|

Orosz haditechnikai eszközök érkezhetnek Szíriába

Az orosz ITAR-Tass hírügynökség értesülései szerint az Orosz Föderáció vadászrepülőgépeket, szárazföldi harci járműveket és fejlett légvédelmi rendszereket fog eladni Szíria számára. Kérdés, hogy az igencsak szegény közel-keleti ország miből fogja kifizetni mindezen eszközöket, ugyanis legutóbbi, Oroszországgal kötött haditechnikai vonatkozású szerződésüket is redukálni kellett később.

Mint ismeretes, Szíria és Oroszország még 2007-ben kötött meg egy 500 millió dolláros szerződést, mely nyolc darab MiG-31E „Foxhound” vadászrepülőgépről szólt. Ezt azonban a későbbiek során a szírek fizetésképtelenségre hivatkozva négyre csökkentették, melyek közül csak kettőt szándékoznak repültetni, a maradékot kannibalizálnák. Most azonban úgy tűnik, hogy valahonnan mégis sikerült forrást keríteniük haderejük fejlesztésére.

Mikhail Dmitriyev, az Állami Haditechnikai Együttműködési Bizottság elnöke szerint hamarosan MiG-29 Fulcrum vadászbombázók (nem tudni, melyik változat, valószínűleg SzMT), Pantsir-S1 (NATO-kód: SA-22 Greyhound) kis hatótávolságú légvédelmi rendszerek, valamint meg nem nevezett típusú szárazföldi katonai járművek kerülnek majd Szíriába. Sajnos a képzeletbeli árcédulán található összeget nem közölték.

Pantsir-S1 8×8-as KAMAZ-6560 TLAR-járművön (Forrás) ,

Ezen kívül úgy fest a dolog, hogy a két ország között kiújulhat az együttműködés a nukleáris technológia területén is. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő nemrégiben tárgyalt a szír felső vezetés tagjaival, és sikeresnek nevezte az egyeztetéseket, és elmondása alapján megkezdődhet „a második menet” a nukleáris energia szíriai fejlesztésében.

E tény nem meglepő módon rendkívül aggasztja Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat, melyek nemrégiben foganatosítottak több szankciót Szíria ellen, mivel az szerintük pénzzel és fegyverekkel támogatja a terrorizmust, főként Irakban és a Gázai-övezetben. Nyilatkozataik alapján attól félnek, hogy Szírián keresztül az orosz nukleáris technológia szépen Iránba „csordogál” majd, melynek köszönhetően a perzsa állam még hamarabb előállíthatja atomfegyverét.

Mint ismeretes, 2007. szeptember 6-án az Izraeli Légierő a Gyümölcsöskert hadművelet (Operation Orchard) során váratlanul megsemmisítette a szíriai Dejr ez-Zaur tartományban található, észak-koreai segítséggel felépült nukleáris létesítményt, ahol hírszerzési információk szerint atomfegyverek előállításához szükséges uránt készítettek. Később a NAÜ talált is erre utaló nyomokat, ám minden részletet a mai napig sem sikerült tisztázni.
(Nem akarunk találgatásokba bocsátkozni, de lehetséges, hogy Szíria egy esetleges újabb izraeli támadás ellen fejleszti légvédelmi képességeit – de ismételten hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez 100%-ig feltételezés!)

54 hozzászólás “Orosz haditechnikai eszközök érkezhetnek Szíriába”

  1. Na itt lenne igazán csak fenyegető az S-300.

    „MiG-29 Fulcrum vadászbombázók (nem tudni, melyik változat, valószínűleg SzMT)” Csaknem fapados változat:D, bár lehet csak arra telik.

  2. Mit érnének el egy Izrael elleni támadással? Csak lángba borítanák a Közel-Keletet. Esélyük győzelemre 0.

    „megkezdődhet „a második menet” a nukleáris energia szíriai fejlesztésében.” Hát mindenesetre nem mindegy hogy Észak-Koreai segítséggel vagy az atomsorompó egyezményben résztvevő Oroszországgal lesz atom.

  3. z USA és izrael attól fél, hogy a korszeru fegyverek a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamasz-hoz kerulhetnek. Az izrael és a Hezbollah kozti háborúban, igen hatásosak voltak a Korvettek a Merkava harckocsik ellen.

