Oldalunk látogatói közül biztosan sokan tudják, hogy az Egyesült Államok 1945 és 1963 között számos atmoszferikus nukleáris tesztet hajtott végre, egy részük biztos számszerűsíteni is tudja ennek mennyiségét, egy részük pedig biztos tudja, hogy ez a 210, légkörben végrehajtott amerikai tesztrobbantás rengeteg katonát (és civilt) is érintett.

Talán kevésbé ismert tény, hogy az atmoszferikus robbantásokat előkészítő, koordináló, azokat megfigyelő, vagy néhány esetben éppen a ground zero közelébe zavart katonákra, az úgynevezett „atomic veterans” / atom veteránokkal nem igen foglalkozott a kormányzatuk. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem voltak hajlandóak elismerni, hogy betegségeik igenis összefüggésben állhatnak a tesztek során begyűjtött sugárdózissal. Ez azt is jelentette, hogy egészségügyi kezelésüket nem támogatták, hovatovább 1996-ig nem is beszélhettek szerepükről.

A változás előszele 1977 környékére tehető, mikor is elkezdték vizsgálni az összefüggéseket. Az úgymond áttörés csak 1990-ben következett be, mikor is a törvényhozás Radiation Exposure Compensation Act néven törvényt hozott az érintettek anyagi kárpótlására. A kárpótlást igényelhetőket három csoportba sorolták a megállapított összeg mértéke alapján:

• 50 000 Dollár kárpótlás azon, úgynevezett „downwinder”-eknek, akik a Nevada Tesztmezőtől szélirányban éltek, dolgoztak, így érintette őket a tesztek során keletkező radioaktív kihullás.
• 75 000 Dollár kárpótlás azon személyeknek, akik részt vettek az atmoszferikus tesztekben
• 100 000 Dollár az uránbányászatban résztvevők egy részének: bányászok, illetve az urán darálásában, szállításában résztvevők

Mindhárom esetben számos feltételnek kell teljesülnie a kárpótlás megítéléséhez. Meghatározott egészségügyi állapot (adott betegségek megléte) mellett igazolni kell, hogy az illető valóban ki volt téve emelt sugárterhelésnek.

2000-ben egyébként módosítottak a törvényen, kibővítve azon területek nagyságát, melyeket mint kihullás érintett terület fogadnak el (ez a downwinderek szempontjából volt lényeges), módosítva az elfogadott betegségek körét, illetve tovább csökkentetve azt a sugárdózisértéket, mely után az uránbányászoknak kijárt a kárpótlás. Végül a módosítás eredményeként az urán feldolgozásában részt vevők is a bányászokkal azonos mértékű kárpótlásra nyújthatnak be igényt.

A kárpótlás lehetősége látszólag egyébként nincs túl nagy dobra verve, maga a folyamat sem mindig egyszerű. Kormányzati információk szerint 2006 novemberéig 16 595 kérelmet fogadtak el (7 005 elutasítása mellett), mely mintegy 1,1 milliárd (1 111 880 155) Dollárnyi kárpótlás kifizetését jelentette. Megjegyezzük, hogy az atmoszferikus tesztek évei alatt a védelmi minisztériumhoz kapcsolhatóan összesen mintegy 200 – 225 000 személy (civil és katona) vált érintetté ilyen-olyan mértékben.

Ezek egyike a Kansas államban élő, 88 éves James Trepoy is, aki nemrégiben egy 75 000 Dollárról szóló csekket találat postaládájában egy kísérő levél társaságában.

„Értesítjük, hogy a Radiation Exposure Compensation Program keretében benyújtott kérelme elfogadásra került” – állt az igazságügyi minisztériumtól érkező levélben.

Elmondása szerint az öregúr a miatti félelmében, hogy esetleg valaki tévedett Washingtonban, eleinte nem is merte beváltani a csekket, majd utána is bankban őrizte egy ideig az összeget, hátha vissza kell fizetnie.

