|

F-16 Fighting Falcon Iraknak

Az amerikai közvélemény már nagyon szeretne elérni, hogy az amerikai csapatok elhagyják Irakot. Ennek egyik előfeltétele, hogy a közel-keleti állam rendelkezzék saját légierővel, mely képes megvédeni légterét, de a szállítófeladatok ellátására is alkalmas legyen. Utóbbi – ugyan csak kis mértékben, de – már igaz.

Az újjáalakuló Iraki Légierő vezetése tudatos, hosszútávú fejlesztési terv kidolgozásával prezentálja, hogy komolyan gondolja az országuk védelmét. A 15 megrendelt T-6A Texan II kiképző repülőgép leszállítása folyamatos, a 36 darab AT-6B könnyű támadó harcigép is megérkezik jövő év végéig. A Texanok szolgálatba állása és a repült órák szorgalmas gyűjtögetése után megfelelő mennyiségű és (remélhetőleg) minőségű pilótanövendék áll rendelkezésre egy magasabb szint eléréséhez, ami nem más, mint egy nagy sebességű, modern harci repülőgép.

Nos az Egyesült Államok támogatását élvező vezetés természetesen az F-16 Fighting Falcon vadászbombázó beszerzésén fáradozik. 2003 óta tartó kopotatás alatt francia, orosz és kínai ajánlat is érkezett Irakba, ám megingathatatlanok voltak és nem hiába, mert úgy tűnik engedett az USA. Minden valószínűség szerint az iráni atomprogram hatása is érezhető azon amerikai döntésben, miszerint több hónapi tanácskozás után tudomásul vették Irak óhaját, és lehetőséget biztosítanak a kérésnek, természetesen az ilyenkor kötelező, hosszú hónapokig elhúzódó FMS eljárást nem megkerülve.

Abdel Qader Jassim iraki védelmi miniszter elmondása szerint 5 századnyi, azaz 96 darab F-16C/D Fighting Falcon beszerzésén fáradoznak, melyek 2020-ig érkeznének a közel-keleti országba. De a legsürgősebb kérés, hogy az első századnyi (18 darab) gép a szerződéskötéstől számított 1 éven belül megérkezzen. A Pentagon azonban nem tudja teljesíteni a kérést, mondván a Lockheed Martin gyártósora 2013-ig telítve van.

De nem csak az amerikai vonalon folynak tárgyalások, az angol BAe Systems is képben van, ők sugárhajtású kiképző repülőgépeket szállítanának Iraknak. Konkrétan 24 BAe Hawk adás-vétele van napirenden 1.6 milliárd dollár értékben.

98 hozzászólás “F-16 Fighting Falcon Iraknak”

  1. Régebben az aranysasban azt írták, hogy a térség egyensúlya érdekében Iraknak mint egy 160 F-16-ra és 40 F-15-re van szüksége, a szakértők szerint. Hát ez kevesebb. Ha gyártású gépeket szeretnének, Block 50/52+ verzió, esetlegn Block 60/70-es jöhet szóba. De Block 52+ a legvalószínűbb!
    Ha F-15-öt akarnak venni, akkor sietniük kell mivel a gyártás a végefelé jár, de így is “csak” F-15E gépeket tudnának hozzá jutni. C/D változatból már csak hsznált példányok jöhetnek szóba, ha való az amit az aranysasban írtak.

  2. Igazatok van. De a pénz nem biztos hogy akadály lenne Iraknak, ha csak az olajat nézzük.
    Biztos hogy nem ebben az évben okoskodták ki ezt az arányt és ha nem haragudtok meg, most nem fogok felpörgetni egy csomó ast.(Ez az utolsó szabad délutánom, így nem ezzel akarom tölteni az időt. Bocsánat! Ha meg lesz, amiért hajtok, szívok, izzadok akkor bárkivel leállok vitázni, sőt még írok is ezt-azt, de míg nem érek célhoz nem aprózhatom el azt amiből kevés van.)
    Mellesleg 1991-ben alaposan megtizedelte az akkori légierő állományát az “Eagle”. Lehet, van olyan nimbusza mint anno a Phantomnak Egyiptomban. A fáraó fiai szabályszerűen féltek az F-4-től, így mikor szakítottak a szovjetekkel az első lépcsőben Phantomokat rendeltek, ez volt a kívánság lista elején szép vastag betűkkel!
    Egyértelmű, hogy az SH fiatalabb konstrukció és bizony korszerűbb is! S közel egy kategóriát képvisel a két gép (na ezen kijelntésem miatt biztos támadnak majd), de hajtómű szempontból jobb lenne az F-15, mivel lehet ugyanolyan engine-nal rendelni, mind a két F-s gépet.
    Azért érdekes, hogy Szingapur és Dél-Korea nem az SH-t választotta, annyira nem ismerem ezt a két tendert, ha nem futott ezeken az SH, akkor nem szóltam.

  3. Moli ez politika.

    1 A jenki cégeknek jól jön ez a plusz pénz.
    2. Izraelnek kell ott egy barát.

    Török már nem haverok.

    3. Észak-Iraki kurd kérdés. Komolyan Irak tűri hogy az ő területét húzamosabb támadják.

    Kisebb nagyobb csapásokkal.

    4. Irán aki egy gyenge Iraki karhatalmat szívesen megdöntene.
    Valamint Irak-Iráni háború miatt még a népben is maradhat ellenérzés Perzsa hittestvéreik iránt.

    80-100 F-18 meg 100 F-16 az már komoly erő amitől a török is tarthatnak

    Így az USA őket is adott eseteben hűteni tudja.

    Mivel kiváglak a NATO-ból utána meg élérem hogy Irak úgy érezze megtámadtad.

    Irak hozzám fordul és az eddig tőlünk kapott nyugati technikádat haza vágjuk

  4. Mi ez az F15/F18 agyrém, ja egyik olcsobb mint a másik és F16 + üzemeltetés…? Jóhogy nem F22t akartok Iraqnak.

    Egyrészt COINra kell készülni, oda az F16is sok. Másrészt a légtér védelmére oda pedig az F16Block52 több mint elegendő.

  5. Molni talán azért, mert egyes közép-európai országok vezetésével ellentétben Irak komolyan gondolja területi integritásának védelmét. Ha a jelenlegi világi vezetés valamilyen “csoda” miatt stabíl marad, a NATO csapatok kivonulása után, az országnak valahogy meg kéne védenie magát. Márpedig a szomszédban van egy Irán, Szíria, akik szvsz nem fognak beletörődni a “nagy sátán” újabb bábjába a Közel-Keleten. Ha már a témánál vagyunk, végülis a megrendelt 140 Abramset meg fogja kapni Irak?

  6. F-15 nél mért jobb a F-18SH

    mert a 90 évek elejének gyereke.

    Haditengerészetnek szánt mindenes vadász-bombázó.

    Adott estben az is megtehetik az Irakiak 150-175 F-18 vesznek csak.

    Amit tud a F-16 az tudja a F-18 is de van annyira jó vadász mint a F-15

    Valamint még jó ideig gyártani fogják.

    Pont a Kuruc irta hogy a mostani verzióktól a Kengúrús repülöknek is nagyon tetszett.

  7. Not offensive: Iraknak mért kellene COIN hadviselésre készülnie? Ott nem a gerillák jelentik a fő gondot, hanem a síita-szunita (-és némileg harmadikként a kurd) ellentét.
    Szóljatok ha máshogy látjátok :)

    Tisztelettel Q

  8. Moli ez politika.

    Nem mondod? :)

    1 A jenki cégeknek jól jön ez a plusz pénz.

    A jenki cég csinálhat COIN gépet. Nem tiltja meg semmi. Vagy a tisztességes haszon helyett ma már csak a pofátlan dívik? :(

    2. Izraelnek kell ott egy barát.

    Ez nem függ attól, hogy kinek mit ad el. Pakisztán annyira Izrael barát lenne pl?

    3. Észak-Iraki kurd kérdés. Komolyan Irak tűri hogy az ő területét húzamosabb támadják.

    Na, pont ellenük kell F-16 meg F-15… Pont emiatt gondoltam a COIN gépre. Oda az is bőven jó. Vagy talán van kurd légierő? :)

    4. Irán aki egy gyenge Iraki karhatalmat szívesen megdöntene.
    Valamint Irak-Iráni háború miatt még a népben is maradhat ellenérzés Perzsa hittestvéreik iránt.

