|

Atom rulett Simonnal

Oldalunk látogatói közül biztosan sokan tudják, hogy az Egyesült Államok 1945 és 1963 között számos atmoszferikus nukleáris tesztet hajtott végre, egy részük biztos számszerűsíteni is tudja ennek mennyiségét, egy részük pedig biztos tudja, hogy ez a 210, légkörben végrehajtott amerikai tesztrobbantás rengeteg katonát (és civilt) is érintett.

Talán kevésbé ismert tény, hogy az atmoszferikus robbantásokat előkészítő, koordináló, azokat megfigyelő, vagy néhány esetben éppen a ground zero közelébe zavart katonákra, az úgynevezett “atomic veterans” / atom veteránokkal nem igen foglalkozott a kormányzatuk. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem voltak hajlandóak elismerni, hogy betegségeik igenis összefüggésben állhatnak a tesztek során begyűjtött sugárdózissal. Ez azt is jelentette, hogy egészségügyi kezelésüket nem támogatták, hovatovább 1996-ig nem is beszélhettek szerepükről.

A változás előszele 1977 környékére tehető, mikor is elkezdték vizsgálni az összefüggéseket. Az úgymond áttörés csak 1990-ben következett be, mikor is a törvényhozás Radiation Exposure Compensation Act néven törvényt hozott az érintettek anyagi kárpótlására. A kárpótlást igényelhetőket három csoportba sorolták a megállapított összeg mértéke alapján:

  • 50 000 Dollár kárpótlás azon, úgynevezett “downwinder”-eknek, akik a Nevada Tesztmezőtől szélirányban éltek, dolgoztak, így érintette őket a tesztek során keletkező radioaktív kihullás.
  • 75 000 Dollár kárpótlás azon személyeknek, akik részt vettek az atmoszferikus tesztekben
  • 100 000 Dollár az uránbányászatban résztvevők egy részének: bányászok, illetve az urán darálásában, szállításában résztvevők

Mindhárom esetben számos feltételnek kell teljesülnie a kárpótlás megítéléséhez. Meghatározott egészségügyi állapot (adott betegségek megléte) mellett igazolni kell, hogy az illető valóban ki volt téve emelt sugárterhelésnek.

2000-ben egyébként módosítottak a törvényen, kibővítve azon területek nagyságát, melyeket mint kihullás érintett terület fogadnak el (ez a downwinderek szempontjából volt lényeges), módosítva az elfogadott betegségek körét, illetve tovább csökkentetve azt a sugárdózisértéket, mely után az uránbányászoknak kijárt a kárpótlás. Végül a módosítás eredményeként az urán feldolgozásában részt vevők is a bányászokkal azonos mértékű kárpótlásra nyújthatnak be igényt.

A kárpótlás lehetősége látszólag egyébként nincs túl nagy dobra verve, maga a folyamat sem mindig egyszerű. Kormányzati információk szerint 2006 novemberéig 16 595 kérelmet fogadtak el (7 005 elutasítása mellett), mely mintegy 1,1 milliárd (1 111 880 155) Dollárnyi kárpótlás kifizetését jelentette. Megjegyezzük, hogy az atmoszferikus tesztek évei alatt a védelmi minisztériumhoz kapcsolhatóan összesen mintegy 200 – 225 000 személy (civil és katona) vált érintetté ilyen-olyan mértékben.

Ezek egyike a Kansas államban élő, 88 éves James Trepoy is, aki nemrégiben egy 75 000 Dollárról szóló csekket találat postaládájában egy kísérő levél társaságában.

“Értesítjük, hogy a Radiation Exposure Compensation Program keretében benyújtott kérelme elfogadásra került” – állt az igazságügyi minisztériumtól érkező levélben.

Elmondása szerint az öregúr a miatti félelmében, hogy esetleg valaki tévedett Washingtonban, eleinte nem is merte beváltani a csekket, majd utána is bankban őrizte egy ideig az összeget, hátha vissza kell fizetnie.

A csekk érkezése részben Larry Halloran és Gary Thornton közreműködésének tudható be egyébként. A két illető ugyanis eltökélte, hogy megkeresi az összes, Kansas államban élő atomic veteran-t, főleg a Trepjoy-hoz hasonló idősebbeket, meggyőződve arról, hogy tudatában vannak annak, hogy kárpótlásra jogosultak.

“Ha nem rajta (Halloran) múlott volna, sosem tudtam volna meg” – mondja Trepoy.

Mint sok más atomic veteránnak, Trepjoynak is egy sor betegsége van az arthritisztől kezdve a cukorbajon át a limfómáig. Utóbbi a nyirokrendszer daganatos elváltozása és egyben azon 16 daganatos betegség közé tartozik, melyet az amerikai kormányzat a radioaktív terhelt környezetben végzett tevékenységgel hoz összefüggésbe.

Trepjoy ma már motoros kerekesszékbe kényszerült, de több mint 50 évvel ezelőtt a Fülöp-szigeteken várta, hogy meginduljon a Japán szigetek elleni offenzíva. És akkor jött Hirosima és Nagaszaki. A háború véget ért, Trepjoy a louisianai Fort Polk-ba vezényelték, de a nukleáris fegyverekkel szembeni kíváncsisága következtében, mikor 1953-ban önkénteseket kerestek a nukleáris tesztekhez, jelentkezett. Így keveredett bele az 1953-ban rendezett Operation Upshot-Knothole tesztjeibe. Bár a military.com-on megjelent írás nem említi, konkrétan melyik tesztben vett részt az öregúr, azonban az alapján, hogy megemlítik a detonáció időpontját (04:30) illetve a nukleáris töltet hatóerejét (43 kT), már gyerekjáték kikeresni, hogy a Simon nevezetű teszt volt az.

Az 1951-es Buster-Jangle, majd a rá mintegy 5 hónapra, de már 1952-es Tumbler-Snapper összevont tesztekhez hasonlóan az 1953 márciusa és júniusa között lezajlott Upshot-Knothole is eredetileg két, különálló tesztsorozat (értelemszerűen Operation Upshot és Operation Knothole) összevonásával valósult meg. 11 robbantásra került sor (többre, mint addig bármelyik tesztsorozat esetében), melyek egyrészt az 1954-es hidrogénbomba tesztek előtt törték az utat azzal, hogy részben a későbbiekben alkalmazandó töltetek bizonyos elemeit tesztelték kicsiben, másrészt újabb alkalmat biztosítottak a nukleáris fegyverek taktikai alkalmazásának kidolgozására, illetve csapatmozgások szimulálásra nukleáris hadszíntéren. Utóbbi a Desert Rock hadművelet nevet kapta és az Upshot-Knothole idejére már az V-ös szám volt utána biggyesztve, lévén a korábbi két tesztsorozat kapcsán már lefutott pár kör.

