Az SMS[1] Szent István az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének Tegetthoff-osztályú csatahajója volt az első világháború idején, egyben az első magyar építésű csatahajó.
Mielőtt rátérnék e hajó építésének, jellemzőinek, sorsának bemutatására célszerű röviden kitérni a Tegetthoff-osztályra!
1) Tegetthoff-osztály
E hajóosztály története 1906-ig nyúlik vissza, mikor is Nagy-Britanniában vízre bocsátották az első Dreadnought nevű és rendszerű csatahajót. E lépés eredményeként a monarchia bécsi közös hadügyminisztériumának tengerészeti osztálya elhatározta, hogy a jövőben építendő csatahajók tervezése során a brit fejlesztési irányát kell követni.
A Dreadnought a modern csatahajók előfutára, amellett, hogy a korábbi dugattyús gőzgépek helyett gőzturbinákat alkalmaztak (így csökkentve a hajó magasságát), rendkívül erős tüzérséggel látták el, hiszen 10 nehéz ágyú alkotta a főfegyverzetét, az addig szokásosnak mondható néggyel szemben.
A Dreadnought vízrebocsátása után két évvel, 1908. október 5-én ki is adták azon irányelveket, melyeket irányadónak tekintettek a nagyméretű úszóegységek tervezése és építése során.
Montecuccoli altengernagy 1908. februári bejelentette hatására – miszerint a haditengerészet egy 19 000 tonna vízkiszorítású dreadnoughot akar építeni – több terv is született, amelyek közül végül az utolsót fogadták el.
A nemzeti haditengerészetek ebben az időben tértek át az új tagozódásra, mely alapján az azonos osztályú hajókból nem hármat, hanem négyet kell építeni, ennek megfelelően Montecuccoli is négy új hajók akart.
Az új hajóosztály – melyet Viribus Unitis osztálynak is szoktak nevezni – főtervezője Siegfried Popper hajóépítő főmérnök volt, munkatársai, Theodor Novotny I. osztályú hajómérnök, Julius Scharbert II. osztályú hajómérnök és Johann Schlesinger III. osztályú hajómérnök voltak.
Az egyetlen hajógyár, mely akkoriban ekkora hajók építése esetén szóba jöhetett, a trieszti Stabilimento Tecnico volt. Ráadásul a gyár komoly érdeklődést tanúsított, s már 1909-ben bejelentette, hogy akár saját kockázatára is, megépíti a hajókat.
1910-ben a monarchia közös pénzügyminisztere nem támogatta új hadihajók építését, így a haditengerészet saját kockázatra kezdte meg a hajók építését. Montecuccoli – nem meglepő módon – a Stabilimento Tecnico Triestino hajógyárat bízta meg az első két egység megépítésével.
A hajók építési költségei körüli problémák mellett az elnevezésük sem ment zökkenőmentesen.
Ugyanis a Tengerészeti Szekció először SMS Tegetthoff, SMS Prinz Eugen, SMS Don Juan és SMS Hunyadi neveket javasolta. A negyedik hajónak a trónörökös eredetileg a Laudon nevet kívánta adni, de erre a magyarok persze heves tiltakozásba kezdte, mivel a hajók költségeinek egy részét a magyar fél állta, így elvárták, hogy egyik hajó neve magyar legyen. Végül a trónörökösnek el kellett állnia ezen ötletétől, már csak azért is, mivel a vita végére Ferenc József tett pontot.
Döntése nyomán a hajók neve: SMS Viribus Unitis, SMS Tegetthoff, SMS Prinz Eugen és SMS Szent István lett.
Érdekességként megemlíthető, hogy az olasz Dante Alighieri-vel egyidejűleg, a világon elsőként e hajóknál építettek három ágyút egy páncéltoronyba (tervezés alapján az OMM megelőzte az olaszokat, csak a költségvetési huza-vona miatt az olaszok hamarabb kezdték építeni saját hajójukat).
Le kell szögezni a Tegetthoff osztály egységei nagy tűzerejű, korszerű dreadnought-típusú csatahajók voltak.
