Pöstyén 2010 – Évadnyitó kisebb zökkenőkkel

Minden repülésrajongó várja a májust. Ilyenkor kezdenek felpörögni Európában az események, megindul a szezon, az idáig csak tervezgetett események szép lassan testet öltenek. Közép-Európában szomszédjaink közül szinte hagyományosan a szlovákok nyitják az évadot, az idén negyedik alkalommal megrendezett pöstyéni repülőnappal. Bár eredetileg nemzeti repülő fesztiválnak nevezték, és mindössze egy-egy vendég országot hívtak, mára egyre nagyobb szerepet kapnak a külföldi résztvevők is. Így volt ez az idei repülőnappal is, melyet május utolsó hétvégéjén rendeztek meg. Kétségtelenül a legnagyobb durranásnak az oroszok részvétele számított volna, akik egyenesen egy Szu-35-öst ígértek, az esemény előtt egy héttel azonban kiderült, félreértés történt, ők bizony semmiféle gépet nem szándékoznak küldeni. Azt hiszem, aki rendszeresen követi a repülőnapok szervezésének eseményeit, az különösebben nem lepődött meg ezen a fejleményen. Orosz barátaink elég sokszor adnak később félreérthető ígéreteket, illetve támasztanak az utolsó pillanatban teljesíthetetlen pénzügyi feltételeket. Sajnálni lehetett a történéseket, de bánkódni semmiképp sem szabadott, hiszen ezt leszámítva is számos érdekességet ígért az esemény.

A meghívott gépek listáján kívül talán csak a várható időjárás érdekli jobban a lelkes repülőnap látogatót. A szombati napra terveztük az utat, és a meteorológia kiadós esőt jósolt erre a napra. Szerencsére nem így történt. Reggel nyolc órától kellemes napsütés fogadott, ami kitartott egész nap, jóleső 25 fokos hőmérsékletet előidézve. Pont ideális állapot.

Érkezést követően a statikus sor irányába vettük utunkat. Ez sosem volt Pöstyén erőssége, és bár látszik a javulás, idén sem lett a legizmosabb a felhozatal. A gépeket a repülőtér központi részén állították ki. A kordon elég nagy távolságra volt, aminek én örültem, így jól fotózhatóak maradtak. Az biztos, hogy közelről nem lehetett megszemlélni őket, de engem, aki ritkán jut gépek közelébe, nagyon szokott zavarni a rajtuk fürtökben lógó plázacicák és trendi srácok hada, akiktől lehetetlen egy normális fotót készíteni, illetve csodálni a vasmadarakat maguk valójában. A sort a közeli repülőmúzeum néhány gépe kezdte, amelyek közül az elektronika zavarásra szolgáló Mi-8PPA változat érdemel külön említést. Bár a magyar légierő kötelékében is üzemeltek hasonló funkciójú gépek, én még nem találkoztam ezzel a változattal. Szembetűnő volt a különbség az alapváltozatokhoz képest. Ez nem csak a két oldalon található antennarendszer miatt volt így, hanem a számos plusz levegőbeömlő miatt, amelyek a belső rendszerek hűtését szolgálták.

A ma is aktív gépek közül megtalálhattuk a franciák Mirage 2000 gépét, az osztrákok egyik kékre festett PC-6-osát, egy kétüléses magyar Gripent, a szlovákok egy L-410 szállítógépét, valamint az ukránok egy egészségügyi feladatra átalakított An-26-osát. Utóbbi bizony már elég nagy távolságra álldogált a kordontól, nem tudom így volt-e értelme kiállítani. A szlovákokat egy L-39 és egy kétütéses tigrisfestésű Mig-29UB képviselte. Utóbbi eszméletlenül kopott állapotban volt, de talán ez adta meg igazán a gép báját.

A legérdekesebbnek a cseh kontingens bizonyult, akik bemutatták, hogy harci gépeket hoztak. Az ALCA szárnyai alatt pótosok és Sidewinderek lapultak, míg a törzs alatt egy gépágyúkonténer. Még ennél is harciasabbra sikeredett a Gripenjük, amely a törzs alatti „tök” mellett a belső pilonon AMRAAM, míg a külső pilonon és a szárnyvégeken Sidewinder maketteket hordozott. Azt kell mondjam nagyon impozáns látványt nyújtott így a gép, kifejezetten kezdett hasonlítani egy harci repülőgéphez. A kora reggeli órákban még egy üres hely tátongott a statikus soron. Valószínűsítettem ide a németek beígért Tornado ECR gépét várták, de az sajnos nem érkezett meg. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem, később a mi egyik Mi-8-asunkkal töltötték fel a sort és így lett vele teljes a statikus géppark. Ezt a területet reggel és délután is végigjártam, de a gépek környéke mindkétszer elég kihalt volt. Egyedül a szlovákokat láttam a szokott csecsebecséket árusítani.

Bár nem itt kapott helyet, de szintén megtekinthető volt az USAF egyik C-130J gépe, amelyet napközben a látogatóknak is megnyitottak és 5-6 fős csoportokban lehetett bemenni. Ezt sajnos csak este induláskor vettem észre, pedig nagyon jó lett volna korábban is tudni. Majd elmondom miért….!

