|

A tervek szerint halad a Nerpa tesztelése

Pontosan két hete írtunk róla, hogy a tragikus kimenetelő, 2008 novemberi tengeri tesztje óta először július 10-én futott ki az Akula II-osztályú SSN, a Nerpa. A friss információk szerint India dörzsölheti a markát, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy az őszi hadrendbe állítással nem lesz probléma

Ez ugyanis azt jelenti, hogy az indiai pénzen befejezett egységnek az orosz flottához történő őszi csatlakozás után a Nerpa irányt vehet India felé, hogy szolgálati idejének első 10 évét ott is töltse egy lízingszerződés értelmében. Így India a minap vízbe bocsátott, orosz technológiára alapozó, de saját fejlesztésű kisméretű SSBN-je mellett egy megfelelően modern és legfőképpen csendes, nukleáris meghajtású vadásszal, azaz egy SSN-nel is gazdagodik.

Az Amur hajógyár mai bejelentése szerint a Nerpa tengeri tesztjeinek első szakasza sikeresen, a terveknek megfelelően záródott és a tengeralattjáró immáron ismételten Oroszország Tengermelléki határterületén fekvő Bolsoj Kameny zárt városának kikötőjében várja, hogy megkezdhesse a tesztek második szakaszát is. A bejelentésben állottak szerint a tesztek folytatásának megkezdéséig alatt a hajó teljesítményének mérését segítő újabb berendezések beszerelésére illetve apróbb finomhangolásokra kerül sor.


Bolsoj Kameny nagyobb térképen való megjelenítése