A csekk érkezése részben Larry Halloran és Gary Thornton közreműködésének tudható be egyébként. A két illető ugyanis eltökélte, hogy megkeresi az összes, Kansas államban élő atomic veteran-t, főleg a Trepjoy-hoz hasonló idősebbeket, meggyőződve arról, hogy tudatában vannak annak, hogy kárpótlásra jogosultak.

„Ha nem rajta (Halloran) múlott volna, sosem tudtam volna meg” – mondja Trepoy.

Mint sok más atomic veteránnak, Trepjoynak is egy sor betegsége van az arthritisztől kezdve a cukorbajon át a limfómáig. Utóbbi a nyirokrendszer daganatos elváltozása és egyben azon 16 daganatos betegség közé tartozik, melyet az amerikai kormányzat a radioaktív terhelt környezetben végzett tevékenységgel hoz összefüggésbe.

Trepjoy ma már motoros kerekesszékbe kényszerült, de több mint 50 évvel ezelőtt a Fülöp-szigeteken várta, hogy meginduljon a Japán szigetek elleni offenzíva. És akkor jött Hirosima és Nagaszaki. A háború véget ért, Trepjoy a louisianai Fort Polk-ba vezényelték, de a nukleáris fegyverekkel szembeni kíváncsisága következtében, mikor 1953-ban önkénteseket kerestek a nukleáris tesztekhez, jelentkezett. Így keveredett bele az 1953-ban rendezett Operation Upshot-Knothole tesztjeibe. Bár a military.com-on megjelent írás nem említi, konkrétan melyik tesztben vett részt az öregúr, azonban az alapján, hogy megemlítik a detonáció időpontját (04:30) illetve a nukleáris töltet hatóerejét (43 kT), már gyerekjáték kikeresni, hogy a Simon nevezetű teszt volt az.

Az 1951-es Buster-Jangle, majd a rá mintegy 5 hónapra, de már 1952-es Tumbler-Snapper összevont tesztekhez hasonlóan az 1953 márciusa és júniusa között lezajlott Upshot-Knothole is eredetileg két, különálló tesztsorozat (értelemszerűen Operation Upshot és Operation Knothole) összevonásával valósult meg. 11 robbantásra került sor (többre, mint addig bármelyik tesztsorozat esetében), melyek egyrészt az 1954-es hidrogénbomba tesztek előtt törték az utat azzal, hogy részben a későbbiekben alkalmazandó töltetek bizonyos elemeit tesztelték kicsiben, másrészt újabb alkalmat biztosítottak a nukleáris fegyverek taktikai alkalmazásának kidolgozására, illetve csapatmozgások szimulálásra nukleáris hadszíntéren. Utóbbi a Desert Rock hadművelet nevet kapta és az Upshot-Knothole idejére már az V-ös szám volt utána biggyesztve, lévén a korábbi két tesztsorozat kapcsán már lefutott pár kör.

Az Upshot-Knothole nyitánya, az Annie nevezetű teszt volt, melynek érdekessége abban rejlett, hogy a 16 kT-ás, toronyban elhelyezett töltet munkásságát tudósíthatta a média. A riporterek a robbantás helyszínétől 11 kilométerre fekvő pozícióból követhették nyomon az eseményeket. A kormányzat szándéka ezzel az volt, hogy megmutassa a népnek, hogy a nukleáris fegyverek védelmi eszközként is használhatóak a városi agglomerációk és lakosságuk eliminálása nélkül.

Az Upshot-Knothole keretén belül a védelmi minisztérium mintegy 18 000 katonája és civil alkalmazottja vett részt előkészítőként, megfigyelőként, a tudományos vizsgálatok kapcsán, vagy a Desert Rock V résztvevőjeként. Írásunk hátralevő részében a sugárterheléssel kapcsolatos alapinformációk után a szóban forgó Simon tesztre térünk ki részletesebben.

