Jól ismert és többször is alaposan kitárgyalt téma a HTKA-n is a kínai-tajvani szembenállás. Mint ismeretes, a Kínai Köztársaság légierejének modernizálását sürgeti már hosszú-hosszú évek óta, mely teljesen jogos is, ugyanis a szárazföldről reá leselkedő fenyegetés egyre nagyobb. Mindeddig azonban az Amerikai Egyesült Államok elutasította azon kérésüket, hogy megrendelhessenek 66 darab Lockheed Martin F-16 C/D Block 50/52 típusú vadászbombázót, melyekkel kissé enyhíthetnék a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg által rájuk nehezedő nyomást.
Sőt, nemhogy a hőn áhított Falconokat nem vásárolhatták meg, hanem gyakorlatilag nem kaptak semmilyen modern katonai eszközt az amerikaiaktól. Ebből a szempontból 2009 vége – 2010 eleje erős változást hozott, ugyanis első körben (1,1 milliárd dollár értékben) négy Patriot PAC-3 indítóegységet rendeltek a Raytheontól, amiért a nagy szomszéd részéről egy ballisztikus rakétákat megsemmisítő védelmi rendszer sikeres tesztje volt a válasz.
Nem sokkal ezután pedig további 6,4 milliárd virtuális zöldhasú vándorolt át különböző amerikai illetőségű bankszámlákra, melyért cserébe 60 UH-60 Black Hawk helikopter, 114 PAC-3 rakéta, 12 AGM-84 Harpoon Block II hajók elleni rakéta, valamint két Osprey-osztályú aknaszedő hajó és modern kommunikációs rendszerek kerülnek majd Tajvan haderejének birtokába. Ezen a ponton Kínánál betelt a pohár, és többek között megszakította az Egyesült Államok fegyveres erőivel való csereprogramját.
Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a 66 F-16-os is gazdára találhat a kis csendes-óceáni szigeten. Pár napja Tajvan kiadott egy részletes tanulmányt, melyben ismételten azt firtatták, hogy milyen veszedelemnek vannak kitéve a Kínai Népköztársaság részéről. Konkrétan elpanaszolták azon bánatukat, hogy légierejük képességei finom szólva is elmaradnak legfőbb ellenségükétől, úgy minőségileg, mind mennyiségileg, de főleg utóbbit emelték ki. A tények is igazolják ezt az állítást: a jelenleg bevethető állapotban lévő vadászrepülő-flotta öreg és elavult, a 145 F-16 A/B Block 20, 126 F–CK–1 Ching-Kuo, 56 Mirage 2000-5 és 60 F-5E/F nem lenne képes érdemben befolyásolni egy tömeges kínai támadást.
Nomármost ez a tanulmány valamilyen úton-módon eljutott az Egyesült Államok kongresszusának tagjaihoz (akik egyébként 535 van), s sebtében alakult is egy 136 fős csapat, akik május 12-én, mindössze egy nappal a tajvaniak „segélykérése” után benyújtottak egy kérvényt Barack Obama elnöknek, melyben udvariasan felszólítják rá, hogy engedélyezze az újabb fegyvercsomagról szóló szerződés tető alá hozását. A levél aláírói között vannak az USA-Tajvan Üzleti Tanács tagjai, élükön a szervezet elnökével, Rupert Hammond-Chambersszel, valamint a Külügyi Bizottság és a Fegyveres Erők bizottságának több magas rangú tagja is.
A levélben többek között egy korábbi, a Tajvannal folytatott kapcsolatokról szóló megállapodást is idéznek, mely szerint „az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy minden tőle telhetőt megtegyen Tajvan békéjének és biztonságának megőrzésére, még akkor is, ha ehhez a békés eszközök már nem elegendők…Tajvan függetlenségének háborgatása veszélyezteti az egész csendes-óceáni térség stabilitását, beleértve az Egyesült Államok érdekeit is.”.
Kérdés, hogy az Obama-adminisztráció kinek enged: az amerikai szenátusnak, és Tajvan hozzájut a vadászbombázókhoz, vagy a kínaiak tiltakozásának, és a Kínai Köztársaság ismét hoppon marad. Annyi azonban bizonyos, hogy alaposan megfontolják az ügyet.
Azonban Tajvan ellen nemcsak a tőle 200 km-re északnyugatra fekvő szomszéd dolgozik, hanem az idő is. Ugyanis jelenlegi légi potenciálja napról-napra öregszik, a 66 F-16-os legyártásához pedig sok idő kell, ugyanis a Lockheed jelenleg is több megrendelést teljesít, így a gyártósor leterhelt. Igaz ugyan, hogy erősen indokolt esetben fel lehet pörgetni a teljesítményt, ez azonban nem érdeke a cégnek, ugyanis ők szeretnék minél tovább életben tartani a gyártást. Számítások szerint ha most megszületne a megállapodás, és a Lockheed a lehető leggyorsabban készítené el a gépeket, az utolsó példányok 2013 végén érkezhetnének meg a szigetországba.
A távol-keleti helyzet tehát, mint látjuk, tovább forrósodik. Kérdés, hogy végül kiknek lesz igazuk: azoknak, akik szerint hamarosan „robban a bomba”, és tettlegességig fajulnak a dolgok a két Kína között, vagy azoknak, akik a békés, diplomáciai-gazdasági megoldás hívei. Utóbbiak számára (meg persze az egész világ számára) jó hír, hogy az elmúlt években enyhült a hagyományosan nem túl rózsás viszony a felek között, és jelenleg is folynak a még szorosabb együttműködésről szóló tárgyalások.
