Rendszeres olvasóink tudják, hogy ha ennyire elsiklunk 1-1 hír felett azt általában vagy beszúrjuk a Hírhalomba, avagy a következő aktualitásakor utalunk rá. Kivétel erősíti a szabályt alapon most mégsem így járunk el. Főképp, hogy a Borej / Bulava hírek általában nem Hírhalmosak.
Egy tavaly decemberi hírre nyúlunk vissza, így sejthető, hogy nem egy újabb Bulava gikszerről van szó, így évkezdésnek, hanem ezúttal a nagyjából zökkenőmentes hordozóplatform, a Borej-osztály érintett, konkrétan a leendő negyedik egység. Még tavaly augusztusának vége felé írtunk róla, hogy az új generációs orosz ballisztikus rakétahordozók tervezett negyedik egysége megkapta nevét. A tengerészek védőszentjéről, Szent Miklósról elnevezett egység építési munkálatait még tavaly, konkrétan december 22-én el kellett volna kezdeni.
A tengeralattjárók építését végző Szevmash ugyan idejében meg is kezdte az előkészítési munkálatokat, azonban a sors úgy hozta, hogy a negyedik Borej építésének megkezdését egyelőre elhalasztották. Ennek bejelentésekor nagyban hangsúlyozták, hogy ennek az égvilágon semmi köze nincsen a Bulava SLBM minősíthetetlen teszteredményeihez (ugyebár nem sokkal ezen bejelentés előtt verekedte be magát úgymond a Bulava a világsajtóba) és a tengeralattjáró építése a 2010-es év első negyedében ténylegesen megkezdődik.
Bulava és Borej-es híreinkben számtalanszor említettük már, hogy Moszkva 2015-ig összesen 8 Borej osztályú tengeralattjárót tervez. Vagy esetleg már csak tervezett? Ugyanis felmerülhet, hogy bár úton útfélen bizonygatják, hogy Bulava lesz és kész, mégiscsak ott motoszkál, hogy mi van ha mégsem? Mi van ha egy drasztikusan redukált programmá minősítik le a Bulavat, megpecsételve ezzel a Borej-osztály sorsát is? Mi van ha ötödik egység már nem lesz? Érdekes kérdések, melyeket majd az idő megválaszol.
A címben vegyes felvágottat ígértünk a folytatásban partra szállunk. A címben helyet kapott SS-18-ast talán többeknek nem kell bemutatni. A nehézsúlyú orosz ICBM (család) egykoron bőségesen okozott álmatlan éjszakákat az amerikaiaknak, mikor is a Minuteman silóikkal kapcsolták össze az SS-18 nevét. Az amerikai silókra a 70-es évek közepétől egyre nagyobb fenyegetést jelentő R-36 / SS-18 Satan-ra adott válasz egyike volt az LGM-118A Peacekeeper ICBM.
No de mielőtt mesedélutánba bonyolódnánk, kanyarodjunk inkább vissza a hír apropójára, ami nem más, mint hogy egy R-36M2 sikeres tesztje által a 80-as évek legvégén telepíteni kezdett változat élettartamát ismételten csak kitolták – jelenleg 23 évre. A hír bevezetőjében taglaltak szerint egyébként erre sem idén került sor, hanem még 2009. december 24-én.
Békés célú SS-18 indítás a Dnepr program keretén belül
Az R-36M2 alá besorolt SS-18 Mod 5 és Mod 6 változatok közül utóbbi egyetlen, 20 Mt-ás robbanófejjel volt szerelve, de immáron már egy sem áll hadrendben, lévén a tavalyi év végére az utolsót is deaktiválták.
Hétvégén láttam egy dokumentumfilmet a Typhoonok bontásáról.
Borzasztó volt nézni amint darabolták….
Remélem új osztállyal, új idők következnek az orosz flotta életében.
Balestmentes és vidám üzemeltetést az új hajókhoz.
Büszkék lehetnek Rájuk.
Meglepő. Ennyire füstmentes az ICBM? Pedig ez nem is követelmény. Akkor a légiharc és egyéb repülőgépre pakolható rakéták mirét füstölnek még mindig annyira erősen? Fura.