Az Upshot-Knothole nyitánya, az Annie nevezetű teszt volt, melynek érdekessége abban rejlett, hogy a 16 kT-ás, toronyban elhelyezett töltet munkásságát tudósíthatta a média. A riporterek a robbantás helyszínétől 11 kilométerre fekvő pozícióból követhették nyomon az eseményeket. A kormányzat szándéka ezzel az volt, hogy megmutassa a népnek, hogy a nukleáris fegyverek védelmi eszközként is használhatóak a városi agglomerációk és lakosságuk eliminálása nélkül.

Az Upshot-Knothole keretén belül a védelmi minisztérium mintegy 18 000 katonája és civil alkalmazottja vett részt előkészítőként, megfigyelőként, a tudományos vizsgálatok kapcsán, vagy a Desert Rock V résztvevőjeként. Írásunk hátralevő részében a sugárterheléssel kapcsolatos alapinformációk után a szóban forgó Simon tesztre térünk ki részletesebben.

A szóban forgó Simon nevezetű teszt során 2 450 katona vett részt a gyakorlaton, míg megfigyelőként összesen 560 fő (amiből 8 önkéntes, előretolt megfigyelő) volt jelen. A megfigyelők feladata volt a robbanás megfigyelése, majd utána a hatásvizsgálatok céljából kihelyezett eszközök, járművek, fegyverek, állatok vizsgálata. A Simon teszt esetében (mely esetében a töltet egy 300 láb magas toronyban került elhelyezésre) a megfigyelők a toronytól 3 630 méterre kialakított lövészárkokban helyezkedtek el. Nyolcat kivéve. Ezen nyolc, a nukleáris fegyverek hatásait jól ismerő önkéntes egy jóval közelebbi pozícióban helyezkedett el, ami a Simon esetében ez mindössze 1 830 métert jelentett!

A megfigyelők, valamint a Desert Rock V gyakorlaton résztvevő katonák a robbantás előtti napokban többszörös eligazításon és egy főpróbán estek át, melyben a szimulált csapásmérés taktikai vonatkozásait, valamint egy atomrobbantás hatásairól tájékoztatták őket. A korabeli videókon látható, katonákkal készített kis mini interjúkból az látszik, hogy a feléjük kommunikált számítások szerint harctéri környezetben bevetett nukleáris fegyver a robbantás jellegéből (magasság, hatóerő, stb.) adódóan elsősorban a hőhatás és a lökéshullám által szállított repeszhatású törmelék által tizedelné a haderőt, míg a sugárzás csak mintegy 10%-ot tenne hozzá a veszteséglistához. Itt feltételezhetően a robbanás pillanatában felszabaduló rövid életű, ún. prompt sugárzásra gondolhattak, nem pedig a radioaktív kihullásból származó, kevésbé intenzív (illetve rövidebb ideig intenzív), de sokkal hosszabb ideig fennálló sugárzásra.

Az Upshot-Knothole tesztsorozat egy másik érdekessége a 15 kT-ás Grable nevezetű teszt volt. 280 mm-es lövedék nukleáris töltettel.

Mindezek alapján persze nem azt kell vizionálni, hogy a hadsereg teljes kontroll nélkül, biztonsági intézkedések nélkül zavarta a katonákat a sugárterhelt területekre. A tesztsorozat alatt rendszeresen ellenőrizték a kiosztott film-dozimétereket és ha egy adott személynél a sugárterhelés elérte a tesztre, tesztsorozatra meghatározott értéket, akkor már nem léphetett sugárterheléssel veszélyeztetett zónába.

Egy kis infó a sugárterhelésről

Mielőtt a folytatásba belevágnánk álljon itt egy kis fejtágító rész, hogy lehessen hova tenni az későbbi értékeket, fogalmakat.

Az emberi (és élő) szervezetben elnyelődő ionizáló sugárzás fizikai és kémiai folyamatokat idéz elő: a testben lefékeződő részecskék atomokat ionizálnak, felbontják például a víz vagy egyéb molekulákat, molekulaszerkezeti változásokat okozhatnak. Ugyan ezen folyamatok lényegében pillanatok alatt végbemennek az ezen változások hatására kialakuló biológiai hatások percekkel, órákkal, vagy akár csak évekkel később jelentkezhetnek. Természetesen minden az elnyelt sugárzás mértékétől függ.

A szervezet ért sugárdózisra a sugárterhelés fogalommal hivatkozhatunk. Utóbbi azt mutatja meg, hogy egységnyi tömeg mekkora energiát nyelt el, másképp fogalmazva egységnyi tömegben mekkora energiát adott le a szervezetet ért sugárzás. SI mértékegysége a Gray [Gy]. 1 Gy = 1 J/kg, azaz 1 Gy sugárterhelés 1 J energia 1 kg szövetben történő elnyelődését jelenti. Korábbi mértékegysége a rad (1 rad = 0,01 J/kg).

Gyakorlati szempontból nézve persze az a lényeges információ, hogy egy adott, sugárterhelésnek kitett területen egységnyi idő alatt mekkora dózist gyűjtünk be. A sugárzásnak ezt a tulajdonképpeni intenzitását a dózisteljesítménnyel fejezhetjük ki, melynek SI mértékegysége a Gy/s (Gray per secundum). Ez régebben ez a R/s (Röntgen per secundum) volt.