  4. “megkezdődhet „a második menet” a nukleáris energia szíriai fejlesztésében.” Hát mindenesetre nem mindegy hogy Észak-Koreai segítséggel vagy az atomsorompó egyezményben résztvevő Oroszországgal lesz atom.

    Itt konkrétan atomeromu építésérol van szo. Az orosz atomstrojexport cég kulcsra felépítene egy vagy két reaktoros eromuvet. Itt az orosz befolyás novelésérol van szo, nem a nukleáris technologia atadásáról.

  5. „az USA és izrael attól fél, hogy a korszeru fegyverek a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamasz-hoz kerulhetnek. Az izrael és a Hezbollah kozti háborúban, igen hatásosak voltak a Korvettek a Merkava harckocsik ellen.”
    Konkrétan milyen fegyverek is ami a hezbollahhoz kerül? Mert a szövegben Mig-29 és Panszir szerpel

  6. Foleg Kornet-E típusú harckocsi-elhárító rakéták, amelyekkel sorba lotték ki a híres (modern) Merkava izraeli harckocsikat, A 118 elesett izraeli katona kozul minden Második halálát A Kornet-E rakéta okozta.

  7. Foleg Kornet-E típusú harckocsi-elhárító rakéták, amelyekkel sorba lotték ki a híres (modern) Merkava izraeli harckocsikat

    Az ilyen költő túlzásoknál dobok hátast.

    – Mennyit használtak fel ezekből?

    – Mennyi áldozat volt támadó félnél?

    – A 2006-os balhéra célzol? Most csak wikire van időm, mint irányadó dolog.

    52 Merkava main battle tanks were damaged (45 of them by different kinds of ATGM), missiles penetrated 22 tanks, but only 5 tanks were totally destroyed (2 of them by improvised explosive devices).

    Tehát napi átlagban 1-nél kevesebbet vágott haza komolyan és ebből csak 3 volt javíthatatlan…

    Azért egy hónap alatt urbánus környezetben ez elég sovány eredmény szerintem. Ez is csak azért jöhetett össze, mert úgy küldték be az IDF-et, hogy a szeerncsétleneknek a tápláléklánc végén még konkrét célokat sem fogalmaztak meg…

  8. Másik meg hogy a Merkavákat olyan szépen kiszedték ez fegyvernek jó rekrám.

    Szerintem meg semmit nem jelent. Kellő számú RPG-7-tel is kilóhető egy Merkava, ahogy Abrams is. Egy koronet árából hány RPG-7 jöhet ki? A terrorszervezetnek meg emberanyagot könnyebb keríteni, mint pénzt szerintem. Ennél még az IED-k is nagyobb veszélyt jelentenek egyes környezetben szerintem.

  9. „Azért egy hónap alatt urbánus környezetben ez elég sovány eredmény szerintem.”
    Molni ezzel azt akarod mondani hogy nem hiszel a harckocsi elhárító rakétákban vagy konkrétan a Kornetben?

    „Egy koronet árából hány RPG-7 jöhet ki?”
    És egy merkavából hány kornet?

  10. Nem. Az, hogy mitől sztár egy olyan fegyver, amivel városi környezetben kb. 30 nap alatt 2 hk-t tudtak ártalmatlanná tenni. Egy másik példával. Sztárlingrádban vagy más városhacban meddig húzná egy hk?

    Az ár hasonlat meg két azonos szerepkörű fegyver összehasonlítása volt. A légiharc rakéták árait sem nézik soha az őket hordozó gépekhez képest. A 240 milliós F-22 is ugyanazon árszinten levő AMRAAM-ot viszi, mint a többi, hozzáépest filléres fiú. Nem ez volt az összehasonlítás célja…

    Az azonos zöldhasúból vásárolható képesség volt a kérdés. Az RPG-7 lényegében multifunkciós, mert olyan olcsó, hogy minde szarra érdemes vele lövöldözni még nagy mennyiségben is. Géppuskaállástól, a hk keresztül a heliig. A Koronettel ez igen csak pazarló módszer lenne. Mondjuk az angolok Falklandon a tankerlhárító cuccaikkal géppuskafészkeket szedtek szét, de az nagyon különleges helyzet volt…

  11. ~2000re az IDF annyira a környezete fölé került, hogy megszokta, hogy rá nem érvényesek az alap taktikai szabályok. Nem csak arrol van szó, hogy bemegy a tank gyalogság nélkül a városba….

