“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.
Az aktuális Film-frontban egy éppen aktuális témát dolgozunk fel az összegyűjtött videóanyag segítségével: amolyan seregszemlét tartunk az Észak- és Dél-Korea haderőből.
Bármennyire is szeretnénk a koreai háború végleges lezárását, – azaz a phenjani rezsim bukását – nyilván sokan tudják, hogy ennek egyelőre nem sok esélye van. No persze nem azért, mert az északi erők lenyomnák a délieket. Nem ez az oka, hiszen Dél-Korea hadereje egyedül is „agyonverné” az északi haderőt záros határidőn belül.
Ellenben egyrészt nincs meg a régióban a politikai akarat, Dél-Koreának pedig hatalmas gazdasági áldozatot kéne vállalnia, míg a nyakába roskadó Észak-Koreai „gazdasággal” egyáltalán kezdeni tudna valamit. És kéne tennie mindezt úgy, hogy a demilitarizált zóna északi oldala mentén felsorakoztatott több ezer tüzérségi üteg a semlegesítésükig szükséges időtartam alatt folyamatosan lőné Szöult, vélhetően igen komoly károkat okozva a déli gazdaság és a civil lakosság köreiben. És akkor még nem beszéltünk a nem konvencionális – kémiai, biológiai, nukleáris – hadviselésről lehetőségéről, illetve az északiak tekintélyes számú, beszivárgásra és szabotázsakciókra kiképzett elit alakulatáról.
No de ennyi szövegelés után akkor lássuk azokat a videókat! Amikkel kapcsolatosan előre szólunk, hogy az észak-koreai haderőt bemutató videók készítésének ideje kérdéses, sokszor látszik, hogy nem mai anyagról van szó. Ugyanakkor meglehetősen relevánsak még ettől, lévén Észak-Korea alapvetően nem rendelkezik nagyobb mennyiségben modernnek nevezhető fegyverzettel, az arzenál igen jelentős mennyiségben réges-rég elavult technikából áll össze.
Bevezetésnek: a parádézésban nagy a rutin… az észak-koreai rakétafejlesztések alapját adó SCUD, illetve SS-21 másolat is látható
http://www.youtube.com/watch?v=vRyv_E63-5Y
Folytatásként először egy kis összhaderőnemi vegyes Észak-Korából, a végén egy jó adag tüzérségi össztűzzel
Ugyanez dél-koreai stílusban
http://www.youtube.com/watch?v=zfTN52Jc_Ow
Aki ismeri, annak ugrás a többieknek igazi kis csemege :)
http://www.youtube.com/watch?v=tWi3Dq0grtM
A dél-koreaiak egyik konzervnyitója a K1A1 zenél
http://www.youtube.com/watch?v=Nab9Xv4H6J8
A kvázi rendszeres összecsapásokban részt haditengerészet a határ északi …
és déli oldaláról
Észak-Korea légierejének legpotensebb harci gépe a MiG-29. Elvileg 40 darab beszerzése történt meg, ám hogy ebből mennyi repképes az már egy másik kérdés. A maradék erő nagyja a MiG-23, MiG-21, illetve a MiG-19 és MiG-17 kínai másolataiból – J-5 és J-6 – áll össze
ezt meg nem lehetett kihagyni… :)
Mit tud ezzel szemben felmutatni Szöul? Nos például az F-22 Raptor és a nemrégiben hadrendbe álló szingapúri F-15SG után kvázi legpotensebb vadászbombázót, az F-15K Slam Eagle egyre népesebb arzenálját.
Aztán persze ott van még az F-16 és kivénhedő vonalon az F-4 Phantom II és a hazai fejlesztésű FA-50-el leváltandó F-5 Tiger II is.
Észak-Koreai különleges erők képzése
http://www.youtube.com/watch?v=6DQzokgGS7g
Az Egyesült Államok után Dél-Korea rednelkezik a második legnagyobb tengerészgyalogos erővel
Dél-Koreai különleges erők
http://www.youtube.com/watch?v=X3mUbsWfUCA