Az eddigiek alapján belátható, hogy a dózis arányos a bekövetkező fizikai és kémia folyamatok mennyiségével. Mint már írtuk ezen folyamatok okoznak aztán biológiai hatásokat. A sejtek, szövetek sugárzás hatására létrejövő működési zavarait, esetleg kezelést igénylő kórós elváltozásait, tüneteit sugárártalomnak nevezzük. Mértékét a Sievert [Sv] mértékegységű, ún. egyenérték dózis adja meg. Ennek kiszámításához a szervezetet ért dózist megszorozzák egy, a sugárzás fajtájára jellemző értékkel. A témát tovább is lehet csűrni-csavarni, hiszen az egészségkárosítás szempontjából nem csak a sugárzás fajtájának van jelentősége, hanem a sugárzást elnyelt szerv sugárzásérzékenységének is. Utóbbi egy újabb faktort hoz az egyenletbe. Ezen faktorral kapcsolatos ajánlásokat a Nemzetközi Sugárvédelmi Társaság teszi közzé. Egy szónak is száz a vége, az egyenérték dózist megszorozva az adott szervre jellemző, ún. szöveti súlytényezővel megkapjuk az effektív egyenérték dózist.

Talán mondhatjuk, hogy közismert, hogy gombafelhő nézegetés nélkül is ér minket ionizáló sugárzás nap mint nap. Ez egyrészt a természetes háttérsugárzásból, (kozmikus sugárzás, földkéregből származó sugárzás) másrészt mesterséges eredetű sugárzásokból (például gyógyászat, nukleáris ipar, építőanyagokból származó terhelés) áll össze. Ennek mértéke némi szórást mutat, hiszen például a atomiparban dolgozók általában nagyobb terhelésnek vannak kitéve, de ugyanez (kisebb mértékben persze) elmondható a magashegységekben élőkre, vagy a tényleg nagyon-nagyon sokat és hosszan repülőkről is (emiatt ne mondjuk vissza jegyfoglalásunkat…). Érdekességképpen megjegyzendő, hogy az idejük nagyobb részét a szabadban töltő népek sugárterhelése kisebb, mert náluk nagyrészt kiesik az építőanyagokból származó, illetve a zárt, szellőzetlen terekben felgyarapodó radonból eredő dózis. (Szellőztessünk, nem hüleségből mondják… :))

Konkretizáljuk kicsit a dolgokat, jó? Az ENSZ Atomsugárhatásokat Vizsgáló Tudományos Bizottságának egy 1988-as vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Föld lakosságát a természetes forrásokból átlagosan évi 2,4 mSv (milliSievert, 1 mSv = 10–3 Sv) dózist kap. Ezt az egyéb, mesterséges eredetű sugárzások (például hazánkban is) mintegy 3 mSv, vagy másképp 0,003 Sv környékére emelik fel.

Mekkora dózis veszélyes már?
Nos, 0,5 Sv egyenérték dózisig semmiféle tünet (legalábbis rövidtávú) nem jelentkezik, azonban az ennél nagyobb dózis már komolyabb, fatális hatásokat válthat ki. Kezelés nélkül kisebb mértékű (10% körüli) halálozásra 1 Sv dózistól kell számítani, míg (szintén kezelés nélkül) a 3-4 Sv (300-400 rem) sugárártalomnak kitett személyek mintegy fele meghal, ezért ezt szokás félhalálos dózisnak is nevezni. Kezeléssel az arányok nagyban javíthatóak egyébként. 10 Sv (1 000 rem) feletti dózis esetében az orvostudomány jelenlegi állása szerint semmiféle remény nincsen. Ekkora dózis akár 1-2 héten belüli elhalálozást von maga után. 50 Sv feletti dózis esetén pedig már csak órákban mérhető a sugárzást elszenvedett személy hátralévő ideje. A neutron bomba hatásmechanizmusa is erre alapoz egyébként, csak még tovább növeli a dózist (cirka 80 Gy környékére), mellyel többé-kevésbé azonnali halált tud kiváltani.

Megjegyzendő, hogy a Hirosima és Nagaszaki elleni atomcsapást leszámítva igazából elenyésző mennyiségű személy gyűjtött be akkora dózist, hogy sugárbetegség alakuljon ki nála.

Vissza Nevadába!

Node mielőtt nagyon elkalandoznánk, térjünk vissza a nevadai sivatagba, konkrétan a Las Vegastól mintegy 105 kilométernyire északnyugatra fekvő Nevada Tesztmezőhöz….

A Nevada TesztmezőA Nevada Tesztmező és Las Vegas (Nagyítható)
Nincs az messze...Nincs az annyira messze, nem véletlenül látszik gombafelhő ezen a korabeli Vegas-os képeslapon… (Nagyítható)

Az Upshot-Knothole esetében a maximálisan megengedett gamma sugárzás egyenérték dózisai a következőképpen alakultak (Itt előbbre vesszük a régebbi rem mértékegységet, hiszen ezen téma után keresgélők úgyis ezzel fognak összefutni):

3,9 rem (39 mSv) a teljes tesztsorozat tekintetében az Upshot-Knothole koordinálásában résztvevőknek, illetve a Air Force Special Weapons Center munkatársainak.

A Desert Rock V gyakorlatokban résztvevő katonáknak a feladat jellegéből adódóan magasabb limitet állapítottak meg: a teljes tesztsorozat alatt maximum 6 rem (60 mSv). A konkrét tesztek során az úgynevezett prompt (a robbanás pillanatában felszabaduló) sugárzásból eredő egyenérték dózis nem haladhatta meg a 3 rem (30 mSv) értéket.

Az önkéntes, előretolt megfigyelők esetében a tesztenkénti limit 10 rem (0,1 Sv) volt, melyből maximum 5 rem (0,05 Sv) származhatott a prompt sugárzásból. A teljes tesztsorozatra 25 REM (0,25 Sv) értékű határt állapítottak meg számukra.

A 80-as évek első felében kiadott kormányzati jelentések (pl.: Operation Upshot-Knothole, DNA 6014F 1982. január 11.) alapján a pontos dozimetriai adatok a Nancy, Badger és Simon teszteken résztvevő előretolt megfigyelők mindegyikének esetében rendelkezésre állnak. A három tesztből a legdurvább ebből a szempontból a Simon volt, ami nem meglepő, hiszen az eredetileg várt 35 kT helyett 43 kT hatóerőt produkált, így a megfigyelők közelebb voltak, mint az általuk korábban, a várt hatóerő alapján kiszámolt biztonságos határvonal. Éppen ezért a 8 megfigyelő közül 7 kapott a tesztenként megengedett 10 rem-nél nagyobb egyenérték dózist. A Simon által “bevitt” legnagyobb érték 17,5 rem (0,17 Sv) volt. Az egyik megfigyelő, mely mindhárom teszten részt vett összesen 26,6 (0,266 Sv) rem dózist gyűjtött be. Mindehhez hozzáadódik az is, hogy a Simon nagyobb hatóereje miatt beleestek a neutronsugárzás zónájába is. Az utólagos számítás átlag 28 rem dózisú neutron egyenérték dózist kalkulált a Simon esetében.

