Mit is mondtam múltkor a Kivikkel kapcsolatban? Ja, hogy nem nagyon szerepelnek az oldal híranyagában. No, ezt cáfolva, a múltkori, az Új-Zélandi Haditengerészettel foglalkozó írás után következzék ismét a légierő. Ezúttal azonban nem az Antarktiszon kacsázó Boeing B757-esük, hanem az Antarktiszos hír kapcsán már futólag említett C-130 modernizálási program.

Az Új-Zélandi Királyi Légierő 1965 folyamán kapta meg első 3 C-130H szállítógépét, – melyek egyben a H variáns első sorozatgyártott példányai is voltak egyben – majd 1969-ben további 2 géppel egészült ki a géppark a máig 5 gépes méretére. Az Új-Zélandi légierő szállítási kapacitását azon két, nemrégiben modernizált és átépített B757-es egészíti, melyekről korábban volt már szó.

Forrás ,

A Herculesek élettartamának ~15 évvel történő kitolása (strukturális megerősítés, mechanikai rendszerek cseréje, ~teljes újrakábelezés) és ezzel párhuzamos, de különálló programkénti elektronikai modernizálásuknak biztosítása a 2002-es, a haderő hosszútávú fejlesztési tervében jelent meg. A 22 kiemelt programot tartalmazó csomag részeként a légierő vonatkozásában ezen program részekén kerültek beszerzésre, majd átalakításra a kiöregedő B727-esek helyett a B757-esek, de a C-130 Hercules géppark mellett a P-3K Orion flotta is ezen haderőreformra szánt összegből újul meg. Továbbá a Haditengerészet részére ebből került finanszírozásra az a 7 hajó, amivel korábbi írásunkban foglalkoztunk, míg a földhözragadtabb fegyvernem pedig Pinzgauer gépparkját bővíthette.

A szükséges pontokon végrehajtandó strukturális megújításról, valamint az avionikai tuning elvégzéséről szóló, 2003 júliusában beindított tendereztetés után a 226 millió Új-zélandi Dolláros szerződés 2004 decemberében köttetett meg a kanadai székhelyű, a Hercules modernizálás terén több évtizedes tapasztalattal rendelkező L3 Spar Aerospace-szel.

A sárkány 85 pontján mintegy 1 000 elem került cserére. A kép kinagyításával normálisan látható lesz mely területek érintettek. ,

A szerződés értelmében az előkészítő munkálatok 2005-2006 folyamán kezdődtek meg, míg a tényleges munkálatok 2006-2007 folyamán. Az első gép átadása 2008 első felében kellett esedékes legyen, a további gépek átadása pedig ezt követően 11 hónapos ciklusokban. Az első gép a kanadai Edmontonban, a további 4 gép már az Air New Zealand technikai karbantartás vonatkozású leányvállalata, a Safe Air gondozásában, hazai földön essen át a kezelésen.

Persze az túl egyszerű lett volna, ha a Kivik probléma nélkül megússzák, így a haditengerészet beszerzése mellett a C-130 modernizálás is néminemű problémákba ütközött. Ugyanakkor itt nem minőségbeli problémák, pusztán a kivitelezés során fellépő technikai problémák és ennek következményei hátráltatják a programot, melyről 2004-ben még úgy véltek, hogy 2010-re már múlt időben beszélhetnek majd magáról a folyamatról.

2007 folyamán az új-zélandiak úgy döntöttek, hogy ha már lúd, legyen kövér alapon sor kerül a típus önvédelmi rendszereinek megújítására is. nagyon helyes döntés alapján lehetőleg olyan időzítéssel, hogy még az L3-nál vendégeskedés alatt megkaphassák a gépek, ne kelljen később egy újabb kieséssel csökkenteni a rendelkezésre állásuk arányát. Apropó gépek az L3-nél, nem egy gépről volt szó?

Folynak a munkálatok | Forrás ,

De, ugyanakkor a korai felállás menet közben megváltozott, aminek értelmében nem 1, hanem 2 gép újul meg az L3 szakemberei által. A folyamat megkezdésekor mintegy 40 éves gépek modernizálása kapcsán az L3 Communications Spar Aerospace úgy minősítette a programot, mint az eddigi legalaposabb C-130 felújítást, mely a modern digitális kommunikációs és navigációs rendszerek és „glass cockpit” telepítése mellett nagy volumenű újrakábelezést és ami igen lényeges, strukturális megerősítéseket is magában foglal.

