A nehézbombázók mára csak az USA és Oroszország haderejében állnak rendszerben, valamint közepes bombázókkal rendelkezik valamilyen formában Ukrajna, India és Kína is, így semmiképpen sem jelenthető ki, hogy leáldoztak volna a napjaik.
Jelen esetben elsősorban az Amerikai Légierő terveire koncentrálnék, mivel egyrészt csak az USA ilyen nyílt e programmal kapcsolatban, másrészt pedig mert náluk a legnagyobb az ez irányú fejlesztés. Márpedig a nehézbombázók végtelenül pusztító eszközök lehetnek, ám hogy ezt a jövőben is fenntartsák, komoly fejlesztésekre van szükség.
E gépek alkalmazása ugyanis egy nagyon érdekes hullámforma grafikonon jeleníthető meg.
Kezdetben a leghatékonyabbak voltak nukleáris csapásmérésre (50’-60’-as évek), azután a légvédelmi rakéták és a vadászok egyre inkább korlátozták bevethetőségüket, majd az ICBM-ek legnagyobb részben át is vették helyüket.
Nukleáris készültséget ennek ellenére a jövőben is adni fognak, azon egyszerű okból, hogy a rakétákkal ellentétben visszahívhatóak, valamint pszichológiai hatásuk is más. Hagyományos bombázást tekintve a Második Világháború után Vietnamban volt egy újabb fénykoruk, de a 90’-es évekre a vadászbombázók és a robotrepülőgépek váltak a csapásmérés fő eszközeivé. Habár ezek a gépek is indíthattak robotrepülőgépeket (cirkálórakétáknak is nevezik ezeket, csak éppen nem cirkálnak – ezek a fajták – és nem rakéták, mivel gázturbina hajtja őket), üzemben tartásuk drága erre a célra, sokkal gazdaságosabb őket hajókról indítani.
Ezek együtt pedig oda vezettek, hogy a két nagyhatalom nem igazán törődött nehézbombázó flottájával, inkább a taktikai erőket fejlesztették. Ám a technika fejlődése úgy tűnik, olyan irányba halad, hogy ami eddig hátrányuk és nem igazán kihasznált képességük volt – a nagy méret – új reneszánszukat hozza el. Amerikában ennek hatása pedig a bombázógyártás nagy elágazásához vezet.
Ezek pedig a Next Generation Bomber program, valamint a Regional Bomber elképzelés.
A nagy kérdés
Az USAF számára a nehézbombázók amolyan alappillérei a légi hatalomnak. Csakhogy e gépek, méretük és a velük szemben támasztott követelményrendszer miatt komoly ráfordítást igényelnek nem csupán az üzemeltetés, hanem már a megalkotás fázisában is. Habár a Második Világháború után senki sem kérdőjelezte meg a bombázók létjogosultságát (hiszen az atomfegyverek alkalmazói voltak), de ahogy egyre újabb évtizedek jöttek, úgy kerültek egyre inkább előtérbe az emelkedő költségek.
A B-58 volt az első figyelmeztetés, ahol még a katonák is kezdtek a gép anyagi vonzatával foglalkozni, ám az XB-70 volt az, ami végleg betette a kaput. Ez a bombázó már annyira drága és bonyolult lett, hogy gyakorlatilag rendszeresíthetetlen volt.
A következő generáció, a B-1 is hasonló sorsra jutott volna, ha Ronald Reagan akkori amerikai elnök nem dönt úgy, hogy összeomlasztja a Szovjetúniót némi költekezéssel.
A B-2 szintén ekkoriban lett eldöntve, ám a gép már a Hidegháború végét élte meg, így egyrészt feladat, másrészt anyagi támogatás nélkül maradt, de 21 darab még megépült. Ilyen történelmi háttérrel kellett hát nekiugrani az új bombázónak, ez pedig alapvetően meg is határozta az egész elképzelés karakterisztikáját.
Többlépcsős megoldás
A Pentagon az újgenerációs bombázógép számára állított paramétereket tekintve annyira sok irányba kellett, hogy tekintsen, hogy végül úgy döntöttek, mindezt egy géppel lehetetlen megvalósítani. Ennek eredményeképpen a program kétfelé szakadt és többlépcsős lett (mint a légi utántöltő tender, amit szintén több fokozatban terveznek), figyelembe véve a várható fenyegetést és a költségvetés. Az eredmény pedig két gép, ami mindjárt két kategória is egyben.
A Next Generation Bomber 2018 egy szubszonikus, széles tartományban lopakodni képes, közepes terhelésű bombázót képzel el. Ennek 2018-ra startvonalra kell(ene) állnia, de már most úgy tűnik, hogy az ütemtervet nem fogják tartani, hiszen a legelső (2006) elképzelések szerint már 2009-ben repülnie kellett volna a prototípusnak.
Az elvárás a szokásos, nagyjából az, ami a B-2 számára volt annak idején: észrevétlen behatolás és komoly csapásmérés. Mindenesetre a Lockheed Martin és a Boeing 2008-ban megállapodott, hogy összefognak a gép megalkotása érdekében, megosztva egymás között a fejlett elektronika és a sárkány kialakításának kérdését.
Mivel pedig a gép szubszonikus, ez olcsóbb lehet, hiszen egyrészt ebben a tartományban könnyebb a lopakodó jellemzőket biztosítani, másrészt a kialakítás is egyszerűbb lehet. Ez a követelményrendszer csak azért furcsa, mert az USAF következő bombázójának mindenki valami szupermodern, hiperszonikus típust várt, mert korlátlanul uralja a bombázók világát.
Ám a már említett költségek és tapasztalatok itt jelennek meg. Az, ha egy gép a létező legfejlettebb, az óriási költségeket igényel, ami pedig hatványozottan nő az idő függvényében (a B-2 is ennek lett az áldozata). Emellett a történelmi tapasztalatok is azt bizonyították, hogy bár több szuperszonikus gép is megjelent és szolgálatba állt (B-58, XB-70, F-111, B-1), az ős öreg B-52 szinte mindegyiket túlélte. A legfőbb ok pedig a hordozott fegyverzetben keresendő, mivel a fegyverek fejlődése miatt hordozóplatformnak a szubszonikus gépek is megfelelnek, az áttörés pedig más jellegű, mint annak idején volt. Azt ma a fegyverek végzik, így a bombázóknak nem kell betörni.
