|

Hamarosan villoghat a Boeing ABL

Hamarosan a levegőben is felvillanhat a Boeing Airborne Laser nagy energiájú lézerágyúja, hiszen a közelmúltban jelentős mérföldkőhöz érkezett a program: augusztus 18-án sor került a célpont megsemmisítésére szolgáló lézer első, repülés közbeni tesztjére.

Ez ugyanakkor még korántsem jelenti azt, hogy a Boeing 747-400F-ből átalakított YAL-1A már célpontra tüzelt. Az még egy kicsit odébb van azért, a múlt héten kezdő lépésként még mindössze csak a lézer energiáját mérték meg egy, a fedélzeten elhelyezett kaloriméterrel. Azaz a lézernyaláb nem is hagyta el egyelőre a gépet.

A YAL-1A repülés közben

Az YAL-1A repülés közben ,

“Ez az Airborne Laser képességeinek egy jelentős tesztje volt, mely demonstrálta, hogy a rendszer a tervezőasztalról valóban realitássá vált.” – nyilatkozta az esettel kapcsolatosan Greg Hyslop, azaz a Boeing Missile Defense Systems elnökhelyettese és egyben ügyvezető igazgatója. “Láthattuk, hogy az Airborne Laser nagy energiájú lézere működik repülés közben és készen áll további tesztekre, hogy bizonyítsa alkalmasságát mint mobil rakétavédelmi rendszer.”

Mindenesetre a Boeing tervei szerint az idei év vége előtt a rendszernek már egy ballisztikus rakétát kell megállítani annak gyorsítási/emelkedési szakaszában.

“A teszt megmutatta, hogy az ABL program megfelelően halad, hogy egy ballisztikus rakétát lőjjön le az év későbbi szakaszában.” – olvasható Michael Rinn-nek, a Boeing elnökhelyettesének és az ABL program igazgatójának nyilatkozata a Boeing sajtóanyagában.

Persze addig egy sor, fokozatosan nehezedő feladat sikeres teljesítése vár még a rendszerre. Mindenesetre a Boeing reményei szerint a fejlesztés hosszú és rögös évei után már végre tényleg közeleg az az időpont, mikor átadhatják a rendszert, melyről úgy vélik, hogy legalább akkora változást fog hozni, mint amit anno a lopakodó technológia megjelenése okozott a légi harc illetve a légvédelem vonatkozásában.

Mi nem szeretnénk, ha ránk villantana ez a torony...

Mi nem szeretnénk, ha ránk villantana ez a torony… ,

Az Airborne Laser programban a Boeing a fővállalkozó, de az Egyesült Államok másik két nagy haditechnikai vonalon mozgó fejlesztő vállalata, a Northrop Grumman illetve a Lockheed Martin is részese a programnak. Az ABL kémiai lézerét a Northrop Grumman, a tűzvezető illetve a lézernyaláb felügyeletét végző rendszert a Lockheed Martin szállítja. A Boeing a Battle Management System-mel és végül is a sárkányszerkezettel járul hozzá a programhoz.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.