Végül pedig térjünk ki egy kicsit részletesebben magára a tesztre.

A teszt a taktikai manőverek mellett természetesen egyéb vizsgálatokat is segített. Ezek közé tartoztak a hadsereg illetve a civil védelem által végzett hatásvizsgálatok. A hadsereg értelemszerűen arra volt kíváncsi, pontosabban azon tesztjeit folytatta, melyekben a nukleáris csapás hatását vizsgálták a harci eszközökre – járművek, fegyverek- és megerősített állásokra, míg a civil védelem épületek, óvóhely megoldások ellenálló képességét vizsgálta.

Ezen vizsgálatokhoz a Simon tornyától délre, közvetlenül a leendő ground zero-tól indulva és 3 200 méter távolságig húzódó területet jelöltek ki. Az utászok a toronytól indulva, egymástól 460 méteres távolságban húzódó sávokban lövészárkokat, rókalyukakat, bunkereket és megerősített állásokat alakítottak ki. Természetesen kommunikációs vezetékek is kihelyezésre kerültek. A fegyverek és harcjárműveket kicsit messzebbről kezdték elhelyezni. Az első löveg például a toronytól 230 méterre, az első teherautó 370 méterre, az első tank illetve vontatott tüzérségi löveg 460 méternyire került elhelyezésre.

Az erődítmények sugárzás elleni árnyékolását is tesztelték, aminek érdekében azok különböző felületein, illetve a kihelyezett fegyverekre film-dozimétereket helyeztek el, amiket aztán a teszt után begyűjtöttek.

Ezen felül élettani vizsgálatok is folytak, melyekben összesen 37 bárány “segédkezett”. A bárányokat a robbantást megelőző nap vitték ki a terület különböző pontjaira, így az árkokba illetve a megerősített pozíciókba is.

A terület végső előkészítése mellett folyt az alapbázisul szolgáló sátortáborba, a Camp Desert Rock-ba a teszt előtti napokban megérkező megfigyelők illetve a csapatmanőverekben résztvevő katonák eligazítása, felkészítése is.

Camp Desert Rock
Camp Desert Rock (Nagyítható)

A megfigyelők április 24-én kapták az utolsó, mintegy 4 órás eligazítást a nukleáris fegyverekkel illetve taktikai alkalmazásukkal kapcsolatban. A dokumentációk alapján másnap 01:45-kor indultak meg a toronytól 3 630 méterre kialakított megfigyelőhelyre, mely mint már említve lett lövészárkokat jelentett. Papírforma szerint 03:00-ra kellett a helyszínre érkezniük, ahol még egy utolsó eligazítást kaptak, mely 10-15 perccel a 04:30-ra időzített robbantás előtt ért véget.

Két perccel a robbantás előtt arra utasították őket, hogy bukjanak le. Sziréna szólalt, majd a hangosbeszélőn az utolsó pár másodpercet vissza is számlálták. Ezt követően pedig hirtelen éles fény ragyogta be a még inkább sötét sivatagot. A leírás alapján az intenzív fény mintegy 3 másodpercig tartott, melyet fülsiketítő robaj és földmozgás kísért (mivel a megfigyelők igen közel voltak, ezen kísérő elemekre nem igen kellett várni a fény felvillanása után…). A lövészárkok zónájában (is) visszafelé hulló törmelék és por persze degradálta a látási viszonyokat.

15 perccel a Simon felvillanása után radiológiai csapat kezdte meg a nukleáris túz prédájául kihelyezett eszközökkel telepakolt terület vizsgálatát, megjelölve a 2,5 illetve 5 R/h dózisteljesítményű területek határait. Ezt követően, konkrétan 30 perccel a robbantás után a 3 630 méteres vonalban elhelyezkedő megfigyelők elindultak a szóban forgó terület felé. Az előrehatolás 1 830 méternél, a 2,5 R/h dózisteljesítményű zónánál állt meg. Az oda-vissza gyaloglás, valamint a Camp Desert Rock-ba visszafelé induló teherautókra történő visszaszállás mintegy 90 percet vett igénybe.

Az előretolt megfigyelőket a Simon hasonló, de intenzívebb “kezelésben” részesítette, mint a kétszer olyan messze elhelyezkedőket. A 8 megfigyelő intenzív fényről és hőhatásról számolt be, utóbbi annak ellenére is jól érezhető volt, hogy a lövészárokban guggoltak. A lökéshullám törmeléket és port szórt az árkokban lapuló megfigyelőkre, akik enyhébb földrengéshez hasonló földmozgásról számoltak be később. Az egyik, kezében telefont tartó megfigyelő áramütéshez hasonló érzésről tudósított beszámolójában. Azaz többé-kevésbé valóban hasonló hatásról számoltak be, ugyanakkor nagyobb sugárdózist kaptak.

Mint korábban említve lett a nem várt, nagyobb hatóerő miatt közelebb voltak a biztonságosnak nevezhető vonalnál. Az egyik megfigyelő dozimétere a robbanás pillanataiban 100 R/h dózisteljesítményt regisztrált, mely a következő 10 másodperc alatt 50 R/h környékére, egy percen belül pedig 20-25 R/h értékre mérséklődött. A kis csapat vezetője ekkor adott utasítást az árkok elhagyására és a kihelyezett eszközök és állatok megszemlélésre. A doziméter ekkor megint nagyobb, 40 R/h körüli értéket mutatott. A megfigyelőknek ezen csapata 400 métert távolodott eredeti pozíciójuktól és az egykori toronytól elfelé, mikor is felvette őket a teherautó, hogy a hátrább lévő árkokhoz szállítsa őket. A teherautóval való összefutás helyszínén 10 R/h, míg távolabbi megfigyelőpozíciónál már csak kevesebb mint 1 R/h értéket mértek.


Ez ugyan a 19 kT-ás, 1951-es Tumbler-Snapper Dog, de jól látszik hogy is mentek a dolgok. Az eredeti felvételekből összevágott anyag, az eredeti kommentár nélkül.