Ebből is látható, hogy ezt a gépet elsősorban a költségek szem előtt tartásával tervezték, de a stratégai szemlélet is tükröződik benne.
Az USA számára a jelenlegi haderő és fejlődési tendencia még legalább 20-30 évig fölényt biztosít, így a gépnek fenntarthatónak kell lennie, nem kell áttörést hoznia. Vagyis ha túl drága, nem vehetnek eleget (a B-2-vel kapcsolatban ismert probléma), így viszont nem válthatja a B-1-est. Vagyis a gép a jelenlegi és a közeljövőben várható gazdasági és katonapolitikai állapotok szerint lett igényelve. A várhatóan B-3 néven besorolásra kerülő géptől egyébként nagyon sok mindent várnak, az egyik legújabb (októberi eredetű) kívánság a felderítés képessége. Emellett pedig szinte minden más felkerült rá, nem csupán az alapnak tekinthető mélységi csapásmérés.
Az USAF legalább 150-170 gépet kíván beszerezni, amennyiben ezt a számot sikerül is megrendelni, úgy a darabár a B-2-höz viszonyítva igen kedvező lesz.
Táblázat a jelenlegi amerikai bombázóflotta várható élettartamáról és az alkalmazott darabszámról.
Természetesen a gép alkalmas lesz nukleáris fegyverek hordozására is, habár ez költségnövelő tényező, hiszen az ilyen fegyverek alkalmazása speciális követelményeket támaszt. Egyben azt is jelenti, hogy az elrettentés ezen pillére továbbra is megmarad, a rakéták kiegészítéseként. Természetesen ebben a minőségében hatékonyabb lehet, hiszen a követelményrendszernek köszönhetően nem a rejtettség az egyetlen fegyvere (ami a B-2 esetén egy nagy probléma – ha a gépet egyszer felfedezik, hatalmas veszélynek van kitéve).
Az, hogy a gép ember vezette, vagy éppen pilóta nélküli legyen, még nem eldöntött. Ez a kérdés egyébként egy annyira lényeges és nehezen eldönthető faktorrá vált újabban, hogy maga a gép kialakításába is beleszól. A jelenlegi állás szerint a gép képes lesz autonóm módon bevetéseket repülni (különösen kockázatos feladatok idején), de a pilótafülkét is kialakítják, hogy igény szerint személyzet vigye bevetésre a gépet (valószínűleg WMD fegyverek alkalmazása esetén).
A koncepció lényege az első áttörés igénye és a pilóták életének kockáztatása közötti egyensúlykeresésből adódik, hogy azt egy géppel el lehessen végezni. Ezáltal a gép képes a legveszedelmesebb, első órás mélységi csapásmérésre, ahol a kockázat magasabb, majd a későbbi, specializáltabb, személyzetet igénylő feladatokra is (például CAS). Mindezt azonban egy géppel meg lehet oldani, ami jelentős költségcsökkentő tényező. A pilótafülkét ennek megfelelően modulszerűen tervezik kialakítani, hogy annak helyére emberi személyzet nélküli bevetések idején más hasznos terhet helyezhessenek.
A nagy váltás
Azonban azoknak sem elkeseredni, akik a szuperbombázóra várnak – csak át kell aludniuk néhány évtizedet. A Pentagon ugyanis éppen egy ilyen gépet tervez, Next Generation Bomber 2037 fedőnéven.
A bombázó, mellyel az amúgy 2040-ig szolgálatban tartani tervezett B-52-t fogják leváltani, jelenti a második leváltási lépcsőt. Ez pedig éppen az, amit a szám takar, vagyis egy 2037-ben szolgálatba álló, radikális forradalmat hordozó fegyverrendszer. Ezt a gépet már az új (gazdasági és politikai) világrendbe szánják, habár a követelmények egyelőre annyira rugalmasak, hogy bármivé alakítható. Annyi bizonyos csak, hogy ebbe az akkor elérhető legmodernebb technikát szánják, de a hiperszonikus sebesség és a minden elérhető tartományban alacsony észlelhetőség alapvető elvárás már most is.
Az elképzelések között szerepel, hogy a gép képes legyen időlegesen elhagyni az alsóbb légkört, és az űrben megtenni útja egy részét – ahogy az űrsiklók teszik.
Sarkalatos pont, hogy a gép az USA területéről tudjon bevetéseket repülni – legfeljebb a légi utántöltését végezzék határon kívülről felszálló gépek. Ez mára hatványozottan fontos, amit megmutatott az iraki háború nemzetközi támogatásának hiánya és az akkori török affér.
Egyébként mindkét tervre igaz, hogy a lehető legnagyobb hatótávolságot várják el tőlük, hiszen a tankerflotta így is a végletekig leterhelt, a váltótípus pedig nem fogja a terheket könnyíteni, mivel nem lesz belőle több. Másik elvárás, hogy hozzávetőlegesen 100 darab ilyen gép legyen olyan pusztító erejű, amivel az 1991-es Sivatagi Viharban bevetett légi csapásmérő erőnek megfelelő.
A réskitöltő
Na persze az élet nem ilyen egyszerű. Mivel a „2018” verzió még a csökkentett képességek mellett is sok milliárd dollárt fog felemészteni, valamint a képességekre ma is szükség lenne, így amíg nincs, addig használják azt, ami van.
Igazából már el is kezdték ez irányú szárnybontogatásaikat Irakban és Afganisztánban, ahol a nehézbombázók gyakorlatilag olyasmit csinálnak, amitől a tervezőik lefordultak volna annak idején a székről – szinte mindent. Közvetlen légi támogatást végeznek (CAS), felderítenek, célmegjelölést folytatnak, adatátjátszásban vesznek részt légi reléállomásként, taktikai feladatokat végeznek. Teszik ezt irgalmatlanul hosszú ideig, hiszen hatalmas tartályaiknak köszönhetően (hiszen e gépeket a Szovjetúnió elérésére tervezték), naphosszat a célterület felett keringhetnek. Mivel pedig fegyverterhelésük hatalmas, nem kell visszatérniük több csapásmérés után sem.
