Kicsit több, mint 100 ország képviselője gyűlt össze Oslo-ban, hogy aláírja a repeszbombák betiltásáról szóló nemzetközi egyezményt. Az előkészítési munkálatok után idén májusban, Dublinban született meg az egyezmény szándéknyilatkozata, mely most kerül majd ratifikálásra.

Az egyezményt aláírók vállalják, hogy felhagynak a repeszbombák (cluster bomb) gyártásával, használatával, felhalmozásával. Természetesen a legnagyobb előállító és használó nemzetek, konkrétan az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Izrael, India és Pakisztán nem mutat hajlandóságot az egyezmény aláírására. Igazából a májusi tárgyalásokon meg sem jelentek.

Az első számú előállító és használó, az Egyesült Államok úgy vélekedik a repeszmuníciókról, hogy azok katonailag bizonyították létjogosultságukat és nem jelentenek veszélyt a harcoló alakulatokra. Nos azokra valóban nem, de a háború végével a civil lakosságra annél inkább…

A repeszmuníciók működési elvük miatt nagy számú kisebb-nagyobb ún. szubmuniciót/résztöltetet (bomblet) szórnak szét nagy területen, melyek közül – elsősorban a régebbi típusok esetében sok nem robbant fel a megérkezése után. Pontosabban nem akkor robbant fel, amikor kellett volna neki, hanem akár hosszú idővel később, mikor ráléptek, felvették, stb. A modern repeszbombák esetében számos megoldással próbálják csökkenteni a besült bombletek számát, azonban tökéletes megoldás persze ezen szempontból nincs.

A Handicap International adatai szerint 1965 óta mintegy 100 000 ember esett áldozatul ezen fel nem robbant szubmunicióknak. 98 százalékuk civil volt, azok közül is rengeteg gyerek, konkrétan mintegy negyedük.

A hátramaradt szubmuniciók szempontjából jelenleg Vietnám és Laosz a világ legterheltebb területe, ami a Vietnámi Háború során elkövetett intenzív bombázásoknak tudható be. Az Egyesült Államok 1964 – 1973 között 260 millió repeszbombát dobott le a térségre. A mezőkre, csatornákba, stb. hullott bombletek még évtizedekkel a konfliktus befejeződése után is megnehezítik a mezőgazdálkodást, szedik áldozataikat.

Laosz mellett Afganisztán illetve Libanon is az erősen terhelt régiók közé tartozik. Számtalan olyan példát lehetne hozni, mint a 16 éves afganisztáni Soraj Habib esete. A szerencsétlenül járt Habib 2002-ben tapasztalta meg első kézből egy hátramaradt bomblet pusztító erejét:

„Azt hittem, hogy egy konzervdoboz. Megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült. Mikor visszadobtam a földre, felrobbant.”

Az amerikai bomblet, amellett, hogy megölte a közelben lévő unokaöccsét Habib mindkét lábát és egy ujját követelte. Habib történelmi jelentőségűnek minősítette az egyezmény létrejöttét:

„Segíteni fog abban, hogy más gyerekek ne váljanak olyanná, mint én.”

A repeszmuníciók megjelenése visszavezethető a 2. Világháborúig. Az első ilyen bomba a német SD-2 volt. Az amerikaik, oroszok és olaszok is kifejlesztették a technológiát.

A repeszbombák elsősorban élő és páncélos erők ellen kerülnek bevetésre. Működési elvüket tekintve maga a repülőgépről ledobott bomba nem sokban különbözik egy üres héjtól, melyben változattól, feladatkörtől függő méretű és mennyiségű résztöltet kap helyet. Magának a bombának az esését lassíthatja fékezőernyő, sőt maguk a résztöltetet is rendelkezhetnek valamiféle lassító mechanizmussal – ejtőernyő vagy akár miniatűr rakéta.

A „buta” repeszbombák résztöltetei szimplán becsapódnak és jó esetben felrobbannak, ám a tényleg modern repeszbombák ún. „okos” résztöltetekkel rendelkezhetnek. Ilyenek például a páncélos erők ellen használható amerikai CBU-97 is, melynek résztöltetei ha a földre érkezésig nem találnak célpontot, beindítják önmegsemmisítő mechanizmusukat.

Az élő és páncélos erők ellen bevethető repeszbombák mellett léteznek kifutópályák ellen vagy aknatelepítésre használható változatok, ahogy gyújtó vagy kémiai anyagok célba juttatására alkalmas résztöltetek is. Utóbbiak használatát az 1993-as, kémiai fegyverek használatát betiltó egyezmény tiltja. Megemlítendő még az elektromos rendszerek ellen bevethető amerikai CBU-94/B, melyet Szerbiában alkalmaztak először 1999 folyamán. Illetve zárásként egy ártalmatlan felhasználási mód: propaganda. A bombletek segítségével kis területre koncentrálva juttatható el propaganda anyag.

Ezen linket meglátogatva megtekinthető a repeszbombákat eddig előállító, használó országok listája. Ezen a linken található térképen mindez interaktív formában tekinthető meg.

Ugyan a repeszbombák szempontjából legjelentősebb államok – Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Izrael, India, Pakisztán – elutasítják az egyezmény aláírását a folyamat elindítói azt remélik, hogy a nemzetközi közösség elutasító hozzáállása kihatással lesz a szóban forgó országokra és ha nem is fejezik be, de legalább csökkentik a használatukat. A NATO tagállamok közül 18 vállalta az egyezmény aláírását.

„Még a nagy országok, mint például Oroszország sem akar a médiában mint repeszbomba használó tündökölni” – nyilatkozta Thomas Nash a mintegy 300, nem kormányzati szervet tömörítő Cluster Munitions Coalition-tól. „Valószínűtlen, hogy mostantól a repeszbombák nagy volumenű használatára sor kerülne” – tette hozzá.

Emlékezetes, hogy legutóbb Izrael vetett be a 2006-os Izraeli-Libanoni háború utolsó óráiban óriási mennyiségű repeszbombát.