    Emlékeim szerint jelenleg – és amíg Irak nem képes bizotsítani – addig USA garantálja Irak légterének biztonságát. Tehát COIN gép lehet iraki, a légteret meg védi egy F-16/F-15 ezred. Irán ellen ennyi is elég, hogy a legkisebb próbálkozástól is elvegye a kedvüket. Ehhez jön még az, hogy mindig van egy hordozó az Öböl környékén. Ekkora légierő felállítása szerintem miminum 5-6 év. Irakban kb. 10-15 éve nincs komoly hangsebességi feletti légierő üzemeltetési kultúra.

    80-100 F-18 meg 100 F-16 az már komoly erő amitől a török is tarthatnak

    Az attól függ, hogy ki irányítja azokat a gépeket. Nem lesz helyből százszámra olyan iraki hajózóflotta, akik 1500-3000 órát repültek a típuson..F16.net oldalon nézd meg a regisztrált török pilóták adatait. 114 van 1000 óra felett. Csak az adatbázis finoman szólva hiányos. Nem túl rég (?) volt az Aranysasban egy görög-török összehasonlítás. 3000 óra feletti pilóta is volt és 2000 felett is voltak sokan. Hát igen…

    Mivel kiváglak a NATO-ból utána meg élérem hogy Irak úgy érezze megtámadtad.

    Irak hozzám fordul és az eddig tőlünk kapott nyugati technikádat haza vágjuk

    Ehhez kaphatok fordítási segítséget?

  9. Üdvözletem

    Egy kávét, és egy hamutálat szeretnék kérni még… merci.

    Rég nem írtam, de nem is kellett. Ha volt vita, az álláspontok között mindig ott voltak (darabokban nyilván) az én ötleteim is, így nem volt szükség, hogy rontsam a légkört.

    Itt persze (mint általában) egy apróságon akadtam fenn:
    Értem, hogy Iraknak kell hs. Értem, hogy a nagy nehezen összetákolt demokráciát, és a fúrótornyokat meg kell védeni. De tényleg szükség van ilyen kaliberű (és mennyiségű) fegyverek, eszközök át(“el”)adására?

    Úgyértem, nem kellene várni még egy kicsit, hogy kiderüljön: Irak tényleg stabil, tényleg képes ÖNMAGÁBAN a rendet fenn, és megtartani?
    Valóban el van kötelezve a nyugat iránt, és ez a politikai kör meg tudja (akarja) védeni magát? Én őszintén szólva könnyelműségnek tartom, hogy még légierőt is adnának nekik (nyilván eltart egy pár évig, míg minden eszközt a maga teljes kapacitásában tudjanak használni), a többi us hadi techről nem is beszélve. Rendben, hogy ott van a hordozó a P-öbölben, és amcsi bázisok UAE, Afghanistan, és hogy Szaud-A, valamint Israel… de azért Irak pacifikálása nem 2 percig tartott, és lehet hogy én nem olvasok rendesen híreket, de még messze van attól, hogy tényleg azt mondjuk: “az országban harmónia van”.

    Persze, kell ellensúly Irán ellen, és miegymás, de én spec nem fegyvereznék fel egy olyan országot, melyet nem tudom hány évig tartott pacifikálni, és amelynek lakossága érdekes hozzáállással rendelkezik, már ami a nyugati típusú demokráciát, és a szaddam-rendszert illeti… (ezt úgy értem: husszeint egyesek visszasírják, sokan pedig úgy élik meg, mint itthon a kádár rendszert – voltak hibák, de nem volt rossz, sőt. Demo: szerintem fel sem fogják sokan).

    De persze változatlanul: javítsatok ki ha tévedek, vagy oszlassátok el az ostoba kételyeimet, ha megint elsiklottam egy a témába velősen belevágó cikk felett, ami a kételyeimet cáfolta volna…

    Köszönöm, maradok tisztelettel továbbra is,

    Dr. Strangelove

  10. Sziasztok!

    Überfaszán meglepődtem, hogy a megszálló csapatok (ország)által (ajánlott…) repülőgépekre vevők, amit a saját olajuk kitermeléséből az amcsi olajcégek által amúgy is megcsapolt GDP-ből kell kitermelniük, miközben ezer más problémát kellene megoldaniuk, (pld. nemzeti egység). Amerika+NATO (tehát mi is) megvédenénk őket egy nem is tudom milyen támadástól, mert Irán nem támadná meg Irakot csak asszimetrikus hadviselést folytatna, hogy Iránbarát kormány jöjjön létre..
    Ja miért is nincs tender benne, orosz, európai, kínai gépekkel???

    Ugyan már ez olyan átlátszó, mint Schmidt Pál a törvényesség és alkotmány védelmezőjeként..

    kele

  11. Ha nem tudnak nekik vadi új gépeket adni, akkor az LM paszolja át azokat az F-16A ADF Block 10-es gépeket, amiket most ad le Olaszország. Igaz hogy ezek inkább légvédelmi elfogók, de átmeneti megoldásnak talán jó lenne. Egy kis tuning és lehetségessé válik a precizíós csapásmérés. Irakban azonban a precizíós bombavetésre is képes gépekre van nagyobb szükség!

  12. DrStrangelove

    “De tényleg szükség van ilyen kaliberű (és mennyiségű) fegyverek, eszközök át(“el”)adására?”

    eladás nem pedig (“el”)adás ugyan is iraktól meg kérik az árát a haditechnikának(és itt elsősorban nem pénzről beszélek)

    de ha már eladásról beszélünk persze h szükség van rá mert ha te termelsz akkor az az érdeked h az árudat meg is vegyék hisz csak így van hasznod a termelésből(a fegyvergyártók hagyományosan nem nemzetközi segélyszervezetek)

    szüksége van e iraknak ilyen eszközökre??? (mind1 nem ők döntik el h miket vegyenek)
    szerintem igen hisz meg kell valamivel védeniük az ország szuverenitását

    most van e iraknak ilyen gépekre szüksége??
    ezzel is el lehet látni coin feladatokat igaz sokkal drágább

    megéri e odaadni nekik(nem fogják az usa vagy szövetségesei ellen fordítani maradnak e a demokrácia útján)
    nem tudom és még az amik sem tudják viszont azt igen h már ők nagyon szeretnének onnan minden katonai erőt kivonni(nem akarnak ők ott vadászezredet állomásoztatni mert barack megígérte h minden katonát kivon irakból) éppen ezért iraknak képesnek kell lennie magát megvédeni vagy a látszatot fenntartani h képes rá mert ha még a látszata sincs meg akkor biztos h a szomszédos államok megpróbálják rátenni a kezüket az olajkincsre és itt minden szomszédra gondolok nem csak iránra!!!

  13. Tiszteletem Dudi

    Köszönöm a reakciót!

    Az átadást úgy értettem, hogy adhattak volna nekik kevésbé modern eszközöket, és leharcoltabb cuccokat. Gondolok itt (ha igaz) erre:
    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_current_equipment_of_the_Iraqi_Army
    Néhány tétel: cca. 4000 Hummvee? 800 Cougar? 140 Abrams (under progress)?
    És még e mellé egy komplett (nyilván nem impotens) légierő? Igaz drágán, elismerem, de nekem most az USA eljárásával kapcs vannak kételyeim, mert Irak (egyelőre) azt csinálja amit mondanak neki. És itt a kulcsszó: egyelőre.

    Az ország szuverenitását csak és kizárólag a kurdok fenyegetik (tudtommal). Iránt pedig a Tele-Tubie-k vezetik, ha megtámadják Irakot, miután az USA teljesen kivonult. Ki más jön szóba?

    Az USA olajszállítmányokat, létesítményeket pedig csak a terroristák fenyegetik – ahogy eddig is.

    Hogy tisztázzam: értem, hogy a háború pénz, csak ebben az esetben felmerül az általános kérdés: minek? Lehet, hogy én vagyok a hülye, de a jenkik helyében én inkább polgári célokra “költeTném” el a pénzt, ezáltal megnyerve a lakosság támogatását, és ezt követően “veteTnék” velük hadieszközöket – ezt követően ugyanis a lakosságnak érdeke a hadsereg, hisz meg kell védeni azt az életszínvonalat, ami kiépült. Pláne, hogy igazából nem is kellene nagy dolgokban gondolkodni (nem ilyen plázát mindenhova nonsence), hisz az Iraki lakosság eddig kb a buckalakók szintjén élt. Ergo a semminél a picit jobb is sokkal jobb.