A szóban forgó Simon nevezetű teszt során 2 450 katona vett részt a gyakorlaton, míg megfigyelőként összesen 560 fő (amiből 8 önkéntes, előretolt megfigyelő) volt jelen. A megfigyelők feladata volt a robbanás megfigyelése, majd utána a hatásvizsgálatok céljából kihelyezett eszközök, járművek, fegyverek, állatok vizsgálata. A Simon teszt esetében (mely esetében a töltet egy 300 láb magas toronyban került elhelyezésre) a megfigyelők a toronytól 3 630 méterre kialakított lövészárkokban helyezkedtek el. Nyolcat kivéve. Ezen nyolc, a nukleáris fegyverek hatásait jól ismerő önkéntes egy jóval közelebbi pozícióban helyezkedett el, ami a Simon esetében ez mindössze 1 830 métert jelentett!

A megfigyelők, valamint a Desert Rock V gyakorlaton résztvevő katonák a robbantás előtti napokban többszörös eligazításon és egy főpróbán estek át, melyben a szimulált csapásmérés taktikai vonatkozásait, valamint egy atomrobbantás hatásairól tájékoztatták őket. A korabeli videókon látható, katonákkal készített kis mini interjúkból az látszik, hogy a feléjük kommunikált számítások szerint harctéri környezetben bevetett nukleáris fegyver a robbantás jellegéből (magasság, hatóerő, stb.) adódóan elsősorban a hőhatás és a lökéshullám által szállított repeszhatású törmelék által tizedelné a haderőt, míg a sugárzás csak mintegy 10%-ot tenne hozzá a veszteséglistához. Itt feltételezhetően a robbanás pillanatában felszabaduló rövid életű, ún. prompt sugárzásra gondolhattak, nem pedig a radioaktív kihullásból származó, kevésbé intenzív (illetve rövidebb ideig intenzív), de sokkal hosszabb ideig fennálló sugárzásra.

Az Upshot-Knothole tesztsorozat egy másik érdekessége a 15 kT-ás Grable nevezetű teszt volt. 280 mm-es lövedék nukleáris töltettel.

Mindezek alapján persze nem azt kell vizionálni, hogy a hadsereg teljes kontroll nélkül, biztonsági intézkedések nélkül zavarta a katonákat a sugárterhelt területekre. A tesztsorozat alatt rendszeresen ellenőrizték a kiosztott film-dozimétereket és ha egy adott személynél a sugárterhelés elérte a tesztre, tesztsorozatra meghatározott értéket, akkor már nem léphetett sugárterheléssel veszélyeztetett zónába.

Egy kis infó a sugárterhelésről

Mielőtt a folytatásba belevágnánk álljon itt egy kis fejtágító rész, hogy lehessen hova tenni az későbbi értékeket, fogalmakat.

Az emberi (és élő) szervezetben elnyelődő ionizáló sugárzás fizikai és kémiai folyamatokat idéz elő: a testben lefékeződő részecskék atomokat ionizálnak, felbontják például a víz vagy egyéb molekulákat, molekulaszerkezeti változásokat okozhatnak. Ugyan ezen folyamatok lényegében pillanatok alatt végbemennek az ezen változások hatására kialakuló biológiai hatások percekkel, órákkal, vagy akár csak évekkel később jelentkezhetnek. Természetesen minden az elnyelt sugárzás mértékétől függ.

A szervezet ért sugárdózisra a sugárterhelés fogalommal hivatkozhatunk. Utóbbi azt mutatja meg, hogy egységnyi tömeg mekkora energiát nyelt el, másképp fogalmazva egységnyi tömegben mekkora energiát adott le a szervezetet ért sugárzás. SI mértékegysége a Gray [Gy]. 1 Gy = 1 J/kg, azaz 1 Gy sugárterhelés 1 J energia 1 kg szövetben történő elnyelődését jelenti. Korábbi mértékegysége a rad (1 rad = 0,01 J/kg).

Gyakorlati szempontból nézve persze az a lényeges információ, hogy egy adott, sugárterhelésnek kitett területen egységnyi idő alatt mekkora dózist gyűjtünk be. A sugárzásnak ezt a tulajdonképpeni intenzitását a dózisteljesítménnyel fejezhetjük ki, melynek SI mértékegysége a Gy/s (Gray per secundum). Ez régebben ez a R/s (Röntgen per secundum) volt.