Ezt még hagyományos, 227 vagy 907 kilós bombákkal is megtehetnék, hiszen azokból is több tucatot elvihetnek, de például a miniatűr fegyverekből, mint az SDB, akár több százat is. El lehet képzelni, ennyi fegyverrel mekkora pusztításra képes egyetlen B-1B, kiváltva vele egy század vadászbombázót.
Amúgy a már többször említett gép, a B-1B az USAF egyik legjobb nehézbombázója az ilyesmire. A másik két típus az ős öreg B-52 és a szupermodern B-2A, de utóbbi nem igazán erre szolgál, inkább nukleáris elrettentésre és első csapásmérésre ideális, nem ennyire univerzális feladatokra. Habár mindhárom gép kissé drágán üzemeltethető, ezeket a költségeket a tervezett modernizációk után jelentősen lehet majd csökkenteni. Ez főleg a B-52 esetében lenne fontos, de a hajtóműcserét sokszor elhalasztották már, szintén költségvetési okokra hivatkozva.
Tervek – a gyártók szerint
A Lockheed e feladatra az F-22A vadász célirányosan átalakított FB-22 változatát ajánlotta, de abból semmi sem lett, csupán terv maradt. Az ötlet maga azonban igen impozáns volt, amolyan F-16 XL F-22A-ra rávariált átdolgozás, ami valahol logikus is, hiszen azt annak idején az éppen a vadászbombázó-etalon F-15E riválisa volt a tenderen.
A gép manőverező képesség tekintetében nem maradt volna el vadásztársa mögött, de hosszabb bombateret és módosított lokátort kapott volna, valamint az elhagyott függőleges vezérsík miatt az RCS értéke is csökkent volna. A hatalmas szárnyban 80 százalékkal több üzemanyagnak jutott volna hely, így a hatótávolság (amihez hozzáadódik a függőleges vezérsíkok hiányából adódó kisebb légellenállás)nagyjából 3700 km körüli értékre jött volna ki (ez persze csak becsült érték).
A dolgot egyébként olyannyira komolyan gondolták, hogy még az YF-23-as átalakítását is felvették, hiszen az előnyök egyértelműek lettek volna: egy ilyen gép hangsebesség fölött nagy távolságokra repülhetett volna el, vagyis éppen azt a képességet garantálta volna, amire a légierő vágyott. E gép mind az első órás áttörésre, mint a klasszikus légi támogatásra alkalmas lehetne, a nehézbombázók amolyan kistestvérei.
Ez lehetne az előnyük, hiszen a jelenlegi alkalmazás csak teljesen bénított légvédelem esetén működik, de a fejlesztések éppen azt célozzák, hogy a jövendőbeli gép erre is képes legyen. Vagyis gyakorlatilag egy légi csatahajót képzelnek el.
Erre egyik példa egy másik terv, a Boeing B-1R (Regional) mely a vadiúj elektronika és hajtóművek mellett (az F-22A F-119-esivel) eszeveszetten komoly fegyverkeverékkel repülne. Ebben van az AIM-120D légiharc rakétáktól a kazettás bombákon át a robotrepülőgépekig minden, de emellett egy földi/légi célok ellen egyaránt bevethető lézerfegyverrel is rendelkezne. Ez a gép gyakorlatilag egy vadászbombázó-századot is kiválthatna fegyverterhelésben, és messzebbre repülhetne, hosszabb ideig járőrözhetne, mint bármelyik csatagép. Emellett hordozhat olyan fegyvereket, amit más gép nem, például a 13 tonnás bunkerrombolót. Másik jelentős előny, hogy lézerfegyvere a nagy méret miatt erősebb lehet annál, mint amit a harcászati vadászbombázókon terveznek bevezetni.
Éppen ebben a méretben van az, ami újra reflektorfénybe állítja e gépeket. Mivel ugyanazt lehet a hasukba pakolni, mint egy F-35-ösre, csak éppen sokkal többet, azt pedig messzebbre viszik és tovább járőröznek ott. Ha pedig megfelelő kíséretet kapnak (és minden gép kap ma is, legyen az lopakodó bombázó vagy egy szimpla tanker), akkor a háború első napjaitól bevethető, hiszen csak robotrepülőgépekből többtucatnyit hordozhat. Az eddig említett feladatok pedig lényegében megegyeznek a Next Generation Bomber 2018 követelményeivel, vagyis egy igazi mindenest vár a megrendelő.
Emellett érdemes megfigyelni, hogy mennyire fontosnak tartják, hogy ezek a képességek a hasonló kategóriájú vadászbombázók mellett meglegyenek (mint az F-35) a legnagyobb gépeiknek is. Ennek oka is többrétű lehet, de ebben is a közelmúlt tapasztalatai döntenek. Mivel az USAF és egész Európa csak hónapok alatt verte szét a gyengébb Szerb Haderőt, így nagy szükség van olyan gépre, mely képes az 1000-szer több célponttal rendelkező nagyobb hatalmat (nem írok országot, kinek mi tetszik) záros határidőn belül szétszedni, vagyis ne évek alatt tudják csak megtörni (Irakot 1991-ben 3 hónapig bombázta a teljes nyugati haderő).
Mivel pedig kevesebb gép áll majd rendelkezésre a jövőben, azokat igyekeznek majd mindenre használni, szintén a költségmegszorítások miatt.
Emellett nagy előny, hogy a totális háború mellett képes lehet az aszimmetrikus hadviselésben is részt venni (lásd Irak), így a politikusokkal le lehet nyeletni a létjogosultságát. Szerencsére a katonák nem felejtették el, hogy az előző politikai garnitúra háborúi mellett nekik a világ rendőre szerep továbbra is fennáll, ahhoz pedig szükség van lényegében minden alkalmazási szegmensben való megfelelésre.
A jövő zenéje
Tény, hogy a kissé érzékeny téma miatt az információk lassan csorognak, de az bizonyos, hogy az USAF keményen nekiesett a témának. Mivel pedig Oroszország is (igaz sokkal kezdetlegesebb formában) szintén foglalkozik egy új bombázó megalkotásával, így az igény már csak ebből az irányból is igazolható – habár jelenleg ők is a TU-160-as gyártását favorizálják, mint reális lehetőséget. Ha pedig az eredeti feladatkörök mellett újakkal is sikerül felruházni és alkalmazhatósági idejét is kibővíteni (első percektől a háború lezárásáig költséghatékonyan alkalmazhatóság), akkor a haderő valóban egy olyan géphez juthat, mely végre kiválthatja a lassan teljesen elfáradó bombázóflottát.