    A lényeg, hogy szerintem, ha már valamit csinálni akarsz, csináld jól, menj biztosra.

    De lehet hogy én vagyok korlátolt, és a világ csak egyszerűen nem így működik…

    Minden szépet s jót,

    Dr. Strlv

  14. Egyébként meg milyen fegyvereket kapna?Amraamot tuti nem adnák el szerintem.Mégis csak labilis az ország….
    Egyébként nekem eddigis nyílvánvaló volt hogy az egész humbuk arra ment ki hogy haszon legyen belőle.Minden országban vannak pártok akiket gazdasági személyek támogatnak.Ezek az emberek befolyásosak.Most ugymond szélesítik a piacot…

  15. Senki nem gondolhatja hogy ott van olyan promonens személy Iraqban aki nem azt csinálja vagy nem aszerint cselekszik amit az Usa kíván…
    Ott aki most hatalmon van azért van ott mert az Usa barátja…persze választották ugye,de az a parlament is ami ott van…Tiszta nyugat…Ki mondaná ott azt hogy nem kell ide F-16 mikor azért lettek vezetők mert valaki megteremtette nekik ezt a rendszert…

  16. “Hogy tisztázzam: értem, hogy a háború pénz, csak ebben az esetben felmerül az általános kérdés: minek? Lehet, hogy én vagyok a hülye, de a jenkik helyében én inkább polgári célokra “költeTném” el a pénzt, ezáltal megnyerve a lakosság támogatását, és ezt követően “veteTnék” velük hadieszközöket – ezt követően ugyanis a lakosságnak érdeke a hadsereg, hisz meg kell védeni azt az életszínvonalat, ami kiépült. Pláne, hogy igazából nem is kellene nagy dolgokban gondolkodni (nem ilyen plázát mindenhova nonsence), hisz az Iraki lakosság eddig kb a buckalakók szintjén élt. Ergo a semminél a picit jobb is sokkal jobb.”

    Ajánlom a Charlie Wilson háborújának utolso 15 percét,választ kapsz a kérdésedre.

  17. DrStrangelove

    ahhoz h bármilyen kis jólétet megteremts idő kell és amíg ez az idő le nem telik addig valakinek vigyáznia kell az olajra az usa viszont már nem akar éppen ezért vonulnak ki ezért olyan fontos az amiknak az h legyen erős hadsereg vagy legalábbis papíron erős

  18. Szép jóestét Hind

    Gondolkodtam rajta, hogy megnézem azt a filmet, de nem kapott valami fényes kritikákat, én pedig úgy néztem, hogy ez csak egy ilyen “Amikor a farok csóválja” rip-off.

    De felkeltetted az érdeklődésem… megyek letöltöm.

    Merci,

    Strlv

  19. dudi: Arra, hogy Iraq ezért a pénzért US COIN gépeket is vehetett volna. COINra F16 k* sok. (96db Block52es F16 messze erősebb mint a komplett Iráni légierő.)

    kelepisti: Szerinem az egész eszmerendszered már az első sorban rezeg. “megszálló csapatok” Milyen megszállás az amikor demokráciát akarnak ráderöltetni? (és minden vágyuk, hogy minnél elöbb hazamenjenek….?)

    ude fasza lett volna, ha nem az oroszok jönnek hozzánk hanem amik és ránk kényszerítik a diktatúrájuk helyett a demokráciát és a kommunizmus helyett a gaz/kirabló imperializmust. Most életszinvonalban egy Ausztria szintjén leledznénk…. de még egy ebéd után szieszta olaszban is 800eur a netto minimálbér.

  20. Fade!

    A COIN számomra azt jelenti (és javíts ki ha tévedek), hogy paramilitáns csoportok, folytatnak asszimetrikus hadviselést (ennek minden összetevőjével)reguláris csapatok, egész államok ellen. A síita szunita ellentét inkább tűnik már szinte polgárháborús helyzetnek, és amit a két (három) tábor művel inkább színtiszta középkori terrornak, mint hadviselés bármely formájának. A COIN műveleteknek jól körülírható célja van, itt a cél maximum a másik vallási irányzat kiírtása.

    Tisztelettel Q

  21. Üdv Fade!

    Ne haragudj, nem akarlak megbántani, de te ezt komolyan gondolod? Irakot nem szállták meg és vittek nekik demokráciát (amit éppen rájuk akarnak erőltetni) miközben alig várják hogy hazamenjenek?
    Ide az oroszok jöttek – miután volt egy Teherán és Jalta, ahol GB + USA erre rábólintott. Miről beszélsz?

  22. Mi helyzetünk sajátos.

    Mi azért vagyunk szarban:

    1 nemzeti értelmiségünket 45-után elüldözték vagy megölték.

    Utána magyar gyűlölő nem magyar nemzethez tartozók kerültek az vezetésbe.

    Ő tudatokat lesöpörték szeretni kellett itt mindenkit csak a magyart nem.

    89-90 A NAgy rendszer váltás egy paktum.

    Kértünk nem kértük kaptuk a demokráciát de a vezetők maradtak.

    3 miniszter elnökünk egy pufajkás ÁVOS volt aki 56-ban magyar embereket ölt.
    Szép.

    90 után úgy lettünk kapitalisták hogy 45-ben elvett magán vagyont senki nem kapta vissza.

    Az állami vagyont ellopták elkótyavetyél.

    Azóta pénzügyileg még rosszabb helyzetben vagyunk eltel 20 év ami volt termelő vagyonunk az eltüntették.

    Irak meg egy mesterséges állam 3 nemzetség kényszerű egymás mellett élése.

    Szuniták-Siták-Kurdok

    Ott a demokrácia nehezen működik mivel 3 népcsoport 3 különböző érdek.

    Egy diktatúra a igazi ott amely kedvez valakinek ezzel a Siták vagy Szunniták, Kurdok rendszer fenntartásában lennének érdekeltek.

    Ha megvan az hogy ki kormányoz a hívei feltöltik a hadsereget és akkor biztos a jenkik dolga.

  23. Kedves Monyok

    Értem mit mondasz, és még az általad megvilágított problémákkal is egyetértek nagyjából.

    De, ha meg szabad kérdeznem: miért írsz így? Félreértés ne essék, ez nem cikizés, vagy sértés akar lenni. Hegyaljaihun is furán ír, de őt nem kérdeztem meg, mivel (szerintem) ott nyilvánvaló, hogy nem magyar anyanyelvű. Egyébként ha ezutóbbi igaz, akkor le a kalappal, mert a magyar nem egy egyszerű nyelv. Ha nem igaz, akkor viszont utólagosan is elnézést.
    De te biztos, hogy magyar anyanyelvű vagy, és a gépelési hiba is túlzó: ennyi hibát ugyanis nem lehet elkövetni. (pl: az vezetésbe, Ő tudatokat lesöpörték szeretni kellett itt mindenkit, 3 miniszter elnökünk egy pufajkás ÁVOS volt)
    Ne haragudj, nem bírtam megállni, nem kell, hogy válaszolj, ha gondolod. Csak kíváncsi lettem, mert nem nagyon látok logikus magyarázatot.

    A másik, pedig hogy a “síita” és a “szunnita” irányzatok az iszlámon belül, a kurd pedig népcsoport. Félreértés ne essék, világos, hogy mi akartál írni.

