|

Tesztelés alatt az új Hellfire

A harctéren már számtalanszor bizonyított és lényegében az összes „nyugati”, harci helyzetbe, vagy annak közelébe keveredhető helikopter, illetve a Predator és Reaper UAV-ok arzenáljában megtalálható Hellfire rakétacsalád pár éven belül új alváltozattal bővülhet, hiszen megkezdődött a leendő AGM-114R tesztelésének kezdeti szakasza.

Kis ferdítés ugyan van abban az állításban, hogy megkezdődtek az AGM-114R tesztjei, hiszen a robbanófejekkel kapcsolatos tesztekre már idén júliusban került sor, ami után októberre ütemezték az első indításokat. Az egész program egyébként még csak az angolszászosan az ún. proof-of-principle (POP) szakaszban tart, azaz a tesztek egyelőre csak azt hivatottak bizonyítani, hogy az új rakéta mögött álló elképzelés életképes-e. Merthogy a Hellfire fejlesztése mögött álló mérnökök új ötlettel álltak elő.

Ez pedig nem más, hogy úgy érzik a korábbi megoldás, hogy különféle feladatokra különféle töltettel szerelt Hellfire-ök állnak hadrendben nem biztos, hogy a legideálisabb, hiszen honnan is tudnák pontosan a bevetésre indulás előtt, hogy pontosan milyen leküzdendő célokkal is szembesülnek majd, emiatt a fegyverzet megfelelő összeállítása problémákat okoz(hat). Mennyivel egyszerűbb lenne, ha egyetlen robbanófej képes lenne biztosítani mindazt, amihez korábban több Hellfire alváltozat kellett.

httpv://www.youtube.com/watch?v=-zVybabPTy4

Kopp-kopp…

„A multifunkciós Hellfire II egy rakéta számos feladatra” – ecseteli Ken Musculus a Lockheed Martin Air-to-Ground Missile Systems Programs igazgatója. „Multifunkciós töltete képessé teszi az AGM-114R-t célpontok széles körének semlegesítésére, melyhez korábban 4 különböző töltettel szerelt változatot kellett – páncélozott járművektől és légvédelmi ütegektől kezdve a járőrhajókon át a járművekig, barlangokig.” Ezen felül az AGM-114R magasabbról is indítható lesz a korábbi változatoknál, mely mögött az UAV-oknak a helikoptereknél általában magasabb repülési magassága áll.

Musculus elmondása alapján rengeteg, korábban hardveresen implementált megoldást ültettek át szoftveres megoldásra, mely sokkal modulárisabb kialakítást és így a későbbiekben sokkal rugalmasabb továbbfejlesztést tesz majd lehetővé. Megfelelően felkészített indítóplatformról indítva lehetővé válik majd a támadó mögött elhelyezkedő célpontokra történő indítás, a célpontra ráfordulás nélkül.

A hír zárásaként említsük meg, hogy a szóban forgó tesztre a légierő tradicionálisan fegyvertesztekre használt bázisának, a floridai Eglin AFB területén került sor. A földi telepítésű platformról indított Hellfire-t egy szintén földön elhelyezett lézerrel világították meg. Az 5,1 kilométerre lévő, egyelőre stacionárius célponton direkt találatot ért el a leendő AGM-114R. A további, várhatóan már éles tesztek a jövő év elejére vannak ütemezve. Ha pedig minden a tervek szerint halad, akkor akár a 2012-es költségvetési évtől elérhetővé válhat a potens rakétacsalád legújabb alváltozata.