Nyugi, füstölnek disznómód az ICBM-ek is. :) A szilárd hajtóanyagúak legalábbis, a folyékony hajtóanyaggal operálók – mint pl. az SS-18 – azonban nem. Rakétamotor égéstermékek vonalon nem vok képben, lehet a folyékony hajtóanyagúaknál is van olyan nafta kombó aminél olyan égéstermék keletkezik ami füstcsíkot eredményez, de az Atlas, a 2 Titan, oroszoknál pl. az SS-18 tutkóra nem füstöltek/füstölnek.
Ja, hogy az SS-18 az folyékony hajtóanyagú? Ezt nem is tudtam. Ilyet rendszeresítettek a ’70-es években? Akkor ennek mennyi a reakcióideje? A folyékony hajtóanyagú ICBM-et a jenkik a ’60-as években is elavultnak tartották, ki is vonták az összeset. Legalábbis nekem nem rémlik olyan, amit nagyobb számban rendszerben tartottak volna a M I/II/III családddal együtt.
Az oroszok szerették/szeretik(?) a folyékony hajtóanyagú rokettákat a seregben is :) Ezekben annyi a csel, hogy amiket beletöltenek azok normál hőmérsékleten és nyomáson tárolhatóak, ergo a rakéta feltankolva álldogálhat a silóban. Csak ne lyukadjon ki valamelyik tartály benne…
A jenkiknél a Titan II hozta be ezen típusú hajtóanyagokat a katonai szempontból valóban megengedhetetlenül macerás korábbi kombó (rokettába való kerozin – folyékony oxigén) helyett. Pl. a Titan I esetén kilövés előtt kellett bepumpálni a folyékony oxigént, ami roppant barátságos munka lehetett. Ráadásul ehhez fel kellett lifteztetni a rakétát a silóból…
Autentikusabb forrást most nem kerestem, de a Wikin azt állítják, hogy egy Titan II-es 1 percen belül indítható volt. Gondolom az SS-18 esetében is valami hasonló érték lehet.
Én egyébként 3 Titan II balesetről tudok sérülések okozta szivárgások miatt. Egyikben az egész siló berobbant, simán letaszítva a nem 1 tonnás silófedelet. (1980, Little Rock AFB). Nem meglepő módon meggyorsítva a Titan II-esek amúgy is folyamatban lévő deaktiválását. (Az uccsót vmikor 87-ben)
A szilárd hajtóanyagú rakéták égésidejét pontatlanabbul lehet beállítani, mint a folyékony hajtóanyagét. Az amerikaiak a pontosabb céltalálatot biztosító robbanófejek miatt (MX, Minuteman-III, Trident-II) preferálták a szilárd hajtóanyagot illetve az egyszerűbb kezelési / tárolási / karbantartási követelményei miatt.
Az újgenerációs orosz rakétáknál ismét előveszik a cseppfolyós hajtóanyagot az oroszok (a Topol rakéták ugyanis már szilárd hajtóanyagúak), amelynek oka a fejlettebbé vált cseppfolyós rendszerek kifejlesztése. Ezeknél már nagyságrendekkel hosszabb ideig tárolhatják feltöltve a rakétákat, gyakorlatilag a reakcióidőben a hátrányt így ki tudják küszöbölni.
Ha jól tudom, akkor az SS-18 nemcsak, hogy cseppfolyós hajtóanyagú, hanem „mindössze” két fokozattal rendelkezik, a megbízhatósága ellenben magáért beszél. Egyébként ezeknél a fegyvereknél is hosszú ideig lehet feltöltve tartani a hajtóanyagot.
A hajtóanyag leeresztés és újratöltés a meglévő 58 komplexum esetében rotációs rendszerben történik, azaz egy időben a fegyverek döntő többsége mindig azonnal bevethető. Amennyire tudom, az SS-18 képes 10 db 2 Mt-ás töltet hordozására, vagy maximum 1 db 25 Mt-ra. Voltak olyan hírek is, miszerint valójában sokkal több kisebb töltet hordozására is képes (14 db), de az érvényes szerződések miatt ezt sosem használták ki.