    Köszönöm, és még egyszer sry,

    Dr. Strlv

  24. Fade

    ők nem kértek a demokráciából számukra ez egy teljesen idegen dolog olyan mintha ők ránk kényszerítenék a vallásukat te sem örülnél neki és csak megszállóként gondolnál rájuk

    “dudi: Arra, hogy Iraq ezért a pénzért US COIN gépeket is vehetett volna. COINra F16 k* sok. (96db Block52es F16 messze erősebb mint a komplett Iráni légierő.)”

    köszi h kifekjtetted

    én is leírtam h sok coinra de azt is h szerintem miért így csinálják…

  25. Ja egyszerű ez mint a faék, nem kell itt semmit sem gondolkodni. Múltkor egy rakás humve,elötte páncélozott járművek aztán M16,helikopterek most meg F16,meg a jó ég tudja mi ha visszanéznénk a híreket. (azért kíváncsi lennék valójába mit kapnak)Meg majd utána jön istentelen mennyiségű lőszer (mert ugye a ak-é nem jó hozzá, meg az F16-ra is kell valamit aggatni, nem is beszélve annak egyéb költségvonzatáról.(nem is beszélve arról hogy úgy is lassan kivonásra kerül a típus) Kíváncsi vagyok a barackelnök lángeszű tanácsadói mit találnak még ki. Mind mind természetesen USA árú. (szövetségesek ilyenkor nem számítanak. Ez is csak azt jelenti hogy pofátlanul így akarnak pénzt csinálni. (szerintem a tengerészet lesz a következő, mert van mit eladni a navinak is,és akkor az egész hadiiparnak jut valami, úgy hogy mindenkinek be van fogva a szája. Semmi más mint az USA költségvetése simán leorganizálja az iraki pénzeket, mert ha eltakarodnak végre nehogy mástól vegyenek fegyvereket. (amit bepumpálnak más projektbe) Mi meg a tankokat ajándékba adtuk nekik. mert természetesen nem bírtuk ésszerűen felhasználni valamire (akár alkatrészek)Mindezt egy csont szegény országban (magunkra gondolok, és dühít is) A röhej hogy ez még lehet hogy jól is jön Iraknak, mert ha végre a maguk urai lesznek megint lesz mivel harcolni a volt megszállók ellen!!!

  26. Iránra visszatérve, mert itt többször elhangzott. A fórumot átnézne, még csak fel sem merült 1 olyan feltevés sehol sem hogy Irakot meg kéne támadni. (ne felejtsük el ki volt a támadó) Egész mással vannak elfoglalva.

  27. Qualit: Coin vagy sem lényegtelen. Mire kell ilyen esetben az F16? rosszul látom?

    mz: “amit éppen rájuk akarnak erőltetni” akarják de ha nem megy akkor nem megy. Ha nem akarják bemennek a fülkébe és azt mondják nem. És onnantól nincs demokrácia. 2014ben már amik sincsenek ott. Ha “mustafa”t megszavazzák és az azt mondja nincs demokrácia akkor nincs.
    (Én pont ezért nem hiszek pl az Afganisztánban sem a demokráciában. Ahol nincs hatalmi ágak szétválása és szekularizáció ott a demokrácia nem életképes.
    Diktaturában ilyen nincs. Nem mehetsz be a fülkébe és mondhatod azt, hogy nem, nekem nem kell Rákosi vagy Sztálin.)

    dudi:
    “ők nem kértek a demokráciából számukra ez egy teljesen idegen dolog”
    Nem csak, hogy nem kértek, hogy jön ehez egy US (vagy akárki)? Demokrácia nem diktatúra. A kikényszerítése elég problémás mert azt mondják: Nem.

    “olyan mintha ők ránk kényszerítenék a vallásukat te sem örülnél neki és csak megszállóként gondolnál rájuk”
    azért a vallás meg az “államforma” kicsit más dolog. uitt akkora az ellenállás, hogy 2009ben havi 14fő az ami veszteség. Ebben az autóbalesetben meghalt ami katonák is benne vannak! Eközben sorra kapják el az Al-qaedas vezetőket, számolják fel a sejteket, mert a lakosságnak feldobja őket. Kiből is van elegük? :)

    monyok: A mai első hszed is kicsit “zavart” volt a mostani őőő hát szintúgy. :)

  28. Kezdjük ott hogy anno Hegyaljaihun volt a régen itt használt nevem.

    Monyok(2.ó) meg a család nevem.

    Mi kell ahhoz hogy magyar létemre ennyire magyartalan legyek, ha nem figyelek oda magamra.

    Egy jó adag agykárosodás, a születés előtti pillanatokban :D :D
    Mikor az ember, édes anyaméhben majd nem megfullad.

    Ebből következő diszlexia és diszgráfia és pár mellékes szövődmény.

  29. Egy gyenge övdelemmel rendelkező Irak túlságosan kecsegtető célpont.

    Más kérdés hogy társadalom földrajzilag mesterséges állam, ahol csak a diktatúra lehet hosszú életű.

    3 népcsoport eleve,különböző célokkal.

    Ha nagyon gyenge a védelmi ereje.

    Akkor még Izrael is támadhatnak. Nagyot álmodó merész ember mért ne lenne ott.

    Izrael meg olyan kivételes állam akinek a USA szinte minden elnéz.

    Pont a béke flotta kapcsán merült fel hogy Izrael azt megmerte próbálni hogy elsüllyesszen egy jenki hadihajót.

    Akkor jenki védelmi miniszter 3x rendelte vissza a segély kérésre válaszolni kész. F-4 csapás mérő kötelékeket.

    Ott is ,ott hibáztak 75-tán hogy alá becsülték a amerikai tengerészek szaktudást aki csak megoldották hogy vész jeleket leadjanak.

  30. comandante, dudi: Akkor korábban mért voltak “brutálisak” a veszteségeik? és, hogy lehet, hogy sorra buknak le a qaedasok/”lázadók”? Kik dobják fel őket?
    Hisz ki se rakják a lábukat a bázisról…. :DDD

    amúgy pedig itt a pofon egyszerű recept Afganisztánra. :DDD

  31. Fade

    ma úgy áll az amik státusza irakban h már átadták a hatalmat a helyi seregnek ők csak akkor avatkozhatnak be ha kérik a helyi erők vagy ha megtámadják az ami katonát egyébként nem

    azért volt régen nagy mert a felkelők megtámadták az amikat ma meg nem ilyen egyszerű

  32. Hosszú ideje folyik ott már az őrület.

    Az Irakban élők már nagyon unhatják szerintem.

    Helyzet sokat változott már nincs jenki katona az utcán ergo nehéz beadni a helyi embereknek hogy mért is kell robbantgatni.

    A célpontok most már Iraki katonák vagyis a sajátjaik.

    Ilyen merényleteknél is a legnagyobb vér áldozatot helybeliek viselik el.

  33. HindTheBest

    Köszönöm a film ajánlót. Letöltöttem, megnéztem.
    Igen, ez valószínűleg csak egyszerűen így van.

    “Nobody cares for a school in ****stan”

    és

    “We went in, changed everything, and then, we fucked up”

    Long live the United States of America

    Bis bald

    Dr. Merkwürdigliebe

  34. Igen, lassan visszaáll a husszein alatti rend. (minden tekintetben) A helyiek szerintem könnyebben feladják az ellenállókat ha a sajátjukat ölik. Másrészt szerintem az ellenállás taktikát váltott! Beépültek a hatalomba, és várják hogy az USA kitegye a lábát. Utána nehéz lesz visszajönni ha akarja egyáltalán. (lesz e USA egyáltalán)

  35. dudi:
    “azért volt régen nagy mert a felkelők megtámadták az amikat ma meg nem ilyen egyszerű ”

    Már 2009elején se 2007es statisztikáik voltak. A javulás mértéke pedig nem “kicsi” volt.

    Talán így jobban megvilágítja: Nem csak amikat. 2007es 25.000-30.000föről 2009re 2000re csökkent a polgári veszteség. Értem én hude nagy szám a 2000 de sanszosan többen halnak meg autóbalesetben…. (egy EUs Iraq létszámú országban legalábbis tuti)
    Ha pedig “báb”kormány akkor hasonló javuló statisztikával rendelkezik az Iraqi hadsereg is. hmm…
    Most akkor amikat nem támadják vagy akármiért is de “eltüntek” a felkelők?
    2007ben Iraq kapcsán pokolról és 2.vietnamról beszéltünk és vártuk mikor kénytelenek onnan kimenekülni alá Vietnám.

    amúgy 20kg “műtrágyát” mikor nem lehet elásni, bedrótozni?
    sniperkedni mikor nem lehet?
    kocsit robbanóanyaggal+szöggel megrakva konvoj mellett robbantani?