A Simon teszt esetében a gyakorlaton résztvevő 2 450 katona a 2., 4., 5. és 6. hadseregből érkezett Camp Desert Rock-ba április 22-én. A csoportot két szakaszra osztották, majd még aznap megkapták az eligazítást. Másnap, azaz két nappal a robbantás előtt, egy amolyan főpróbán vettek részt, melyben a toronytól 3 630 méterre kialakított lövészárkokból indulva a Simon leendő pozíciójától 750 méternyire észak-északnyugatra fekvő, elfoglalandó terület felé vették az irányt. Ezután körbevezették őket az ekkor már kihelyezett eszközöket tartalmazó területen, hogy lássák azt a robbanás előtti, majd robbanás utáni állapotában is. Közölték velük, hogy elképzelhető, hogy ennél tovább nem tudnak majd haladni, ha a robbanás utáni kezdeti kihullás túl erős lesz.

Upshot-Knothole Simon tesztterület térképe
A torony környékének térképe (Nagyítható)

Két napra rá, április 25-én az első teherautók 00:30 magasságában indultak el a kijelölt terület felé, majd a robbanás előtt bő egy órával az összes katona az árkokban volt. A robbanás után a két szakasz a megfigyelőknél hamarabb, mindössze 14 perccel a Simon produkciója után indult el. A haladásukat 5 radiológiai csapat segítette. Mint a korábban szereplő képen is látszik az Able szakasz nem jutott el a célterületig, lévén az útvonalukon a toronytól 1 800 méterre már túl intenzív volt a sugárzás. A radiológiai csapat a 2,5 R/h vonalnál állította meg az előrehaladásukat. A korábban említett a tesztről készült 1982-es jelentés említi, hogy a másik útvonalon haladó Baker szakasz ilyen problémákba ütközött és folytatta az előrenyomulást a támadás leállításáig, és ez alapján valószínűsíti a toronytól mindössze 750 méterre fekvő célterület elérését. A két szakaszt feladata végeztével körbevezették a hatásvizsgálatul szolgálató területen.

És itt kicsit visszatérve Trepjoy úrra. A vele készült interjúban van egy olyan rész, melyben megemlíti, hogy a katonákat a ground zero-tól mintegy fél mérföldnyire fordították vissza a túl intenzívvé vált sugárzásra hivatkozva. Vagyis vélhetően a Baker szakaszba volt sorolva annakidején. Megemlíti azt is, hogy menetelés közben elhaladtak egy ketrec mellett, amiben a benne lvéő 6 báránynak a robbanás felé néző bundája elszenesedett a hőhatás során.

“Azt mondták nekünk, hogy rendbe fognak jönni, de eszküszöm hogy kb. két nappal később báránysültet kaptunk.” – mondja Trepjoy.

A csapatmozgások mellett a levegőben is folytak tesztek. Ezek részét képezte a tengerészgyalogság 3 helikopterével végzett teszt, mely azon kérdésre igyekezett választ adni, hogy akadályozza-e a nukleáris csapásmérés után valami a helikopterek bevetését.

Az Upshot-Knothole Simon teszt során bevetett helikopterek útvonala
a 3 tengerészgyalogsági helikopter útvonala (Nagyítható)

A 3 helikopter – A, B és C – a robbanás előtt 2 különböző ponton tartózkodott, fedélzetükön 2 illetve 3 fősz személyzettel. A B és C helikoptereken a pilóta, másodpilóta és radiológiai tiszt tartózkodott, míg az A esetében a másodpilóta kettős feladatot látott el, így ott nem volt külön radiológiai mérést végző személy. Az A és B jelűek a Yucca-tó északnyugati végében, a Simon tornyától mintegy 11 kilométernyire, 3 méter magasságban lebegett a robbanást megelőzően és a lökéshullám érkezéséig. Az A az oldalát mutatta a robbanás fél, míg a B szemben lebegett vele. A C helikopter a tó déli végében, a toronytól cirka 17 kilométernyire tartózkodott és a torony felé repült a robbanás pillanatában.

Mindhárom kávédaráló fedélzetén a pilóták a sisakjuk standard napellenzőjét használták, míg a másodpilóták különlegesen sötétített szemüveget kaptak, amiatt, ha a pilótákat ideiglenesen elvakítaná a villanás fénye. Utóbbira egyébként egyik helikopter fedélzetén sem került sor. Ahogy a lökéshullám sem okozott problémákat sem a lebegő, sem a haladó helikopternek. Az egyetlen sérülés az volt, hogy a lökéshullám az A helikopter egyik ablakát belökte az utastérbe.

Ezután mindhárom helikopter a ground zero felé vette az irányt. Az A helikopter a gombafelhőtől 1 kilométerre megkezdett kikerülő manőver során 50 R/h dózisteljesítményt mért. A B helikopter menetközben az egykori toronytól 1 870 méternyire nyugatra földet ért, hogy kitegye a radiológiai tisztet, aki gyalog további 870 métert haladat előre, 1 kilométerre megközelítve a robbanás középpontját, ahol 10 R/h intenzitást mért 30 perccel a robbanás után. Menetközben a C helikopter is földet ért, mintegy 2 kilométernyire a ground zero széliránnyal ellentétes oldalán.

Végül megjegyezzük, hogy a sugárzás intenzitásának, a gombafelhő formálódásának vizsgálatában, mintavételezésben, strukturális hatások vizsgálatában ezeken felül számos típusú gép vett részt a vadászgépektől kezdve a teherszállítókon át a bombázókig.

A Nevada Tesztmezőn az 1963-ban aláírt Részleges Atomcsend Egyezmény (Partial Test Ban Treaty) aláírásáig még további 4 tesztsorozat keretén belül további 61 atmoszferikus teszt zajlott le. A nagy hatóerejű, hidrogénbombával zajló kísérletek mindegyike a Csendes-óceáni területeken zajlott. Ez alól egy kivétel az Operation Plumbbob keretében kivitelezett Hood teszt, mely termonukleáris töltet technikai megvalósítását tesztelte erősen redukált hatóerővel. A 74 kT hatóerejével így is a legnagyobb atmoszferikus teszt, melyet a kontinentális Egyesült Államok területén hajtottak végre. A Desert Rock sorozat az Operation Plumbbob tesztsorozattal ért véget. A 24 tesztrobbantást tartalmazó Plumbbob alatt a Desert Rock VII és Desert Rock VIII futott le.