Az eddigiek alapján belátható, hogy a dózis arányos a bekövetkező fizikai és kémia folyamatok mennyiségével. Mint már írtuk ezen folyamatok okoznak aztán biológiai hatásokat. A sejtek, szövetek sugárzás hatására létrejövő működési zavarait, esetleg kezelést igénylő kórós elváltozásait, tüneteit sugárártalomnak nevezzük. Mértékét a Sievert [Sv] mértékegységű, ún. egyenérték dózis adja meg. Ennek kiszámításához a szervezetet ért dózist megszorozzák egy, a sugárzás fajtájára jellemző értékkel. A témát tovább is lehet csűrni-csavarni, hiszen az egészségkárosítás szempontjából nem csak a sugárzás fajtájának van jelentősége, hanem a sugárzást elnyelt szerv sugárzásérzékenységének is. Utóbbi egy újabb faktort hoz az egyenletbe. Ezen faktorral kapcsolatos ajánlásokat a Nemzetközi Sugárvédelmi Társaság teszi közzé. Egy szónak is száz a vége, az egyenérték dózist megszorozva az adott szervre jellemző, ún. szöveti súlytényezővel megkapjuk az effektív egyenérték dózist.

Talán mondhatjuk, hogy közismert, hogy gombafelhő nézegetés nélkül is ér minket ionizáló sugárzás nap mint nap. Ez egyrészt a természetes háttérsugárzásból, (kozmikus sugárzás, földkéregből származó sugárzás) másrészt mesterséges eredetű sugárzásokból (például gyógyászat, nukleáris ipar, építőanyagokból származó terhelés) áll össze. Ennek mértéke némi szórást mutat, hiszen például a atomiparban dolgozók általában nagyobb terhelésnek vannak kitéve, de ugyanez (kisebb mértékben persze) elmondható a magashegységekben élőkre, vagy a tényleg nagyon-nagyon sokat és hosszan repülőkről is (emiatt ne mondjuk vissza jegyfoglalásunkat…). Érdekességképpen megjegyzendő, hogy az idejük nagyobb részét a szabadban töltő népek sugárterhelése kisebb, mert náluk nagyrészt kiesik az építőanyagokból származó, illetve a zárt, szellőzetlen terekben felgyarapodó radonból eredő dózis. (Szellőztessünk, nem hüleségből mondják… :))

Konkretizáljuk kicsit a dolgokat, jó? Az ENSZ Atomsugárhatásokat Vizsgáló Tudományos Bizottságának egy 1988-as vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Föld lakosságát a természetes forrásokból átlagosan évi 2,4 mSv (milliSievert, 1 mSv = 10^–3 Sv) dózist kap. Ezt az egyéb, mesterséges eredetű sugárzások (például hazánkban is) mintegy 3 mSv, vagy másképp 0,003 Sv környékére emelik fel.

Mekkora dózis veszélyes már?
Nos, 0,5 Sv egyenérték dózisig semmiféle tünet (legalábbis rövidtávú) nem jelentkezik, azonban az ennél nagyobb dózis már komolyabb, fatális hatásokat válthat ki. Kezelés nélkül kisebb mértékű (10% körüli) halálozásra 1 Sv dózistól kell számítani, míg (szintén kezelés nélkül) a 3-4 Sv (300-400 rem) sugárártalomnak kitett személyek mintegy fele meghal, ezért ezt szokás félhalálos dózisnak is nevezni. Kezeléssel az arányok nagyban javíthatóak egyébként. 10 Sv (1 000 rem) feletti dózis esetében az orvostudomány jelenlegi állása szerint semmiféle remény nincsen. Ekkora dózis akár 1-2 héten belüli elhalálozást von maga után. 50 Sv feletti dózis esetén pedig már csak órákban mérhető a sugárzást elszenvedett személy hátralévő ideje. A neutron bomba hatásmechanizmusa is erre alapoz egyébként, csak még tovább növeli a dózist (cirka 80 Gy környékére), mellyel többé-kevésbé azonnali halált tud kiváltani.

