Szeptember 29-én hivatalosan is befejezték munkájukat azok az amerikai tanácsadók, akik az Iraki Légierő C-130 Hercules gépeket üzemeltető 23. századának működését segítették.
Az újjáépített és teljesen felújított Al-Muthana bázison lezajlott ceremónia keretében befejezte iraki pályafutását az Amerikai Légierő 321. Légiszállító-Tanácsadó százada. Az ő feladatuk volt, hogy tapasztalataik átadásával és az üzemeltetési technikák megtanításával bevethető állapotba hozzák az Iraki Légierő 23. századát.
Az eseményen több magas rangú katonai személy is megjelent: Robert C. Kane vezérőrnagy, a 321. Expedíciós Ezred parancsnoka és az iraki kiképző és tanácsadó küldetés vezetője, Anwar Hamad Amen Ahmed altábornagy, az Iraki Légierő parancsnoka, Kareem Ali Abud dandártábornok, az Al-Muthana légibázis parancsnoka, és Christopher Pehrson ezredes, a 321. Expedíciós Tanácsadó Különítmény parancsnoka.
„Büszkék lehetünk rá, hogy becsülettel és testvérek módjára voltunk képesek együttműködni, egymás mellett dolgozni.” – mondta Kareem dandártábornok. „Én személyesen nyolc tanácsadóval dolgoztam együtt, és minden bajtársam nevében büszkén állíthatom, hogy az összes területen a lehető legjobbat hozták ki magukból: fegyelem, sokoldalúság, szakmai hozzáértés, ami pedig mindennél fontosabb: emberség. Nem felejthetjük el azt a rengeteg segítséget, ami nyújtottak a pilótáknak, karbantartóknak, logisztikusoknak, biztonsági erőknek. Az angol nyelv tanításában is sikeresen segédkeztek. Tiszteljük őket az áldozatokért, amiket hoztak: családjuktól távol, egy idegen országban végezték munkájukat, kitéve magukat ezernyi veszélynek, hogy támogassák az Iraki Légierő megújulását. Hálásak vagyunk nekik és családjaiknak is. Végleg elköszönni azonban nem szeretünk: reméljük, hogy a jövőben még újra láthatjuk őket, mikor Irak már sokkal jobb helyzetben lesz.”
A 23. század a legnagyobb C-130 Hercules szállítókat üzemeltető alakulat az Iraki Légierő kötelékében. C-130E gépeit az Excess Defense Articles program keretében kapta az Egyesült Államoktól. Elsősorban csapatokat és ellátmányt szállítanak Irak területén, de orvosi küldetéseket is ellátnak. Innentől kezdve már az amerikai segítők nélkül is biztonságosan szelhetik az eget országuk felett.
Irak 2005-ben kapta meg első C-130 gépeit. A pilóták és a személyzet az arkansasi Little Rock AFB-n kapta meg kiképzését, melyet követően 2006. március 7-én települtek vissza Irakba, akkor még az Ali légibázisra.
Fontos mérföldkőhöz érkezett tehát Irak. Ez egyben egy újabb lépcsőfok afelé is, amit az amerikai közvélemény már nagyon el szeretne érni: az amerikai csapatok hagyják el Irakot. Ennek egyik előfeltétele, hogy a közel-keleti állam rendelkezzék saját légierővel, mely képes megvédeni légterét, de a szállítófeladatok ellátására is alkalmas legyen. Utóbbi mostantól –ugyan csak kis mértékben – már igaz. A célt azonban még nem érték el, így a tanácsadók munkája sem áll meg. Ugyanis hamarosan elkezdődik egy újabb iraki C-130 század felkészítése.
Ismét olyan cucc amit szívesen láttam volna a Magyar „Régierőben”.
Volt rá lehetőség. Óccóért. Nem kellett.
a romá(no)k-nál repkednek azóta is. és már c-27-esül is van azóta. :(
Tipikus magyar betegség.
A román gépeket meg eredetileg nekünk szánták, ha jól tudom, nem?
Igen, nekünk szánták, de az utolsó pillanatban lemondtuk. A románok meg éltek a lehetőséggel, és elvitték őket.
Megint egy okos döntés volt a nagyjainktól!
Air Power blogon írtam kb. tavaly júniusban.
Ja, ez kérem a magyar sajátosság ez a bénázás és sok másegyéb. Alapvetően erre szeretne rávilágítani a blog a légierőt kiemelve. A gond az, hogy a Honvédség beszerzései körül is erősen sok a finoman szólva is gyanús ügy. A használhatatlan katonai rádióktól kezdve a régi T-72 beszerzésig. Persze ez nem a blog témájába esik, de rávilágít arra a szakértelemre, ahogy a dolgokat intézik. Akkor pár példfa.
