|

Amerika költséget vet

Az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza 395 igen és 34 nem szavazat után elfogadta a 2010. évi védelmi költségvetést.

Térjünk egyből a tárgyra: a „világ rendőre” jövőre 636 milliárd dollárt (aki átszámítja forintba, az kap egy vállveregetést!) költhet majd hadi kiadásokra. A döntés azonban még nem végleges, ugyanis most majd a Szenátus elé kerül, és ha ott is megszavazzák, Barack Obama elnök még mindig megvétózhatja.

A közel-keleti békefenntartó missziókra 124 milliárd zöldhasú megy majd el. Ez elsőre elégnek is tűnhet, azonban Obama 30 000 fős csapaterősítése miatt lehet, hogy kevés lesz. Elképzelhető, hogy a Fehér Ház pont emiatt visszadobja majd a költségvetést, bár ez esetben más helyről kell a pénzt elvonni.

Rengeteg vita tárgyát képezte eddig a kérdés, hogy folytassák-e az F-22 gyártását vagy se. Most úgy tűnik, végleg pontot tettek a mondat végére, ugyanis a 2010-es védelmi költségvetésben sem szántak több pénzt az ötödik generációs vadászra. Így az USAF be kell, hogy érje 186 darabbal a világ jelenlegi legmodernebb harci gépéből, ami nem túl izmos mennyiség. 2012-ben készül el az utolsó, akkor pedig bezárják a gyártósort, és a típus gyártása végleg befejeződik.

Szintén nem kap több pénzt a VH-71 elnöki helikopter sem, legalábbis közvetlenül nem. A gyártóknak ugyanis sikerült kiharcolniuk 44,8 millió dollárt, hogy a fejlesztés alatt kikísérletezett új technológiákat alkalmazhassák másutt. A program tehát nem mégsem lett teljes csőd, bár valószínű, hogy a pénz azoknak a zsebébe folyik, akik sokat vesztettek a lefújással.

A Boeing viszont újabb sikereket könyvelhet el, ugyanis megszavaztak számára 2,5 milliárdot. Ennek fejében 10 C-17 szállítógépet kell legyártania. A Globemaster III gyártósora így 2012-ig megmenekült, ha azonban az angolok beváltják ígéretüket és vesznek még, akkor tovább tolódik ez a dátum. Ellenben ha az újabb exportmegrendelések elmaradnak, akkor az a már jó ideje húzódó huzavona végét jelentheti.

További 2,1 milliárdot is kaszálnak, ugyanis ennyit kapott a Navy 18 F/A-18E/F Super Hornet-re és 22 EA-18G Growler-re. Az összegből 1,6 milliárd megy el az elektronikai zavarókra, és csak 500 millió a 18 „sima” vadászbombázóra. Ez azonban kevés lesz, ugyanis 18 Super Hornet több mint 1,2 milliárdba kerül. Ezt még át kéne kicsit gondolniuk…

A Northrop Grumman is örülhet, ugyanis két kulcsfontosságú projektje is megmenekült. Továbbra is finanszírozni fogják az RQ-4 Global Hawk gyártását és fejlesztését, valamint 142 millióval többet költenek E-2D gépekre is, ugyanis a tervezett kettő helyett három legyártására elegendő pénzt szánnak 2010-ben.

A végére pedig egy igazi aduász: 465 millió dollárt kap a General Electric és Rolls-Royce által közösen fejlesztett alternatív F-35-hajtómű, az F136. 2009-ben több probléma is felmerült az erőforrás körül, és heves politikai csatározásokat is szült, mivel felmerült, hogy hagyják abba fejlesztését. Ez azt vonta volna maga után, hogy a Lightning II-be csak a konkurens Pratt & Whitney F135 kerülne.

Forrás" class="size-medium" />

Az Obama-adminisztráció viszont erőteljesen F-136-párti, olyannyira, hogy az elnök még egy olyan kijelentést is tett nemrég, hogy azonnal visszadobja a költségvetést, ha nem juttatnak több támogatást az angol-amerikai kooperációban készülő hajtómű számára.

A képviselőházat ezek szerint sikerült meggyőznie, és kicsi rá az esély, hogy a Kongresszusban ellenlábasokra találna a döntés.

13 hozzászólás “Amerika költséget vet”

  1. 636 milliard dollar az 123,8 billio (123.800 milliard)forint.
    Tudjak szorni a penzt, foleg ha szorgalmasan mukodtetik a nyomdagepeket. :-)

    A Raptorral viszont jol megszivjak. Legalabbis jelenleg ugy nez ki. „Kis” szeriaban gyartanak jo dragan, senkinek nem adnak belole, cserebe pedig a jelenlegi allapot szerint meg hasznat sem tudjak venni.

  2. A flywaway cost tekintetében alig drágább egy Rafale gépnél, de picit többet tud nála A-A harcászat terén. Kb. 130 milla egy Raptor flyaway ára. A Rafale-t volt amikor 80-ért kínálták. Vajon miért is nem kellett senkinek eddig jóformán?

    Az F-22 egymaga 3 de akár 4 db 4++ gépet simán helyettesít, de egy repült órája annyibe fáj, mint 1 db F-15C repült órája. Nem kell annyi pilótát képezni és reptetni sem, mint a helyettesíteni kívánt gépek esetében. Hogyan lehetne akkor ez drága? Ja, hogy aboszúlt értékben egy gépre vetítve. Csak ez így nem ér semmit. Fajlagosan sokkal több képességet kapsz kevesebbért!

    Ez miért nem tűnik fel senkinek? Miért felesleges pénzszórás, mikor biztosítja az USAF fölényét, spórolni lehet a pilótákon és mást is 5. gen gép kifejlesztésére kényszerít? Ez pl. egyes országok képességeit jelenleg a jelek szerint meghaladja, de akkor is költik rá a pénzt.

  3. Igaza van a molninak.
    Ha csak 10 darab lenne belőle már azzal is rengeteg energiát és pénzt áldoztat fel a konkurenciával(ellenséggel), hogy nekik is kell ilyen!
    Szerintem sem pénzkidobás, de a görényművek biztos most is munkálkodik valamin, abban biztosak lehetünk.
    Nekem személy szerint nagyon tetszik a Raptor, és megvagyok győződve hogy éles helyzetben, a mostani állapotokat és légierőket figyelembe véve, simán lenyom bárkit és bármit.
    Tudom, most lehet példálózni az új Szuhoj fejlesztésekkel meg minden, de számoljátok össze, hogy mennyi repül belőlük és milyen országokban. Szerintem csak akkor lenne esélye a Raptorral szemben egy Szu-35nek, ha azt izraeli pilóta repülné!
    Na most majd kapok hideget -meleget a többségtől! :)

  4. A legnagyobb baromság volt sztornózni az raptor gyártását, hosszútávú fölényt biztosított volna bármilyen konkurenssel szemben, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy a még csak papíron létező orosz és kínai ötödik generációs fejlesztésekkel szemben is.

  5. Bloodhound

    Elvben egyetértek.

    Olyan embertelen drága ez a madár, hogy nem hiszem, hogy be merték vállalni. Megtörni az ellen légi erejét elég a meglévő, a többit meg viszik a 35, 15SE, 18-asok. A lényeg a lokális túlerő, ami nem létszámra, hanem harcértékre vonatkozik.

    Védelemben kicsi szerepe van egy ilyen jószágnak, a „lopakodó” technika nem ad akkora előnyt. Támadásra meg elég ez a mennyiség.

    Inmobil célpont ellen meg jó a tomahawk+B2 is.