Nos, így a végére megvalljuk, hogy ez az írás egy szimpla hírnek indult, csak menetközben elszaladt a ló… Még lenne miről írni ez ügyben, de félő, hogy akkor már a kutya se olvasná végig, így most itt befejezzük, remélve, hogy érdekes adalékokkal tudtunk szolgálni olvasóinknak.

Az archive.org-ról letölthetőek többféle minőségben is, az egykori titkosított anyagok a nukleáris tesztekről. Az Upshot-Knothole videóanyaga itt található. Vannak linkek a leírás végén további tesztsorozatok videóanyagaira is. Kellemes böngészést! :)

2 hozzászólás “Atom rulett Simonnal”

Fórum hozzászólások

  • gacsat
    Már azon túl, hogy az amerikaiak adtak nekik plútóniumot?
    Forrás?....mert ezt bizonyosan nem ebben az anyagban olvastad…(mert hogy nincs ilyesmiről szó benne)
  • rudi
    Forrás?....mert ezt bizonyosan nem ebben az anyagban olvastad…(mert hogy nincs ilyesmiről szó benne)
    Ezért mondtam. Ha utána nézel a "Vela jelenség" utáni amerikai nyomozásnak, te is megtalálod a választ.
    Szóval: Az amerikaiak üzembe helyezték a Vela atomrobbantásokat figyelő műholdakat.
    1979ben ott érzékeltek atomrobbanást, ahol a legkevésbé számítottak rá.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Vela_incident
    Az Indiai-óceán közepe felett. Kizárásos alapon ez egy izraeli-dél-afrikai közös kisérlet volt a nem létező atombombájukhoz. Kiküldték a szokásos légköri minta gyűjtő repülőgépeket, hogy kiderítsék, honnan szereztek hasadóanyagot. Legnagyobb meglepetésükre az izotóparány azt jelezte, hogy amerikai plútóniumot használtak.
  • gacsat
    Ezért mondtam. Ha utána nézel a "Vela jelenség" utáni amerikai nyomozásnak, te is megtalálod a választ.
    Szóval: Az amerikaiak üzembe helyezték a Vela atomrobbantásokat figyelő műholdakat.
    1979ben ott érzékeltek atomrobbanást, ahol a legkevésbé számítottak rá.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Vela_incident
    Az Indiai-óceán közepe felett. Kizárásos alapon ez egy izraeli-dél-afrikai közös kisérlet volt a nem létező atombombájukhoz. Kiküldték a szokásos légköri minta gyűjtő repülőgépeket, hogy kiderítsék, honnan szereztek hasadóanyagot. Legnagyobb meglepetésükre az izotóparány azt jelezte, hogy amerikai plútóniumot használtak.
    gacsat
    The CIA believed that Israel's first bombs may have been made with highly enriched uranium stolen in the mid-1960s from the U.S. Navy nuclear fuel plant operated by the Nuclear Materials and Equipment Corporation, where sloppy material accounting would have masked the theft.[78][79]
    Nem kis ellentmondás van a fenti két kommentedben…!
    - az első arról szól hogy állítólag a Viola eseménynél a PLUTÓNIUM izotóp aránya megegyezett az USA reaktorokban előállított plutónium arányaival
    - a második arról szól hogy állítólag elloptak 200 kg magasan dúsított URÁNIUMOT. (de nem...erről majd lejjebb)
    Gondolom nem kell elkezdeni magyarázni hogy elég fontos különbség van a két anyag között...

    Először a plutóniumról: kérlek magyarázd meg mi szüksége lett volna Izraelnek 1979 Szeptember 22.-én USA plutóniumra amikor a már 1967-ben is volt nekik pár kiló saját gyártású a már működő dimonai reaktorból? Az általam linkelt tanulmány szerint a dimonai plutónium termelés már 1965-ben megindult és 1979-ben Izraelnek már 200 bombára elegendő saját plutóniuma volt...

    Végül az ellopott uránról ezt mondja a tanulmány:
    "In 1965, the U.S. government accused Dr. Zalman Shapiro, the corporation president, of “losing” 200 pounds of highly enriched uranium. Although investigated by the Atomic Energy Commission, the Central Intelligence Agency, the Federal Bureau of Investigation, and other government agencies and inquiring reporters, no answers were available in what was termed the Apollo Affair.[29] Many remain convinced that the Israelis received 200 pounds of enriched uranium sometime before 1965.[30] One source links Rafi Eitan, an Israeli Mossad agent and later the handler of spy Jonathan Pollard, with NUMEC.[31] In the 1990s when the NUMEC plant was disassembled, the Nuclear Regulatory Commission found over 100 kilograms of plutonium in the structural components of the contaminated plant, casting doubt on 200 pounds going to Israel.[32]"
    Magyarán az üzem készlet nyilvántartásaiban akkora kupleráj volt hogy az üzem szétszerelésénél - csak úgy - találtak még 100 kg (!!) plutóniumot.
  • rudi
    Nem kis ellentmondás van a fenti két kommentedben…!
    - az első arról szól hogy állítólag a Viola eseménynél a PLUTÓNIUM izotóp aránya megegyezett az USA reaktorokban előállított plutónium arányaival
    - a második arról szól hogy állítólag elloptak 200 kg magasan dúsított URÁNIUMOT. (de nem...erről majd lejjebb)
    Gondolom nem kell elkezdeni magyarázni hogy elég fontos különbség van a két anyag között...

    Először a plutóniumról: kérlek magyarázd meg mi szüksége lett volna Izraelnek 1979 Szeptember 22.-én USA plutóniumra amikor a már 1967-ben is volt nekik pár kiló saját gyártású a már működő dimonai reaktorból? Az általam linkelt tanulmány szerint a dimonai plutónium termelés már 1965-ben megindult és 1979-ben Izraelnek már 200 bombára elegendő saját plutóniuma volt...

