Bevezető

Az EE-T1 „Osório” alap-harckocsit az Engensa (legnagyobb brazil fegyverfejlesztő cég) fejlesztette a 80-as évek közepén.
A vállalat termékei fejlesztéskor széles körben felhasználta vetélytársai fejlesztéseit. Amennyiben sokallta a licensz díjat, vásároltak egy olyan eszközt, amibe már beépítette a vetélytárs cég az adott újítást, s így a licenszet kijátszva felhasználták, avagy olyan szakembert vett fel, aki részt vett az adott termék fejlesztésében.
E módszer révén Engensa két fő problémát is kiküszöbölt: magas technológia gyors megszerzése, így a fejlesztési idő redukálása és a termék ára, mivel olcsón árulta termékeit.

Az EE-T1 „Osório” a fenti üzletpolitika mintapéldája. 1985-ben fejlesztették ki és 1985-ben tervezték hadrendbe helyezni a brazil hadseregnél. A harckocsiból export változat is készült, melyet főleg Közel-kelet államainak szándékoztak szállítani – Engensa elsősorban fejlődó országokat látott el fegyverekkel.

Történet, fejlesztés

Az EE-T1 harckocsi tükrözi Brazilia azon törekvését, hogy önnáló alap-harckocsit építsen, melyet végül az Engesa fejlesztett, mely cég akkora már sikereket könyvelhetett el a fegyverpiacon. Bár e harckocsi előzménye messzebre vissznek…

A 80-es évek elején Szaud Arábia egy új alap-harckocsival kívánta lecserélni AMX-30 harckocsijait. Először Leopard 2-t akartak venni, de Németország kizárólag NATO országokkal üzletelt, így új piac nyílt, melyre felfigyelt az Engesa.
Kezdetekben német partnert keresett a fejlesztéshez. Két német cég is érdeklődött, de a német kormány megakadályozta, hogy német cégek részt vegyenek brazil tank fejlesztésében. Ekkor határozta el a cég, hogy egyedül kezd a fejlesztésbe.

A fejlesztések során figyelembe kellett venniük a Brazil hadsereg elvárásait, korlátozásait is. A hadsereg első körben 36 tonnás maximális súlyt szabott, ami technologiailag irreális volt, hiszen a tank így kikerült volna a csúcskategóriás alap-harckocsik mezőnyéből (akkoriban: 44,5t (T72) – 62t (Challennger)).
A második korlátozás a magasságra vonatkozott, nem lehetett magasabb 3,2 méternél (vasúti szállítás miatt).
A cég mérnökei elfogadták a második korlátot és elutasították az elsőt és 42t-s súlyt szabtak.

Harmadik önkorlátozásként a brazil cég elhatározta, hogy két típusú tornyot készít. Fontos volt, hogy ugyanazon törzsre rá lehessen szerelni a két eltérő típusú tornyot.
A tornyok a lövegek miatt voltak jelentősek. Az elsőbe a bevállt, 105 mm-es huzagolt csövű Royal Ordnance L7-es löveg került, ami kiváló választás volt, hiszen viszonylag olcsó volt, sokféle lövedéket ki lehetett lőni vele és a NATO alap-harckocsijaiban rendszeresített löveg volt.
A másikba az újnak számító 120 mm-es francia GIAT G1 löveg került. Azért nem az angol L11 120 mm-es löveget építették be, mivel nagyobb volt a hátrasiklása, s a tank nem volt elég nehéz hozzá, a német L/44 Rheinmetall-t Németország politikája miatt nem tudták tesztelni, így maradt a francia.

A fejlesztések azzal a kikötéssel kezdődtek 1982-ben, hogy az első prototípusnak kész kell lennie 1 éven belül. A törzset a brazil cég készítette, a tornyokat pedig a brit Vickers Defence Systems. Végül 1985-rs elkészült az első prototípus.

Annak érdekében, hogy a brazil hadsereg számára minél alacsonyabb áron tudják szállítani a harckocsit, Engesa elsőkörben az exportálást preferálta, mivel a brazil hadsereg – alacsony költségvetés miatt – nem tudta volna megfizetni az árbe beépített fejlesztési költségeket.

Eredetileg Szaud-Arábia igéretet tett több, mint 300 db vételére, de az 1991-ben kirobban Öböl-háború után inkább az Abramsokat választotta.

Az Engesa közel 100 millió dollárt költött a fejlesztésre, s egyetlen szerződést sem sikerült tető alá hoznia végül.
Pedig korában az Osório egy igen jól felszerelt, magas technológiai szintet képviselő harckocsi volt, mely főleg tűzerő és gyorsaság terén kiváló teljesítményt nyújtott, legalábbis kategóriáján belül.

A fentiek ellenére mégsem kapott esélyt, hogy harctéren bizonyítson, 1993-ben felszámolási eljárást indítottak az Engesa ellen, így végül az Osório-ból – prototípusokat leszámítva – egy darabot sem gyártottak…

Fegyverzet

Mivel e harckocsi esetében az alapmodell mellett, export változata is terveztek, a két típust eltérő fegyverzettel látták el.

