|

Lezuhant egy Harrier Afganisztánban

Csütörtökön, azaz ma reggel lezuhant egy angol Harrier Afganisztánban. Az esetre a Kandahari repülőtéren, felszállás után került sor.

Az eddigi sajtóértesülések szerint a gép pilótája kényszerleszállást hajtott végre, mely közben katapultálásra kényszerült. Az eset egyetlen sérültje a pilóta, aki a hírek szerint mindössze kisebb sérüléseket szerzett.

Angol Harrier a dél-afganisztáni Kajaki gát közelében

Angol Harrier a dél-afganisztáni Kajaki gát közelében ,

„Az incidens pontos oka egyelőre ismeretlen, ugyanakkor jelenleg semmi nem utal arra, hogy ellenséges tevékenység okozta volna” -áll az egyelőre soványka hivatalos bejelentésben. Megjegyzendő, hogy az esettel kapcsolatosan egy korábbi nyilatkozatban az egyik szóvívő a felszállás után bekövetkező mechanikai problémát említett. Vélhetőleg valóban ez állhatott az eset hátterében, de majd úgyis érkeznek bővebb információk, amiket majd megírunk.

Anglia 2006 óta állomásoztatja helyből felszállni képes gépeit a térségben. Az első körben érkező GR7-es változatot 2007 elejétől a magyar nagyközönség által a 2008-as kecskeméti repülőnapon megcsodálhatott GR9-s egészíti ki.

Harrier GR9 a 2008-as kecskeméti repnapon:
httpv://www.youtube.com/watch?v=3qsnXZ3Jils