A Szu-35-ös szereplése mellett azért a dinamikus program tartogatott még csemegéket. Számomra az olaszok bizonyultak a nap meglepetésének, nagyon színvonalas és dinamikus programot mutattak be mindkét típusukkal. Remélem előbb-utóbb majd Kecskeméten is élvezhetjük mind a C-27J, mind az Eurofighter típusokat repülés közben, ezt ugyanis a magyar közönségnek is látnia kell! Utóbbi típusuk még program előtt felszállt egy kis gyakorlásra, ami sokakat elég váratlanul ért. A program első felében a pilóta szinte ki sem kapcsolta az utánégetőt, húzta a vasat ahol tudja. Nálam űberelte ez a program a korábban itthon látott spanyol gép repülését is.

A dinamikus program 11 órakor kezdődött és az eredeti programmal ellentétben nem láthattuk a szintén különlegességnek számító AWACS áthúzást és az ukránok Mi-24-es programját sem. Azt hiszem, mondanom sem kell az előbbit különösen sajnáltam, mert földön már többször is, de a levegőben még egyszer sem láthattam az Őrszemet. Pedig ezek a hatalmas gépek mindig nagy élményt jelentenek a fürge harci gépek sűrűjében. A dinamikus program másik érdekessége volt, hogy nem szerepeltek benne hagyományos katonai kötelékek. Ezt különösen nem sajnáltam, sose rajongtam igazán ezek szereplései iránt. Ha választani lehet, akkor inkább szóló gépek repüljenek, minél több alacsony áthúzással. De ez teljesen szubjektív. Egyedül a Red Bull által szponzorált Zlin 50-esekkel repülő négygépes Red Bull Team mutatkozhatott be. Nekem nagyon tetszett a produkciójuk, különösen, amikor két gépük egymással tükörben repült végig a pálya felett, miközben egy harmadik társuk palástorsóban körberepülte őket. Az viszont látszott, hogy a kis gépek mennyire érzékenyek az időjárásra. A napsütés mellett egész nap erős szél fújt és ezzel, ha jól láttam a Red Bull pilótái is megküzdöttek.

Visszatérve a program elejére, először a szlovák légierő nyitóképe indított, Mi-24, L-39, Mig-29 kötelékekkel és ejtőernyős ugratással. Az ugratást végző An-26-os utána még egy alacsony áthúzásra is besorolt. A harci gépeket egy már-már unalmasnak tűnő L-39, majd nem sokkal egymás után a cseh és a magyar Gripen produkciója követte. Nehéz lett volna győztest hirdetni a két nemzet Griff-lovasai között. Nagyjából kiegyensúlyozott, de új elemeket nem tartalmazó bemutató volt mindkettő. Szembetűnő volt, hogy a cseh pilóta elemelve a gépét rögtön egy fordulóval megmutatta gépe hasát, miközben a futóművet behúzta. Hazánkfia ezzel szemben elemelés után a pálya teljes hosszában kis emelkedéssel gyorsult. A két Gripen között repült Veres Zoltán, aki a nézők előtt végzett alacsony áthúzásokkal méltán érdemelte ki a szlovák nézők felhördülését és tapsát. Mind az ő, mind a Gripenünk szárnyalását követően tapsolt a közönség, semmiféle nacionalizmust nem lehetett a rendezvényen érzékelni. Az általam megszólított szlovák repülésrajongók is nagyon készségesen, bár a legtöbbször sikertelenül próbáltak felvilágosítást adni a speaker munkájáról.

Szintén a Gripenek között repült a szlovákok Mi-24 helikoptere és a hollandok F-16 demója. Utóbbi festése nagyon látványos lett, de nekem már kicsit túlságosan is papagájos. Ezzel elveszíti az F-16-os a harci gép mivoltát és csak egy showműsor egyik látványos eleme marad belőle. A gép és a pilóta teljesítményét ezzel együtt nem lehetett bírálni, kihozta a mindkettő magából a maximumot.

A harci gépek sorát a hazaiak egyik digitális festésű Mig-29-ese zárta. Csak remélni tudom, hogy északi szomszédjaink még sokáig rendszerben fogják tartani ezt a típust, nagyon sajnálnám, ha eltűnne. Most is láthattuk, hogy egy Fulcrumnál kevés dolog szebb a levegőben, főleg akkor, ha az utánégetőt is korlátozás nélkül lehet használni. Ennek a bemutatónak a pilótája nem sajnálta a kerozint, halhatta a nézőközönség milyen, amikor az orosz technika mögött lángcsóva csap ki. A Mig-29-es egyébként nem Pöstyénből szállt fel, a gyakorlatot átrepülés után hajtotta végre.

A dinamikus rész első – legaktívabb – szekcióját a taljánok C-27J Spartan gépe zárta. Most láttam először bemutatót tartani, de remélem nem utoljára. Felszállás után egy nagyon meredek emelkedő, majd bukfenc, orsó, késrepülés, szarajevói leszállás imitálása is része volt a programnak. Szállítógép léte ellenére szinte nem volt üresjárat, folyamatosan a nézők előtt forgolódott a Spartan.

