkövető és földközelség-jelző rendszer), valamint digitális repülési adatrögzítőt és hozzá kapcsolódó földi kiértékelő rendszert.
Felszerelték négycsatornás, duplex digitális robotpilótával, RMS-sel (Radio Management System), mely összegzi és egyszerűsíti a kommunikációt, valamint integrált adatmegjelenítővel, melynek segítésével könnyen és gyorsan megjeleníthető a repülés bármely adata a kijelzőkön.

A GrandNew-nél kissé harciasabb, először 2009. november 12-én levegőbe emelkedő AW159 Lynx Wildcat Future Lynx néven is ismerős lehet a témában jártasabbak számára. A típust a brit Védelmi Minisztérium külön kívánalmainak megfelelően fejlesztették ki. A program célja egy többfeladatú, modern, költséghatékony helikopter létrehozása volt, mely egyaránt képes szárazföldi és tengerészeti feladatok ellátására, így a Királyi Haditengerészet és a Hadsereg is alkalmazhatja. A fejlesztés jól halad, a fegyveres erők részéről eddig 62 példányra érkezett megrendelés, ez a szám pedig valószínűleg nőni fog.

AW159 Lynx Wildcat (Forrás) ,

A tervek szerint az első teljes értékű példány 2011-ben készül majd el, ezt követően pedig a szárazföldi erők 2014-ben, a Royal Navy pedig 2015-ben állíthatja rendszerbe az AW159-et. Előbbinél tényleg kimerítik majd vele a többcélúság fogalmát: egyaránt használják majd felderítésre, vezetési és irányítási feladatokra, csapatok és felszerelések szállítására, valamint természetesen a földi erők védelmére és az ellenséges csapatok és eszközök megsemmisítésére. A tengerészetnél elsődlegesen gyors hajó- és tengeralattjáró-elhárítóként működik majd, de fontos elemét képezi majd a partraszálló műveleteknek is.

Az afganisztáni helikopteres tapasztalatoknak megfelelően eszközöltek néhány átalakítást a szerkezetben és a CTS800-4N hajtóműveket is úgy tervezték, hogy nagy magasságban és rendkívüli forróságban is megfelelő teljesítményt produkáljanak.
A pilótafülke természetesen itt is high-tech: az információk négy 10×8 cm-es kijelzőn jelennek meg a pilóták előtt. Az orrba került az infravörös/televíziós képalkotó rendszer szenzorja, mely rendelkezik lézeres célmegjelölővel is, valamint a tengerészeti változat kapott egy 360 fokban elforgatható Selex Galileo 7400E radart is. A helikopter védelméről rakétaközeledés-jelző, radarbesugárzás-jelző és dipolszóró gondoskodik. Ha pedig támadnia kell, az AW159 igen változatos palettát vonultathat fel fegyverekből is: géppuskák, torpedók, tengeri aknák, mélységi bombák, rakéták, valamint a Future Anti-Surface Guided Weapon (FASGW).

Végezetül pedig szóljunk pár szót az AW149-ről is. A gyártó leírása szerint az új generációs, mindenki számára megfizethető árú, többcélú, fegyveres erők által alkalmazható helikopterekre jelentkező igény vezette rá őket a megalkotására. Az első prototípus 2009. november 13-án emelkedett a levegőbe, a második pedig még az idén végrehajtja szűzfelszállását. A tervek szerint az első sorozatban gyártott példányt 2014-ben tudják elkészíteni. A 21. század igényeinek kielégítését szolgálja a két General Electric CT7-2E1, FADEC-rendszerrel ellátott hajtómű és az fejlett erőátviteli rendszer. A repülésvezérlő rendszer teljesen digitalizált, a pilótafülke ’glass cockpit’, a bevetési rendszerek teljes egészében integráltak, valamint beépítésre került egy négycsatornás robotpilóta is.

Levegőben az AW149 első prototípusa (Forrás) ,

Az AW149 képes minden időjárási körülmények között repülni, és rendelkezik éjjellátó rendszerrel (NVG) is. A szállítható személyek száma 18 fő. Többcélúságából fakadóan sokféle feladat ellátására képes, mint a csapatok és muníció szállítása, közvetlen tűztámogatás, kutató-mentő (SAR) és harci kutató-mentő (CSAR) missziók végrehajtása, különleges erők műveleteinek támogatása, felderítés, megfigyelés, CASEVAC, valamint VIP-szállítás. Egyelőre az olasz haderő érdeklődik iránta: e típussal váltanák le több jelenlegi helikopterüket is. Ezen kívül a törökök TUHP (Turkish Utility Helicopter Programme) programjára is neveztek vele a TUHP149 névre hallgató specializált változattal.

2 hozzászólás “Három új típus az AgustaWestlandtől”