|

A400M: Még mindig semmi

Berlinben próbálnak közös nevezőre jutni az A400M katonai teherszállító repülőgépet fejlesztő EADS és a megrendelő országok képviselői, de eddig sajnos nem jutottak előrébb a tárgyalások.

Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Belgium, Luxemburg és Törökország védelmi miniszterei, valamint az EADS vezetői 21-én (csütörtökön) ültek asztalhoz Berlinben, hogy döntésre jussanak a több milliárd eurós többletköltségbe futott program jövőjét, ám eddig nem sikerült kielégítő megoldást találni. Az EADS elvárja, hogy az ügyfelek kifizessék a kissé megszaladt számlát, ellenkező esetben a projekt megszüntetése is megtörténhet.

Németország és Törökország nagyon akadékoskodik kiperkálni az újabb 100 milliókat, Franciaország viszont inkább a projekt folytatása mellett áll. A történethez hozzátartozik, hogy egy könyvvizsgálói jelentés szerint az EADS katonai költségvetése bőven elbírná a projekt „túlfutását”, így még jobban makacskodnak a megrendelő ország képviselői kifizetni az Airbus által kívánt összeget.

„Az A400M pártján állunk, de nem minden áron” – nyilatkozta a német védelmi miniszter.

Egy utolsó esélyt adva egymásnak, jövő héten újra összeül a díszes bizottság, hogy megtalálják a lehető legoptimálisabb opciót. Mindenesetre január 31-ig adott haladékot az EADS, addig kell pénztárcabarát(abb) megoldást kiötölni, különben búcsút lehet inteni a sokáig keltetett, közös európai teherszállítónak.

3 hozzászólás “A400M: Még mindig semmi”

  1. Röhögni fogok, ha ezt is elbénázzák… :S

    Egyébként ha annyira akarják ezt a gépet, akkor biztos megegyeznek.
    Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Németország és Törökország részét szétosztják a többiek között, de annyival kevesebbet kapnak az esetleges exportbevételből.