  36. monyok: Ne keverjük a sorrendet. Először el kezdett csökkenni a robbangatás, nem is kicsit aztán kezdték átadni az ellenörzést az Iraqi hadseregnek, majd rendőrségnek. Nem fordítva történt!

    commandante: Pont ezen okokból (Iraqi kérésre!) US 2011után is marad ~2000fővel.
    A saddam rend meg kicsit más volt mint ez. pl azért volt rend mert 10.000vel mészárolta a Kurdokat, Sítákat. Ha úgy jött vegyi fegyverrel.

    Mindig jók az ilyen “lesz e USA” hszek. Ha vki felveti az még tuti nem járt hosszabb ideig USben. Azt se tudja miről beszél. Tévedek? Láttál már thanksgivig dayt? devil’s egg? :DDD

  37. Elég sok marhaság van már egymás felé anyázva a cikkhez kommentezve.
    Az biztos, hogy a demokráciát nem lehet kikényszeríteni. Azt egy társadalomnak akarni kell. Az nem demokrácia, hogy elfoglalom az országod, elveszem a legfőbb bevételt képező ásványkincs kitermelő helyeket és átadom a saját cégeimnek kitermelésre. Ők leveszik a profitot (ja az eddig a háború előtt működtető francia és orosz cégeket meg kikergettetem a saját magam által kinevezett bábkormánnyal, hogy azokat a szerződések már nem érvényesek, mert az előző kormánnyal kötötték) és a maradékából ahelyett hogy nemzeti kérdéseket oldanának meg (pld. a nemzetiségek egymás mellett élését) helyette velük fegyvert vásároltatok amelyet persze döntő többségben és értékben az én országom állít elő..
    Persze a megszálló csapataim árnyékában “szabad választásokat” rendeztetek ahol fura, de azok nyernek akiket támogatok..

    Na ez nem így demokratikus..

    Hozzáteszem, igenis megszálló csapatok, mivel nem volt ENSZ felhatalmazás, nem volt bizonyítva és nem is lesz az iraki atomfegyver, sem az Al-kaida támogatása. (érdekes módon ezekről már senki sem beszél, sőt több volt tisztségviselő most már kijelentette, hogy semmi alapja nem volt az egésznek.)

    Ami igazság: Kellettek a Közel-Keleti olajmezők az USA olajipari cégeinek, valamint stratégiai jelentőségük van, ezért rátették a kezüket. Nem érdekelte a katonai-politikai döntéshozókat, hogy hány nem hivatásos amerikai nemzeti gárdista, vagy éppen hivatásos katona hal meg, ahogy az sem, hogy mennyi iraki pusztul el a háborúban. A “contractor” cégek működése mindenhol kiveri már a biztosítékot, magán zsoldos hadseregek működnek, mint régebben Afrikában, csak itt amerikai jóváhagyással, mert minél több zsoldos, annál kevesebb amerikai katona kell oda..
    Amerikában már többen kijelentették, hogy Amerika nemzeti érdeke, a közel-keleti olajmezők védelme, nehogy valamilyen más érdekcsoport kisajátítsa a világot éltető ásványkincs birtoklását.

    Ennyi..

    Mi azon kívül, hogy meghalt egy katonánk és “harci” tapasztalatokat szereztünk, sokat nem profitáltunk Irakból. A Lengyelek legalább eladtak néhány helikoptert, igaz nagyobb volt a veszteségük is..

    Kele

  38. “elveszem a legfőbb bevételt képező ásványkincs kitermelő helyeket és átadom a saját cégeimnek kitermelésre.”

    Egyrészt az Iraqi kormány, másrészt vérkemények a feltételek (rendszeres, hogy pályázat nem érkezik), harmadrészt ha így van ahogy mondod akkor ezek mik? pl

    http://english.aljazeera.net/business/2008/08/200882813538226440.html
    vagy
    http://www.forbes.com/2009/12/12/lukoil-iraq-oil-business-energy-west-qurna-auction.html

    innen ugye az érvrendszered amblokk összeomlott.

    “Mi azon kívül, hogy meghalt egy katonánk és “harci” tapasztalatokat szereztünk, sokat nem profitáltunk Irakból. A Lengyelek legalább eladtak néhány helikoptert, igaz nagyobb volt a veszteségük is..”

    erre csak egy linkel reagálok: http://www.google.hu/search?hl=hu&rlz=1G1GGLQ_HUHU274&q=mol+iraq&aq=f&aqi=&aql=&oq=&gs_rfai=

    és akkor a dkg/rotaryról egy szót se szóltam.

  39. Elnézést, hogy közbeszólok, de hol omlottak össze Kele Úr érvei? Ugyanis rendkívül szépek ezen cikkek – de legalább ugyanennyit találunk a neten, amely viszont pont Kele Úr véleményét támassza alá.
    Persze tudjuk, hogy a nem megszállók, akik épp demokráciát akarnak erőltetni és már alig várják, hogy hazamenjenek az iraki (báb)kormány kérésére maradnak 2011 után is… Tacsk0 anno faburkolatú rakétája után eddig ez az ezüstérmes! :)

  40. AZ még hagyján na de ami ebben van!
    http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=19670
    http://en.rian.ru/russia/20100610/159377169.html
    Ez is csak azt feltételezi hogy Irakban mindenki az iraki kormány pénzét költi. Valami trükkös módon! oroszok kárpótlás,iráni üzlet miatt. Ráadásul nézzük csak hogy vélekednek róluk,teljesen hiteltelenné váltak. (más dolog hogy miután már szavaztak ez már senkit nem kötelez,lásd kalózeskü)
    Ejnye ejnye demokrácia. Ez olyan mint a kalóz eskü, csak iránymutatás, addig kötelező amíg az erősebb érdekeit szolgálja.

  41. Pedig a sztori sokkal egyszerűbb. Az USA anno nekiment a világnak miután úgy látták, hogy ők egyedül is megtehetnek bármit. Aztán szép lassan kiderült, hogy mégsem. Oroszországot be kellett vonni az iraki bizniszbe, mert túl sok kellemetlenséget okozhatna mostanság (Irán és Sz-300, földgázbiznisz immár Ázsiában is – Kína és Japán nyersanyag piacán egyre nagyobb befolyás, Törökország és a Déli Áramlat, etc,etc,etc…). Kínának is kell a mézesmadzag, el sem sorolom, hogy miért.
    Tehát lerabolhatod a gyengébb nemzeteket, de jattolni kell a többi nagyfiúnak is valamennyit belőle.

  42. kele úr US oszt US cégeknek írt. Ehez képest ugye az Iraqi kormány “oszt” (vérkemény feltételekkel) és rendszeresen maradnak alul a US cégek és nyernek Orosz, Kínaiak. (vagy éppen a Magyar MOL is több helyen nyert már!) (ami ugye vhol Magyar haszon bár abból “semmi hasznunk nincs”… :DDD)

    Ugye 3 dolog is sántít… abból egyre hoztam pldakat.

    értem én, hogy nem tetszik, hogy a nagy “jóslataid” nem működnek és aki erre felhívta a figyelmet az nagyon csipi a szemed.

  43. Kedves Fade Úr!

    Ön félreérti a helyzetet. Milyen “nagy jóslataim”-ra gondol, miután én egyre emlékszem, amelyet sokszor felhozott elrettentő példaként: Irán kérdése. Apropó – ennek is várjuk ki a végét, lehet, hogy működni fog. :)

    Gondolom, ez nem komoly felvetés, miszerint arrafelé szinte mindenki jól jár, kiszorítva az USA cégeit? Vagy van olyan vélemény, hogy az orosz, kínai esetleg magyar részesedést egy napon lehet említeni az US korporációk nyereségeivel?

    Továbbá az sem tiszta, hogy mely három dolog sánta, de szívesen megvitatom, lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el.

    Miután pár hónapon keresztül a nem teljesen megalapozatlan elemzéseimre bizony-bizony gúnyolódást kaptam, így gondolom érthető, ha olvasótársaim mentális fárasztásától eltekintek a továbbiakban és igyekszem okulni más véleményekből – ezért inkább kérdezek és a konkrét írásokra teszek észrevételt. Természetesen élve a könnyed élc jogával. :)

  44. mz: akkor nem csak én nem értettem egyet a “megalapozott” jóslataiddal?