    20fő veszteséggel kellett volna agyon verniük a HBt, ehelyett ugye 100+os volt a lista. HB 10évig készült ásta az IEDket, minden falura komplett terve volt IDF meg annak ellenére, hogy tisztába volt a helyzettel besétált. Nem a Kornet, rpg29 és (legjobb plda) C802 volt sikeres hanem a 10éves készülődés és hogy IDF bezony bele is sétált.

    Véres pofon volt ez de gyorsan tanultak belölle ld 2008 gaza. 10fő veszteség.

  12. A 34 napos háborúról beszélsz? Tudtommal ott nem 2 merkava volt a veszteség. Ennél azért komolyabb.

    Persze hogy akármelyik típus tudod olyan rakétát hordozni mint az F22. De a kornet azért sokoldalúbb mint egy légiharc rakéta. Nem csak egy hordozási lehetőség van. Bárhonnan lehet indítani nem csak mondjuk gyalogosan.
    És csak érdekességképpen hasonlítottam össze a két fegyvert,csak azt akartam éreztetni hogy egy viszonylag olcsó fegyver hogy képes likvidálni egy csúcstechnológiának számító harckocsit – ez alatt nem azt értem hogy nincs szükség tankra.

  13. És csak érdekességképpen hasonlítottam össze a két fegyvert,csak azt akartam éreztetni hogy egy viszonylag olcsó fegyver hogy képes likvidálni egy csúcstechnológiának számító harckocsit – ez alatt nem azt értem hogy nincs szükség tankra.

    Ennék még mindig mi köze ahhoz, hogy egytlen Koronet árából mennyi RPG-t lehet venni? Még mindig nem érted, hogy miről beszélek? Én arról ,hogy X zöldhasúból milyen képességre lehe berhuházni.

    Te most megint azt mondod, hogy egy X darabárú fegyver kinyír egy sokszor X árú valamit. Lásd légiharc rakéta és vadászgép. Ma 2-3 dodó egy korszerű légharc rakéta. Egy vadászgép cirka 100-150-szer ennyi, vagy több. De én arról beszélek, hogy pl. 30 milliárd dollárból milyen optimalizált légierő vehető más-más konfigurációban. Miből mennyit és mit ad esete.

    Te most azt mondod,

  14. Molni! Itt arról van szó hogy viszonylag olcsó rakétával komoly veszteség is okozható.
    Szíria ha védekezni akar a Pancír tökéletes választás pl mert az optikai illetve hőképalkotós célzást elég nehezen lehet zavarni. A 29-es pedig egyszerű őrjáratokra kellhet.Ha 10x enyyi gépet vennének is kevés lenne Izrael ellen.
    Gondolom senki sem vitatja hogy a védekezéshez joga van Szíriának és Izraelnek meg semmi joga sincs más országok légterébe behatolni.Ezért is fejlesztik a légvédelmet

  15. HindTheBest

    Az Rpg-7 egy filléres cucc,ugyanugy hatásos a mai napig szinte minden páncálosra.Most nem nézzük a reaktív páncélzatot mert azt nem szokás használni még,tudniillik nem volt olyan konfliktus…
    Na szóval molninak igaza van hogy egy sima Rpg-7 az Rpg-29el összevetve olcsóbb,így a gyalogság számára több adható kézbe,ez nem vitás…
    A közel-keleten az Rpg7 a nyerő páncéloselhárító fegyver,sőt az asszimetrikus hadviselés páncéltörőfegyvere…
    Viszont az is igaz hogy mondjuk egy Rpg-29el előbb talál célba mint egy Rpg-7tel…Csak mondjuk Rpg7tel tele a padlás..
    A Merkavát dicsőítik nagyon az tény.Elöl a motor meg minden..Jo harckocsi..De kilőhetetlen harckocsit még nem gyártottak soha..
    Ne hasonlítsatok össze egy gyalogsági páncéltörő fegyvert egy légiharcrakétával…Egyébként a sidewinder Aim9x lesz tengeralattjáróról indítható kivitelben,légvédelmi kivitelben stb..