1. Az orosz államadósság fejében kapunk T-72-es harckocsikat. A kiválasztás úgy történt, hogy odamentek a gyár udvarára ahol fel volt sorakoztatva több száz jármű és a magyar küldöttség két (?) tagja (isten tudja már ki volt az a két szerencsétlen, meg aki őket küldte ki…) rámutatott egymás után sorba arra amire úgy gondolták ők, hogy kell. Lefotózták és az alapján hozták haza. Sikerült is hozatni vagy 5-6 féle különbző változatot a legócskább verzitól bezárólag olyanig ami még a Kontakt reaktív páncélzat horozására is képes legmodernebb típust (ezzel mondjuk amúgy sen tudtunk volna mit kezdeni..)..
2. Többször is ajánlottak fel „akciós áron” Leopard II harkocsikat, M-109 lövegeket, C-130 Herulest stb. Ezek beszerzését azon felkiáltással utsították vissza, hogy megvenni még csak-csak meg lehetne, de az üzemeltetés pénz. Röhejes hozzáállás. Talán le kéne szokni erről a szemléleről. A C-130 volt a legarcpiróbb talán. Tárgyaltak X ideig, szinte meg is volt a megállapodás mikor benyögték, hogy igazából nincs rá keret. Enyén volt kínos, a herkik meg mentek asszem a románokhoz. Valamiért utána nehéz volt komolyan venni minket. A Leo II-nek és az M-109-es járműveknek is lett gazdájuk (az M-109-et KOMPLETTEN, cakk-pakk mindennel adták volna, vezetési közponntal, radarral amennyire emlékszem stb.)
3. Volt önjáró lövegünk, de kivonták és helyette nevetések D-20 (?) lövegek maradtak. Zseniális húzás. Ennyit a mozgékonysáról és légiszállíthatóságról.
4. Mistral. Hát igen, ez is egy külön fejezet. Alapvetően annyira nem lenne rossz, csak kicsit drágán mérték. A mobilizált változata is egy rossz vicc. Az a platós vacak, kezelő és raksi is kitéve az időjárás viszontagságának és a jármű úgy kiáll a terepen, mint a kutya töke ideális célpont, súlypontja magasan van. Az amerikai Avenger rendszer olcsóbb és jobb is lett volna. 4/8 rakéta van ZÁRT helyen az elemktől védetten elhelyezve, van géppuska is a terepjárón, bentről üzemeltethető az egész rendszer (talán még mozgás közben is), az újabbakban asszem már IFF is van. Ehhez képest a mi platós valamink egy rakás… (és asszem kétféle járműre van rakva a rendszer, de ebben nem vagyok biztos)
5. Mig-29. Egy mondattal lehet jól leírni mindent. A meg nem rendelt pótalkatrész ritkán érkezik meg. Igazából ’93 óta csak annyit költöttek rájuk, hogy a minimális hadrafogahtóság meg legyen. Még hangárban sem voltak tárolva a gépek. Röhej. Hála istennek a Gripenkre vigyázi kell, különben a svédek azonnal seggberúgnának. A Gripen döntés is kicsit gyanús volt, gazdasági alapon zajlott a döntés inkább. Az amik kicsit elszámították magukat igazából, nem törték össze magukat, hogy jó ajánlatot tegynek. Az 2001-es döntés értelmében JAS-39A/B-ket kaptunk volna. Ezek azért nem érték el (szerintem) a Block 50/52-es F-16 színvonalat, de talán még az MLU-t sem. A későbbi bőbítés során is történt enyén szólva pár orbitális baromság. A gépek hibridek lettek, igen modern új elektronikát kaptak (tényleg a világ élvonalába tartozót), de a szárnyak azok nem újak (nem mintha kierpülnénk a mai hozzáállással valaha őket..). A légiutántölhetőség igen hasznos dolog, de a vásárolt repóraszám szerint ELŐRE lehetett tudni, hogy egyetlen pilóta sem repülhet évi 120 óránál többet. Aha. NATO tanker közelébe nem mehetsz ilyen kevés repidővel. Tehát vettünk egy olyan képességet amit előre lehetett tudni, hogy nem tudunk kihasználni. Na itt kéne egy két döntéshozót belerúgni a Dunába…
És még lehetne folytatni.
Az a fajta „hírzáralt” ami mostanság dívik a Honvédségen belül megérne egy külön misét (erről Zord tudna mesélni).
Hát sajnos ezek igy igazak molni.
A mistralok egyfajta alvázon vannak, Merci unimogon.
És a D-20 asok mellett van elvileg 24 db 105mm-es vontatott tarckunk. Ezt asszem 2004 ben vettük az angoloktól. Egy tüzér ismerősöm mesélte. Egyébként ezek a lövegek Tatán vannak.