|

Fegyvercsere Irakban

Jelenleg is gőzerővel folyik az iraki Taji táborban az iraki hadsereg tagjainak M-16-os gépkarabély használatának elsajátítását célzó alapkiképzés. E kiképzési program is az USA azon törekvéseinek sorába illeszkedik, mellyel véglegesen ki akarják söpörni az iraki hadsereg arzenáljából a szovjet éra AK-47 típusú karabélyait.

Mondani sem kell, hogy a tervezett fegyvercsere – elsősorban a két gépkarabély alkalmazhatóságával kapcsolatban – sok vitát váltott ki a két fegyvertípus pártolói között, mind a hadsereg, mind a civil társadalomban élő fegyverrajongók köreiben.

AK-47

AK-47 | Forrás ,

Az AK-47-es karabélyt, amely a közel-keleti hadseregek szimbólumává vált az idők során, az 1960-as évektől kezdve használják az iraki hadseregben, s bár pontatlanabb, mint amerikai társa, a kritikusok szerint az orosz fegyver sokkal jobban helyt áll az iraki, zordabb természeti viszonyok között.

Nem meglepő módon nem csupán a két fegyvertípus adottságai, képességei állnak a fegyvercsere hátterében. Fontos szempontként kell figyelembe venni, hogy az új fegyvereket név szerint fogják az egyes katonákhoz rendelni, ezáltal kívánják csökkenteni a lázadók kezébe kerülő amerikai fegyverek számát.

Az iraki katonák által az M-16-os karabéllyal produkált lövészeti eredményeikről Kevin Averre őrmester, a kiképzési program vezetője a következőképpen nyilatkozott:
„Ahhoz képest, hogy életükben először lőttek ilyen típusú fegyverrel meglepően jó eredményeket produkáltak, még az amerikai katonákhoz képest is.”

M-16

M-16 | Forrás ,

A tényleges lövészeti ismeretek és gyakorlatok mellett a katonákat az új fegyverek karbantartására is megtanítják.
A fegyverek lecserélése persze nem megy az egyik napról a másikra, s bár Irakba több ezer M-16 karabélyt szállítottak eddig is, a jövőben további szállítmányok várhatóak, emellett természetesen a kiképzés is folytatódni fog.

38 hozzászólás “Fegyvercsere Irakban”

  1. „Fontos szempontként kell figyelembe venni, hogy az új fegyvereket név szerint fogják az egyes katonákhoz rendelni, ezáltal kívánják csökkenteni a lázadók kezébe kerülő amerikai fegyverek számát.”

    hát ekkora f…ságot még életemben keveset hallottam ezt csak az hiszi el akinek annyi köze van a kézfegyverekhez mint piroskának a hegesztéshez!!!

    sokkal valószínűbbnek tartom azt h így akarják elérni h irak az usa-tól vegyen lőszert és ezzel is az ő pénztárcáját hizlalja ne pedig a sajátját

  2. “Ahhoz képest, hogy életükben először lőttek ilyen típusú fegyverrel meglepően jó eredményeket produkáltak, még az amerikai katonákhoz képest is.”

    Ebben semmi meglepő nincs, minden fegyverrel gyakorlatilag egyformán kell célozni. Amúgy ha egyszer levegőbe lövöldözhetek majd egy esküvő alkalmával, biztos, hogy én is AK-t választanék :)

  3. Az USA szeretné picit csökkenteni az iraki misszióval kapcsolatos katonai kiadásait, amiben nincs semmi meglepő, bár a kivonulást követően a polgárháború kitörése után kukázni fogják az M16osokat, nem lesz kormány, amivel az USA kereskedhet, alkatrész hiányában pedig ezek a ráeröltetett, alapvetően hibás és bebukott konstrukciók az AKval szemben csúnya felejtésre lesznek ítélve.

    Kb. annyi rációja van ennek, mint a „demokrácia” exportálása. Értem én, hogy szeretné exportálni, de az ott élők közül ki igényli ezt ?

    Y

  4. Lord of war. ládtátok?
    Ott volt egy érdekes rész.
    Mégpedig az amikor az araboknak akarják eladni a használt M-16okat.
    ÉS kg adták.
    Ott mondták olcsóbb és egyszerűbb újat venni mit azokat haza szállítani.
    Tehát majd mikor megtörténik a kivonás az a néhány 100ezer katona fegyver nélkül megy haza.