A Tegethoff-osztály általános adatai
Alapadatok
Vízkiszorítás: normál 20000 t, max. 21 689 t
Hossz: 151 m
Szélessége: 27,3 m
Merülése: 8,2 m
Hajtómű: 2 db AEG típusú gőzturbina, 26550 LE (19600 kW) 12 db Babcock-Wilcox széntüzelésű kazán
Maximális sebesség: 21 csomó
Páncélzat vastagság
torony: 300 mm
lövegtorony: 280 mm
közepes tüzérség: 150 mm
vízvonal: 120-280 mm
fedélzet: 48 mm
Tüzérsége
12 db L/45 305 mm ágyú
12 db L/50 150 mm ágyú
18 db L/50 70 mm ágyú
2 db L/44 47 mm gyorstüzelő löveg
2 db 8 mm géppuska
4 db 533 mm torpedóvető
SMS Szent István
A Szent István a magyar hajóépítés egyik legnagyobb alkotása és sikere. A Monarchia haditengerészetén belül jóformán az egyetlen nagy úszóegység, mely harcban süllyedt el, s nem a győztes hatalmak bontották szét – ócskavasnak.
Építése
Amikor a magyar országgyűlés megajánlotta a dreadnaughtok megépítéséhez szükséges pénzt, kikötötte, hogy az egyiket a magyar Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon és Hajógyár Rt.- nek – Fiumei telephelyén – kell megépítenie, mégpedig ugyanolyan építési idővel – 12-15 hónap – mint a Stabilimento Tecnico-nak.
Az építés megkezdése előtt a Ganz-Danubius gyárba új sólyateret[2] kellett építeni, mert a korábbi nem volt alkalmas ilyen méretű hajó építésére. Az építésre vonatkozó első megállapodást a gyár 1910 szeptemberében írták alá.
A tényleges munkafelvétel viszont csak 1912 januárjában kezdődhettek el.
Kezdetekkor ennél a hajóosztálynál is azt az elvet kívánták érvényesíteni, hogy az egy osztályba tartozó hajókat azonos méretűre építik és azonos fegyverzettel szerelik fel, de mivel két gyárban építették a hajókat a Szent István kicsit eltér társaitól.
Ezen a hajón ugyanis az első kémény köré egy platformot építettek, ami a parancsnoki hídtól egész a hátsó kéményig tartott, és számos fényszórót helyeztek rá. Továbbá e hajón nem volt torpedóháló, valamint a főárboc előtt is ventilátort helyeztek el. Legnagyobb különség a hajócsavarok terén volt. Míg a testvérhajói négy, a Szent István kettő hajócsavarral rendelkezett: 2 db AEG-turbina, melyeket 12 db Babcock-Wilcox kazán táplált gőzzel.
A csatahajót végül 1914. január 18-án, 11 órakor Fiume-Bergudiban bocsátották vízre.
Ahogy a hajó nevével kapcsolatban is voltak viták a vízrebocsátás sem ment gond nélkül. Mégpedig egy súlyos szerencsétlenség – okkal feltételezhető, hogy szabotázs – történt. A lebiztosított és érthetően többször is ellenőrzött horgonyláncok a ledobás után eloldódtak, s a fedélzeten kifutva egy munkást összezúztak, egyet pedig súlyosan megsebesítettek.
A hajó keresztanyja Mária Terézia főhercegnő volt. A csatahajó megépítéséhez a gyár felfejlesztésére 14 500 000, koronát fordítottak
A Szent Istvánt 1915-ben állították hadrendbe. Kapitánya Grassberger Ödön sorhajókapitány[3] lett.
A csatahajó állandó személyzete: 962 főből állt.
1 sorhajókapitány. 1 korvettkapitány[4], 24 sorhajó- és fregatthadnagy, 12 gépésztechnikus. 2 adminisztrátor, 922 tengerész.
Partraszálló különítmény: 150-180 fő tengerészgyalogos. Teljes legénység: 1087 fő.
Meghajtás
A hajó turbinái AEG (Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft) – Curtiss rendszerűek voltak.
A négycsavaros hajóknál a két szélső nagynyomású, a két belső pedig kisnyomású turbina. Az AEG-Curtiss-turbináknál (kétcsavaros) viszont a kis- és a nagynyomású részt egy-egy külön egységben, egymás mögött helyezték el. Ezzel a megoldással a hosszú turbinatengelyek hő-tágulását is közömbösíteni tudták. A nyomcsapágy a kis- és nagynyomású egység között helyezkedik el.
A turbinák viszonylag kis fordulatszámát a hajócsavarok hatásfokához kellett igazítani. Ezt úgy oldották meg, hogy az egyes turbinaegységekbe a gőz befúvásához nyomás- és sebességfokozatokat építettek be. Ám a turbinák csak egy irányba képesek forogni, így a kisnyomású részhez építették hozzá a hátrajáró egységet, biztosítva a hátramenetet.
Nehéztüzérség
A főtüzérség Skoda gyártmányú, béléscsöves rendszerű, 305 mm-es űrméretű lövegei alkották. A cső hossza L/45 mm, a cső tömege a zárral együtt 54 300 kg. Gyorstüzelő ékzáras rendszerű volt, fémhüvelyes lőszerrel tüzelt. Tűzgyorsasága 2 lövés percenként.
