’86-os erőpróba – harmadszor

Idén a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis történetében harmadszor került megrendezésre a 86-os erőpróba elnevezésű verseny. A megmérettetés ICCS (Individual Common Core Skills) alapokra épülő járőrbajnokság, amely komoly szakmai feladatokon keresztül, ám mégis helyi keretek között lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy felmérjék képességeik határait egyénileg és csapatban is.

A nyolc induló csapatnak szembe kellett néznie erőnléti feladatokkal, általános katonai tesztlapot kellett kitölteni, számot kellett adni a NATO eljárások ismeretéből, ezen felül szükség volt az idegennyelv ismeretére, de természetesen nem maradhatott ki a sebesültellátás és szállítás terepen, valamint a gépkarabély lövészet sem. A résztvevők között volt rutinos, aki immár három éve minden erőpróbán ott volt, de szép számmal akadtak olyanok is, akik most első alkalommal döntöttek úgy, hogy megmérettetik magukat ezen a rendezvényen. Az erőpróba nem titkolt célja volt hogy a résztvevőket kizökkentse a rutinfeladatok taposómalmából, hogy olyan élménnyel gazdagodjanak, ami nem adatik meg mindenhol és mindenkinek

Fotó: HM ,

A verseny első helyezettje és egyben a vándorserleget a következő erőpróbáig az elismerései között tudhatja a Mi-24-es harcihelikopter zászlóalj Phoenix csapata, a második a művelettámogató zászlóalj MTZ RT csapata, míg a harmadik helyen a szállítóhelikopter zászlóalj Rotor Blades csapata végzett. Mindhárom helyezett oklevelet és ajándékcsomagot is kapott a dicsőség mellé hogy a dobogó kiemelt helyére állhatott.

A résztvevők egyöntetű véleménye, amely remélhetőleg meg is valósul, találkoznak jövőre, ugyanitt a 4. ’86-os erőpróbán!

Szöveg, fotó: MH SZHB

Fotó: MH SZHB ,

Fotó: MH SZHB ,

Fotó: MH SZHB ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Podcast S01E05 - Nemzeti helikopterképesség fejlesztése

Elkészült a magyar AS350 helikopterek nagyjavítása

Elkészült a magyar AS350 helikopterek nagyjavítása

Hazatért az első, nagyjavításon átesett „Ecureuil” helikopter

Hazatért az első, nagyjavításon átesett „Ecureuil” helikopter

Megérkeztek a nagyjavított magyar Mi-24-esek

Megérkeztek a nagyjavított magyar Mi-24-esek