    Nem írtam sehol, hogy a US cégek ki lennének szorítva. Olyan vélemény sincs, hogy nem. rengeteg minden feltárás korszakban van csillió mindent nem tudunk, ezt így nem lehet megmondani.

    -1- US oszt. (akkor talán nem lennének vér kemények a feltételek, nem ülne Lukoil Iraq talán legnagyobb mezőjén.)
    -2- us cégeknek oszt. (ott a linkek)
    -3- MOnak semmi haszna nincs. Hát ha beindulnak a Kurd mezők és ezt már idén évvégére várják az a MOL zsebébe is csurog. És a MOL MOon adózik, Magyarok dolgoznak kint.

    Ha már élc tudod mit? Had beszéljem ezt meg kelepistivel. Neki tlán nem kell 3hszben tagolni…. :D

  45. Nem bánom, legyen. :)
    Off:
    Konkrétan két kollégától kaptam gúnyolódást (néhánytól meg nem), de no problemo. Mivel nem erről szól a cikk, így a témát most hagyjuk, de sajnos nem a béke irányába haladnak az események a “jóslatom” színhelyén és a környező államok előkészületeiben. De erre majd visszatérünk egy alkalmasabb poszton.

  46. Montezuma: A gazdasággal és a geopolitikával kapcsolatos gondolataid formabontóak, és élvezetesek.
    Bár nem értek egyet az összes okfejtésed következtetésével (a legtöbbel igen,és a gazdasági és geopolitikaiakkal szinte mindig – ki ért mindig egyet a másikkal ) de a logikai gondolatmeneteid, és azok felépítése mindig átgondolt és több oldalról is alátámasztott.
    Nekem hiányoznak mostanában a hozzászólásaid.

    Fade: Nem kell hogy mindenki egyetértsen mindenkivel.Éppen ez az érdekes ezen az oldalon, hogy a hozzászólások és azok konfrontációja következtében alakul és tisztul az aktuális és éppen alakuló eseményekről a kép.
    Van aki a gazdasághoz és/vagy a geopolitikához ért inkább, van aki a haditechnikához, van aki esetleg mindháromhoz, de abban talán egyetérthetünk, hogy mindazok akik ezen az oldalon megfordulnak (a maga sajátos módján még tacskó is) legalább megpróbálják megismerni mások véleményét is , és ezáltal világosabban látni, mert az “hót ziher” hogy senki nem hordozza a zsebében a bölcsek kövét.
    Még a legjobb elemző elmék is tévednek, (tény hogy vagy 4 éve olvastam először Irán hamarosan bekövetkező lerohanásáról, és tény hogy ez nem történt meg eddig, és az is tény hogy kicsi Bush nagyon közel volt hozzá)és ha nem jön be minden elemzésük 100%-ra, nem lerohanni kell őket, és nem mindig az egy szál tévedésükre emlékezni.
    És mindezeken túl a haditechnikával kapcsolatos hozzászólásaid mindig éleslátóak, komoly háttértudásról árulkodnak, érdekesek és elgondolkodtatóak, a gazdasággal és geopolitikával kapcsolatosakat pedig nagyon élvezem (bár gyakran nem értek velük egyet)mert azok is egy nézőpontot takarnak.

    Úgyhogy én mindkettőtök további hozzászólásait el fogom olvasni a jövőben is.

  47. Az USA mintha ütközőzónának akarná felépíteni Irakot, de ha csak “néhány NATO katona marad ott 2 év múlva, akkor a szomszédok (elsősorban Török és Irak) kisebb nagyobb falatokat ki fognak (de legalábbis próbálnak) marni belőle.
    Sam bácsi próbálja ezt az időt kitolni, de hogy mi lesz arrafelé 5 év múlva…
    És persze azok a dollár milliárdok amikbe az F-16 és társai kerülnek, nem hinném hogy ingyen- úgymond hadisegélyként érkeznének Irakba.

  48. Üdv Krokomach!

    Az utóbbi időben több oka is volt annak, hogy nem szóltam hozzá semmihez, ettől függetlenül azért jelen voltam.

    Akiket nem érdekel, azoktól elnézést kérek és ugorják át az írásomat, a többieknek azért zanzásítok pár gondolatot:

    A térség államaira vonatkozó hírek és döntések szorosan összefüggnek egymással, nem lehet szimplán kiemelni őket és ötletelni, mivel ez tévút.

    A török fordulat gyorsasága (lásd flotilla-akció és következményei) még engem is meglepett, én lassabban kialakuló izraeli-török ellentétre számítottam. Ez viszont gyors reakciókat váltott ki a környék érintett hatalmaiból is és mindenki óvatosabbá vált kicsit!
    Irak helyzete valójában a függvénye Izrael, Irán, Törökország, Jordánia (éleződő jordán-izraeli konfliktus a tervezett jordán atomerőmű miatt) és Egyiptom pillanatnyi relációjának (közvetlen vagy szoros érintkezés) valamint az USA, az EU, Oroszország és Kína manővereinek (közvetett vagy tág kontakt) egyidejű figyelembe vételével elemezhető.

    Figyelemre méltó a hirtelen bekövetkezett USA-orosz és brit-orosz közeledés is, de a Janus-arcú orosz diplomácia erős kérdőjeleket ébreszt. Egyik oldalról tovább húzzák Irán SZ-300 ügyét, ugyanakkor elítélik az USA és az EU egyéni szankcióit. Putyin a hadászati fegyverek további fejlesztéséről beszél az USA-val szemben, miközben a NATO és Oroszország képviselői már konkrét közös rakétavédelmi rendszerről egyezkednek.

    A Mistralok megvásárlását sem kell túlmisztifikálni – az orosz gazdaság ismét közel 6%-os növekedést produkál, a se nem béke, se nem háború állapota kiegészítve némi további bizonytalansági faktorral a térségben szintén ennek a helyzetnek kedvez – további valutához juttatja Moszkvát. Ők pedig nemes egyszerűséggel két legyet ütnek egy csapásra – visszaforgatják a pénzt néhány nyugati államba (további szinteken is megosztva az EU-t és a NATO-t) miközben technológiát vásárolnak. (4 md USd azért nem vágja a földhöz őket.) Ellenben a finoman szólva is vegetáló európai gazdaságoknak ez úgy kell, mint egy falat kenyér.

    Közben Kína ismét visszadobta a labdát az Egyesült Államoknak, a kínai külügyi szóvívő jelezte, hogy a jüan árfolyamának alakításakor az amerikai hiány és adósság illetve a növekvő munkanélküliség problémájának megoldása nem prioritás Peking számára.

    Közben a napokban áthaladt a Szuezi-csatornán egy komplett USA hordozó-flotta izraeli hadihajókkal együtt (végcél a Perzsa-öböl), ugyanakkor több amerikai hadihajó is útnak indult az elmúlt hetekben az Indiai-óceánra és a Perzsa-öbölhöz a honi kikötőkből – várható érkezésük a térségbe július első-második hete.
    Az elmúlt héten Szaúd-Arábia néhány repterére izraeli harci helikopterek települtek, közben elindult a sajtóban Irak további felfegyverezésének és az USA katonák kivonásának kérdésköre – elvi szinten legalábbis. Gyakorlati szinten az amerikai katonai egységeket Irak belső régióiba telepítették át – távolabb a török és iráni határszakasztól.

    A G8-ak csúcstalálkozóján pedig csak egy dologban értettek egyet: a válság kezelésében nem tudnak egyet érteni. A többi közös nyilatkozat pedig egy vicc, ha valaki olvasta őket.

    Ezek mind-mind az elmúlt napok információ morzsái, miközben a diplomácia világszínpadán egymást érik a különböző kis- és nagyjelenetek. Egyenlőre nem foglalnék állást Irak státuszát és a későbbi, neki szánt szerep jellegét illetően, de az előzőekben leírt apróságok tükrében lehet, nem is annyira fontos kérdés ma már Irak. (Utalnék az izraeli és libanoni partok előtt nyilvánosságra hozott új földgázmezőkre, Irán új kőolajmezőjére – a világ 3. legnagyobb kiaknázatlan készletével – illetve a beismert afganisztáni lítiumkészletekre.)