Megjegyzendő, hogy a Hirosima és Nagaszaki elleni atomcsapást leszámítva igazából elenyésző mennyiségű személy gyűjtött be akkora dózist, hogy sugárbetegség alakuljon ki nála.

Vissza Nevadába!

Node mielőtt nagyon elkalandoznánk, térjünk vissza a nevadai sivatagba, konkrétan a Las Vegastól mintegy 105 kilométernyire északnyugatra fekvő Nevada Tesztmezőhöz….

A Nevada Tesztmező és Las Vegas (Nagyítható)

Nincs az annyira messze, nem véletlenül látszik gombafelhő ezen a korabeli Vegas-os képeslapon… (Nagyítható)

Az Upshot-Knothole esetében a maximálisan megengedett gamma sugárzás egyenérték dózisai a következőképpen alakultak (Itt előbbre vesszük a régebbi rem mértékegységet, hiszen ezen téma után keresgélők úgyis ezzel fognak összefutni):

3,9 rem (39 mSv) a teljes tesztsorozat tekintetében az Upshot-Knothole koordinálásában résztvevőknek, illetve a Air Force Special Weapons Center munkatársainak.

A Desert Rock V gyakorlatokban résztvevő katonáknak a feladat jellegéből adódóan magasabb limitet állapítottak meg: a teljes tesztsorozat alatt maximum 6 rem (60 mSv). A konkrét tesztek során az úgynevezett prompt (a robbanás pillanatában felszabaduló) sugárzásból eredő egyenérték dózis nem haladhatta meg a 3 rem (30 mSv) értéket.

Az önkéntes, előretolt megfigyelők esetében a tesztenkénti limit 10 rem (0,1 Sv) volt, melyből maximum 5 rem (0,05 Sv) származhatott a prompt sugárzásból. A teljes tesztsorozatra 25 REM (0,25 Sv) értékű határt állapítottak meg számukra.

A 80-as évek első felében kiadott kormányzati jelentések (pl.: Operation Upshot-Knothole, DNA 6014F 1982. január 11.) alapján a pontos dozimetriai adatok a Nancy, Badger és Simon teszteken résztvevő előretolt megfigyelők mindegyikének esetében rendelkezésre állnak. A három tesztből a legdurvább ebből a szempontból a Simon volt, ami nem meglepő, hiszen az eredetileg várt 35 kT helyett 43 kT hatóerőt produkált, így a megfigyelők közelebb voltak, mint az általuk korábban, a várt hatóerő alapján kiszámolt biztonságos határvonal. Éppen ezért a 8 megfigyelő közül 7 kapott a tesztenként megengedett 10 rem-nél nagyobb egyenérték dózist. A Simon által „bevitt” legnagyobb érték 17,5 rem (0,17 Sv) volt. Az egyik megfigyelő, mely mindhárom teszten részt vett összesen 26,6 (0,266 Sv) rem dózist gyűjtött be. Mindehhez hozzáadódik az is, hogy a Simon nagyobb hatóereje miatt beleestek a neutronsugárzás zónájába is. Az utólagos számítás átlag 28 rem dózisú neutron egyenérték dózist kalkulált a Simon esetében.

Végül pedig térjünk ki egy kicsit részletesebben magára a tesztre.

A teszt a taktikai manőverek mellett természetesen egyéb vizsgálatokat is segített. Ezek közé tartoztak a hadsereg illetve a civil védelem által végzett hatásvizsgálatok. A hadsereg értelemszerűen arra volt kíváncsi, pontosabban azon tesztjeit folytatta, melyekben a nukleáris csapás hatását vizsgálták a harci eszközökre – járművek, fegyverek- és megerősített állásokra, míg a civil védelem épületek, óvóhely megoldások ellenálló képességét vizsgálta.

