|

A pénz elszomorít

Legalábbis az Egyesült Államok kongresszusának képviselőtagjait letaglózza az a képzeletbeli árcédula, ami az F-35 Lightning II gépen fityeg. Márpedig ez egy igen különleges árcédula, mivel a rajta lévő ár folyamatosan növekszik…

hr_f-35kep_aim.jpg

Barack Obama felszólította a FCS (Future Combat Systems – jövő harcászati rendszerei) jelzésű programban résztvevő cégeket, hogy vizsgálják át gyártási folyamataikat, vagyis úgy alakítsák a produktum megszületésének útját, hogy az előre megbeszélt összegnél ne kelljen többet fizetnie az amerikai kormánynak, jobban takarékoskodva a gazdasági válság idején.

20080213_F-35_maiden_flight_2006.jpg

A gondokkal küzdő, de legalább haladó JSF program a kalkulációk szerint több mint 1000 milliárd dollárjába fog kerülni az adófizetőknek, ebből 300 milliárd magára a 2456 példányra, a további 760 milliárd az üzemeltetés során szükséges szervizek és pótalkatrészek ellenértéke.

F-35-084601.jpg

Azt viszont a kongresszusi képviselők keményen kijelentették, hogy nem hajlandók redukálni a megrendelt gépek mennyiségét, mivel a fegyveres erők szükségletei mellett fontosnak tartják a gyártásban érdekelt amerikai állampolgárok munkalehetőségét is.

F-35A_AA-1_Landing.jpg

Az eredetileg gépenként 28 millió dollárra kalkulált ár (csak a gép ára, a járulékos felszerelés és a személyzet képzésének költségét nem számítva) jelenleg változatoktól függően 70-80 millió amerikai dollár körül mozog.

2 hozzászólás “A pénz elszomorít”