    M

  49. Sziasztok!

    Elnézést, hogy vitát gerjesztettem, de attól, hogy a MOL illetve néhány más külföldi cég (ez megint támadási felület, gondolom leírja valaki, hogy milyen sok és mekkora értékben) bizonyos kutatásokat és kitermeléseket végezhet, azok nagyságrendben kisebbek mint a “szuperhatalom” által birtokolt koncessziók stb. értéke.

    Amiről még nem írtam, hogy nagy marhaság volt megdönteni Szaddam iraki uralmát (ezt csak az amerikai olajlobby, Chenney cégei és ifjabb W. Bush története volt), mivel az Iraki diktatúra ellensúlyozta Irán fundamentalista törekvéseit. Sokan gondolom egyetértenek abban, ha az amerikai (koalíciós) erők elhagyják Irakot, akkor komoly esély van egy Irán barát kormány létrejöttének, ami nagyon problémás lenne a térségben. Iránban már vallási szinten a szunnita iszlámot “árulónak” tartják és nagyon nem örülnek, hogy a Kába Kő és más szent helyek szunnita fennhatóság alatt vannak. Igaz a Síitáknak is vannak szent helyei Kum stb. amelyek Irán területén helyezkednek el, de ezek vallási jelentősége eltörpül az Kába Kő stb. mögött.
    Amennyiben Irak és Irán “baráti” viszonyban lenne, akkor komoly befolyást gyakorolhatna Szaud-Arábia jelenlegi rezsimjére, amely kb. annyira demokratikus mint Irán. (A királyi család tékozolja az olajbevételeket, k.jól élnek, iszonyú mennyiségű fegyvert és technikát vásárolnak nyugattól, és támogatják az Irán elleni fellépéseket, ezért hagyja Őket békén USA. Viszont Bin Laden is Szaudi és sokan onnan támogatják pénzügyileg, sőt talán a pénz nagy része szaudiaktól származik. Amennyiben itt palotaforradalom törne ki, akkor az olajtermelő térség nagy része egy európa/amerika ellenes Arab/iszlámista fennhatóság alá kerülne, akik nagyban ellenségesek izraellel szemben is. Ez pedig egy nagy közel keleti háború veszélyét is magában rejti, amely még tovább nőne amennyiben arabok tömegei hallnának meg, nyugati támadások miatt. Ez egy egész arab félholdat jelentene Marokkótól – Iránig.
    Szóval én is geopolitikailag nézem az eseményeket, és elnézést, hogyha mindig a legszélsőségesebb lehetőségeket veszem figyelembe, és írom le, amit persze árnyalnak a tisztelt topictársak..

    Kele

  50. kelepisti: Igazából nem MOLon volt a lényeg.

    A “gonosz” NY érdekét kvázi “tökéletesen” kiszolgálta a Saddam rezsim résszel egyetértek. élelmiszer, gyógyszer (fegyver) olajért. Eközben még ellenpolusa is Iránnak. Na ebbe jól beleszartak. Ki járt az egésszel a többek közt a legjobban? Irán. Legnagyobb térségbeli riválisa kvázi nincs.

    SzA, Irán, Szíria… most is ellenségesek Izraellel szemben. SzAban se gondolnak másképp a szuníta Iránról. Egy palotaforradalom SzAban nem jelentené azt, hogy kevésbé gyűlölik majd az Iráni rezsimet.
    Értem én, hogy innen egy nagy egységnek tűnik a közel kelet pedig annyira (se) egységes mint Europa. Bár nálunk talán nem tartják (már) a sátán követőinek a pl unitáriusokat.

    mz: Pedig a Török fordulat már minimum egy éve tart.
    Kína jüan témában nézz utána, eltévedtél. Erre ráadásképp rájön, hogy a Kínai rabszolgák bére emelkedésnek indult, Kína engedi: nem verték szokásukhoz híven le(agyon) a fizetésemelést követelőket.
    A Mistral üzlet 1.5b$ egy EUnak nem tétel.

    “Az elmúlt héten Szaúd-Arábia néhány repterére izraeli harci helikopterek települtek”
    Erről linket tudnál adni?

  51. A török fordulat konkrétan 2003. óta kezdődött látványosan és azóta permanensen tart. A meglepődésem nem ennek szólt, hanem az elmúlt egy hónap (nagyon rövid idő) alatt bekövetkezett viszonyromlás gyorsaságának és nagyságrendjének. Ezen még Tel-Avivban is fennakadtak, pedig elvileg jó a hírszerzésük.
    Kína és a jüan kérdésében szerintem nem vagyok eltévedve, lásd a kínai külügyminisztérium június 24.-i állásfoglalását.

    Az orosz katonai megrendeléseknél felesleges EU-ról beszélni, mivel ez az unió a legjobb esetben is csak egyre inkább jelképes. A konkrét, francia és olasz hadiiparnak szóló fizetőképes megrendelés simán felülír minden összeurópai és transzatlanti elvet és álmot a megrendeléssel megkínáltak részéről. Ez igaz mind a francia hajóépítő cégre, mind a többi konszernre.

    A szaúdi eseményekről nem tudok linket adni.

  52. akkor 2003.

    “Kína és jüan” Hát ha ezt mondták akkor hülyét csináltak magukból. Az meg ott nem szokás, nem csesznek ki magunkal mint MOal Kósa&Szijártó.

    pl.: http://finance.yahoo.com/q/bc?s=USDCNY=X&t=1y&l=off&z=l&q=l&c=
    3havisan talán jobban látszik. http://finance.yahoo.com/q/bc?s=USDCNY=X&t=3m&l=off&z=l&q=l&c=

    ill van még egy lehetőség, hogy vki “bedöntötte” (“fel”döntötte :) ) a Jüant de ez nekem elképzelhetetlen. A Kínai jegybanknak jelenleg “nem lehet” nekimenni ha nem engedi ilyet nem lehet csinálni a Kínai valutával.

    uniós részben simán nem értek egyet.

    Ha linket nem tudsz adni akkor mi a forrásod a ““Az elmúlt héten Szaúd-Arábia néhány repterére izraeli harci helikopterek települtek””ra? Tényleg erősen érdekel.

  53. Az ilyen félhivatalosak azt is megmondták, hogy ~márciusban tuti megtámadják Iránt. :) (ugye nem baj az élc? ;) )

    Mindenesetre ha így van akkor más okot nem tudok elképzelni és innen nem az SzA légteret használhatják hanem az SzA bázisok (egy részét) is azon okból.
    Ezek után ha hirtelen 2*több F15 tart Irán felé mint amennyivel Izrael rendelkezik már senki se lepődne meg. :)

    na ebéd. :)

  54. Kína nem hiszem, hogy hülyét csinálna magából, egyszerűen nem akar úgy ugrálni, ahogy füttyentenek neki. A saját belső stabilitása fontosabb számára (még szép), mint a riválisok hasfájása, pláne, hogy önmaguknak okozták.

    Az Irán elleni katonai csapásra Izrael gőzerővel készül (Netanyahu és Lieberman kész az USA nélkül is belevágni), az USA is – bár Izrael felé felfüggesztettek bombaszállítmányokat – a Diego Garciára azért átszállítottak pár száz ilyen fegyvert.

    A török és brazil fellépés egyértelmű jelzés volt, a kínai és orosz ENSZ szavazás pedig szó szerint kifogta egy időre a szelet az iráni háborút pártolók vitorlájából.
    Egyre nagyobb a konfliktus az USA kormányzata és katonai vezetése között is, bár McCrystal esete konkrétan Afganisztánra világít rá (ahol ebben a hónapban közel száz nyugati katona halt meg, miközben a déli tartományokból a NATO elleni támadások már a nyugati és északi területekre is átterjedtek), de ugyanígy áll a bál Irán kérdésében is.

    Remélem elkerülik a háborút (magyarul Izrael és/vagy az USA nem támad), de erre kicsi esélyt látok. Ennek oka pedig összetett, a nyugati válság kiváltó okaira nincs gyógyír és megoldás a jelenleg alkalmazott szisztémák alapján. Marad a régi recept: egy új háború.