Ezen vizsgálatokhoz a Simon tornyától délre, közvetlenül a leendő ground zero-tól indulva és 3 200 méter távolságig húzódó területet jelöltek ki. Az utászok a toronytól indulva, egymástól 460 méteres távolságban húzódó sávokban lövészárkokat, rókalyukakat, bunkereket és megerősített állásokat alakítottak ki. Természetesen kommunikációs vezetékek is kihelyezésre kerültek. A fegyverek és harcjárműveket kicsit messzebbről kezdték elhelyezni. Az első löveg például a toronytól 230 méterre, az első teherautó 370 méterre, az első tank illetve vontatott tüzérségi löveg 460 méternyire került elhelyezésre.

Az erődítmények sugárzás elleni árnyékolását is tesztelték, aminek érdekében azok különböző felületein, illetve a kihelyezett fegyverekre film-dozimétereket helyeztek el, amiket aztán a teszt után begyűjtöttek.

Ezen felül élettani vizsgálatok is folytak, melyekben összesen 37 bárány „segédkezett”. A bárányokat a robbantást megelőző nap vitték ki a terület különböző pontjaira, így az árkokba illetve a megerősített pozíciókba is.

A terület végső előkészítése mellett folyt az alapbázisul szolgáló sátortáborba, a Camp Desert Rock-ba a teszt előtti napokban megérkező megfigyelők illetve a csapatmanőverekben résztvevő katonák eligazítása, felkészítése is.

Camp Desert Rock (Nagyítható)

A megfigyelők április 24-én kapták az utolsó, mintegy 4 órás eligazítást a nukleáris fegyverekkel illetve taktikai alkalmazásukkal kapcsolatban. A dokumentációk alapján másnap 01:45-kor indultak meg a toronytól 3 630 méterre kialakított megfigyelőhelyre, mely mint már említve lett lövészárkokat jelentett. Papírforma szerint 03:00-ra kellett a helyszínre érkezniük, ahol még egy utolsó eligazítást kaptak, mely 10-15 perccel a 04:30-ra időzített robbantás előtt ért véget.

Két perccel a robbantás előtt arra utasították őket, hogy bukjanak le. Sziréna szólalt, majd a hangosbeszélőn az utolsó pár másodpercet vissza is számlálták. Ezt követően pedig hirtelen éles fény ragyogta be a még inkább sötét sivatagot. A leírás alapján az intenzív fény mintegy 3 másodpercig tartott, melyet fülsiketítő robaj és földmozgás kísért (mivel a megfigyelők igen közel voltak, ezen kísérő elemekre nem igen kellett várni a fény felvillanása után…). A lövészárkok zónájában (is) visszafelé hulló törmelék és por persze degradálta a látási viszonyokat.

15 perccel a Simon felvillanása után radiológiai csapat kezdte meg a nukleáris túz prédájául kihelyezett eszközökkel telepakolt terület vizsgálatát, megjelölve a 2,5 illetve 5 R/h dózisteljesítményű területek határait. Ezt követően, konkrétan 30 perccel a robbantás után a 3 630 méteres vonalban elhelyezkedő megfigyelők elindultak a szóban forgó terület felé. Az előrehatolás 1 830 méternél, a 2,5 R/h dózisteljesítményű zónánál állt meg. Az oda-vissza gyaloglás, valamint a Camp Desert Rock-ba visszafelé induló teherautókra történő visszaszállás mintegy 90 percet vett igénybe.

Az előretolt megfigyelőket a Simon hasonló, de intenzívebb „kezelésben” részesítette, mint a kétszer olyan messze elhelyezkedőket. A 8 megfigyelő intenzív fényről és hőhatásról számolt be, utóbbi annak ellenére is jól érezhető volt, hogy a lövészárokban guggoltak. A lökéshullám törmeléket és port szórt az árkokban lapuló megfigyelőkre, akik enyhébb földrengéshez hasonló földmozgásról számoltak be később. Az egyik, kezében telefont tartó megfigyelő áramütéshez hasonló érzésről tudósított beszámolójában. Azaz többé-kevésbé valóban hasonló hatásról számoltak be, ugyanakkor nagyobb sugárdózist kaptak.

