|

Anglia a Rivet Joint mellett tette le voksát

A nyugdíjazás alatt álló Nimrod R1 SIGINT (Signals Intelligence, rádiós hírszerzés) rendszere pótlására London az amerikai RC-135V/W Rivet Joint mellett tette le voksát. Az amerikai tanker flottából kivonva 3 KC-135R fog a szükséges átalakításokon átesni.

Hogy ezen igen komoly képességű játékszerek mibe is fognak fájni az adófizetőknek, arról egyelőre nem szólnak a szűkszavú nyilatkozatok, annyit azonban lehet tudni, hogy a korábbi puhatolózások kapcsán, még 2008 végén tokkal vonóval 1 milliárd Dollár mosolygott vissza Washington ajánlatán lógó árcéduláról.

RC-135

RC-135 ,

Az átalakítást a március 19-én aláírt Project Helix keretében, az amerikai Rivet Joint-okhoz hasonlóan a texasi székhelyű L-3 Communications felügyeli majd. Az L-3 Communications egyébként már évek óta várta ezt a zsíros megrendelést, pontosabban valami hasonlót, hiszen anno 2007-ben még a Nimrod R1 rendszereinek megújításának előkészítéséről szólt a Helix project. A dolgok azonban változtak, a Nimrod MR2 tengerészeti járőrgépek – a tervezetekhez képest anyagi megfontolásokból 1 évvel korábbi, 2010. március 31-vel esedékes – végső búcsúztatásával nagyjából egy időben született a döntés, miszerint az R1 is megy a levesbe. Korábban úgy volt, hogy mivel az R1 strukturálisan lényegesen jobban bírta a kiképzést tengerészeti testvérénél, hogy még évekkel az MR2 -> MRA4 2010-től kezdődő cseréje után is repülni fognak.

Nimrod MR2

Nimrod MR2 ,

Ezen döntések egyébként két komoly következményt vonnak maguk után. Egyrészt hogy Anglia pár évig bizony szűkében lesz tengerészeti járőrgépeknek, hiszen a problémás és kiöregedett Nimrod MR2 váltásaként érkező, elődjére hovatovább már csak külsőleg emlékeztető Nimrod MRA4 a legutóbbi jelentésünk óta költségvetési megszorítások miatt kisebb csúszásba keveredett: 2010 decembere helyett csak 2012-ben várható a rendszeresítés megkezdése. Másrészt mert a maradék két Nimrod R1 2011 márciusáig történő kivonásával a RAF SIGINT képessége is odaveszik 2014-ig.

Nimrod MRA4

Nimrod MRA4 – belül egy teljesen új gép. Bár tényleges rendszersítésük csak 2012-től kezdődik az első gépet nemrégiben átadták kiképzési célokra ,

Pontosabban a RAF komoly SIGINT képesség hiánnyal küzdene, ha a nagylelkű Washington nem segítené meg hű szövetségesét: hogy bő 3 évig ne vesszen el ez a kritikus képesség, addig a britek használhatják az amerikai Rivet Joint-ok képességeit – a gépek részben RAF személyzettel repülhetnek majd, ám ennek konkrét részleteiről, hovatovább anyagi vonzatáról szintúgy semmit nem voltak hajlandóak közölni a tényen felül a védelmi minisztérium szóvivői.

Nimrod R1

Nimrod R1 – mégsem marad hadrendben ,

3 hozzászólás “Anglia a Rivet Joint mellett tette le voksát”

  1. Csak a hordozóplatformot nem értem. Ez egy korszerű,hatékony rendszer előreláthatólag hosszú,hosszú szolgálati idővel ami igazán megérdemelne valami újat. Nem hiszem,hogy túl nagy gondot jelentene a rendszer integrálása egy modernebb repülőgépbe,legyen az európai vagy amerikai. (inkább az első:)
    Bár a briteket elnézve nem nagyon érdekli őket Európa,egyre inkább tűnnek az USA legújabb tagállamának.:)

  2. Amit iccaka kifelejtettem a hírből: hivatalosan azt kommunikálták, hogy ez így költséghatékonyabb megoldás, mint az R1-eshez új rendszert, vagy egy módosított MRA4-es sárkányt összelapátolni. Szóval biztosan megoldható lett volna, de lehet tényleg nem költséghatékonyan. Más kérdés, hogy a KC-135 sárkányok esetleg mennyibe fognak fájni az üzemeltetési idő alatt, bár csak ezt is belekalkulálták :)

  3. Esetleg a britek is bekopogtathatnának sábeszházán, hogy „Úttörő Üstökös” Sigint-EW gépet vennének? Harmadába sem kerülne az üzemeltetése, mert kicsi és csak két hajtóműves, továbbá bizonyítottan alkalmas muszlim egyének lemészárlására.

    Az RC-135 megérdemli a Rivet Joint nevet, mert több szegecs van benne, mint az Erzsébet-hídban. Ezek még láttak Kubában muszka atomrakétát, olyan öregek.