  16. HindTheBest

    Légierő dolgában mit mondhatnék szíriának az is probléma hogy tartson fenn 4 mig31et..Joga van védekezni de nem tud..Izrael meg kihasználja ha akarja..Persze szíriának valahol el kell kezdeni.Én csak szurkolni tudok nekik hozzá.Izraeli hegemóniát nem csípem…

  17. Molni! Itt arról van szó hogy viszonylag olcsó rakétával komoly veszteség is okozható.

    Minden fegyver fillértes ahhoz képest, amit elpusztíthat. Ezért nincs értelme ennek a mondatnak. Láthatólag még mindig nem érted, hogy mi egyáltalán a téma, amiről beszéltem. :(

  18. „52 Merkava main battle tanks were damaged (45 of them by different kinds of ATGM), missiles penetrated 22 tanks, but only 5 tanks were totally destroyed (2 of them by improvised explosive devices).”

    Jah hogy innen lenne a 2 tank, bár nekem ebből nem az jön le hogy kettő lett ártalmatlan. Tudom a lényegen nem változtat.

    „Na szóval molninak igaza van hogy egy sima Rpg-7 az Rpg-29el összevetve olcsóbb,így a gyalogság számára több adható kézbe,ez nem vitás…”
    Városi harcban persze, de megnézem azokat a szír katonákat akik tömegesen tudnak indítani RPG7-t elég közel a merkavákhoz. Nekik egyértelműen kell a kornet beruházás egy esetleges izraeli offenzíva ellen. Lehetőleg minél több a gyorsan mozgó kis létszámú egységeknek.

  19. Szia Mindenki!

    Nem akarok vitát generálni, csak szeretném felhívni a figyelmet egy pici ellentmondásra: Most akkor elfogadjuk a wikipedia adatait vagy sem?
    Mert ha a legutóbbi izraeli szárazföldi fiaskónál a wiki adatait elfogadjuk, akkor illik például Irán vagy Észak-Korea adatainak esetében is következetesnek maradni. Vica-versa.

    Egyébként anno több független hírforrás is jóval komolyabb problémákról számolt be, és nem csak a harckocsik kérdésben.

    Szíria fontossá vált az USA-nak is: igyekszik leválasztani Iránról. Mondjuk erre kicsi esélyt látok, de igyekszik. Az oroszok pedig a fő közel-keleti szövetségesüket vélik megtalálni bennük.

    Üdv: M

  20. Egy jó hadseregben a katona érték.
    Mivel testi és szellemi kiképzésére akár pár évet is rászánnak.

    A katona és a fanatikus között óriási a különbség

    Katona azért katona mert az a mestersége.
    Kiválasztották a jelöltek közül ésszel harcol egy ki dolgozott harc eljárások alapján amit fegyelmezetten betart.

    Mi egy fanatikus gyakorlatilag civil a papja az imánja azt mondta öljön fegyvert fog.
    De csak a „szívből” harcol nem tudna komolyabb fegyverek használni élete nem is ér sokat. Nincs fegyelme nincs tisztába hogy mit mért kell tenni.

    Félreguláris alakulatoknak az ember nem ér sokat jó hogy hiszen, felhasználó olcsóbb mint maga a fegyver rendszer katonai közgazdaság szerint.
    Így olyat is kap gyorsan belökik a darálóba és csak a ott válogatódik ki hogy ki használhatóbb.

  21. Sír katonának azért lesz jobb a fegyvere mert ő ne nemzetét államát képviseli és szolgálja.

    Neki van hátországa valamint konkrét területek amit köröm szakadtáig megkel védenie ő nem futhat el.

    RPG-29 azért lesz neki mert ha neki kell harcolni merkavákkal nála nem opció hogy a szír városokat feladja.

    Valamint fegyvere mestere bonyolultabb komolyabb karbantartást igénylő eszközt is képes használni folyamatosan.

    Minőség mindig döntő.

    Második világ háború abszolút megmutattat. Wermach egységei a példa.
    Vagy nálunk magyaroknál is ez megmutatkozott hogy szakképzett katona mennyire érték.

