|

Befagyasztották a német Tiger-ek szállítását

Hogy az EADS/Eurocopter Tiger németeknek szánt változatával nincs minden rendben, az már tavaly nyáron is tudni lehetett, hiszen nem rejtették véka alá, hogy az addig átadott 10 Tiger – plusz az át sem vett gépek – mindössze alapvető kiképzési feladatokra alkalmasak. Főleg a gépek kábelezésére prüszköltek folyamatosan a karbantartó személyzet tagjai.

Nos úgy tűnik, hogy az EADS-nak azóta sem sikerült úrrá lenni az UH Tigert sújtó problémákon, mert a német védelmi minisztérium napokban tett bejelentése szerint nem várható, hogy 2012 előtt hadrafogható állapotba kerülhet az első német Tiger. Hovatovább egy kiszivárgott minisztériumi jelentés szerint Berlin felfüggesztette a 3 milliárd eurós szerződést, míg az Eurocopter hathatósan el nem hárítja a kábelezés körüli nem részletezett, de komolynak minősített problémákat. A jelentés szerint az eddig átvett 11 helikopter közül mindegyik nemhogy nem hadrafogható, hanem rendes képzésre is alkalmatlan.

Eurocopter Tiger UH

Német Eurocopter Tiger UH | Forrás ,

A Tiger négy változatát ezidáig összesen 206 darabos mennyiségben értékesítette az EADS. A két csúcsmegrendelő, a fejlesztő Németország és Franciaország 80 – 80 darabos rendelését a spanyolok és az ausztrálok 24 és 22 gépes rendelése egészíti ki. A németek csak az UH/UHT változatból rendeltek, a franciák pedig osztottan 40 – 40 HAD és HAP variánsra formáltak igényt. A spanyolok csak a HAD változatból, míg az ausztrálok az ARH változatból kértek.

httpv://www.youtube.com/watch?v=bn-I_g-qeWI

Az egyik német Tiger UH produkálja magát

12 hozzászólás “Befagyasztották a német Tiger-ek szállítását”

  1. Szánalmas, mennyire keveset tudok erről is: én azt hittem, már régen ontják magukból a Tigre/Tiger -et a gyárak, rég hadrendben áll stb. Elképeszt az a fajta lassúság, ahogy egy új konstrukciót hadrendbe állítanak (helikopter témában ideális: Comanche)
    strlv

  2. Ezen szerintem kár rágnod magad, ez az egész haditechnika + a köré fonódó védelmi biznisz annyira szerteágazó, hogy csak egy-két részének alapos(abb) és naprakész ismerete sem mindig könnyű… ;)

    A Tigereket azért gyártogatják, a galloknak már egész sok van, az ausztrálok is majdnem mind megkapták már a vasakat ha jól tudom. A fritzek mondjuk úgy tűnik beszívták mint a torkosborz.

  3. Lehet hogy én fogalmaztam hülyén, de: exactly.

    Pontosan arra gondoltam, hogy ha már támadó helikopter témáról van szó, akkor tökéletes példa a töketlenségre, és a halasztásokra a comanche, amiből végül ugye nem lett semmi.

    Azt hittem, ez nyilvánvaló, úgy tűnik, hogy nem fogalmazok elég egyértelműen – még mindig.

    Mea culpa mea culpa

    strlv (dr)

  4. Nem érted a különbséget. A gépet tényleg sokáig fejlesztették. Viszont kb. 6 év alatt legyártják az összes gépet, 187 darabot. Gyorsabban is mehetett volna, technikai akadálya nem volt. Viszont pénzt csak évi X darabra kaptak.

    A gép mikor rendszerbe állt birtokolta az eredeti elképzelésnél jóval durvább képességet. Emiatt tartott sokáig a fejlesztés, mert inkább még költöttek rá, hogy még durvább legyen, ha már úgyis olyan kevés lesz belőle. (Ez persze csak félig igaz, de emiatt is lesz a gép a jövőben multirole és nem egyfeladatos.)

    Csökkentett észlelhetőség terén az eredeti várakozásokat meg még túlteljesítette. A kezdeti berázódás utág a gép nagyjából eseménymentesen repül. Itt meg arról van szó, hogy a leszállított gépek szinte használhatatlanok az eredeti feladatkörben. Hát szerinten nagyon nem ugyanaz az eset…

  5. Allesmor Obranna

    Molnibalage-nak véleményem szerint jó a meglátása. Bár szerintem az F-22-est egyátalán nem fejlesztették olyan rettentő sokáig. A hetvenes évek legvégétől a 90-es évek elejéig készültek a prototipusok, de ezzel a többi gyártó is igy volt. Az igazán használható (tehát nem koncepció változat) viszont 1993-1997 között készült el. A tesztelés 2003-ig tartott és lényegében el is kezdődött a sorozatgyártás. A többi vas is hasonlóan ébredt, az, hogy mi a sok és mi a kevés, relativ. Az F-15-öst a hatvanas évek legvégén álmodták meg, a hetvenes évek első felében pedig megkezdték a rendszeresitését, az első modernizált verzió pedig a hetvenes évek végén állt hadrendbe. De ez az ütem meg akkor volt normális és nem vethető össze se az egy évtizeddel korábbi, se az egy évtizeddel későbbi állapotokkal.

    Comanche. Nagy dolog volt, szép dolog volt, ultramodern dolog volt, hasztalan, nem átgondolt, nem megalapozott dolog volt. A sorsa adott volt.

  6. A hetvenes évek legvégétől a 90-es évek elejéig készültek a prototipusok, de ezzel a többi gyártó is igy volt.

    Az ATF program 1982 táján indult. A protó gépeket a ’80-as évek legvégén kezdték el csak építeni.

    http://video.google.com/videoplay?docid=7702239593155948559#

    Az egyik versenyző.

    A győztes YF-22 gépet is viszont kb. 70%-ban újratervezék a proto géphez képest.

    Comanche. Nagy dolog volt, szép dolog volt, ultramodern dolog volt, hasztalan, nem átgondolt, nem megalapozott dolog volt. A sorsa adott volt.

    Részben. A progam másik baja az volt, hogy akkor kezdődött, amikor szinte mindere számolatlanul votl pénz. Aztán 10 évvel később már szinte semmire sem akartak adi a régi időkkel összevetve. A másik ami betett neki az UAV-k elterjedése. Ezek után nem nagyon lett volna rá szükség.

  7. Allesmor Obranna

    Az UAV-ok ölték meg a Comanche programot, de csak közvetlenül. A szándékosan alulfegyverzett, mindenáron alacsony észlelhetőnek vallott gépet akarták lenyomni a katonák torkán, ami ha nem is azonnal, de a rendszeresitést követően vezethetett volna feszültségekhez. Az opcionális külső szárnycsonkok valószinuleg többször lettek volna a gépeken, FFAR blokkokal, mint, hogy a gépek nélkülük jelentek volna meg a harctereken. És egy ilyen szupermodern masinával csak a gond lett volna.
    Az AH-1 Cobra óta két helikoptertender is volt, mig végül az AH-64A-t rendszeresitették. Ez a harci helikopteresdi egyátalán nem egyszerű sport.
    És az AH-1-es még mindig szolgálatban van. Jól látható, ha a világon valahol felfegyverzett harci helikopter bevetésére van igény, akkor nem a szofisztikált primadonnák, hanem a páncélozott kalapácsok kellenek a harctéri parancsnokoknak.

    Az ATF program 82-ben indult, a koncepció meg korábban.