|

Szíria nem engedi be a NAÜ-t

Szíria szombaton visszautasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) javaslatát, hogy engedélyezze ellenőreinek az Izrael által három éve lebombázott építményének megvizsgálását. A NAÜ csütörtökön közzétett jelentésében azt gyanítja, hogy a 2007-ben Izrael által lebombázott komplexumban nukleáris tevékenységet folytathattak.

Egyúttal sürgette Damaszkuszt, hogy fogadja el a NAÜ kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi, hogy ne csak a már regisztrált nukleáris létesítményeket ellenőrizhessék az ügynökség szakértői. „Mi kötjük magunkat az atomsorompó-egyezményről a NAÜ és Szíria közti megállapodáshoz, és (csak) az egyezményben előírt ellenőröket engedélyezzük” – szögezte le a szíriai külügyminiszter. Valíd Moallem elmondta: „Az egyezményben rögzítetteken kívül nem engedélyezünk semmit, mert Szíriának nincs katonai nukleáris programja. Szíria nem köteles megnyitni az ellenőrök előtt más helyeket.” A politikus azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt osztrák kollégájával, Michael Spindeleggerrel.

Az Egyesült Államok szerint az izraeli vadászgépek által bombázott kubari komplexum egy észak-koreai tervezésű atomreaktornak nyújtott fedelet, amely olyan dúsítású plutóniumot állít elő, amely atomfegyver gyártásához szükséges. A NAÜ jelentése most először támasztja alá az amerikai feltételezést. A NAÜ korábbi kubari vizsgálódásáról kiadott értékelése eddig arról szólt, hogy Damaszkusz együttműködési készsége hiánya akadályozta az ellenőrzést.

A NAÜ arra is kíváncsi, hogy vajon a Kubarban talált részecskéknek van-e közük egy damaszkuszi nukleáris kísérleti reaktorban 2008-ban gyűjtött mintához. Szíria nem volt hajlandó részt venni egy múlt hónapban tartott találkozón, amelyen szó volt az ügyről. Az ellenőrök február 23-án tartják következő inspekciójukat a kísérleti reaktornál. Moallem kitért arra is, hogy a Nyugat által tervezett Irán elleni új szankciók a céllal ellentétes eredményt érnek el: „Nem hisszük, hogy a szankciók megoldják a kérdést. Nehezítenék az Irán és a Nyugat közötti építő párbeszéd esélyét” – jelentette ki.

Forrás: honvedelem.hu

One Response to “Szíria nem engedi be a NAÜ-t”