A Magyar Honvédség minden évben megrendezi a szolnoki bázison a PIR (Pályára Irányító Repülő) táborokat, melynek során négy kurzus keretében ismertetik meg a szerencsés pályázókkal a repülés és a katonai lét örömeit. Idén – az előző évekkel ellentétben – inkább a 18-21 éves korosztályra fókuszálván válogattak a jelentkezők közül. A harmadik turnusra merő véletlenségből szerkesztőségünk egyik tagja is behívást nyert, így hát nem restellt tollat, füzetet, fényképezőgépet (és később billentyűzetet) ragadni, hogy Olvasóinknak elsőkézből tudósítsa a történteket.

1. nap

A tájékoztatóban kitűzött 9:45-ös beérkezési határidőt követően 10 órakor eligazítás következett, ugyanis a napokig katonai közegben lábatlankodó 15 civilt és kísérőiket integrálni kellett a bázis életébe. Kötelezővé tették a fehér póló és baseball sapka viselését, hogy öltözetünkkel is kilógjunk a sorból, így a toronyban figyelő fürkésző szempárok és a járőröző gépfegyveres katonák számára egyértelműbbé vált a „betolakodó” azonosítása. Ennek ellenére előre figyelmeztettek, hogy a felénk száguldó katonai jármű nem jelent túl jót és ne lepődjünk meg, ha gépfegyveres katonák kiugrálva számonkérnek minket, vagy esetleg a fűbe is hasaltatnak (vagy ahogy „szakkifejezéssel” katonáék éltetik eme tevékenységet „békáztatás” következik). Mint később kiderül, nem egyszer sort kerül hasonlóra.

Az eligazítás után az ilyenkor szokásos (és kötelező) tűz- és balesetvédelmi oktatás ceremóniája, majd ebéd következett. Ezután teli hassal a szandaszőlősi sportrepülőtér felé vettük az irányt, ahol két motoros Falke és egy Zlin-43, valamint nyugállományú vadászpilóták vártak ránk, hogy megismertessék velünk a repülés fenséges érzését, és nem utolsó sorban véleményt formáljanak a jelentkezőkről, ami későbbi elbírálásnál döntő fontosságú lehet. A gépek vacsoráig folyamatosan repültek, így mindenki legalább egyszer sorra került. Volt, akinek jól ment, volt, akinek kevésbé, ám annyi biztos, hogy mindenki széles mosollyal az arcán szállt ki az ülésből. A csapat tagjai a vacsorát és a zuhanyzást követően a bázis kapujának közelében található „kulturális helyiség” felé vették az irányt, némi csapatépítés ürügyén.

2. nap

A 7 órai reggeli után a keddi nap délelőttje repüléssel telt, majd ebéd után busszal Kecskemét felé vettük az irányt, hogy a 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőgépbázis életébe is bepillantást nyerjünk. Az egyik hangárba összeállítottak számunkra egy kis néznivalót (MiG-29 Fulcrum, L-39 Albatros és JAS-39C Gripen), emellett a mellénk kirendeltek két műszakit különféle nyakatekert és folyton ismételt kérdéseinkkel bombázhattuk, akik készségesen válaszoltak nekünk, gyakran sokadszorra elismételve az adott választ. Ezalatt aktívan folyt a nyüzsgés a kiállított gépek körül. Míg a „29”-est és az Albát mindenki agyba-főbe taperolhatta, addig a Gripen közelébe se lehetett menni. Ez eddig érthető is – bár cseh barátainknál némiképp engedékenyebbek e téren-, de hogy a 40-es oldalszámú Griff mögé kipakolt 2 darab gyakorló Maverick levegő-föld rakétát miért nem lehetett még fényképezni sem, az rejtély.

Mialatt bent nézelődtünk, a kerítés túloldalán álló hangárok egyikéből (a másikból három Gripen orra lógott ki) kivontatták a 11-es oldalszámú, a 2008-as repülőnapra átfestett Fulcrumot és hajtóművezést hajtottak rajta végre. Ezalatt a zónában hasonló vizsgálatot végeztek az egyik An-26-oson is, amely mellett érdekes vendég pihent, ugyanis hétfőn – az Open Sky (Nyitott Égbolt) egyezmény keretében – egy kamerákkal megpakolt ukrán An-30-as érkezett Kecskemétre.

A hangárlátogatás után újabb statikus sor következett, a műszaki hangár kerítése előtt kiállított különféle változatú MiG-21, MiG-23 és Szu-22 sorakozott. Sajnos itt egyáltalán nem lehetett fényképezni, ugyanis az indoklás szerint „a műszaki hangár karbantartásra van berendezve”. (Konkrétan a 405-ös oldalszámú An-26-os álldogált bent és a szakemberek a jobb hajtómű cseréjéhez készülődtek.)