Képek
http://www.globalsecurity.org/military/systems/aircraft/images/b-3-1.gif
http://www.wired.com/images_blogs/photos/uncategorized/2008/07/16/scramjet_485.jpg
végre vmi érdemi ht téma nem vmi falme iráni… köszönjük.
Látszik, hogy egy remek szakmai cikk. Hiányzik is a sok spam a hsz-ekből.
Még több ilyet!
Azért elég érdekes, hogy szubszonikus típusról van szó, de a képen olyan utángéető van, hogy a szemem kisül. Remek koncepció, bár inkább parasztvakítás… :)
A szervízidő diagrammban érdemes megfigyelni a 2045-ös évet, amikor 5db B2 és vayg 60db B52 lesz még szolgálatban. Pedig azok az 52-esek ma sem fiatalok, addigra a konstrukció (és mivel nincs gyártás, egyes gépek is lassan) már 100 éves lesz.
Érdekes az, ahogy haladunk az időben előre, a B-52 szolgálati ideje egyre inkább kitolódik.
A B-2-es megállapítás is kicsit fals. A gép flyaway cost értéke (darabár) nem volt olyan vészes, csak a teljes fejlesztési költség nem 160 gépre van vetítve, hanem 21 darabra. Az eredeti mennyiség 1/8-a. Mintha az F-22-ből csak 90-100 darabot vettek volna. Akkor annak progamköltséges ára is nem 220 milliárd körül lenne, hanem 380 táján.
És ez nem csak játék a számokkal, mert minden egyes új B-2 nem 2,5 milliárdba keült volna, hanem kb. a tizedébe, ha még vettek volna. Csak akkor nem látták értelmét és mindenkit elkapott a hurráoptimistaittabékenemkellfegyver láz.
A cikkben további igen súlyos pontatlanságok vannak.
Mivel az USAF és egész Európa csak hónapok alatt verte szét a gyengébb Szerb Haderőt, így nagy szükség van olyan gépre, mely képes az 1000-szer több célponttal rendelkező nagyobb hatalmat (nem írok országot, kinek mi tetszik) záros határidőn belül szétszedni, vagyis ne évek alatt tudják csak megtörni (Irakot 1991-ben 3 hónapig bombázta a teljes nyugati haderő).
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9120320
#13493-as hozzászólás.
A teljes NATO légierő egyszámjegyű százaléka vett rész az AF-ben, de maradjunk abban, hogy nagyjából 2%-a, vagy annyi sem. Napi 92 bevetést repültek átlagban és ez sem volt mind csapásmérő.
A ODS 1991 jaunár 17-én kezdődött és a fegyverszünetet február 28-án írták alá. Ez nemhogy 3 hónap sincs, de még másfél sem, mert február csak huszonyolc napos és 15-e után kezdték.
Irak meg a világ 5. vagy 6. lenagyobb katonai hatlama volt. Leírom, hogy csak az F-111 gépek mit kaptak szét*, hogy képet alkossunk arról, hogy mi tartott 1,5 hónapig. És a szárazföldi erők is lövöldöztek még, mikor elindultak…
2598 felszállásból 1919 bevetés során érte el F-111F a célkörzetet. 5576 bombát dobtak le, 3650 tonna tömegben. Ezzel 2203 célpontot (megerősített találatok) pusztítottak el. 920 tankot, 252 tüzérségi löveget, 26 egyéb járművet, 67 lőszerraktárat és csapatösszevonási létesítményeket, 245 megerősített repülőgép betonfedezéket, további 113 betonbukert. Ezen felül 13 kifutópályát, 13 hangárt, 19 raktárépületet, 23 logisztikai központot, 158 egyéb épületet, 25 SAM és AAA üteget. 11 SCUD indítót, 32 kisebb petrolkémiai létesítményt, 5 távvezetéki szivattyúállomást, két hajót és 12 hidat (52 csak megrongálódótt.)
Az USAF által ledobott 8000 percízós fegyverből 4666-ot F-111F-ről dobtak le.
Érdekes adat a 4666/5576. A ledobott fegyverek 83%-a (!) precíziós volt. A többi érdekességet mindenki számolja ki maga. :)
Akkor ezek után felmérhető, hogy mennyi célpont volt. Nem azért tartott sokáig, mert bénák voltak. Egyszerűen embertelen mennyiségű célpont volt.
*Air Power Jornual 1993 öszi száma.
én amúgy nem értem hol lenne előrelépés az F117/B2 vonalhoz képest egy harmadik szubszonikus lopakodó bombázó.
FB-22 viszont logikus döntés lehet ha igaz a wiki féle a fejlesztési költségek 75%al is csökkenhetnek az F22 miatti rész. Mindha az F-111 reinkarnálódna…. :)
No és akkor az F22 darabára is csökkenne.
Tudtommal az F-117 típus lerepülte már az idejét és nincs szolgálatban.
Tévedek?
Tartalékban van, de üzemidő van még bennük. Költségcsökkentés miatt vonták ki, más gépek repültek az ő óráikból és gépbeszerzéseket is finanszíroznak ebből. A speciális festés miatt a gép repült órája drága.
btw nem tudom van e értelme már stratégiai bombázok uj generáciojaban gondolkodni.
A mozdulatlan célpontokat, legyen az repülőtér, raktár, gyár, hid az Orosz topol féle modszerrel biztosabban és sanszosan sokkal olcsobban lehet likvidálni. Taktikainak meg ocón csinálnak F22ből FB22t ami még BVR vadásznak se lenne gyenge…..
Belog a bilibe a kezem.