    Az EU nagyon szép és jó – nem kell velem egyetérteni -, de nem látom a racionális alapját. Belgium a szétesés határán, a katalán, toszkán és baszk kisebbségek is függetlenedni akarnak, Glasgow új választott városvezetésén belül pedig egyre hangosabban szólnak a skót függetlenség szirénhangjai is. Ha még ehhez hozzáteszem, hogy képtelenek a nemzetiségi kérdések kezelésén túl a saját monetáris-, gazdasági-, kül- és biztonságpolitikájukat is összehangolni (eleve nincs is meg az alapja ennek), így túl vérmes reményeket én nem fűznék ehhez az unióhoz vagy a jövőjéhez. De hát majd kiderül, voltak/vannak birodalmak, amelyeket erővel tartottak össze ideig-óráig.

  55. Az élcel semmi gond: Egy Venezuelai szappanopera sorozatban nem húzzák ennyi ideig a feszültséget.
    De ugyebár a II. vh is csak egyszer tört ki…
    Valamikor, valahogy, nagyon fog borulni a bili arrafelé. Remélni azért lehet hogy nem mostanában, de mióta a Törökök is aktívan beszálltak a keverésbe, már az sem biztos ami eddig annak tűnt.

  56. Irániak szerint 1 hónap a reaktorok indításáig!!!! A meleg üzem már fut, már csak a feltöltés van hátra, és a folyamatos élesztés. Ha környezetszennyezés nélkül akarnak tenni valamit ennyi idő van. Az idő megoldja a választ.

  57. Irániak megszerezték és megszervezték saját gyárakban a fűtőrudak gyártását ha esetleg annak hiányára gondol valaki. Szerintem Irán sokkal előbbre jár a nukleáris technológiában ennek fényében mint gondoljuk. Megkockáztatom hogy plutóniummal is rendelkeznek. Azt onnan gondolom hogy nem növelték a a legnagyobb rakéták teherbírását mostanában, így kb max 50 kg töltetet akarnak célba juttatni.

  58. Néhány friss link annak, akit érdekel:

    Kína és a jüan:
    http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2010/06/27/a_kinai_arfolyamreform_titkai/

    Afganisztán:
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.obama_kudarcot_vall_afganisztanban.156393.html

    Izrael:
    http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=135&cid=111073

    Ez utóbbihoz még annyit, hogy Izrael társadalma belülről egyre inkább megosztott, amire a kormányuk politikája még rátesz egy lapáttal.

    Krokomach:
    Ankara számára a NATO és az EU már nem fontos. A török lépéssel összhangban Egyiptom ellenzéki ereje is megmozdult (Egyiptomban van a Muzulmán Testvériség központja), ráadásul Szaúd-Arábia lakosságában is nő az elégedetlenség. Egy Irán elleni katonai akció következményei nem jósolhatóak – számos amerikai katonai elemző és szakértő osztja azt a nézetet, hogy egy ilyen akció jó eséllyel lángba borítaná az egész Közel-Keletet, alapjaiban borulna fel a mostanára már amúgy is alapjaiban megroggyant status quo. Egy ilyen eseménysor elvezethet több nagyhatalom közvetlen beavatkozásához is, amely korántsem biztos, hogy egymással szinkronban történne!
    Az USA kormányában és vezérkarában sokan vannak, akik eleve elvetik ezt a lehetőséget és jobban aggódnak Izrael esetleges egyoldalú lépése, mint az iráni atombomba miatt.

  59. “Kína nem hiszem, hogy hülyét csinálna magából…” Azt mondod azt mondták, nem engednek a nyomásnak nem engedik a jüant felértékelődni ehelyett ezt látjuk:
    http://finance.yahoo.com/q/bc?s=USDCNY=X&t=3m&l=off&z=l&q=l&c=

    Most vagy hülyét csináltak vagy nem azt nyilatkozták. vagy vkik feldöntötték a jüant. jut eszembe grafikon értelmezés megy? :) vagy magyarázzam el mi történt a betonstabil jüannal? Serinted ilyet a Kínai valutával ki tud tenni?

    Most akkor lehet egy Iráni háború vagy “eldöntött tény”? :DDD

    EU egy gazdasági (vmennyire kulturális) érdekszövetség. Ez elég komoly alap. A skót/baszk…. függetlenség hangja meg 30-1000éve szól. A monetáris problémák terítéken vannak, Liszabon pedig a “közös” gazdaságpolitikában is nagy változásokat hoz, nem mindha gazdaságilag nem lenne a térség összenőve. Innen nagyon hasonlóak az érdekek.

  60. Hogy a dollár/jüan mutató 6,837-ről 6,796-ra csökkent – ez 0,599 százalék erősödést jelent. Szerinted ez komoly jüan erősödés? Hogy a grafikonod torzított léptékű koordináta-rendszer ez ne tévesszen meg. :)
    De légy oly kedves és magyarázd el, mi történt szerinted. Ugyanis szerintem csak egy szűk korrekció.

    Lehet egy Irán elleni háború – melyről Izrael remek elitje már döntött.

    EU: Hajrá! :D

  61. mz: Mi az, hogy 0.6%, 1 pip is számít. :DDD
    Nézd 1éves viszonylatban. Jüannal nincs korrekció. Nem mozog, mint EUR/USD/Font vagy akármi. Amúgy pedig már te is linkelted, hogy Kína változtat, más kérdés, hogy “senki nyomására”. Mit vártál a “face” országától, bevallja, hogy US, EU, India…. nyomására változtat? Ilyet még Anglia se vállalt be akkor se amikor egyértelművé vált, hogy bedöntötte honfitársunk a fontot.

    A grafikont direkte átraktam lineárisra (logaritmikusról) így nem értem mért lenne torz. (És ha logaritmikusan is hagyom akkor is csak nézőpont kérdése a torz. Tőzsdésnek a lineáris a torz….)

    Lehet meg a döntött(eldöntött tény) sztem üti egymást egy mondatban.

    Hajrá. Ez az érdekünk.

    GOTMot szoktál játszani? Jövő héttől munkanélküli leszek aszem nekiugrok a legutolsónak. :)
    http://forums.civfanatics.com/showthread.php?t=367871

  62. Basszus, küldtem egy hozzászólást Fade-nak, erre eltűnt az egész. No mindegy, ha valamilyen oknál fogva “előkerülne”, akkor kérném törölni, mert most írom meg újra és nem akarok ismételni.

    Kína virágnyelven kommunikál, nemcsak ezt, de sok egyéb dolgot sem vallana be. Akárcsak a többi nagyhatalom.

    Tőzsdésnek a lineáris a torz….) – ez igaz. ;)

    Irán és Izrael nehéz és bonyolult ügy – paradoxonnak tűnhet, amit írtam, de annyira nem az. A világnak az lenne a jó, ha nem törne ki egy új háború. Néhány érdekcsoportnak meg az, ha igen. Meg van persze néhány más társaság, akiknek megint nem. Ráadásul ezeket nem lehet egyszerű módon oldalakra bontani, ugyanis rendkívül vegyes felvágott a kép: akár az amerikai, akár a kínai, orosz, de még az izraeli gazdasági/politikai eliten belül is nézzük. Hogy melyik irányzat fog felül kerekedni – ki tudja?
    Ami viszont a Lieberman-vonal részéről deklarált az annyi, hogy Iránt meg kell támadni.

    EU: Valóban ez az érdekünk. Sajnos más nagyhatalmaknak nem és ezért sokat is tettek/tesznek – tessék, íme egy remek példa arra, hogy milyen jól tud Moszkva és Washington együttműködni a színfalak mögött. Az EU meg szívhat.

    Végre barátibb téma!
    OFF:

    GOTM-et nem szoktam játszani, de a legújabb szerzeményem a Neoteric World mód, Bts 3.19 kell hozzá, ezernyi finomítással ellátva (revolution, ethnical diversity, next war tunning, stb.). Ha érdekel, átküldöm a letöltés linkjét (civfanatics oldalon van).

  63. Közben a napokban áthaladt a Szuezi-csatornán egy komplett USA hordozó-flotta izraeli hadihajókkal együtt (végcél a Perzsa-öböl), ugyanakkor több amerikai hadihajó is útnak indult az elmúlt hetekben az Indiai-óceánra és a Perzsa-öbölhöz a honi kikötőkből – várható érkezésük a térségbe július első-második hete.

    Remek, te is benézted. :)
    Cifuval az sg. HT Közel-kelet topikban megjegyeztük, hogy ez rutinváltás, semmi több…

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.