|

Jöhetnek a NATO C-17-esei Pápára

Az elmúlt évben felpezsdült Pápán az élet, hiszen a NATO vezetősége az MH Pápa Bázisrepülőteret választotta a közös szállítórepülőgép-flotta állandó állomáshelyéül. A reptéren azóta hatalmas építkezés folyt, a kemény munka eredményeképp tegnap a NATO SAC (Strategic Airlift Capability) parancsnoksága bejelenthette, hogy a pápai reptér és a kiszolgáló személyzet készen áll a C-17-esek fogadására.

Mint korábban megírtuk, lassan elkészül az első, magyar felségjelet viselő C-17 Globemaster III, amely a hivatalos időpont szerint július 27-én érkezik Pápára. A gép azonban még nem hajtotta végre még csak a napokban, konkrétan július 1-én hajtotta végre a szűzfelszállását, így a kötelezően előírt berepülési program végigrepülése miatt lehetséges, hogy csúszik az átadás.

C-17 Globemaster III in the clouds

A 12 ország által finanszírozott program keretében jelentős átalakításon esett át a pápai bázis is, amit még 2001-ben ajánlott fel Magyarország NATO célokra. A következő 30 évben Pápán üzemelő C-17-esek kiszolgálására a városba költözik az érintet országok katonái közül jó néhány. A repülőgépek működtetését, karbantartását mintegy hetvenen végzik, az ezred összlétszáma pedig 150 fő lesz, azonban hozzák a családjukat is. Az ideköltözők számára iskolákat, boltokat, egészségügyi ellátóintézményt kell létesíteni, így több száz civil is munkát kap, illetve a környék úthálózata is jelentős felújítás alatt áll.

2 hozzászólás “Jöhetnek a NATO C-17-esei Pápára”