  5. Mi van,az amik próbálják lepasszolni a selejtes árut?:DAzért 1-et,2-őt én is elfogadnék a falamra:)

    „Mackensen ezt írta: Ebben semmi meglepő nincs, minden fegyverrel gyakorlatilag egyformán kell célozni. Amúgy ha egyszer levegőbe lövöldözhetek majd egy esküvő alkalmával, biztos, hogy én is AK-t választanék :) ”

    Azért egy kis különbség van az AK-k nyílt,és az M-16-os diopteres irányzéka között:D
    De az M-16-ossal elvileg pontosabban és könnyebben lehet lőni mert csak 2 dolgot kell egy vonalba hozni míg az AK-nál 3-at, viszont az M-16-os dioptriás irányzéka elég sokat kitakar a látómezőből célzás közben.

  6. sokan mondják az ak-ra h nem pontos hát egy álló alakot gond nélkül el lehet találni 300 méterről rövid sorozattal
    azért mondják az ak-ra h pontatlan mert a nyugati fegyverek pontosabbak nála(és persze mert nem tudnak másba belekötni…)
    de pl az ak-74 semmivel sem pontatlanabb mint egy m-16 ebből következik h pontosabb mint egy m-4!!!!

  7. Hát ha nincs belőve akkor nem pontos.:D
    És a Magyar Néphadsereg-nél ez nem igazán volt szokás(legalábbis azoknál a fegyvereknél amit a mezei sorozott állomány használt), ergo nem lehetett velük normálisan lőni,innen is eredhet az hogy pontatlannak tartják.Gondolom az irakiaknál se dívott a fegyver beállítása(meg volt amit mi exportáltunk nekik,nem?:D)…

  8. A cikkben foglaltak megítéléséhez az kellene tudni ki a fene fizeti ki a fegyvereket. Ha az irakiak akkor, akkor bocs az én pénzemét azt veszek amit akarok.Ha az USA akkor valaki nagy pénzt akar lenyúlni, akkor pedig korrupció a javából!!

  9. Megszabadulnak az amik a készleteiktől és kész…Egyébként is mi értelme lenne akrol m16ra váltani….

    „A tényleges lövészeti ismeretek és gyakorlatok mellett a katonákat az új fegyverek karbantartására is megtanítják.”

    Erre nagy szükségük is lesz:)Ugyanis az m16 gyengéje a mechanikája.Lsd vietnam.

  10. hind: vietnam ~40éve volt….

    amikor én löttem kalassal nem 300 hanem 200men is brutálisan félrehordott. Magyar honvédség…. :)

    Van vmi fizikai difi ami miatt AK ennyire félrehord láttam is róla videot, majd megkeresem.

  11. Hát nem voltam fegyverzetis, de az egyik körlettársam az volt. Ők is firtatták az AK vs. M-16ot! Az M-16 100 méteren pontosabb de 300 méteren már az AK nak jobb a szórásképe! Én pl a lövészeteken 300 méterre simán lőttem a 9eseket és a 10eseket.
    Az AK javára kell írni az egyszerűbb felépítést és azt, hogy jobban tűri a szélsőséges viszonyokat (homok,hideg,sár)!
    A két fegyver átütőereje is más. Az AK lövedék simán átviszi a gyengébb lövedékálló mellényeket. Ezt szemléltetve láttam is! Az M-16 ezt nem tudja két okból sem 1. kisebb a lövedék tömege ezért kisebb a becsapódási energiája. Az AK acélmagvas lőszert használ az M-16 puha fém magvast!!!
    Más kérdés, hogy az M-16 akkor hatásos ha legalább naponta tisztítva van és mindenféle kütyüvel fel van szerelve. De az alap fegyver az elmarad az AK-tól. Szerény személyem a Steyer AUG és G-36 fegyvereket favorizálom!

  12. ha rendesen meg tudod tartani a fegyvert akár sétálás közben is lehet vele pontosan lőni. A lövész kiképzőnk. Egy zászlós volt. (hegyomlás méretű) Simán séta közben lövöldözte a táblákat halál pontosan. Egyébként alapban jobbra felfelé húz az AK tüzeléskor!