Hát Topollal biztos nem. Ott kezdődik, hogy az ICBM, csak nukleáris töltet van hozzá…
A másik gond, hogy a kiöregdő nukitengó flotta és a Bulava folyamatos kudarca miatt ez félig meddig az egyetlen komoly mobil nukleáris elrettentő erő. Ilyen hülyeségekre amúgy sem pazarolná őket az ember, még ha kellően pontos lenne, mert a 200 méteres CEP az semmire sem jó. Abban a hipotetiks esetben, ha lenne hozá nem nuki fej, egy ilyen rakéta indításakor nem tudhadó, hogy mi van a burkolat alatt. Ergo atomtámadásként lehet kezelni a helyzetet. További gond, hogy nincs belőle 300 darab sem…
Ne az Iszkanderre gondoltál? Az olcsóság ott is igen relatív fogalom. Kíváncsi lennék az árára egy szem JDAM-mel vagy GBU-10/24-gyel összevetve, de a mai fedélzeti rendszerekkel még buta bombákkal is elég pontosan lehet célozni, 3-4 km magasról. Arra is kíváncsi lennék, hogy van -e páncéltörő verziója, ami szétkap egy megerősített betonfedezéket és egyéb kőkemény célokat.
Az, hogy ezek közül melyiket választod, az a fenyegetettség mértékétől függ, de vannak még egyéb opciók is.
> Mivel az USAF és egész Európa csak hónapok alatt verte szét a gyengébb Szerb Haderőt, így nagy szükség van olyan gépre, mely képes az 1000-szer több célponttal rendelkező nagyobb hatalmat (nem írok országot, kinek mi tetszik) záros határidőn belül szétszedni
Szerintem egy 1000x nagyobb ország hamarabb visszadob pár atomot, minthogy kettőt pisloghatnál… Akinek meg nincs atomja, mint a szírek, az büdös nagy vegyi választ adna.
Amúgy jó lenne már végre tudni, hogy Dani Zoltán tényleg selejtezésre küldte-e a „Spirit of Missouri” AV-8-88-0329 számú B-2-est, mert mindenki csak célozgat, konkrétum meg sehol. Egyesek szerint a skótoknál hasraszállt, vadabb szerb nacionalisták szerint a spacvanska-i erdőben esett le, horvát területen, 15km-re a szerb határtól.
Ha tényleg megtörtént az eset, az nyilván nagyban befolyásolja a nehézbombázók jövőjének megítélését.
Ehhez kapcsolódó téma, hogy én nem hiszem a farok nélküli FB-22 realitását, mivel harci sérülés esetén függ. vezérsík nélkül iránytartalék és leperecel, miközben farokkal esetleg hazaküszködhetné magát.
> Tartalékban van, de üzemidő van még bennük.
Tele van a net fotókkal, ahol a hangár előtt Komatsu markolók rágják miszlikbe a kivont F-117-eseket, miközben a hajtóműbeömlő tetején bebújt szerelő gázálarcban dobálja ki belülről a titkos bizgettyűket, egyenest a lánctalp alá. Tanultak az F-14 iráni felvásárlásából, semmit sem hagynak a kémeknek!
> Arra is kíváncsi lennék, hogy van-e páncéltörő verziója, ami szétkap egy megerősített betonfedezéket és egyéb kőkemény célokat.
A grúz függetlenített harckocsidandárt dupla Iszkander találat semmisítette meg a háború elején, szóval van kemény célok elleni változata.
> A szervízidő diagrammban érdemes megfigyelni a 2045-ös évet, amikor 5db B2 és vayg 60db B52 lesz még szolgálatban. Pedig azok az 52-esek ma sem fiatalok, addigra a konstrukció (és mivel nincs gyártás, egyes gépek is lassan) már 100 éves lesz.
Ez kamu, mert ha valóban olyan lassú lesz a tudományos-technikai fejlődés, hogy 30 év múlva még mindig belsőégésű motorral járnak a repülők, akkor az emberiség egyébként is lehúzhatja a rolót. Ha pár éven belül nincs fúziós energia, higanyos antigravitáció, stb. akkor a technikai civilizáció össze fog omlani 2025-re, mert energetikai oldalról nem tudjuk fenntartani.
Amint viszont az új technológiák megjelennek, a B-52 azonmód olyan értéktelen lesz, mint a Merrimack és a Monitor csatájába keveredett fa hajók.
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire lelassult manapság a fejlődés a XX. század első feléhez viszonyítva.
A grúz függetlenített harckocsidandárt dupla Iszkander találat semmisítette meg a háború elején, szóval van kemény célok elleni változata.
Akkor annak „CBU” feje lehetett, mert két rakétával máshogy nem lősz ki több járművet. Egy egész dandárt meg egyenesen kizárt kivéve, ha 1 harckocsinyi térközzel egymás mellett állnak indulásra készen.
(Fogalmam sincs, hogy Iszkanderhez pontosan milyen harci részek vannak.)
Honnan jönnek ilyen vad dolgok. Mennyi jármű van szerinted egy dandárban?
A kemény cél alatt az 5-6 méter vastag betonbunker és földalatti célokat értem.
Tele van a net fotókkal, ahol a hangár előtt Komatsu markolók rágják miszlikbe a kivont F-117-eseket, miközben a hajtóműbeömlő tetején bebújt szerelő gázálarcban dobálja ki belülről a titkos bizgettyűket, egyenest a lánctalp alá. Tanultak az F-14 iráni felvásárlásából, semmit sem hagynak a kémeknek!
De nem az összeset. Az a „teli van a net” az egyetlen gép feldarabolását mutatja, csak más irányokból.
„f-117 scrapping” –> Google
Vagy más hasonló kifejezéssel próbálkozz. Több cikk is megemlíti, hogy nem mindet semmisítik meg, nagy részük egy hangárban várja további sorsát.
Örülök, hogy tetszett, ezért írok :)
molnibalage:
A kép az ” NGB 2037″ projecthez tartozik, hiszen ablak nélküli, nagy nyilazású, kis felületű szárnyakkal rendelkező hiperszonikus álomkép :)
A szerb dolgokkal kapcsolatban igazad van, érzésre a rendelkezésre álló erők arányára gondoltam, eléggé a krém gépeket vetették be, de a számok sokkal kifejezőbbek.
TacskO:
Azért a fejlődés iránya, mind írtam, teljesen nyitott, olyan ez, mintha 80′-ban, a jó kis asztali telefonok idején azt mondtam volna valakinek, olyan telefonom lesz, aminek a színes képernyőjét érintve billentyűzök. Biztos áttörések lesznek, de mi csak abból tájékozódhatunk, amit kiadnak.