Az RNZAF egyik C-130-asa kanadai és amerikai Herculesek társaságában | Forrás ,

Menetközben változtak a programköltségek is, ám meglepő módon lefelé! Arról ugyan nem találtunk infót, hogy a 2004-es 226 millió Dolláros keret miként változott pontosan az önvédelmi rendszer hozzácsapása miatt, ám a Kanadában megújított első Hercules 2008 júliusi tesztrepüléseinek megkezdésekor új-zélandi illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy – az akkor már egyértelműen látszó csúszások ellenére – a program megáll 233 millió Dollárban, ami mintegy 18,3 millióval kevesebb a korábbi becslésekhez képest.

A programmal kapcsolatos legutóbbi hírek 2010 februárjában, illetve pár napja érkeztek. Februárban arról lehetett hallani, hogy a Safe Air kényszerű elbocsátásokba kezd (a 351 fős munkaerőt végül 92 pozícióval nyirbálták meg), lévén már jó 18 hónapja várja a felújítandó gépek érkezését, ám egyelőre semmi nem történik. Az első Herkinek 2008. augusztusában kellett volna a Safe Air Blenheim-i üzemében megjelennie, hogy elkezdhessék a munkálatokat. Ám menet közben, 2008-ban az L3 SPAR megszűnt létezni, helyét az L3 MAS vette át, hovatovább 2009 végén az L3 közölte alvállalkozójával, hogy a program határozatlan ideig felfüggesztésre kerül.

Februárban a tényállással kapcsolatosan a védelmi beszerzésekért felelős helyettes miniszter, Des Ashton úgy nyilatkozott, hogy a csúszásokat korábban a strukturális munkálatokhoz szükséges elemek legyártása okozta, ám az utóbbi időben leginkább az avionika és a robotpilóta rendszerek megújítására leszerződtetett alvállalkozó, a Honeywell-hez kapcsolhatóak. Konkrétabban a Honeywell-nek a rendszerszoftverek integrálása körül adódtak problémái az L3 texasi üzemében vendégeskedő kivis Herculesek vonatkozásában.

Mindenesetre Ashton úr akkor szűkszavúan úgy nyilatkozott, hogy az első C-130-as az ide év során érkezik majd a Safe Air-hez.

A RNZAF egyik C-130H gépe Afganisztánban | Forrás ,

A legújabb fejlemény azonban az, hogy úgy tűnik a Légierő teljes gépparkjának nagyobb karbantartásait végző Safe Air-nek nem fűlik már a foga a C-130 modernizáláshoz. Ezen bejelentés alapvetően kérdőjelezi meg az élettartam növelő és modernizációs program befejeztét (az L3 már átadta az első két gépet), ám az új-zélandi kormány elhivatott, még azt is fontolgatták, hogy részesedést szereznek a Safe Air-ben, hogy ezáltal biztosítsák a mindenképpen befejezni kívánt program sorsát.

A pár sorral fentebb már említett Des Ashton úgy nyilatkozott, hogy igencsak kívánatos lenne hazai földön, Blenheim-ben elvégezni a többi 3 gép modernizálását, hiszen már rengeteg előkészítésen vannak túl: a modernizáláshoz szükséges kitek már helyileg is ott vannak és lezajlott a munkaerő képzése is. Hozzátette, hogy az L3 által felújított gépek egyike egyébként épp Blenheim-ben tartózkodik beütemezett karbantartásra és az önvédelmi rendszer telepítése végett (ezek szerint ezen rendszer cseréje már nem lett aktuális a kanadai/texasi kint tartózkodás alatt.)

A nyilatkozatából az is kiderül, hogy a két gép közül a program prototípusának számító továbbra is Texasban található, ahol a legújabb szoftverintegrációs munkálatokat végezték el rajta, továbbá amint a légierő átveszi ezek után a gépet, sor kerülhet a Blenheim-ben lévő gép esetében is a szoftverfrissítésre.

Igen hasonló a helyzet a 352 millió NZ$ összköltségű P-3K -> P-3K2 modernizációs program keretében is egyébként: az RNZAF 6 Orionja közül egy vasmadár tavaly óta a Safe Air-nél lakik, míg a program prototípusán még az L3 szöszöl Texasban.