A Monarchia a legnagyobb űrméretig is képes volt lőszerhüvelyeket gyártani, ezzel szemben az antantállamok csak 15 cm űrméretig alkalmazták ezt a módszert.
A 305 mm-es ágyúkat hármasával helyezték el a lövegtornyokban. Egy torony tömege lövegekkel, lövegtalpakkal és a páncélzattal 652,9 t volt.
A hajó minden oldalössztűz alkalmával 5400 kg tömegű gránátot lőtt ki. A torkolatnál keletkező gáznyomás olyan erős volt, hogy egy alkalommal a hátsó fedélzetet is behorpasztotta…(a gránátok kezdősebessége 800 m/s).
Egy 305 mm-es lövegtorony kiszolgálásához 91 főre volt szükség: 1 tiszt toronyparancsnok, 38 tüzér, 50 fedélzeti matróz, 1 villanyszerelő és 1 tüzér-műszaki beosztott.
Szerepe a világháborúban és a hajó sorsa
Hadrendbe állítása után a Szent István főként a pulai kikötőben tartózkodott, melyet csak a lőgyakorlatok idejére hagyott el. Pula légvédelmében játszott szerepet. A Tegethoff-osztályú csatahajók erejét jellemzi, hogy még az olasz flotta sem mert nyílt tengeren összecsapni velük.
Jelentősége ellenére mégis csak egyetlen harci bevetésen vett részt a háború során, igaz sajnos az utolsó volt egyben.
1918. első felében az antant hajók elzárták az Otrantói-szorost. Az osztrák–magyar hajóhad akkori parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy, elhatározta, hogy az összes rendelkezésre álló tengeri erővel, továbbá 25 vízi repülővel szétzúzza a blokádot.
A hajórajt több csoportra osztották. Az első csoport vezetője, a SMS Viribus Unitis zászlóshajón Horthy ellentengernagy, a második csoport vezetője, a Szent István csatahajón Seitz Henrik sorhajókapitány kommodore parancsolt.
A Szent István 1918. június 9-én éjjel futott ki.
Ugyanekkor Anconából két torpedónaszád, MAS motorcsónakot (MAS-15 és MAS-21 jelzésűek) vontatott ki. Fő feladatuk, a Gruzia- és Selve-sziget közötti forgalom kifürkészése és aknazárak felderítése volt.
Június 10-én hajnalban Luigi Rizzo da Milazzo korvettkapitány, a MAS-15-ös parancsnoka, észrevette a Szent Istvánt és a Tegetthoff-t, Premuda-szigettől délkeletre.
Rizzo a támadás mellett döntött és 400 méterről kilőtte a Szent Istvánra mindkét torpedóját. Azalatt a MAS 21 a másik csatahajót vette célba.
Néhány másodperc múlva – fél négykor – két robbanás hallatszott. A 76T jelű torpedónaszád ekkor vette észre a MAS-15-öst. Utánaeredt, de a motorcsónaknak sikerült leráznia a naszádot.
A Tegetthoff-t elkerülték a torpedók, ám első királyunkról elnevezett csatahajó már nem volt ennyire szerencsés, mind két torpedó talált.
A torpedók a jobb oldali első és második kazánházat találták el, valamint átszakították a válaszfalat is, ennek folytán valamivel később leálltak a kazánok gőz hiányában a szivattyúk is. Először a hátsó kazántér telt meg vízzel, majd a robbanás következtében tömítetlenné vált válaszfalon át az első is.
A lék a vízvonal alatt 5 méterrel volt, így a hajó azonnal 10 fokban megdőlt. A dőlés mértékét sikerült – ellenárasztásos módszerrel – 7 fokra csökkenteni. Még a lövegtornyokat is balra fordították, hogy ellensúlyt képezzenek és csökkentsék a dőlés fokát.
Eközben a hajó sebessége csökkent és a part felé vette az irányt. A Tegetthoff megpróbálta elvontatni, de egyrészt a vonató kötél elszakadt, másrészt – későbbiekben hamisnak bizonyult – tengeralattjáró veszélyről értesítették.
Mindenközben egyre több víz került a sérült csatahajóba. A hajó 6 óra 5 perckor felborult, majd 7 perc múlva elsüllyedt.
Óriási erkölcsi kár érte a haditengerészetet, hiszen addig sosem süllyesztettek még el torpedóval csatahajót.