Tacsk0:
Bocsi, de ezt most nem értem.
„Amúgy jó lenne már végre tudni, hogy Dani Zoltán tényleg selejtezésre küldte-e a “Spirit of Missouri” AV-8-88-0329 számú B-2-est,”
Ha jól tudom, az Aranysas régebbi számában, valamelyik repnapon voltak (Fairford, Farnborough, Le Brouget közül az egyik) ahol a Spirit of Missouri ott állt a betonon. Még képet is lőttek. Sőt, kicsit később, mikor a háborúról írtak meg is jegyezték, hogy az említett gép ott volt elöttük. Most tehát vagy kamu (esélyes), vagy konteóblog.
Dénes:
A cikk nagyon tetszett, gratula!
> Spirit of Missouri ott állt a betonon
Mármint az volt ráírva, hogy ő az, oszt vagy igaz, vagy nem… Szerb-orosz konteo hívek szerint az csak egy pótgép, amit a jenkik arculatmentés céljából a pótalkatrész-bázisuk kannibalizálásával építettek sebtében, mint egykor az Endeavour űrsiklót a Challenger elvesztése után.
Így nem derült ki a lelövés, mivel a horvát erdőt felporszívózták és ugyanannyi B-2 gép repült tovább mint előtte.
Zord pedzegette a blogjában, hogy szerinte is igaz lehet a B-2 elleni jugó találat, de konkrétum nem volt és az sem nyilvánvaló, hogy „csak” megrongálásra vagy totálkárra gondolt.
Tacsikám! Ami jó, azon nincs mit fejleszteni.
Annak a gépnek az oldalára festik a Spirit of Missourit, amire parancsot kapnak. Akár az összesére is.
> gacsat ezt írta: Tacsikám! Ami jó, azon nincs mit fejleszteni.
Ne vegyél a kezedbe ásót, mert még eltemeted nekünk a kapitalizmust és akkor mi lesz? Ha mindenki úgy gondolkodna, hogy már elég jó ez meg az, akkor sose jöttünk volna le a fáról. Ha valami elég jó, akkor új igényt kell teremteni, hogy valami másképp jobbat lehessen gyártani és ELADNI, különben nincs munkahely! Mindegy, hogy lopakodó vagy mobiltelefon, a lényeg ugyanaz.
Nem. Autót az ember nem racionális érvek alapján vesz. Bombázót igen.
Ha az autó racionális érvek alapján vevődne meg, mindenki rozsdamentes VW bogárral járna.
Az egyik legbefolyásosabb orosz katonai szakértő szerint nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani annak a rosszallásnak, amit Moszkva a Romániába és Bulgáriába tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerek miatt most hallat, már csak azért sem, mert alig néhány éve épp Oroszország volt az, amelyik igyekezett – az iráni fenyegetés miatt – a nemzetközi közösséget meggyőzni egy hasonló védelmi gyűrű fontosságáról.
Az amerikai fegyverek semmilyen orosz érdeket nem sértenének, legfeljebb akkor lenne ez így, ha Oroszország készülne megtámadni a két balkáni országot, amiről persze szó sincs – véli Alekszandr Anatoljevics Hramcsihin a moszkvai Politikai és Katonai Elemzések Intézetének igazgató-helyettese. Ugyanakkor Oroszországot mintha teljesen hidegen hagyná azoknak az Aegis osztályú amerikai cirkálóknak a feltűnése a Földközi-tengeren, amelyek mindegyike jelentős és modern rakétaelhárító-erőt képvisel.
Hramcsihin szerint minden egyes cirkáló két-két Mk-41-es függőleges rakétakilövővel rendelkezik, melyeket 90-122 Tomahowk rakétatároló rekesz szolgál ki. A vízijárművek fel vannak szerelve RUR-5 ASROC tengeralattjáró-elhárító rakétákkal is, bár ezekre a Fekete-tengeren semmi szükség, hisz az egyetlen térségi orosz tengeralattjáró állandóan a dokkban tartózkodik, javításon. Vele szemben több amerikai tengeralattjáró tartózkodik a térségben, melyek akadálytalanul végzik dolgokat, és ezek is fel vannak szerelve vízfelszínről indítható Tomahowk rakétákkal.
A szakértő szerint ez az amerikai arzenál bőven elégséges ahhoz, hogy megsemmisítsen minden olyan támadást, mely esetleg a Fekete-tengeri Orosz Flotta, vagy a térségben állomásozó egyéb fegyvernemek részéről őket érné. Ilyen lehetne – elvileg, teszi hozzá Hramcsihin – a Szaratov mellett, Tatyiscsevüban lévő legnagyobb – az orosz interkontinentális ballisztikus rakétaerő 25 százalékát képviselő – ezred, vagy az Orenburg közelében lévő másik interkontinentális ballisztikus rakéta-ezred, mely Dombarovszkojéban állomásozik. Mindkettőt két-két S-300PS, illetve S-300V elhárító-rendszer védi, melyek azonban mindössze 48-48 elhárítórakétával rendelkeznek, ami nevetségesen kevés az amerikai Tomahowk-okhoz képest.
Ez mutat rá leginkább arra – írja Hramcsihin –, hogy miért oly magától értetődő Washington számára a nukleáris arzenál csökkentésének erőltetése. Ugyanis az amerikai hagyományos precíziós harci eszközök és rendszerek, mind minőségben mind pedig mennyiségben messze felülmúlják ellenfeleikét. Így azokkal könnyen megvívhatnak, ráadásul győztesen egy háborút, anélkül, hogy nukleáris fegyverhez kellene nyúlniuk.
(Nyezaviszimoje Vojennoje Obozrenije, Glóbusz)
Ezt mikor olvastam tényleg elgondolkodtatott.
Vajon Bulgárok és Román telepités és erős ellen reakció egy szín játék.
Közben az ami elfedheti azt a tény USA hadihajók által elsöprő erőt tart a földközi tengeren.
Erre mi lesz a valós orosz ellen lépés.
ha: 2hétig nyomta a sajtó, hogy lelötték az F117et, lelötték az F117et, RIAn hónapokig írtak róla. (A jellemző „szart se ér az F117” nagyzolással.)
