Vízre bocsájtották a Triglavot

Szentpétervárott ünnepélyes keretek közt vízre bocsájtották a Szlovén Haditengerészet számára épített Svetlyak-osztályú őrnaszádot. A hajót délnyugati szomszédunk legmagasabb hegycsúcsáról, a Triglavról nevezték el. A valamivel kevesebb mint 35 millió dollár értékű hajót Szlovénia az Orosz államadósság fejében kapja.

Triglav

A Triglav | Forrás ,

A 49 méter hosszú és  375 tonna vízkiszorítású hajót három 2 880 kW-os MTU 4000 erőforrása 27 csomó sebességre gyorsíthatja fel.  A „rosszfiúk” elrettentésére egy 30 milliméteres, hatcsövű AK-306 gépágyú és két 14,5 milliméteres géppuska szolgál. Az ellenség vízi és légi járművei egy-egy Sturm illetve Igla rendszerrel támadhatóak.

Az őrmasszádon négy tiszt mellet húsz altiszt illetve matróz szolgál majd. Ljubica Jelušič szlovén védelmi miniszter-asszony szerint a Triglav nem csak védelmi célokat, hanem kutató-mentő, illetve katasztrófavédelmi feladatokat is ellát majd. A hajó teljes befejezése és a legénység kiképzése után előreláthatólag novemberben köt ki a honi bázisán, Koperben. A hajó rendszerbe állítása után a Triglav a Szlovén Haditengerészet legnagyobb és légütőkepésebb egysége lesz, mely pillanatnyilag csak egy izraeli gyártmányú Super Dvorával rendelkezik.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Átadták az első szlovén Spartant

Átadták az első szlovén Spartant

Szlovénia is az AW139 mellett döntött és duplázza a Spartan-flottát is

Szlovénia is az AW139 mellett döntött és duplázza a Spartan-flottát is

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból