|

Lehullt a lepel az új görög F-16-osról

A Lockheed Martin texasi üzemében a tegnapi nap folyamán bemutatták a Görög Légierő legújabb, Block 52+ verziójú F-16D többfeladatú vadászgépét.

hr_g__r__gf-16block5052_aim.jpg
Az 1998-as megrendelésből származó F-16D Block 52+

Görögország a Peace Xenia program keretében összesen 170 darab Falcont vásárolt négy részletben. Az első, Block 30-asokat még 1988-ban állították szolgálatba, az utolsó, 30 darabról (+10 opció) szóló szerződést 2005 decemberében írták alá, a gépek leszállítását a tervek szerint május elején megkezdik, ekkor érkezik ugyanis az első négy gép a hellének földjére, az utolsót 2010-ig kell kézhez kapnia a megrendelőnek.

f16_görög_block 52__kicsi.jpg
A Görög Légierő vezérkari főnöke mond beszédet a Fort Worth-i gyárban (Nagyítható)

A megrendelt 20 F-16C és 10 F-16D mindegyikét a Pratt & Whitney F100-PW-229 típusú erőforrása hajtja majd.

A Lockheed Martin és Görögország kapcsolata még az 1943-as évre nyúlik vissza, ekkor állították hadrendbe a hellének az A-30 Baltimore Mk III, IV és V típusú, amerikai gyártmányú gépeket. Az LM reméli, hogy a jövőben is megmarad a kapcsolat, remélik, hogy a következő generációt képviselő F-35 vásárlói közt tudhatják majd a görögöket is.