Ehez képest B2 lelövésről egy kukk nem volt. Innen nekem kacsa az egész.
rombolókrol megy annyit, hogy ~évtizedek óta rohangálnak mindenfele tömve tomahawkal… Ha iszol 1l páleszt és hunyorítasz megkérdőjelezheted az amik levegőben levő durva túlerejét akárkivel(kikkel) szemben. A tengerit akkor sem.
F117ből természetesen nem mind konzerválták azt akár láthatod is szétzuzva. Még az UAVosításra is voltak elvadult terveik.
molni: „Ne az Iszkanderre gondoltál? Az olcsóság ott is igen relatív fogalom. Kíváncsi lennék az árára egy szem JDAM-mel vagy GBU-10/24-gyel összevetve”
Nézz üzembentartást egy ICBMre és egy strat nehézbombázóra. ÉS ICBM lelövése még mindig k* problémás dolog. Más kérdés, hogy amiknak a repülő már nem probléma :) így ICBMen gyakorlatoznak…. :DDD
Pár százzal meg bármely ország repterei, fő kommunikációs pontjai kikapcsolhatóak pont annyi időre ami után már mindegy is.
molnibalage:
iskander:
elismert fejek:
repesz-romboló
repesz (claymore-hoz hasonló)
bunkerromboló
thermobarikus
taktikai nukleáris
Valószínű fejek:
vegyi
biológiai
aknatelepítő
reptérromboló
Nézz üzembentartást egy ICBMre és egy strat nehézbombázóra.
És nézd meg, hogy mire használhatóak. Harcászati értelemben semmire. Az ICBM gyakorlatilag csak elrettentésre, mert ma mindegyiken nukleáris töltet van és ez így is fog maradni szerintem. Ahogy már mondtam. Az ICBM indítást a műholdak figyelik. Viszont azt nem tudják megmondani, hogy milyen töltet van rajta…
Az Iszkander nem ICBM. Lehet, hogy egy nehézbombázó repórája drága, csak multifunkciós, visszahívható és egyszerre több célpontot is tud támadni.
Apró hozzáfűzés:
Az IBCM iszonytatóan drága, még a bombázókkal összevetve is. Az üzemeltetési költség mellett gyakorlatilag nulla a hasznosíthatóság (talán kivétel a műholdak pályára állítása). Gondolj bele, hogy nem csak a rakéta a költség, hanem az egész létesítmény.
A költségek drasztikus része, hogy a legtöbb esetben a robbanófejek nagy része bevetésre készen van. A légi atombombákat összegyűjtve könnyű tárolni és ellenőrizni egy megfelelően biztosított raktárban, de a MIRV fejeket a rakéta csúcsán kell. Ennek védőfelszerelés/munkaóra igénye hatalmas, és nehezen automatizálható (bár az USA több siló esetében megtette, de óriási a beruházás, hosszú a megtérülési idő, és a rendszer cseréje esetén ezt is cserélni kell).
Hát igen, 3-4 B-2 már igen csak elfenekelne egy hk.-dandárt! :)
Van egy apró bibi szerintem az egész koncepcióval. Mikor mertek élesben komoly légvédelemmel rendelkező ellenfélnél bezavarni egy startégiai bombázót valahova? Mert ODS alatt B-52 nem repült be shoa. AF alatt B-1 bomázók esetleg, de azért a szerb légvédelem nem a világ teteje.
Az El Dorado Canyon alatt fel sem merült stratégiai bombázók használata.
@Pocok
És egy hk dandárt hogyan fenekelne el? Mert erős kétségeim vannak afellől, hogy egyszerre 40 mozgó célra hogyan lehet úgy bombákat oldani, hogy kinematikai megoldás lenne a bombáknak a célokra, de már a célkijelölés is elég vicces feladat lenne.
Az, meg hogy B-1B asszimetrikus hadviselére van használva az inkább az alkalmazók elvetemültségét mutatja, mintsem „jó öteletet” és főleg nem költséghatékonyását. Ha lenne ma még A-6 vagy A-77 kategóriájú gép, akkor nem kellene B-1B + Sniper. Persze a B-1 őrjáratozási idejével nem mérhető össze az őidejük, de egy SH repórájához képest asszem 1/4-e volt az A-7E gépek repórája a B-1-hez meg ne is mérjük, mert érelme nem lenne. Egy fél század A-6/7 elrepkedne egy B-1B helyett.
> Hát igen, 3-4 B-2 már igen csak elfenekelne egy hk.-dandárt!
Amilyen előkészítési ideje van a B-2 bevetéseknek, egy hk. dandár az idő alatt harcolva megjárja a Kurszk – Debrecen útvonalat.
Tacsk0
gondolom viccből mondtad, mert egy gépesített harccsoport _háborús_ előrenyomulási rátája 40-60 km. NAPONTA.
36× 750 lb CBU class bombs on BRA
ezzel azért meg lehetne ritkítani öket
Hiába sok a 36 CBU, ha csak egy sávban dobhatod le őket. A CBU bombák jellemző oldási magassága párzáz métertől a 3-4 km-es magasságig terjed. Mindegyik tartományban mértes célpont egy B-1B. Alacsonyan repülés esetén talán még jobb esélye van, ha nem teljesen sík a terep. Egyszeűen nagy a gép és ma már elég durva SHORAD és MANPAD van. Sokkal értelmesebb 4 db vadász bezavarni 8-16 kazettás bombával, mert több munkát ad a légvédelemnek ls jobb önvédelmi képességeik vannak.
Szerintem a startégiai bombázóknak szélsőséges esetektől eltekitve nincs sok keresnivalója a frontvonalhoz közel. Egyszerűen más célokra jók. Pl. haditengerészeti csapásmérésre. Abban viszont agyonvernek minden mást.
Az amcsiknak van valami prototípus tankelhárító kazettás bombája, aminek darabja 1 millió dollár és 100db lézer-infrás önirányító hokikorongot szór ki, amik felülről lyukasztják a tankot. A hidegháború utáni logika szerint túl drága fegyver és alacsonyról is kell oldani, F-16-ossal próbálták ki.
Tacsk0
ja.
Mióta Luke lelőtte a halálcsillagot, nem gyártanak ilyesmit.
Kicsit keversz dolgokat. úgy látom.
Az usa autonóm, légi telepítésű tankelhárító rendszere AT rakétából és a hozzá való automata állvány+szenzor rendszerből áll.