Egyébként az SS-18 mindmáig az ICBM-ek legimpresszívebb típusa.
A Bulava szintén, csak ellenkező előjellel. Attól függetlenül az új Borej tengeralattjárók nem néznek ki rosszul.
Üdv: M
Egyébként az SS-18 mindmáig az ICBM-ek legimpresszívebb típusa.
Bizony! Legalábbis a szomszéd nyakába zúdítható áldás (tömeg, illetve megatonna) tekintetében mindenképp. A Peacekeeper MX meg cserébe „telibetrafálta” volna az SS-18 silót :)
Ráadásul az a max. 14 visszatérő egység (az MX esetében meg 12) ha jól emlékszem, akkor úgy, hogy a designban elvileg benne volt a potenciál, hogy a rakáta által megemelhető így is brutális tömeget asszem még majd 1 tonnával megnöveljék, valahova 9 tonna magasságába. De még enélkül is tud vinni egy rakás csalit a rakétavédelmi rendszerek ellen. Durva egy rakéta, na! :)
A szilárd hajtóanyagú rakéták égésidejét pontatlanabbul lehet beállítani, mint a folyékony hajtóanyagét.
Na ez is igaz. Ha könnyen szabályozható égést akarnak akkor folyékony hajtóanyag a legcélravezetőbb.
Tcat:
Hát igen :-D Ivánék mindig is a mennyiséget helyezték előtérbe a minőséggel szemben :-D
Ebben az esteben nem szerencsés a jó jenki/buta ruszki csatakiáltás. Az a helyzet, hogy az oroszok olyan komoly szenvedéllyel fejlesztgetik hadászati interkontinentális rakétáikat, hogy az elmúlt 60 évből mérleget vonva ez a terep valahogy nem az amerikaiaké volt. Az MX/Peacekeeper program volt ennek a történetnek az egyik leglátványosabb bizonyítéka. Még akkor is, ha figyelembe vesszük a tengeralattjáróról indítható rendszereik hatékonyságát is. De mindent egybevetve, ha egyszer elindult volna a műsor, akkor itt a bonygónkon egyikünknek se lett volna kifogása a sugárzás minőségével kapcsolatban!
Mai napig nem értem, hogy mi szükség volt az MX programra. Nem volt elég az atomütőerő? Az MIII család 120 méter körüli CEP értéke elég kellemes szerintem. MIRV is volt hozzá. Az Ohion osztály is rendszerben volt, volt B-1 és jött a B-2 is.
molni:
Szerintem meg nem volt hüleség összerakni azt az MX-et. OK, ott volt már a Minuteman III és a Poseidon is kezdett Trident I C4-é alakulni, majd az MX telepítéskor lassan már jött a Trident II D5 is, DE
#1: A Minuteman III-asok a W62/Mk-12 töltet/visszatérő egység kombóval azért nem voltak tökéletes „silo busterek”. A 170 kT és az én úgy tudom inkább 300 méter körüli (publikusan 280 m) CEP értéket, MIRV ide-oda, gondolom ehhez kevésnek ítélhették, főleg az SS-18 silók ellen.
#2: OK, akkor nosza hardver/szoftver upgrade –> MM III W78/Mk-12A kombóval. A W78 frankón ki tud préselni elvileg 335 – 350 Kt-át, amihez papíron 220 m CEP-et tudott AKKOR az Mk-12A hozzátenni. Ez most asszem az a 110 – 120 m körüli amit írtál. (Azt most nem tom, hogy ezzel a kombóval, vagy az MX-ről retrofitted W87-el tudják ezt egyes MM III-asok.)
DE a W78/MK-12A kombó állítólag nehezebb cirka 16 kg-al, ami a korábbi kombó ~ 13K km hatótávját leverte 11,3K km körülire ami azt eredményezte hogy egyes szovjet rakétamezők kiestek a lefedettségből. (Nem számolgattam utána higgyük el :)) Bár ez valami kisebb szempont lehetett, hiszen az MX alulról súrolta tudtommal a 10K km hatótávolságot.