    Végül az ellopott uránról ezt mondja a tanulmány:
    "In 1965, the U.S. government accused Dr. Zalman Shapiro, the corporation president, of “losing” 200 pounds of highly enriched uranium. Although investigated by the Atomic Energy Commission, the Central Intelligence Agency, the Federal Bureau of Investigation, and other government agencies and inquiring reporters, no answers were available in what was termed the Apollo Affair.[29] Many remain convinced that the Israelis received 200 pounds of enriched uranium sometime before 1965.[30] One source links Rafi Eitan, an Israeli Mossad agent and later the handler of spy Jonathan Pollard, with NUMEC.[31] In the 1990s when the NUMEC plant was disassembled, the Nuclear Regulatory Commission found over 100 kilograms of plutonium in the structural components of the contaminated plant, casting doubt on 200 pounds going to Israel.[32]"
    Magyarán az üzem készlet nyilvántartásaiban akkora kupleráj volt hogy az üzem szétszerelésénél - csak úgy - találtak még 100 kg (!!) plutóniumot.
    Lehet, tényleg nem a Velával összefüggésben mértek, de különben így olvastam. Azoktól, akik csinálták. Lehet a nem is létezett Negev sivatagi robbantások mintái voltak.
    Az uránlopós magyarázat meg utólagos mismásolás. A lényeg, hogy az elnök és a látszólagos US vezetők háta mögött juttattak atombomba alapanyagot a hittestvéreiknek.
  • gacsat
    A lényeg, hogy az elnök és a látszólagos US vezetők háta mögött juttattak atombomba alapanyagot a hittestvéreiknek.
    Amikor az Izraeliek atomhoz jutottak (60-as évek közepe) épp a vad katolikus, ír felmenőkkel bíró J.F. Kennedy volt az elnök, akiről sok mindent el lehet mondani, de hogy az Izraelieket hittestvéreinek tekintette volna azt azért nem.
  • Elolvastam a Turner-naplók című, legendás széljobbos szamizdatot, és az a benyomásom támadt, hogy az a könyv az egyik oka annak, hogy sokan túlélhetőnek gondolnak egy globális nukleáris háborút. Van ugyanis a könyvben egy príma rakétás adok-kapok is, amelynek során az USA és a SzU kölcsönösen kitáraznak egymásra -- de a szerző nagyvonalúan nem foglalkozik ennek a szerteágazó hatásaival, sőt: a kölcsönös csapás után pár évvel már működő társadalmat képzel a "nem szennyezett" területeken. 1975-ös a könyv. Ennyire nem voltak képben az emberek akkoriban?
  • FilcTroll
    Elolvastam a Turner-naplók című, legendás széljobbos szamizdatot, és az a benyomásom támadt, hogy az a könyv az egyik oka annak, hogy sokan túlélhetőnek gondolnak egy globális nukleáris háborút. Van ugyanis a könyvben egy príma rakétás adok-kapok is, amelynek során az USA és a SzU kölcsönösen kitáraznak egymásra -- de a szerző nagyvonalúan nem foglalkozik ennek a szerteágazó hatásaival, sőt: a kölcsönös csapás után pár évvel már működő társadalmat képzel a "nem szennyezett" területeken. 1975-ös a könyv. Ennyire nem voltak képben az emberek akkoriban?


    Mit csodálkozol, talán 2 éve még arról írtak tanulmányokat pentagon aka, hogy megnyerheto 1,az Oroszokkal vívott atomháború, Szóval pár dodóért azt írnak amit akarsz a szakértok, a tobbi nem számít.
    ;):D
  • FilcTroll
    Elolvastam a Turner-naplók című, legendás széljobbos szamizdatot, és az a benyomásom támadt, hogy az a könyv az egyik oka annak, hogy sokan túlélhetőnek gondolnak egy globális nukleáris háborút. Van ugyanis a könyvben egy príma rakétás adok-kapok is, amelynek során az USA és a SzU kölcsönösen kitáraznak egymásra -- de a szerző nagyvonalúan nem foglalkozik ennek a szerteágazó hatásaival, sőt: a kölcsönös csapás után pár évvel már működő társadalmat képzel a "nem szennyezett" területeken. 1975-ös a könyv. Ennyire nem voltak képben az emberek akkoriban?
    Nem ismerem, de nettó kretén lehetett a szerző.
  • FilcTroll
    Elolvastam a Turner-naplók című, legendás széljobbos szamizdatot, és az a benyomásom támadt, hogy az a könyv az egyik oka annak, hogy sokan túlélhetőnek gondolnak egy globális nukleáris háborút. Van ugyanis a könyvben egy príma rakétás adok-kapok is, amelynek során az USA és a SzU kölcsönösen kitáraznak egymásra -- de a szerző nagyvonalúan nem foglalkozik ennek a szerteágazó hatásaival, sőt: a kölcsönös csapás után pár évvel már működő társadalmat képzel a "nem szennyezett" területeken. 1975-ös a könyv. Ennyire nem voltak képben az emberek akkoriban?
    Szerintem ők voltak képben.
  • rudi
    Amikor az Izraeliek atomhoz jutottak (60-as évek közepe) épp a vad katolikus, ír felmenőkkel bíró J.F. Kennedy volt az elnök, akiről sok mindent el lehet mondani, de hogy az Izraelieket hittestvéreinek tekintette volna azt azért nem.
    Mondom az elnök háta mögött.
  • molnibalage
    Nem ismerem, de nettó kretén lehetett a szerző.
    gacsat
    Szerintem ők voltak képben.
    Nos, ezért is kérdeztelek benneteket, mert itt több a hozzáértő. :)

    Nem tűnik úgy, mintha a könyv szerzője utánaszámolt volna bárminek is, mert nem a nuki a fő téma, bár a konfliktus "megoldásában" az a kulcs. Felteszem, hogy a '75-ben általánosan elfogadott álláspontra épít.

    Maga a mű egy fajháborús, szamizdat-disztópia, bár a pokitikai terror lélektana szempontjából érdekesebb. Ha ragaszkodunk a kategóriákhoz, akkor mai közfogalmaink szerint súlyosan náci. Mindenesetre a Szu teljes csapást kap (mindent, ami van), az USA nagyvárosai korlátozott ellencsapást szenvednek el (mindent, ami indítható marad), plusz a lázadók maguk is kisebb tölteteket robbantanak az USA nagyvárosaiban. Ja, és porig legyakják Izraelt a könyvben, és az Uráltól keletre minden sivatag lesz egy kombinált bio-nuki csapástól. Nekem nem tűnik bolygószinten túlelhetőnek mindez.
  • gacsat
    Szerintem ők voltak képben.
    Dehogy voltak. Lövésük sem volt. Linkeltem már.