Mint a világháború után kiderült az akció és Szent István vesztét árulás okozta, mint ahogy a Parancsnokság is erre gyanakodott. Az olaszok pontosan tudták, hogy merre fognak haladni a csatahajók, holott Horthy ellentengernagy mindent megtett a teljes titoktartás érdekében.
A hajó pusztulását a Tegetthoff-osztály tervezési hibái is gyorsították! Alacsony vízkiszorítás, magasan lévő súlypont és a 12 darab 305 mm-es löveg óriási súlya miatt a hajó gyorsan elsüllyedt.
Mint már korábban említettem erre a csatahajóra a két kéményét összefogó, fényszórókat tartó, körbejárható konzolt építettek. Így a hajó felépítménye kb. 1,5 méterrel magasabb lett társaiénál, így megváltozott a súlypontja.
Például a próbamenetnél kiderült, hogy nagy sebességnél és hirtelen erős kormánymozdulatnál a hajó 19°-ig is megdőlhet. Ennek okát a fényszóróállvány felszerelésében látták, ami plusz 38 t tömeg többletet okozott.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindössze 85 matróz és 4 tiszt vesztette életét (1087 főből!), ami leginkább annak volt köszönhető, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeténél alapkövetelmény volt, az úszni tudás.
A matrózok többsége nem a hajó elhagyása közben vesztette életét, hanem miközben süllyedt a hajó, a bal oldali két kazánterét sikerült újból vízteleníteni, s gőzt készíteni. Egészen a felborulásig tartották a gőztermelést, így a teljes – jórészt magyar – fűtőszemélyzet és a velük együtt dolgozó Maxon Róbert – sorhajóhadnagy, első tiszt – odaveszett.
A hajót utoljára a parancsnok, Seitz sorhajókapitány hagyta el, úszva.
A Szent István egyike annak a kevés hajónak, melyeknek elsüllyesztését filmre vették. A hivatásos filmesen kívül az eseményeket, Mensburger amatőr filmes, sorhajóhadnagy, is megörökítette (a másik kettő a HMS Barham és az USS Arizona).
A film bemutatásából befolyó pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel.
Az SMS Szent István jelenleg 66 méter mélyen fekszik az elsülyesztése helyén. 1990 és 1998 között több osztrák, magyar és horvát búvárexpedíció is meglátogatta a roncsot, mely jelenleg fejtetőn fekszik.
Adatok
Hajótípus: csatahajó
Hajóosztály: Tegetthoff-osztály
Építő: Ganz-Danubius (Fiume)
Alapadatok
Vízkiszorítás: 20 000 t
Hossz: 152 m
Szélesség: 27,9 m
Merülés: 8,7 m
Hajtómű: 12 db Babcock & Wilcox kazán, 4 db AEG Curtis gőzturbina, 4 db hajócsavar
Teljesítmény: 27 000 LE
Sebesség: 20,4 csomó (38 km/h)
Hatótávolság: 7800 km, 10 csomós (19 km/h) sebesség esetén.
Fegyverzet
12 db 305 mm-es ágyú
12 db 150 mm-es ágyú
18 db 70 mm-es ágyú
4 db 533 mm-es torpedóvető cső
Lövegcső emelkedése: +20° – 4°
Toronyelforgatás: jobbról-balra: 150°-150°
Lőszer (csövenként és ágyútípusokként)
305 mm: 48 db gránát, 48 db gyújtógránát
150 mm: 180 db gyújtógránát
70 mm: 400 db gyújtógránát
Torpedók:
12 db 533 mm-es éles,
2 db 533 mm-es gyakorlópéldány
Páncélzat
Övpáncél: 275 mm
Ágyútornyok: 275 mm
Parancsnoki torony: 275 mm
Fedélzet: 35 mm
Legénység (állandó / teljes): 962 fő / 1087 fő
Felhasznált irodalom
– http://www.haditechnika.hu/ARCHIVUM/199001/900113.htm
– http://www.haditechnika.hu/Archivum/198803/880310.htm
– http://bernathfalvi.freeweb.hu/kuk/
– http://hu.wikipedia.org/wiki/SMS_Szent_István
– http://hu.wikipedia.org/wiki/Tegetthoff-osztály
Hivatkozások
[1] SMS: Seiner Majestat Schiff = Őfelsége Hajója
[2] Sólyatér: Hajók vízrebocsátásához és kiemeléséhez szükséges eszköz.
[3] Sorhajókapitány: Sorhajó parancsnoka, az Osztrák-Magyar Haditengerészet ezredesi rangnak megfelelő rendfokozata.
[4] Korvettkapitány: Hadihajó parancsnokhelyettese, a hadsereg őrnagyi rendfokozatának felel meg.