Újabb 200 quadot visznek az angolok Afganisztánba

A Brit Védelmi Minisztérium bejelentése szerint a jelenleg is aktívan üzemeltetett gépparkot további, némiképp módosított quadok egészítik majd ki az afgán frontvonalon hamarosan. Az 5 milliós szerződés keretében a Yamaha 200 quadot, a Logic pedig kapcsolódó utánfutót szállít le a brit csapatoknak.

A szóban forgó széria apróbb módosításokon esett át a manőverezőképesség fokozása végett, illetve az utánfutón immáron két hordágy szállítására van lehetőség, amivel pedig a sérült személyek evakuálása gyorsítható fel. A már Afganisztánban terepező quadok már ezen módosítások nélkül is jó szolgálatot tettek logisztikai vonalon éppúgy, mint sérültek evakuálásában.

Matt Cansdale, a 3. zászlóalj alá tartozó Parachute Regiment (ejtőernyős ezredének) hadnagya így emlékszik vissza legutóbbi afganisztáni missziójára, mely során quadot használt:

„A quadok megbízhatónak bizonyultak és olyan helyekre el is eljutottak, ahova más járművek képtelenek voltak. A quadok által szállított felszerelés lehetővé tette, hogy nagyobb távolságra kiterjedő, hosszabb időtartamú őrjáratokat indíthassunk, mint ami egyébként lehető lett volna, így ott csaphattunk le az ellenségre, ahol nem számított ránk. […] A sérültek hatékony és gyors kimentése egyben azt is jelentette, hogy letérhettünk a bejáratott útvonalakról, a csapatra leselkedő veszélyek minimalizálása mellett.”

A Parachute Regiment egyik tagja az afganisztáni Zabol tartományban

A Parachute Regiment egyik tagja az afganisztáni Zabol tartományban ,

A britek által használt quadok képesek elérni a 75 km/h sebességet, míg az utánfutóval majdnem 160 kg teher szállítására képesek. Jellegükből adódóan kiválóan megbirkóznak az afgán terepviszonyokkal, ideálisak a nehezen megközelíthető helyek elérésére, hiszen még vontatmánnyal is jól veszik például a patakok és hasonló vizes akadályok támasztotta akadályokat. De szintén jó választásnak bizonyulnak, ha a jelenlétnek a (potenciális) ellenség általi észlesének minimalizálására van szükség.

httpv://www.youtube.com/watch?v=BkMCwlcVrpQ

A Sky News 2008. szeptemberi beszámolója az Afganisztánba küldendő quadokról

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

HTKA Hírhalom 2018. 49. hét

HTKA Hírhalom 2018. 49. hét

HTKA Hírhalom 2018. 44. hét

HTKA Hírhalom 2018. 44. hét