    Utána elég jól ki lett fejve már tököm tudja melyik topikban, hogy egy korlátozott atomháború után is ultragáz lenne. Egy korlátlan atomháború esetén a középkori vagy az ókori szint alá zuhant volna az, amit a civilizáció maradékának csúfolnál. Egyszerűen azért, mert a világ ökoszisztémája lazán összeomlott volna. Ott is, ami 10 ezer km-re volt a becsapódásoktól. A kiszóródás és a nukleáris tél miatt is, ha tudnál termelni bármit is, az is radioaktív lenne. A házasított haszonállatok gyakorlatilag kihalnának. Vagy mert felfalják őket amilyen gyorsan lehet vagy ők a radioaktív tápot ennék és innák egy szennyezett környezetben.
  • Egyszerűen azért, mert a világ ökoszisztémája lazán összeomlott volna.

    Az ökoszisztéma,természet lazán helyrejön, néhány évtized, max évszázad alatt. Főleg ha nincs ember. A természet erősebb mint az emberi civilizáció, ezt soha nem szabad elfelejteni.
  • FilcTroll
    Nos, ezért is kérdeztelek benneteket, mert itt több a hozzáértő. :)

    Nem tűnik úgy, mintha a könyv szerzője utánaszámolt volna bárminek is, mert nem a nuki a fő téma, bár a konfliktus "megoldásában" az a kulcs. Felteszem, hogy a '75-ben általánosan elfogadott álláspontra épít.

    Maga a mű egy fajháborús, szamizdat-disztópia, bár a pokitikai terror lélektana szempontjából érdekesebb. Ha ragaszkodunk a kategóriákhoz, akkor mai közfogalmaink szerint súlyosan náci. Mindenesetre a Szu teljes csapást kap (mindent, ami van), az USA nagyvárosai korlátozott ellencsapást szenvednek el (mindent, ami indítható marad), plusz a lázadók maguk is kisebb tölteteket robbantanak az USA nagyvárosaiban. Ja, és porig legyakják Izraelt a könyvben, és az Uráltól keletre minden sivatag lesz egy kombinált bio-nuki csapástól. Nekem nem tűnik bolygószinten túlelhetőnek mindez.
    Azóta volt két "ÓRIÁSI" nukleáris katasztrófa, oszt nem történt semmi. Tán csak hogy Csernobil környékén a harcsák ismét megnőhetnek a normális méretükre. Előtte volt vagy hatszáz atomkisérlet. Tehát csak a tényleges rombolást kell figyelembe venni. Az évi siránkozást Hirosímában meg a ground zeron tertják.
  • gacsat
    Azóta volt két "ÓRIÁSI" nukleáris katasztrófa, oszt nem történt semmi. Tán csak hogy Csernobil környékén a harcsák ismét megnőhetnek a normális méretükre. Előtte volt vagy hatszáz atomkisérlet. Tehát csak a tényleges rombolást kell figyelembe venni. Az évi siránkozást Hirosímában meg a ground zeron tertják.
    Volt egy frászt óriási.

    Eleve ott kezdődik, hogy nem volt nukleáris robbanás, tehát gombafelhő sem. Egy sem. Nem került fel por a sztratoszférába. Ezen felül Csernobil és Fukishimánál is az erőmű kerítésén belül sem volt pusztítás, nemhogy azon túl.

    Az atomkísérletek nagy része néhány tucat kt hatóerejű volt és nem követte tűz, mert a semmi közepén csinálták azokat, sőt, a robbantások számottevő része földalatti volt.
    Ízlelgesd a listát.
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_nuclear_weapons_tests#Totals_by_country

    A teljes elpukkantott szovjet hatóerő volt 296 000 kt, ami 296 Mt. Na, ebből egyedül a cár bomba 50 Mt. A teljes hatóerő 1/6-a volt az. Ebből leszűrheted, hogy a sok tucat Mt-os tesztek mennyire ritkák voltak. A fennmaradó 246 Mt-ra jut 726 robbantás, de ezeknél is meg kéne vizsgálni az összes legaláb Mt-ás tesztet és utána átlagolni.

    Itt további bontásban. Voltak 10 és néhány Mt-s tesztekből is bőven. A végén kijön az, ha ezeket a batár nagyokat lehúzod, akkor az átlag hatóerő 100 kt sem volt.
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_nuclear_weapons_tests_of_the_Soviet_Union

    Azt látod, hogy kb. kettő legdurvább év alatt pukkantották el a teljes tesztmennyiség kb. 75%-át. Durva. Viszont a többi koncentrációja úgy, hogy semmi közepén van az nem jelentős. Viszont ahogy írtam semmiféle tűzvihar nem volt utánuk, ami a nukleáris telet okozhatná.

    Az 80-as évek beli Threads dokufilm becslése alapján UK-ra néhány óra alatt kb. 500 Mt hullott volna. Nem 30 év alatt. Kevesebb, mint 30 óra alatt.
    Az USA tesztjei ennél is jobban szét voltak húzva.

    A nagy felszíni kísérleti robbantások során a kiszóródás tényleg csak az volt, amit a jellemzően sivatagos környezetben felszívott, mint port, homokot, stb. A tengeri teszteknél még ez sem volt, vagy a földalatti robbantásoknál, ahol a sztratoszférát elérő gombafelhőről szó sem volt.
  • Wilson
    Jobb híjján ide teszem be szerintem ez egy érdekes történet:

    https://index.hu/tudomany/til/2020/..._atomrobbantast_majd_vietnamba_ment_harcolni/
    A VSz számításai szerint, egy 10kt-s csapás után:
    750m-en belül harcképtelenné válik a harckocsi személyzete
    350m-en belül harcképtelenné a harckocsi maga
    biztonsági távolság a saját harckocsizók részére 1.9km

    Szépen igazolja a számítást ezt a fenti történet, ahol 460m távolságban a harckocsi üzemképes maradt, viszont harcérték (optika, antennák) nélkül.
  • Hpasp
    A VSz számításai szerint, egy 10kt-s csapás után:
    750m-en belül harcképtelenné válik a harckocsi személyzete
    350m-en belül harcképtelenné a harckocsi maga
    biztonsági távolság a saját harckocsizók részére 1.9km

    Szépen igazolja a számítást ezt a fenti történet, ahol 460m távolságban a harckocsi üzemképes maradt, viszont harcérték (optika, antennák) nélkül.
    Jut eszembe.....Atombombás sorozatodat összefésülnéd egy pdf-be,ha szépen kérünk reá?

Ugrás a fórum topichoz