Ezt a bemutatót egy a szlovákoknál megszokott, mégis általam kicsit feltételekkel kezelt program követte. A nagyon népszerű hagyományőrző egyesületek segítségével idén egy német csapat egy páncélvonatot támadott meg és a küzdelmekbe mindkét fél légiereje is bekapcsolódott. A pirotechnikai eszközökkel támogatott küzdelem tulajdonképp élvezetes volt, de kicsit árnyalja a képet szereplők legtöbbször fiatal kora és suta, néha színpadias mozgásuk. Mondjuk ki, ők nem színészek és ez pedig nem a „Ryan közlegény megmentése”. A teljes program vége felé egyébként még láthattunk egy jobban megrendezett katonai kommandó akciót egy Mi-17 és két Mi-24 támogatásával, illetve egy szokatlanul rövid rendőrségi bemutatót is.

A páncélvonat támadása után az osztrákok PC-6-osa szállt fel, majd az olaszok Eurofightere ismételte meg reggeli gyakorlását, immár élesben. Ez volt az egyetlen felszállás, amikor remegett a kezemben a fényképezőgép a hajtóművek iszonyatos teljesítménye miatt. A Typhoon bemutatója után a csehek L-59-es gépe emelkedett a magasba, de a megszokott programja helyett néhány perc múlva egyszerűen leszállt. Lehet, hogy a gépének volt valami problémája…?! Ez ott számunkra nem derült ki.

Ekkor érkeztünk el a negyed háromhoz. A rendezők eddig nagyon szépen tartották magukat a programhoz, voltak cserék, kisebb csúszások, de pörgött az élet, mindig volt mit nézni. Ekkor kellett volna néhány helikopternek bemutatót tartania, valamint a várva várt AWACS áthúzásnak következnie. Na, ez nem történt meg! Majd egy óra csend, amelyet csak a szlovák kormánygép Tu-154 áthúzása tett látványossá. Sőt, kifejezetten látványossá, ugyanis alig pár méter magasságban dübörgött végig és ilyenkor az objektívem legkisebb, 70 mm-es, fókusztávolsága bizony soknak bizonyult. Ezt az eseményt egy újabb fél óra szünet követte, majd egy L-39 géppár repülőtér támadása, és a korábban már említett katonai és rendőri kommandós akciók bemutatója következett. Ekkor már sokan zúgolódtak körülöttünk, így próbáltam kommunikálni a szlovák repülőrajongókkal, hogy mi történik tulajdonképp. Sajnos ők sem tudták megmondani, de ők is úgy gondolták, hogy törölték az AWACS programját.

Ezzel nincs is semmi baj, sajnos ilyen előfordul egy repülőnapon. De könyörgöm! Legyen annyi rugalmasság a szervezőkben, hogy tudjanak átszervezni egy repülőprogramot. Fel lehet küldeni hamarabb is résztvevőket! Kicsit bosszantó volt, hogy négy óra körül, amikor már otthagytuk a kordont, akkor szállt fel a Po-2, jelent meg a Mig-29 géppár és húzott át a pálya felett az ATR-72-es. A magyar Li-2-est pedig már csak a kocsiból „élvezhettük” öt óra magasságában. Pedig egész nap a repülőtéren állt! Ha erre nem képesek, akkor legalább tájékoztassanak! Igaz erről csak áttételesen tudok nyilatkozni, hiszen szlovákul nem tudok, angolul pedig semmit nem mondtak be, de akiket megkérdeztem szlovák rajongókat egyik sem tudott semmit. Tájékoztatás esetén szívesen végignéztem volna a köztes időben a szárazföldi eszközöket, amelyeket a repülőtér északi végén állítottak ki. Itt szemben álltak a mai szlovák fegyveres erők haditechnikai eszközei valamint, a II. világháború és a kommunista időszak fegyverei. Ekkor lett volna jelentősége a Herculesbe történő bejutásnak. Nem tűnt nagyon durvának a tömeg és mivel kis csoportokban lehetett bemenni, mind a szemrevételezés, mind az esetleges fotózás sokkal élvezetesebbre sikerülhetett volna.

Ha összegezni szeretném a pöstyéni repülőnapot, akkor azt kell mondanom nem szabad kihagyni. Egy kellemes repülőprogram, tömeg nélkül, kellemes kajával. Ha egy javaslattal élhetnék, csak annyi lenne, hogy hamarabb kellene kezdeni a repülőprogramot, mert délután kettő után már ellenfényes a reptér, a program pedig csak 11-kor kezdődött. Az egész eseményt 10 pontból 7-esre értékelném. Mindössze fél-fél pontot vonok le az AWACS repülésének hiánya és néhány szervezési gyengeség miatt. Viszont 2 pont mínuszt ér nálam a délutáni „leállás” és a tájékoztatás hiánya. Ennek ellenére a jelmondat: „Reméljük jövőre ugyanitt!”