    Puma századot gondolom senkinek nem kell bemutatni.
    Vagy az Árpád vonal zseniális hadmérnöki teljesítményét.
    Magyar harckocsizóknál román átállás után 6 pz-39 ki skoda harckocsikkal kidőltek 5 T-34-es harckocsit.
    Saját veszteség nélkül.
    Válasz ismerték a terepet a Trianoni magyar-román határon valamint ismerték a t-34 4 fős legénységéből adódó hátrányt.
    így T-34 harckocsi csapdákba kergették oszt fenéken lőtték őket.

  22. Izrael számára a legnagyobb veszteség 118 katona halála volt 33 nap alatt. Ehhez a zsidó hadsereg nincs hozzászokva, óriási pénzeket fektetnek a katonák kiképzésébe (még a lányokat is besorozzák). Az emberi veszteségek miatt a vezérkari fonoknek is távoznia kellett. Izrael a térség katonai nagyhatalma. Szíria soha nem tudná legyozni….

  23. Eléggé kozmetikázottnak tűnik a wikis adat. Anno már Irakból is voltak hírek – és képek – átlőtt Abramsekről, lsd. Aranysas. A mi katonáink(!) is mutogattak ilyen képeket: át lehetett látni az Ab’-en. Hogy a személyzete hogyan került elő belőle, azt ne is firtassuk…
    Ezek után kizárt, hogy az izraeliek olcsóbban megúszták volna. Legfeljebb papíron, mert ugye erre lehet azt mondani, hogy „Ááá, nem ügy, csak meg kell stoppolni!”, közben meg egy fenét: teljes belső csere ÉS a stoppolás. Meg az új személyzet. :)

    Ugyanezt a hetessel kicsit macerás elérni, mellékesen.

  24. na megint elindult az IDF szar, Szíria és tsai lenyomják mint szart…
    és persze Merkava uaz a szar mint az orosz tankok ha találatot kap meghalnak benne… és természetesen az elmult 60év csak „kozmetikázott” adat és nem is igaz…. :DDD

  25. HindTheBest

    Szerintem a 2vh pont azt mutatta meg hogy a mennyiség legyőzi a minőséget…A német azért csinált csucstechnikát mert tudta nem képes az ipara potolni a veszteségeket.Ezért dolgozták ki a Blitzkrieget.Mert nem tudtak az iparra ugy támaszkodni mint a szövetségesek.Mennyi t-34et löttek ki??vagy 40ezret??Nem látszott meg ám a fronton…Egyébként a t-34 is minőségi volt a maga nemében mert döntött páncélzat öntött lövegtorony stb..hegesztették nem szegecselték stb..
    Helyszini sikerek voltak de harcászati sikereket nem tudták hadászatilag döntővé tenni.Hiába volt a tigris harckocsi 42(és talán)43 végéig a domináns ha nem volt belőle elég a front teljes szélességére…
    Ebbe az irányba szívesen elmennék mert ez a specialitásom:)

  26. Üdv!

    „Gondolom senki sem vitatja hogy a védekezéshez joga van Szíriának és Izraelnek meg semmi joga sincs más országok légterébe behatolni.”

    axióma: Izraelnek mindenhez joga van!!!! :))))

  27. az h a kornet-e a világ élvonalába tartozó harckocsielleni páncéltörő rakéta az tény (nem fogok linkelni h ezt milyen tényekkel támasztom alá vagy honnan veszem van google…)az már más kérdés h egy fegyvert hogyan használnak mert itt nem az a lényeg hogy mennyi indításból mennyi talált (mert ha 10 perc magyarázat után odanyomnék a valakinek a kezébe egy rpg-t h lőjön ki egy hk-t 300 méterről vagy 10 gránát kéne 1 találathoz míg egy képzett katonának max 3) a lényeg az hogy hány találat kellett egy hk harcképtelenné tételéhez (megsemmisítéséhez) és a kornet-e esetében ez nagyon kis szám 1-(2) nem véletlen rendszeresítették nato országok (török,görög) vagy olyan államok akik hozzájuthatnának nyugati típushoz is(india,jordánia)

