|

Szöul saját kémműholdakra vágyik

A dél-koreai védelmi minisztérium szerint a jelenlegi, illetve fellövés előtt álló többfeladatú, civil koreai műholdak alkalmatlanok a védelmi szektor igényeinek kielégítésére, így 2020-ig dedikált kémműholdakat kívánnak beszerezni.

A The Dong-a Ilbo dél-koreai napilap birtokába jutott dokumentumok alapján a dél-koreai védelmi minisztérium saját véleménye szerint 2020-ig relatíve kis büdzséből saját kémműholdakhoz juthat, ha együtt működik más, kémműholdakat már rendszerben tartó nemzetekkel. Állítólagosan akár 4 kémműhold beszerzése is megoldható lehetne 500-600 millió Dolláros keretből ilyetén felállás esetén.

És hogy kik lehetnek az esetleges technológiai partnerek? Nos, az értesülések szerint első körben Németország, mely egy 5 tagú konstellációval bír pár éve. Egy, a németekkel kapcsolatos javaslat szerint Szöul bekapcsolódhatna a német SAR-Lupe konstelláció üzemeltetésébe megfejelve egy közös technológiai programmal, mely lehetővé tenné 2 saját kémműhold létrehozását is.

A dolog nem tűnik lehetetlennek, hiszen Németország még 2002-ben, azaz első SAR-Lupe műhold 2006-os fellövése előtt megegyezett Franciaországgal, hogy az amúgy X-sávú radarrendszert használó német műholdak és a francia, optikai érzékelőrendszerrel bíró Hélios-tól érkező adatokat megosszák. (Ugyan 2005-ben a Hélios 1B dezintegrálódott, de 2004 óta ott a Hélios 2A.) Az együttműködés iránt Olaszország is érdeklődött korábban.

Rajz a SAR-Lupe kémműholdról

Rajz a SAR-Lupe kémműholdról ,

Tehát egy német-koreai együttműködés lehet az egyik megoldás. Ugyanakkor mi áll rendelkezésére jelenleg a dél-koreai fegyveres erőknek? Nos, az amerikai adatok mellett saját nemzetük civil, multifunkciós műholdja, az Arirang-2 vagy másik használatos nevén KOMPSAT-2 (KOrea Multi-Purpose SATellite-2). A 2006 nyarán orosz segítséggel pályára állított Arirang-2 maximális felbontása fekete-fehér üzemmódban eléri az 1 métert, ami elegendő ahhoz, hogy például két egymás közelében álló jármű megkülönböztethető legyen. Színes felvételek esetében a felbontás csak 4 méter.

Budapest, ahogy a Kompsat-2 látja

Budapest, ahogy a Kompsat-2 látja ,

Összehasonlításképpen a jelenlegi legnagyobb felbontással bíró civil távérzékelő műhold, a tavaly pályára állított GeoEye-1 maximális felbontása elérheti a 40 centimétert. Ehhez azonban csak a kormányzat férhet hozzá, a GeoEye-1 szállította felvételek egyik legnagyobb felvevője, a Google pedig „csak” az 50 centiméteres felbontású felvételeket kaphatja meg. Folytatva az összehasonlítást: a szintén optikai érzékelővel felszerelt Hélios 2A maximális felbontása 30 centiméter, a SAR radarral szerelt német SAR-Lupe műholdaké pedig 50 centiméter.

Kompsat-2

Kompsat-2 ,

Visszább kanyarodva az eredeti témára: a dél-koreai védelmi minisztérium tehát köszöni szépen, de nem kér sem az Arirang-2-ből és hovatovább az Arirang család leendő újabb tagjaiból, a jövőre, illetve 2012-ben elstartoló Arirang-5-ből és Arirang-3A-ból sem. Ugyanis ezek civil műholdak, melyek nem a hosszabb távú katonai igényeknek kielégítésére lettek tervezve (azért csak jól jön jelenleg…). Hozzátéve, hogy az újabb két koreai műhold már csak azért sem felelne meg, mert tervezett pályájuk végett napi szinten csak nagyon keveset, mindössze perceket lennének a Koreai-félsziget felett.

httpv://www.youtube.com/watch?v=hBs10TUWNDc

Kompsat-2 / Arirang-2 válogatás