#3: A 70-es évek 2. felére készen állt a továbbfejlesztett Poseidon C3 azaz a Trident I C4, de annak egyrészt csak 7,5K km körüli hatótávja van, (jó, tudom tengóról, így azért más tészta) másrészt a publikusan 380 m körüli CEP mellé a 100 kT-ára képes W76 – megint csak MIRV ide-oda – soványkának lehetett minősítve az igazán strapabíró silók ellen.
#4: Egy MM III silo (is) az egy „sitting duck” és az SS-18-asok qrvasok, nagy hatóerejű töltettel érkező visszatérő egységet tudtak volna rázúdítani, még ha nem is annyira pontosan. :)
By the way az MX program pont emiatt sziesztázott a 70-es évek közepén, mert nem voltak hajlandók siló telepítésű ICBM-et finanszírozni. Aztán ugye a tervezett mennyiség fele végül mégiscsak módosított Minuteman III silókba került, míg a kortárs szovjet SS-24 Scalpel-hez hasonlóan vasúton mobil változat már nem valósult meg érdemben. (Az SS-24 a másik szovjet finomság.)
És azért egy natúrban is 120 m, de GPS-szel 90 m CEP értékű visszatérő egység mégiscsak finomabb :D Igaz a W87 „csak” 300 kT, lévén a 475 kT-ás verzsön nem valósult meg tudtommal. De 10-12 mehetett az MX-en. Tuti kiássa az SS-18-ast. Persze ez igaz vica versa :)
—–
Apropó a tavaly végleg kivont SS-18M2 Mod 6 változatán ugyebár egy 20 MT-ás dög csücsült. Wiki szerint nem csak árokásó szerepkörre, hanem EMP generálásra is szánva. De vazz, egy akkora töltet Észak-Amerika felett durrantva még az orosz villamoshálózatot is lekapcsolta volna lehet… :D
Egy városra,repülőtérre vagy csapatösszevonásra pont elég a 300-es szórás is.Első csapás mérésére kell a 100m alatti eredmény.
Ebben az esteben nem szerencsés a jó jenki/buta ruszki csatakiáltás. Az a helyzet, hogy az oroszok olyan komoly szenvedéllyel fejlesztgetik hadászati interkontinentális rakétáikat, hogy az elmúlt 60 évből mérleget vonva ez a terep valahogy nem az amerikaiaké volt.
Volt/van is egypár típusuk :)
Egyébként a tervezés és/vagy gyártás (valszeg utóbbi) miatt csődtömeg Bulava ellenére (amiről a norvég eset kapcsán azért már tényleg elég csípősen írtam) eszem ágában sincs lesajnálni a szovjet/orosz rakétatechnikát. Akadtak, akadnak ott szépen pöpecül összerakott dolgok.
Ennek ellenére azért hogy nem az amerikaiké volt a terep azzal azért vitába szállnék. Nem mondom hogy az övék volt, mert azon az állásponton vagyok, hogy nehéz lenne egyértelmű győztes hirdetni, pontosabban szerintem nem lehet. Mindkét fél tett le sok aduászt ezen a téren. ICBM vonalon gondolok itt példul arra, hogy míg a jenkik a ~100% megbízhatóság az ukránok/oroszok páros – a vége felé – a túlélőképesség terén remekeltek: SS-24, Topol, Topol-M. Ráadásul ezek megbízhatóságával sem volt/van gond amennyire én tudom, szóval már csak ezért is egyetértek az első mondatoddal.
Első csapás mérésére kell a 100m alatti eredmény.
Természetesen, hiszen egy akár megatonna kaliberű nagyváros killernek olyan mind1 hogy mellé megy-e egy picit. Meg úgysem 1 hullott volna rájuk.
Na meg persze a Hidegháború alatt – papíron – egyik fél sem támadott volna elsőnek nuke-kal a doktrina alapján.
Deaktiválták a jó öreg R-36osokat… nyugodjanak békében.(szó szerint,ugyanis ha emlékem nem csal ez csak deaktiválás nem megsemmisítés).A Borej osztályhoz meg nem tudok mit szólni,az elődjei (Typhoon,Delta) jó és megbízható fegyverrendszek voltak,remélem ez az osztály is tartani fogja magát a tradíciókhoz.