    http://www.youtube.com/watch?v=9-6UWGPfwJs

  28. A Pantsir-ra különösen nagy szükségük van, a mig31-es baromság, hacsak nem számítanak arra, hogy Amerika bombázni fogja őket, de akkor meg túl kevés van belőlük. Egyetlen lehetséges értelmük, hogy levadásszák Izrael AWACS gépeit R-37-el, de az eitamok viszonylag kicsik is, másrészt 5 van belőlük, harmadrészt meg akkora az Izraeli légifölény, hogy anélkül is bőven boldogulnak.
    Az F-15I-k ellen meg szart se érnek, rendelhetnének ahelyett is inkább mig-29SZMT-t, az ér is vmit, BVR képesség (Zhuk-Me), stb. sőt, ha igazán okosak lennének, AESA-val (Zhuk-AE) kérnék, bőséges R-77 és R-73 készlettel.
    Az, hogy Szíria egy izraeli légitámadás ellen fejleszt, nem lehetséges, hanem biztos, hiszen elég nagy gond a számukra, hogy a nem éppen barátságos szomszéd légiereje szinte kedve szerint szabadon röpködhet a légterükben.
    Valami jobb radarrendszer se ártana, mert az izraeli behatolók lekűzdését jelentősen segíti, ha nem a légicsapás az első jel arról, hogy ott vannak (Orchard, ugye.
    Forrás lehet akár Irán is, bár nemtom mennyire vannak eleresztve, hiszen azon kívül, hogy akár szivároghat hozzájuk a technikából, az is előnyös nekik, ha a támadó, illetve hazatérő izraeli gépek vagy védekezésre, vagy kerülőútra kényszerülnek. Forrást teremthetne az is, ha kihajigálnák a mig-23-asaikat, esetleg 21-eseiket is, hiszen ezek az IAF ellen kb csak arra jók, hogy légigyőzelmek szenvedő alanyaként növeljék az ászpilótáik számát. Ezek száma 275 a wiki szerint, ebből azért egy 72 Super Fulcrumot csak fent lehetne tartani.
    Kevesebb, viszont potensebb, és bevethető állapotban lévő gépre lenne szükségük, valamint az izraelihez hasonló szinten kiképzett személyi állományra, és repült óraszámra.

  29. molni

    „Szerintem meg semmit nem jelent. Kellő számú RPG-7-tel is kilóhető egy Merkava, ahogy Abrams is.”
    az ilyen és ehez hasonló mondatokat szoktad te meredeknek nevezni és kapsz tőlük gutaütést…

    am kellő számó mig-21-el meg lehet semmisíteni az egész izraeli légierőt… amit te írtál kb ekkora értékű mit is szoktál mondani „bullshit”

  30. Szíria „újrafegyverzése” valójában az Orosz Impérium közel-keleti visszatérésének előkészítése. Szíria kérdését nehéz elkülönítve kezelni a térség többi államának kérdéseitől, akár Izrael, akár Irán, vagy akár Irak.

    Szíria több szempontból is fontos Moszkvának – egyidejűleg képes Izraelre fenyegetést jelenteni (mert arra bőven képes), illetve szükség esetén blokkolhatja Irán mozgásterét is, ha orosz szempontból ezt látnák szükségesnek (ezt egyébként valószínűleg nem fogják…).

    Senki sem vitatja, hogy Izrael katonai ereje messze felülmúlja Szíria erőit – de egy regionális háború kitörése esetén nagyon komoly problémát jelentene a szír hadsereg Izrael ellen – pláne, ha Irán is képbe kerülne közben.

    Nem tudom, a történelemből kinek mi rémlik, de emlékeim szerint a perzsák és az asszírok már az ókorban sem a béna hadseregeikről voltak híresek – a katonaságnak és a háborúnak vannak történelmi hagyományai arrafelé.

    Oroszország ha akarná, rövid időn belül akár Szíriát, akár Iránt elláthatná annyi és olyan minőségű fegyverrel, amitől Tel Avivban valóban beszarnának (SZ-300, Mi-35, Smerch, SS-26 Iszkander, stb, stb, stb…), csakhogy ezzel Izraelt akár háborús kényszerbe is hozhatná, ami pont nem cél. Sőt, a cél éppen az, hogy a begőzölt Lieberman – Netanyahu vonalnak valahogy lehűtség a fejét, mielőtt kirobbantanak egy világégést.