  13. Fade

    „Van vmi fizikai difi ami miatt AK ennyire félrehord láttam is róla videot, majd megkeresem.”

    fizikai difi???max nem volt belőve rendesen a fegyver
    annyi a különbség a két fegyver (m-16 ak) között ballisztikailag h az m-16 lövedékének nagyobb a kezdősebessége ezért laposabb a röppályája
    ez a különbség abban realizálódik h az ak-nak 350m a pásztázott lőtávolsága az m-16-nak 450 vagy 500m más fizikai difiről én nem tudok főleg nem olyanról ami a pontosságot annyira befolyásolná h szanaszét hordjon a fegyver

    „300 méteren már az AK nak jobb a szórásképe!”

    ez kizárt dolog a fent említett miatt

  14. „Egyébként alapban jobbra felfelé húz az AK tüzeléskor!”

    csak a fegyver mozdul el jobbra felfelé mert a lőporgázok amikor elhagyták a csövet akkor fejtik ki ezt a hatásukat és van egy olyan tulajdonsága ezeknek a szemét gázoknak h a lövedék után vánszorognak ebből következik h amikor a lőporgázok jobbra fel mozdítják a csövet az már nem befolyásolja a lövedéket hisz már nincs a csőben

  15. Hidd el nekem Minusz akinek „jó a szeme” az bármilyen fegyverrel pontosan fog lőni, függetlenűl a célzóberendezéstől. Még a leganalfabétább hegylakó kecskepásztor kölyköknek is néhány perc alatt el lehet magyarázni a lényeget, a többi meg gyakorlás.
    Amúgy nézz utána, milyen a német G3 célzóberendezése:D

  16. Hát ez az !!! Az USA minden sz…..t elad irakban, és legtöbb dolog teljesen használhatatlan. (járművek stb) Mindezt az irakiak költségére, megkérdezték őket egyáltalán vagy csak egyszerűen leemelték a manit!
    Hát a célzóberendezésről csak annyit, azért egy kis nagyítású fénypontos optikai irányzék is döbbenetesen nagyot lendít a találati pontosságon!!!!

  17. „Mackensen ezt írta:
    Amúgy nézz utána, milyen a német G3 célzóberendezése:D ”

    Emlékeim szerint elég hasonló az MP5-öséhez.Mit nézzek rajta?:DAzt hogy a németek fantáziadúsabbak voltak az amiknál mert nem csak 2 állása van mint az M16-nak,hanem 4(?) és nem csak diopteres hanem nyílt is?Hát igen,az ötletes találmány,egyébként a H&K alkalmazta először?

  18. Mackensen

    „Mondjuk, ha betörsz vele egy ajtót, vagy legurulsz vele egy lejtőn és párszor ráesel, lehet nem tesz jót az optikának.”

    ilyeneket csak a filmekben csinálnak a fegyverekkel

    a cikkel kapcsolatban már egyszer valaki belinkelte ide
    és hát inkább hagyjuk…

  19. dudi: mi a bajod a cikkel? :DDD

    comandante: Én az M1et pl nem nevezném szarnak. hámvít se. persze IED ellen nem véd.

    Mackensen: szerintetek (elhiszem) egy rendben tartott, beállított… ak is pontos 300mig. ha ez így van akkor már oda is erősen ajánlott vmilyen optika akár milyen jó a szeme. Jellemzően nincs egész sziluett.
    egy reflex lazán jelenthet tizedmásodpercet. Ezt talán nem ecsetelem mit is jelent.

  20. Fade

    már leírtam

    am az optikával kapcsolatban igazad van sosem vitattam annak létjogosultságát viszont azt igen hogy az ak pontatlan fegyver mert ez nem igaz vannak nála pontosabb fegyverek de ettől még nem lesz pontatlan
    ez olyan mintha azt mondanád h az ef2000 rossz vadászgép mert van nála jobb pl raptor

  21. Ha jól emlékszem én csak annyit állítottam, hogy aki jól lő, az gyakorlatilag minden fegyverrel jól fog lőni. Függetlenűl a fegyver irányzékától. Vagyis az emberre tettem a hangsúlyt. Erre meg azon kezdtek agyalni, hogy mi a jobb, a hagyományos irányzék, vagy az optika.
    Mégegyszr elmondom, aki jól lő AK-val, az jól fog lőni M-16 is. Az optikai irányzék pedíg valóban nagyon sokat segít. Hogy az AKval törnek ajtót, vagy sem, nos mi nem törtünk velük ajtót, de vol olyan társam, aki lövészet után földhöz csapta és belerugott, mert elcseszte és nem engedték haza emiatt hétvégén.
    Tehát ismétlem, nem azt állítom, hogy a hagyományos, jobb, mint az optika, hanem azt, hogy aki jól lő, az bármivel jól fog lőni.