Mint korábban említve lett a nem várt, nagyobb hatóerő miatt közelebb voltak a biztonságosnak nevezhető vonalnál. Az egyik megfigyelő dozimétere a robbanás pillanataiban 100 R/h dózisteljesítményt regisztrált, mely a következő 10 másodperc alatt 50 R/h környékére, egy percen belül pedig 20-25 R/h értékre mérséklődött. A kis csapat vezetője ekkor adott utasítást az árkok elhagyására és a kihelyezett eszközök és állatok megszemlélésre. A doziméter ekkor megint nagyobb, 40 R/h körüli értéket mutatott. A megfigyelőknek ezen csapata 400 métert távolodott eredeti pozíciójuktól és az egykori toronytól elfelé, mikor is felvette őket a teherautó, hogy a hátrább lévő árkokhoz szállítsa őket. A teherautóval való összefutás helyszínén 10 R/h, míg távolabbi megfigyelőpozíciónál már csak kevesebb mint 1 R/h értéket mértek.

A Simon teszt esetében a gyakorlaton résztvevő 2 450 katona a 2., 4., 5. és 6. hadseregből érkezett Camp Desert Rock-ba április 22-én. A csoportot két szakaszra osztották, majd még aznap megkapták az eligazítást. Másnap, azaz két nappal a robbantás előtt, egy amolyan főpróbán vettek részt, melyben a toronytól 3 630 méterre kialakított lövészárkokból indulva a Simon leendő pozíciójától 750 méternyire észak-északnyugatra fekvő, elfoglalandó terület felé vették az irányt. Ezután körbevezették őket az ekkor már kihelyezett eszközöket tartalmazó területen, hogy lássák azt a robbanás előtti, majd robbanás utáni állapotában is. Közölték velük, hogy elképzelhető, hogy ennél tovább nem tudnak majd haladni, ha a robbanás utáni kezdeti kihullás túl erős lesz.

A torony környékének térképe (Nagyítható)

Két napra rá, április 25-én az első teherautók 00:30 magasságában indultak el a kijelölt terület felé, majd a robbanás előtt bő egy órával az összes katona az árkokban volt. A robbanás után a két szakasz a megfigyelőknél hamarabb, mindössze 14 perccel a Simon produkciója után indult el. A haladásukat 5 radiológiai csapat segítette. Mint a korábban szereplő képen is látszik az Able szakasz nem jutott el a célterületig, lévén az útvonalukon a toronytól 1 800 méterre már túl intenzív volt a sugárzás. A radiológiai csapat a 2,5 R/h vonalnál állította meg az előrehaladásukat. A korábban említett a tesztről készült 1982-es jelentés említi, hogy a másik útvonalon haladó Baker szakasz ilyen problémákba ütközött és folytatta az előrenyomulást a támadás leállításáig, és ez alapján valószínűsíti a toronytól mindössze 750 méterre fekvő célterület elérését. A két szakaszt feladata végeztével körbevezették a hatásvizsgálatul szolgálató területen.

És itt kicsit visszatérve Trepjoy úrra. A vele készült interjúban van egy olyan rész, melyben megemlíti, hogy a katonákat a ground zero-tól mintegy fél mérföldnyire fordították vissza a túl intenzívvé vált sugárzásra hivatkozva. Vagyis vélhetően a Baker szakaszba volt sorolva annakidején. Megemlíti azt is, hogy menetelés közben elhaladtak egy ketrec mellett, amiben a benne lvéő 6 báránynak a robbanás felé néző bundája elszenesedett a hőhatás során.

„Azt mondták nekünk, hogy rendbe fognak jönni, de eszküszöm hogy kb. két nappal később báránysültet kaptunk.” – mondja Trepjoy.