    M

  31. am kellő számó mig-21-el meg lehet semmisíteni az egész izraeli légierőt… amit te írtál kb ekkora értékű mit is szoktál mondani “bullshit”

    Mert ez igaz is nagyjából. A probléma az, hogy honnan akaszt le bárki annyi MiG-21-est? Mert soha nem volt a környéknen egyetlen légierőnek sem akkora számbeli fölénye, nemhogy minőségbeli. Tehát az áll, hogy az IAF-et kellő túlerő haza tudná vágni. Ez ma kb. ezres nagyságrendű ilyen kohószökevényt jelentene. Hol van ennyi? Hát reptér és pilóta hozzá?

    Szerintem gondolkodjál mielőtt azzal foglalkoznál, hogy én mit szoktam írni és kapásból személyeskednél…

  32. gondolkodtam de ugyan ez a helyzet az rpg-7-tel is abból legalább 10 kéne hanem több 1 merkavához és akkor nem számolom a célt tévesztett gránátokat (csak ami talált) kezd el számolni ehhez mennyi ember és gránát kéne mert indítási távolságba kerülni (mozgó cél esetén 300)az sem sikerülne csak 10-ből 1-2 embernek(és ezeket a szerencséseket is kilőnék max 2 gránát indítása után) ezekkel együtt kezd ej el gondolkodni emberben és fegyverben…

  33. Khm…

    A NATO anno nagyszámú páncéltörő rakétával felfegyverzett helikopterben és egy nagyságrenddel több kézi páncéltörő eszközök bevetésében gondolkodott a szovjet hadosztályok ellen – egészen Reagan elnök rugalmas reagálás doktrínájáig, de ez már más tészta, ez hozta el az eurorakéták telepítésének aranykorát.

    Kétségtelen, hogy nagyszámú gyalogság kézi páncéltörőkkel jócskán oda tud bas..ni a tankoknak, oszt joccakát.

    M

  34. Szia Dudi a you tube- os video nagyon durva nem gondoltam hogy a páncéltörő-rakéták ilyen durván szétszedik a merkava-4 is. Valószínűleg a másodlagos robbanások is segítetek. A nálatok lévő ( Fagot,Konkurs ) is hasonló teljesítményű?

  35. Luthero

    a konkurs már javíthatatlanul elavult minden szempontból

    a de nekünk fagot és metisz-m van amúgy :)

    igazábó a kettő közül az ami modernnek mondható az a metis-m habár a hatótávolsága csak 1500méter de 900mmm a péncélátütése homogén acélon

    a fagot pedig a használható kategória
    de itt egy link orosz páncéltörő rakétákról
    a metisnél hibás az adat nem 850 hanem 900mm

    http://jovonk.info/2010/03/22/nehezsulyu-konzervnyitok

  36. dudi:

    a konkurs nagy, öreg, azaz orosz :-D

    Egyébként nem rossz jószág (ha jó a szemed), de az, hogy a vezérlés nem mozdulhat a teljes repülés ideje alatt, az nem igazán segíti a hosszútávú túlélést…

  37. „Akkor a nehézfém (réz) béléskúp+kumulatív fej volt a technika csúcsa”

    még ma is az!!! a kommulatív elv nem változott és ugyan olyan hatékony maradt csak az változott h mi juttatja célba és milyen vezérléssel

    ja és még valami a réz(ez a béléskúp)+robbanóanyag együtt alkotja a kommulatív fejet
    „béléskúp +kommulatív fej” hibás mert béléskúp nélkül nincs kommulatív fej hisz nem képződne a robbanás után kommulatív sugár mert nincs miből

  38. dudi:

    Van két álláspont:
    1. a sugár „átégeti” a páncélt
    2. a nagy gáznyomás hidegfolyással töri át a páncélt.

    A két álláspont hívei késhegyig fajuló vitát képesek vívni, és igazából pontosan nem tudjuk, mi történik. A tény az, hogy működik :-D

    A kumulatív sugár nagy nyomású gáz, ami a robbanóanyagból keletkezik. A „jet” átütőerejét növelték meg a béléskúppal. Működik az a nélkül is, csak kisebb hatásfokkal.