Ezután múzeumlátogatás következett, az egyik melléképületben összekomponált tárlat a Magyar Honvédség pilótáinak 20. századi történetét, valamint használati eszközeiket és viseletüket mutatta be (a kézifegyerektől kezdve az ejtőernyőn át a hajózóruhákig elég átfogóan). Egy táblán a repülő balesetben elhunyt hajózók neve és arcképe is szerepelt.

A kis múltidézés után a zóna felé vettük az irányt. A kiszolgáló műszakiak épületének árnyékában elfogyasztottuk a számunkra biztosított hidegélelmet. A vacsora sem telt eseménytelenül. Végignézhettük a késő délutánra időzített kiképzőrepülés előkészületét. A 31-es, 35-ös és 42-es oldalszámú Griffeket vontatták ki az előírt feladat végrehajtására, majd később a 37-es Gripen is megérkezett, ezt jelölték ki a tartalék gépnek. A műszakiak párperces sürgölődése után megjelent egy kisbusz, a pilótákkal a fedélzetén. A négy hajózó komótosan kiballagott a gépekhez, majd a szokásos gépátvétel után helyet foglaltak a katapultülésekben. A Gripenek kiszolgálását földi áramforrásról, ám APA-kocsi nélkül végezték, így a hajtóműindításhoz szükséges sűrített levegőt az APU biztosította. A Volvo RM-12-esek felbőgése után pár percnyi rendszerellenőrzés következett, majd a három gép kigurult a pálya végére, hogy a forszázzsal segített felszállás után eltűnjenek a délutáni égbolton.

Ezalatt sem állt meg a munka, a zóna másik részén két An-26-os várakozott. A leponyvázott 407-es mellett álló 110-es oldalszámú Tevén lázas munka folyt, ezt a gépet készítették elő számunkra, ugyanis a kecskeméti túra sétarepüléssel zárult. A szállítórepülős kiképzés keretében a csoportot Kecskemét-Szolnok-Debrecen-Békéscsaba-Szolnok útvonalon, zivatarzónákat kerülgetve hazaszállították. (Felszállás során ráláttunk a készültségi géppárra, ahol két MiG-29-es (#10 és #21) várta a riasztást.) Az An-26-os fedélzetén a kapitány úr parancsára nem lehetett fényképezni – még az alant elsuhanó tájat sem (!). A szolnoki zónában járó hajtóművek mellett hagytuk el a gép teherterét, mivel a Teve szárnyalt tovább, ugyanis a személyzet folytatta a kiképzőrepülést, csak este 10 után értek vissza Kecskemétre.

3. nap

Szerdán a repülésé volt a főszerep, az ebédidőt kivéve egész napunkat a sportreptéren töltöttük, ahol azonban nem volt fenékig tejfel az élet, ugyanis talán a hét legmelegebb napja volt, így még a hangárok árnyéka sem nyújtott enyhülést, ugyanis a hatalmas fémszerkezetek csak úgy ontották a forróságot magukból. A hőség miatt így nem csak a gépek fogyasztottak, hanem a táborozók is, bár mi az előbbiekkel ellentétben nem kerozint vedeltük, beértük némi ásványvízzel is. A délelőtt folyamán megérkezett a honvedelem.hu-s kolléga is, aki néhány fényképet készített a repülési tevékenységünkről, majd meginterjúvolta néhányunkat. Erre a napra időzítettem a fehérpóló-kollekcióm szerkesztőségi darabját, azaz a HTKA-s felsőt, felfedve kilétemet a hét első napjaiban velem gyanútlanul elbeszélgető egyének előtt, akik közül többekről kiderült, hogy nap, mint nap aktívan olvassák az oldalt. A honvedelem.hu egyszemélyes küldöttsége is tágra nyílt tekintettel bámulta a pólóm hátoldalán virító „Haditechnikai Kerekasztal” feliratot. :)

A délután sem telt eseménytelenül, a motoros utasrepültetést végző Zlin-43-as némi anomália következtében javításra kényszerült (konkrétan vígan locsolta olajjal a kabin plexijét), sőt a helyettesítésére munkára fogott, kétszemélyes Zlin-42-es motorja sem akarta túlzottan az igazságot, így a nap hátralévő részében a repülési lehetőség a két movitra korlátozódott.