Az EE-T1 (Brazil hadsereg számára) főfegyverzetét egy brit L7A3 105 mm-es huzagolt csövő harckocsi löveg alkotta. A 105 mm-es löveghez 45 lövedék társult (kilöhető lövedékeke: APDS, APDSFS, HEAT, HESH, füst). Másodlagos fegyverzetként egy 7,62 mm-es koaxiális, főfegyver mellett elhelyezett, géppuska, egy további 7,62 mm-es – torony tetején elhelyezett – légvédelmi géppuska alkotta.

Az EE-T2 (export verzió) francia 120 mm-es simacsövű harckocsi löveget kapott, melyhez 40 lövedék (APDSFS-T, HEAT-MP) járul. Másodlagos fegyverzet tekintetében az export verzió esetében a légvédelmi géppuska helyére egy 12,7 mm-es géppuska volt szerelhető.

Természetesen mindkét változatot felszerelték füstgránát-vetőkkel is, melyek a torony két oldalán kaptak helyet.

Mind két típus tekintetében a löveget kétsikú stabilizátorral, füstelszívóval és hővédő köpennyel látták el.

Tűzvezetés, felszereltség

A harckocsi automatizált tűzvezető rendszerét a Marconi Command and Control Systems szállította, mely egy ballisztikai számítógépet, illetve két francia SFIM által készített, stabilizált, ballisztikai számítógéphez kapcsolodó lézer távolságmérővel felszerelt, periszkópot tartalmazott. A fenti periszkópokból mind az irányzó mind a parancsnok állását felszerelték.
A toronyban egy Philips/TRT által készített, stabilizált, hőkép alkotó periskop (UA-9090) is helyzet kapott, mely a személyzet említett kép tagja számára biztosított képet.
E harckocsi esetében is, a parancsok az irányzó kizárása mellett is képes lett volna célozni és tüzelni a löveggel.
A parancsnoki állást 5 további periszkoppal is ellátták, melyek segítségével körbetekinthetett volna a parancsok (WS 580-10 panoráma periszkóp)

E tűzvezető rendszernek köszönhetően az Osorio EE-T2 igen jó találati aránnyal rendelkezett: 2 km távolságból több, mint 80%-os esélyel már az első lövés esetén eltalál egy mozgó célpontot.

Védelem

Az Osório tervezésekor elősorban a tűzerőre és a sebességre alapozták a legénység túlélését. A harckocsi kompizit páncélzatát Engesa fejlesztette, mely aluminium/acél, szén, kerámia összetevőkből épül föl.
A törzs és a torony páncélzata eltérő. A harckocsi eleje, érthető módon, erősebb páncélzatot kapott, mint a hátsó rész.

Mint jónéhány alap-harckocsit az Osorot is felszeelték automata tűzoltó rendszerrel, mely akár a küzdőtérben, akár a motortérben keletkezett tüzet hatékonyal el tudta oltani.
A harckocsit nukleáris, biológiai és kémiai támadásokkal szembeni védelmi rendszerrel (légszűrű és gázmaszkok) is fel lehetett szerelni.
További védelmi eszköz a lézer bemérést érzékelő berendezés.

Típusváltozatok

Későbbiekben az „Osorio” törzsére alapozva a következő egységeket hozták létre:
– Tarack
– Légvédelmi jármű, melyet koaxiális „Oerlicon” géppuskával szereltek fel;
– Páncélozott műszaki jármű;
– Hídépítő jármű.

Specifikációk

Alapadatok:
Hosszúság: 7,13 m (10,10 m – cső előre néz)
Szélesség: 3,2 m
Magasság: 2,37 m
Tömeg : 41 t (EE-T1), 43,7 t (EE-T2)
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, vezető, töltő)
Motor: MWM TBD 234-V12, diesel motor, 1040 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 17,5 LE/t
Sebesség: 70 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (EE-T1), 550 km (EE-T2) (műúton)

Páncélzat és fegyverzet:
Páncélzat: kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 105 mm-es L7A3 (EE-T1), 120 mm-es smoothbore löveg (EE-T2)
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es légvédelmi géppuska, 2 x 4 db füstgránát-vető (EE-T1), 1 db 7,62 mm-es koaxiális géppuska, 1 db 12,7 mm-es légvédelmi géppuska, 2 x 4 db füstgránát-vető (EE-T2)

Muníció:
48 db 105 mm-es, 40 db 120 mm-es lövedék
5 000 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
600 db 12,7 mm-es géppuskalőszer (EE-T2 esetén)

Képek

Felhasznált irodalom

– http://www.tanknutdave.com/osorio.html
– http://www.enemyforces.com/tanks/osorio.htm
– http://www.fprado.com/armorsite/EE-T1-Osorio.htm