    Jelenleg a tandem robbanófejek jelentik a „hagyományos” páncélelhárító képességet rakétáknál. Csöves tüzérségnél árnyaltabb a kép, ott előjönnek az űrméret alatti lövedékek is, csak nagyon kicsi a hatótávjuk a hagyományoshoz képest.

    Miután jelenleg a robbanófejek jó eséllyel képesek leküzdeni a harckocsik páncélzatát, így elsősorban a vezérlésre koncentrálnak.

    E mellet a ’90-es évek óta kísérleteznek többféle, tetőpáncélt támadó rakétával (nagy szögű röppálya, „ferde” robbanófej, hogy csak kettőt említsek), jelenleg ez az egyik elsődleges fejlesztési irány. Főleg repülőgépek esetében.

  39. Nem véletlenül az elavult 29SMTt-t és a kis hatótávolságú légvédelmi rendszert adják el. Oroszország és Izrael már évek óta közeledik egymáshoz. Ha a szíreknek tényleg komoly fegyvereket adnának az S-300PMU vagy még komolyabb változat, illetve Szu-30Mk-k…

    De ezeket nem adják. Az SZMT (amely éppúgy füstöl mint a mi régi B-ink, és azonos rakétákat használ, csak lokátora jobb, nem ellenfél a mennyiségi és minőségi fölényben lévő IAF-nak… (a Soufa, a Raam) sokkal potensebb gép BVR légiharcra és AWACS támogatása is van..
    Az R-77-es még harci körülmények között soha nem vizsgázott.

    A Pantsir meg egyszerűen csak kis hatótávolságú rendszer, és kéne hozzá még közepes és nagy hatóvolságú légrak rendszer. A KUB elavult, egy irányba tud egyszerre tevékenykedni, a BUK hibás fejlesztésnek bizonyult, marad az S-300 újabb verziói, amit nem véletlenül nem kapnak a szírek.. A MIG-31-ből 4 darab nevetséges lett volna… Ennyit még üzemeltetni is marhaság…

    A pctörő rakéták persze kellenek, de ezek csak védekező hadműveletben alkalmazhatóak.

    Kele

  40. Wolfrick

    http://bop.agria.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=225&Itemid=33

    eddig csak azzal találkoztam h a koncentrált robbanás hatására létrejövő plazmaállapotú fém átégeti a páncélt+ ezt is oktatják

    „E mellet a ‘90-es évek óta kísérleteznek többféle, tetőpáncélt támadó rakétával”
    erre jó példa a javelin
    magyarul
    http://hu.wikipedia.org/wiki/FGM%E2%80%93148_Javelin
    és angolul:
    http://en.wikipedia.org/wiki/FGM-148_Javelin

  41. Dudi:

    idézek a linkedből:
    „A kumulatív sugár energiája átmegy a nyomási energiába, ami 1-2 millió kg/cm2 rel egyenlő, aminek következtében a páncélzat féme megfolyik, anélkül, hogy az olvadáspontig melegedne(a kumulatív sugár hőmérséklete 200-500 C).”

    Ugyanakkor te is írtad: „eddig csak azzal találkoztam h a koncentrált robbanás hatására létrejövő plazmaállapotú fém átégeti a páncélt+ ezt is oktatják”

    Egy részen kell kijavítsalak: mindkettőt oktatják.

  42. Uraim a lényeg itt van: „Most azonban úgy tűnik, hogy valahonnan mégis sikerült forrást keríteniük haderejük fejlesztésére.” Ugyan is valaki kifizette a számlát. Ez az érdekes hír, ki és miért!És miért most! A Pansir rendszer bár kinek telitalálat minden szempontból, ha le nem butítják, bár az orosz betegség az ergonómia még nem az igazi. Egyébként az s300 esetében is rájöttek hogy a nagy rakétákat ellövöldözve hamar kiürülnek a csövek, ezért láthatóan ott is igyekeztek tenni valamit a költségek miatt,akárcsak a patriot-nál.Az s200 rendszerek korszerűsítése esetén a nagy hatótávolságú rendszerek térségben adottak. Az s300 a mozgékonyság hatótávolság zavarhatóság miatt fontos!
    A véleményem az hogy légvédelemben néha az oroszok tudnak jót csinálni, a repülőgépek és fegyvereik esetében már nem mondható el.