4. nap

A csütörtöki napot főképp a katonai bázis zónájában töltöttük, melynek egyik részén a Jak-52-esek (és a típus kanibalizált példányai) álltak (jelenleg két repülhető (#09 és #12), de 2011 elejére további két gép lesz nagyjavítva), míg a reptér másik felét a helikopterek birtokolják. A látogatásunk főként utóbbi helyszínre koncentrálódott. Ott tartózkodásunk idején megtudtuk, hogy két Mi-24P üzemképes (további 4 várja sorsa jobbra fordulását), valamint körülbelül 6 Mi-24V van elfogadható állapotban, sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy ezekből hány repülőképes. Azonban megtudtuk, hogy a szarvastehenes festésű Hind két hete kirepülte az idejét, így nem lesz látható a repülőnapon, azonban az „Így nem lesz díszfestésű forgószárnyas?” kérdésünkre egy kaján vigyor futott végig kísérőnk arcát, és csak annyit mondott rejtélyesen, hogy „Bármi megtörténhet. Lehet, hogy nagy meglepetésben lesz részünk.”.

Elsőként a statikus sorra kiállított Mi-24 és Mi-8 körbejárkálása következett. Volt ott még két MiG-21 és két Alba is, ám az érdeklődés középpontjában a Hind állt. A harci forgószárnyast két hajózó (egy pilóta és egy operátor) mutatta be számunkra. Idegenvezetőinket itt is számos furcsábbnál furcsább kérdéssel bombáztuk, ám próbáltak mindenre korrektül válaszolni, már amennyire a titoktartási kötelezettségük engedte.

A statikus bemutató után a szállítóhelis egység épülete felé vettük az irányt, ahol eligazítást kaptunk az aznapi repülésről. A csoportot a Mi-8-as „sétarepülés” miatt két, majd a Mi-24-es kedvéért három részre bontották. Míg a szállító forgószárnyassal első körben földközeli repülést, a másodikban imitált kutató-mentő bevetést teljesítettek, addig a harci helikopternél mindhárom körben gyakorlatilag ugyanaz volt a program: rácsapások, függeszkedés, iskolakör.
Késő délutánra feszültté vált a légkör, ugyanis a Jak-52-esekkel repülő növendékek kiképzőrepülése után, a kiértékelést követően hirdették ki, hogy melyik 5 hajózó utazik ősszel Kanadába.

Estére is maradt egy kis finomság: két Gripen érkezett Kecskemétről, hogy egy imitált feladat keretében földre kényszerítsenek egy kisgépet. A célt egy Jak-52-es játszotta. A látványos feladatot követően megtudtuk, hogy az egyik vadászgépben ülő pilóta számára is mérföldkő volt a mai nap, hiszen elérte a készültségi szolgálat alsó határaként előírt repülési időt, teljesítette az alacsony sebességű légijármű elfogását (és a többi kritériumot) is, így alkalmassá vált arra, hogy fegyveres készültséget adjon a Gripennel.

5. nap

A pénteki napon a pótlásé volt a főszerep, a szervezők próbálták igazságosan elosztani a repült órák számát. Akik már lerepülték a saját keretüket, azok számára az egyik Kanadát is megjárt szállítóhelikopter-pilóta tartott tájékoztatót az NFTC programról. (Erre nem kívánok bővebben kitérni, bőséges információ található az nftc.hu weboldalon.) A gépek bepakolása után ebéd, majd táborzárás következett.

Utószó

A tábor alatt a Magyar Honvédség jóvoltából mindenki (még) közelebb kerülhetett a katonai repüléshez, megismerhette típusait, valamint a katonaság napsütötte és kevésbé fényes oldalát is. Az öt együtt töltött nap alatt az ország különböző részéből érkezett táborlakókból remek csapat kovácsolódott össze. Sajnos a pénteki nappal el kellett válnunk, de a közös téma, a repülés továbbra is összeköt minket, sokan otthon, saját erőből, a szerencsésebbek pedig a Honvédség berkein belül űzik majd e felemelő tevékenységet.

Az öt napig „összezárt” pilótajelöltekben van még egy közös: a „Top Gun”-mánia. A tábor alatt szállóigévé vált a filmből jól ismert „I am dangerous” mondat. A héten minden és mindenki „dangerous” volt. Kivétel egy valamit, a repülést.

Fontos kiemelni, hogy a tábor alatt a katonai típusokkal történő sétarepültetésre nem elkülönített repült órákat használt fel a Honvédség, hanem a helikopteres és szállítógépek utazások kiképzőrepülések keretében valósultak meg.

A jobban sikerült képeket ebbe az albumba töltögetjük :)