A kazettás bomba mérete eleve kizárja a nagy számú irányított eszköz alkalmazását. Ráadásul harci helyzetben lényeges, hogy jól elkülönülhessenek a vezérlő jelek, és az most mindegy, hogy automatika céloz e, vagy ember.
Nagy számú jel esetén:
a) zavarható
b) összekeverik az eszközök a jeleket (I/O keresztmetszet probléma)
Egy irányítható eszköz igényel egy bizonyos mértékű kormányfelületet és vagy irányítható fúvókát. Hogy is fogalmazzak… Egyszerűen nem fér bele.
Tacsko erre gondolt: http://en.wikipedia.org/wiki/CBU-97_Sensor_Fuzed_Weapon még létezik kismillió alváltozata is.
Hozzátennék még egyet: http://en.wikipedia.org/wiki/Wind_Corrected_Munitions_Dispenser így már akármekkora lehet az oldási magasság, ha előtte megadnak neki egy körülbelüli GPS koordinátát, ahol szétnyílik a CBU – így persze ki lehet hozni nem sávos szórási képet is(a GPS adat meg jöhet oldás előtt SAR-ból vagy egyéb eszközből)
Rommel: THX
Tacsk0
sorry.
Mondjuk azok a max 7,5 kg-os indítók (ami inkább olyan 5 lehet) nem hordozhatnak túl komoly páncéltörő töltetet. Ugyanakkor a tetőpáncél nem is túl vastag.
Kicsit utánaolvasva nem tűnik túl gazdaságos megoldásnak. A vezérlő rendszere egy csatatéren simán megbolondul, azaz kizárólag menetben / gyülekezési helyen található eszközök ellen használható eredményesen. Ráadásul ha már most, nekem van ötletem, hogy hogyan védekezhetnek ellene, akkor azt hiszem az oroszok/kínaiak már fel is szerelték a harckocsikra.
https://htka.hu/2008/10/08/amerikai-szuperbomba-indiaba/
@Wolfrick
Tacsk0 kivételesen olyasmit írt, ami igaz. Meglep, hogy még nem láttál egy videót sem róla, vagy nem is hallottál. A legpontensebb fegyverek egyike. Olyan, mintha nem tudnád, hogy mi az az AMRAAM…
Kicsit utánaolvasva nem tűnik túl gazdaságos megoldásnak. A vezérlő rendszere egy csatatéren simán megbolondul, azaz kizárólag menetben / gyülekezési helyen található eszközök ellen használható eredményesen. Ráadásul ha már most, nekem van ötletem, hogy hogyan védekezhetnek ellene, akkor azt hiszem az oroszok/kínaiak már fel is szerelték a harckocsikra.
Miért bolondulna meg? Szerinted a jenkik belölnek valamibe ennyi pénzt, ami használhatalan?
molni:
mér, mi az amraam? :-D
a légi eszközökhöz tök hülye vagyok, mint a mellékelt ábra mutatja.
Ugyanakkor utánaolvasva, hogy hogy működik, néhány infra lámpával és/vagy hőfüst-gránáttal megy a lecsóba az egész. Ködgránátvető meg már mindenen van ami nagyobb egy kispolszkinál. Ha nem lája a célt, az egész rendszer megsemmisíti magát…
Azaz szerintem egy nagyon látványos, drága, korlátozottan hasznosítható cucc. Egy felkészületlen ellenfél ellen még működhet, de akár Irak is átverhette volna, ha ismeri a technológiát. Most meg már ismert a működési alapelv.
Ködgránátvető meg már mindenen van ami nagyobb egy kispolszkinál. Ha nem lája a célt, az egész rendszer megsemmisíti magát…
És a nap 24 órájában lövögeted a ködgránátokat? Azok IR besugárzásre kapcsolnak be tudtommal. Itt pár másodpeces reakcióidő van. Azaltt nem tudod a célt elrejteni.
Azaz szerintem egy nagyon látványos, drága, korlátozottan hasznosítható cucc. Egy felkészületlen ellenfél ellen még működhet, de akár Irak is átverhette volna, ha ismeri a technológiát. Most meg már ismert a működési alapelv.
Ismételten megkérdem. Szerinted a jenkik hülyék? Dollármilliárdokat dobnak ki egy – szerinted – nem használható cuccra? Az USAF az nem MNH, ahol vesznek Kh-29-et, de indítósínt nem…
Nem hülyék, csak ez egy fejlesztési mellékvágány, amit ki is küszöböltek. Ezért adják el Indiának (azaz az oroszoknak).
Először is az eszköz kizárólag akkor működik, amikor a levegőben van.
A gránátokat pedig elég a légi kiszóráskor kilőni, nem lehet olyan hatékony pozició-tartó hajtóműve, mai akár egy percig is elég lenne, a gránát pedig (széltől függően) 5-60 percig takar. A leírás szerint ha a bomba harci részei nem találnak célpontot, megsemmisítik önmagukat.
A vezérlőrendszere meg ugyan annak tűnik mint amit korábban már írtam: AT missile+földi platform (levegőből telepítve). Egy mozgásban lévő harckocsi földi (az előbb emlegetett aknamező) támadással szemben jóval védtelenebb, hiszen ha füstöt csinál, ő sem lát.
Ami hibát én látok a bombás rendszerben:
1. harcérintkezésnél a „természetes” tüzek és füst jó esetben csak bizonytalanná teszik, rossz esetben használhatatlanná.
2. Menetben, csapatösszevonásnál hőfüst felhő teljes védettséget ad (hőfüst: izzó fémszemcsék szóródnak széjjel egy meleg területet létrehozva, plusz erős ködképző hatás): az infra megkergül, a lézer, radar nem lát (igaz senki más sem :-D)
Ezek a problémák a technológiából adódnak, így szerintem levették a top fegyver listáról.
Ha valamit rosszul olvastam (elég gyenge az angolom), várom a korrekciókat.
Inkább abban látom a fő hátrányát hogy ténylegesen be kell repülni a csatatér fölé vagy a közelébe!
Ez csak abszolút légifölénnyel lehetséges a földi légvédelem kiiktatása után.
Ahol komolyabb légvédelem van ott ez elég veszteséges bolt lesz.