|

A halál keze másfél mérföldről is elér

Afganisztánban a Brit Hadsereg egyik mesterlövésze céllövészeti rekordot állított fel, mivel 2 475 méter (~1,5 mérföld) távolságból semlegesített egy géppuskát kezelő két tálib lázadót, ezáltal megmentve parancsnoka életét, akinek járművét tűz alá vették.

A távolság nagyságának érzékeltetésére, mely egyébként 914 méterrel meghaladta a fegyver effektív lőtávolságát: a Craig Harrison őrvezető által kilőtt 8,59 mm-es lövedékek, jó lehet a hangsebesség háromszorosával hagyták el a fegyver csövét, így is csak három másodperc alatt érték el célpontjaikat.

A 35 éves mesterlövész a korábbi csúcstartó kanadai lövész 2002 márciusában, egy az Al-Qaeda terrorszervezethez tartozó fegyveres 2,429 kilométerről történő kiiktatásával felállított rekordját döntötte meg lövéseivel.

„Az első lövedék az egyik fegyveres hasát érte, s azonnal megölte. A fegyveres eldőlt, s nem mozdult többet. A másik felkelő megragadta a géppuskát és menekülni akart, mikor a második lövés az oldalán érte, ő is elesett, mindketten azonnal meghaltak.” – idézte fel a történteket Harrison. A mesterlövész biztosra akart menni, s így egy harmadik lövést is leadott.

L115A3

L115A3 (Forrás) ,

Forrás)">

Harrison a hadsereg legerősebb mesterlövész puskájával, a brit gyártmányú L115A3-val indult a rekordfelállítással végződő bevetésre. E nagy hatótávolságú mesterlövész puska effektív hatótávolsága 1,4 km, – kevesebb, mint 1 mérföld – mely távolság felett már nem a legpontosabb a fegyver. Az egyébként még 2009 novemberében elért eredményt ideális környezeti paraméterek – szélcsendes, tiszta idő, illetve a lövész és célpontjai tengerszint feletti magasságából adódóan már egy nagyon kicsit ritkább levegő is segítette.

httpv://www.youtube.com/watch?v=Fwxn9aGRjrI

Érdekességként megemlíthető, hogy a lövedékek – jelentős távolság miatti – eltérésének kompenzálása érdekében Harrisonnak mintegy 1,8 méterrel a célpontok fölé és 0,5 méterrel azoktól balra kellett céloznia.

Harrisonnak egyébként más szempontból is emlékezetes volt ezen az afganisztáni kiküldetés, lévén az esetre pár hétre, őrjárat közben járművükön tálibok ütöttek rajta, alaposan megszórva őket ólommal. A szerencsés kimenetelű eset után a járművön később 36 lövedék ütötte lyukat számoltak. Ebből a 36 lövedékből a járművön belüli kolbászolása során az egyiknek megtetszett Harrison sisakja: az őrvezető jobb füle mögött átütötte a sisakot, majd annak tetején távozott. Hovatovább két további lövedék a bekötött biztonsági övet ütötte át.

„Mindannyian nagyon, de nagyon szerencsések voltunk, hogy sebesülés nélkül megúsztuk a dolgot.” – emlékszik vissza a történtekre Harrison, aki később mindkét kezét eltörte, mikor egy útszéli bomba felborította járművüket.

A hazaküldött Harrison miután 6 hétnyi gipszes móka után már meglehetősen jó formában volt és tervezi a frontvonalra visszatérést, lévén a kettős kéztörés semmilyen hatással nem lett lövészi teljesítményére nézve.

22 hozzászólás “A halál keze másfél mérföldről is elér”

  1. Jeffufom, ze a cikk tele van hibákall! Hejesírás kettes, fogalmazás egyes.

    Egy alapos átolvasás és javítás nem ártana. ;)

    Mellesleg nem rossz teljesítmény a lövésztől az biztos, főleg hogy egymás után háromszor is megcsinálta.

  2. Tubu

    Másik cikkben olvastam ahol a lövész nyilatkozott a dologról hogy az első fickót rögtön elsőre eltalálta ( 2500 ről semmi helyesbítés ) majd a második erre felkapta az elejtett géppuskát és rohanni kezdett vele, és ez után lötte le szintén egy lövésből.

    Star Trek

    A „nálunk” alatt jelen esetben az ADF-et ( Australian Defence Force ) értsd.

  3. Egy snassz mezei 3 m/sec mozgás esetén is ez cca 9 méteres előretartást jelentene. Ha a célpont nem merőlegesen fut hanem átlóba akkor ez ugye csökken de 2500 ről azt megállapítani hogy 45 fokos szögbe ( 4,5 méteres előretartás ) vagy a fenti 90 fokos szögben (9 méteres előretartás )fut a cél , háááát nem könnyű.

    És akkor még ott vannak a mikroklimák a felszálló áramlatok keresztszelek stb amit a lövész onnan nem nagyon érzékelhet. A lövedék pedig már igen energia vesztett azon a távon ami azt eredményezi hogy kissebb környezeti hatás is nagy hatással van rá,.

    Lehet hogy csak az irígység beszél belőlem :-) de nekem gyanús a dolog.

  4. Bonjour pour tous

    Nem értek a ballisztikához – ha igaz a hír minden szava, le a kalappal a lövész előtt.

    A rendszeresítésekről: a wikipedia sok helyen iszonyatos baromságokat tartalmaz, de kétlem, hogy akkorát tévednének, hogy valamiről azt írják: van, amikor nincs. Ez alapján: http://en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_Ground_Forces igen, van USA eredetű Sniper, meg „Szép mesterlövész puska” – ez utóbbiről nem sokat tudok, de hallottam már róla (talán valamelyik kaliber-ben), és mintha dicsérték volna… stb.

    A nyelvtani hibákra vadászókat pedig külföldi fórumokon GRAMMARNAZI-nak hívják. Szellemes egy titulus, nem mondom.

    Strlv

  5. @molnibalage: Nekem meg azokból van elegem akik ilyeneket böffentenek be.

    1.) Nincs időm ezzel tökölni, mert már így is munkaidőben olvasom a cikket (valójában 9 óra után és nem 10-kor, GMT 0-ban vagyok) és még egyéb cikkeket és oldalakat is el kellene olvasnom.

    2.) 1-2 hibát még csak beírtam volna akkor is, vagy csak hagytam volna a fenébe, de ebben a cikkben túl sok volt.

    3.) Olvasó vagyok, nem korrektor.

  6. Szerintem felesleges ezen rágnod magad molni, hiszen mr_extreme-nek igaza volt az első kommentben. Sokkal kellemetlenebb lett volna, ha ezen amúgy éjjeli fél2-kor nem túl hatékonyan átfutott anyag így marad. A megjegyzésének éle meg el is volt véve a smiley-val. Szóval az arcoskodás kérdése feletti vita helyett inkább peace ;)