|

HTKA Hírhalom 2010. 11. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Vészesen közeleg az európai teherszállító repülőgép, az A400M második, MSN2 jelzésű prototípusának szűzfelszállása, miután a gép sikeresen teljesítette a hajtóműpróbákat. A napokban felsüvített az MSN2 szárnyai alatt mind a négy Europrop International (EPI) TP400 turboprop erőforrás; az A400M második prototípusa hajtóműteszteken esett át. A gép turboprop motorjai sikeresen teljesítették az elvárásokat, így a gép heteken belül a levegőbe emelkedhet, csatlakozván a december óta az eget szelő első példányhoz.

httpv://www.youtube.com/watch?v=CfCXWycDGbc

Csütörtökön végrehajtotta első repülését az új kínai helikopteróriás, az AC313, melyet elsősorban polgári célokra terveztek. A típust a kínai AVICC (Aviation Industry Corporation of China) fejlesztette ki és gyártja, mely korábban harci repülőgépeket is szállított a Kínai Néphadsereg légiereje számára. A 13,8 tonnás AC313 a fedélzetén 27 utast, vagy 15 hordágyon fekvő sebesültet szállíthat, maximális terhelése 13,5 tonna, és legnagyobb hatótávolsága 900 kilométer.

Az új óriáshelikopter a 7 tonnás Z-8 közepes szállító helikopter nagyobb verziója, mely a Francia SA 321 Super Frelon koppintása. Utóbbiból a Kínai Haditengerészet 13 példányt szerzett be a 70-es években, és egy példány szétszedése és alapos tanulmányozása után fejlesztették ki és kezdték gyártani a Z-8-at.

AVIC AC313

AVIC AC313 ,



Március 11-én ünnepélyes keretek között adta át az EADS North America az Amerikai Hadsereg részére a 100. UH-72A Lakota típusú könnyű helikoptert. A program sikerességét mutatja hogy a típus szállítása idő és költségkereteken belül zajlik, és nagyban támogatja az amerikai háborús harcokat és a belbiztonságot. Az Eurocopoter EC145-ből átalakított kávédarálókat kiképzésre használja a hadsereg és a haditengerészet, utóbbi csak kisebb számban. Lehetséges, hogy a jövőben a Lakota “nagy testvére” is megjelenik az Egyesült Államok fegyveres erőinél, ugyanis felfegyverzett változata, az EC645 jó eséllyel pályázik az OH-58D Kiowa Warrior helyére.

A Eurocopter 400 millió dollárért új gyártóegységet létesít Brazíliában, ahol a Brazil Légierő által 3 milliárd dollárért rendelt 50 darab Eurocopter EC725 készül majd. Az üzem a helyi Helibras szárnyai alatt működik majd, az alapkőletételre március 19-én került sor Rio de Janeiroban.

EC725 Cougar

Az EC725 Cougar ,

A Northrop Grumman 80,1 millió dollárral lesz gazdagabb, miután az Amerikai Haditengerészet megbízta a nukleáris meghajtású USS Abraham Lincoln (CVN-72) üzemanyag feltöltéséi, felújítási és átalakítási (RCOH) terveinek befejezésére. A munka teljes összege 678,6 millió dollár.

„A Lincoln átalakítása egy nagy és költséges projekt. Az előzetes tervezés egy ilyen méretű projekt során rendkívül fontos, hogy az erőfeszítéseket siker koronázza. Tapasztalt hajóépítők csoportja fogja vezetni a munkát a haditengerészet segítségével és felhasználják az előző négy RCOH által szerzett tapasztalatokat, hogy biztosítsák a program sikerességét a tervezéstől a hajó átadásáig.” – nyilatkozta Jim Hughes, a Northrop Grumman hajógyártásért felelős alelnöke.

Az E-8C Joint STARS (Surveillance Target Attack Radar System), mely a Boeing 707-300 sárkányszerkezetén alapul, igencsak megérett már a hajtóműcserére. A TF-33 erőforrások helyére a Pratt&Whitney JT8D-219 jelzésű sugárhajtóművei kerülnek. A P&W a Seven Q Seven (SQS) céggel közösen szállítja az új erőforrásokat, melyekkel a 19 gép akár 2025-ig szolgálatban maradhat.

JT8D-219 az Omega Air B707RE tankerjén

JT8D-219 az Omega Air B707RE tankerjén ,

A svájci RUAG Aviation 5.5 millió dolláros megrendelést kapott a francia Thales cégcsoporttól, melynek értelmében a helvét vállalat gyártja a Dassault Rafale radarjának, az RBE2-nek (Radar à Balayage Electronique 2) részegységeit. Az RBE2 egy PESA (Passive Electronically Scanned Array – passzív fázisvezérlésű) típusú egység, amelyet a ’90-es években fejlesztettek ki a franciák. (Ne felejtsük el, hogy a Rafale is versenyben van a Svájci Légierő megrendeléséért.)

Thales RBE2

Thales RBE2 ,

Közreműködött: Eagle

15 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2010. 11. hét”

  1. Ilyen kicsi a ventilátor fokozata?

    Most nézem, hogy az a modernizálás, hogy egy ’50-es évek végi hajtóművet lecserélnek egy ’60-as évek belire? Ennek mi értelme? Miért nem tesznek rá valami igáz korszerűt? Vagy elénztem valamit?

  2. Nem biztos, hogy rossz döntés ez a hajtóműcsere, ha erősebbet tesznek fel azt nem biztos, hogy bírja a sárkány.

    A géptípura már nem emlékszem de a 80-as években volt a polgári repülésben egy csúnya baleset amikor modernizáltak egy gépet dugatyúsról turbinásra. A sárkány nem bírta a teljesítménynövekedét és széteset a norvég ternger fölött a gép. Lehet, hogy itt nem lenne olyan durva de azért generációs különbségekről beszélünk.

  3. Breno

    a mai gázturbinák teljesítményét elektronikusan korlátozzák, a megrendelő igény szerint pl CFM-56, vagy a V-2500 azonos szériájú gázturbináit is kaphatod különböző teljesítménnyel, egyszerűen a hajtóművön lévő elektronikus vezérlőegység egy „plug”-nak nevezett alkatrészét kell kicserélni. A B707 több katonai változatának számos példányát hajtóművezték át CFM-56-2-re. Rgyszerűen a mostani megoldás rövid távon olcsób.

    TG