|

Célegyenesben a Nimrod

Szűzfelszállására készül a Nimrod MRA4 tengerészeti járőrgép első, PA04 jelzésű sorozatgyártott példánya. A közelműltban elkészült gép a kötelező földi tesztelés (hajtóműpróbák, rendszerellenőrzés, gurulópróbák) után emelkedhet majd a levegőbe.

Nimrod MRA4

Az első repülés után a gép borítását a RAF színeivel díszítik majd, ezek után a szokásos berepülés után várhatóan jövő év februárjában kerül átadásra. Ez az első kész MRA4-es a megrendelt kilencből, amely a most hadrendben álló, meglehetősen problémás MR2-esek leváltására terveztek. Az öreg gépek előre láthatóan csak 2011 első félévéig húzzák ki, így a személyzetek átképzése a nyáron már el is kezdődött. Az első MRA4-est 2010 decemberében szolgálatba szeretnék helyezni, négy teljes személyzettel egyetemben.

Nimrod MRA4

A MRA4 lényegében egy új típus, csupán a külseje emlékeztet a korábbi változatokra. A gépek erősebb, korszerűbb hajtóművet, nagyobb légbeömlőket, hosszabb szárnyakat és átalakított törzset kaptak. A típus kialakításánál számos, az Airbus polgári típusainál használt techinkát felhasználtak, például a szárnyak kialakításánál (a gépeket készítő BAe Systems Airbus-beszállító is egyben), az „üveg pilótafülke” kijelzői és kialakítása pedig az A340-esről lehet ismerős.