A csapatmozgások mellett a levegőben is folytak tesztek. Ezek részét képezte a tengerészgyalogság 3 helikopterével végzett teszt, mely azon kérdésre igyekezett választ adni, hogy akadályozza-e a nukleáris csapásmérés után valami a helikopterek bevetését.

a 3 tengerészgyalogsági helikopter útvonala (Nagyítható)

A 3 helikopter – A, B és C – a robbanás előtt 2 különböző ponton tartózkodott, fedélzetükön 2 illetve 3 fősz személyzettel. A B és C helikoptereken a pilóta, másodpilóta és radiológiai tiszt tartózkodott, míg az A esetében a másodpilóta kettős feladatot látott el, így ott nem volt külön radiológiai mérést végző személy. Az A és B jelűek a Yucca-tó északnyugati végében, a Simon tornyától mintegy 11 kilométernyire, 3 méter magasságban lebegett a robbanást megelőzően és a lökéshullám érkezéséig. Az A az oldalát mutatta a robbanás fél, míg a B szemben lebegett vele. A C helikopter a tó déli végében, a toronytól cirka 17 kilométernyire tartózkodott és a torony felé repült a robbanás pillanatában.

Mindhárom kávédaráló fedélzetén a pilóták a sisakjuk standard napellenzőjét használták, míg a másodpilóták különlegesen sötétített szemüveget kaptak, amiatt, ha a pilótákat ideiglenesen elvakítaná a villanás fénye. Utóbbira egyébként egyik helikopter fedélzetén sem került sor. Ahogy a lökéshullám sem okozott problémákat sem a lebegő, sem a haladó helikopternek. Az egyetlen sérülés az volt, hogy a lökéshullám az A helikopter egyik ablakát belökte az utastérbe.

Ezután mindhárom helikopter a ground zero felé vette az irányt. Az A helikopter a gombafelhőtől 1 kilométerre megkezdett kikerülő manőver során 50 R/h dózisteljesítményt mért. A B helikopter menetközben az egykori toronytól 1 870 méternyire nyugatra földet ért, hogy kitegye a radiológiai tisztet, aki gyalog további 870 métert haladat előre, 1 kilométerre megközelítve a robbanás középpontját, ahol 10 R/h intenzitást mért 30 perccel a robbanás után. Menetközben a C helikopter is földet ért, mintegy 2 kilométernyire a ground zero széliránnyal ellentétes oldalán.

Végül megjegyezzük, hogy a sugárzás intenzitásának, a gombafelhő formálódásának vizsgálatában, mintavételezésben, strukturális hatások vizsgálatában ezeken felül számos típusú gép vett részt a vadászgépektől kezdve a teherszállítókon át a bombázókig.

A Nevada Tesztmezőn az 1963-ban aláírt Részleges Atomcsend Egyezmény (Partial Test Ban Treaty) aláírásáig még további 4 tesztsorozat keretén belül további 61 atmoszferikus teszt zajlott le. A nagy hatóerejű, hidrogénbombával zajló kísérletek mindegyike a Csendes-óceáni területeken zajlott. Ez alól egy kivétel az Operation Plumbbob keretében kivitelezett Hood teszt, mely termonukleáris töltet technikai megvalósítását tesztelte erősen redukált hatóerővel. A 74 kT hatóerejével így is a legnagyobb atmoszferikus teszt, melyet a kontinentális Egyesült Államok területén hajtottak végre. A Desert Rock sorozat az Operation Plumbbob tesztsorozattal ért véget. A 24 tesztrobbantást tartalmazó Plumbbob alatt a Desert Rock VII és Desert Rock VIII futott le.

Nos, így a végére megvalljuk, hogy ez az írás egy szimpla hírnek indult, csak menetközben elszaladt a ló… Még lenne miről írni ez ügyben, de félő, hogy akkor már a kutya se olvasná végig, így most itt befejezzük, remélve, hogy érdekes adalékokkal tudtunk szolgálni olvasóinknak.

Az archive.org-ról letölthetőek többféle minőségben is, az egykori titkosított anyagok a nukleáris tesztekről. Az Upshot-Knothole videóanyaga itt található. Vannak linkek a leírás végén további tesztsorozatok videóanyagaira is. Kellemes böngészést! :)