becsült arzenál köszönőviszonyban sincs a két hidegháborús ellenfél még a folyamatos csökkentések mellett is irdatlan méretű készletével.">
|

Franciaország csökkenteni készül nukleáris arzenálját

Az Egyesült Államok és Oroszország után Franciaország rendelkezik a harmadik legnagyobb nukleáris arzenállal. No persze a 2006-ban 348 robbanófejre becsült arzenál köszönőviszonyban sincs a két hidegháborús ellenfél még a folyamatos csökkentések mellett is irdatlan méretű készletével.

Az összehasonlítás kedvéért megjegyzendő, hogy 2007-ben az Egyesült Államoknak mintegy 5 521, Oroszországnak pedig nagyjából 5 668 aktív stratégiai/taktikai robbanófej volt az arzenáljában. És természetesen ennél több az inaktív állományban mindkét fél esetében.

Szóval ennek a 348 darabos állománynak a csökkentését jelentette be pénteken Nicolas Sarkozy elnök, Franciaország legújabb ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárójának, a Le Terrible-nek cherbourgi átadásán. A Le Triomphant hajóosztály negyedik és egyben utolsó egységének építése 2000-ben vette kezdetét és várhatóan 2010-ben áll hadrendbe és a jelenlegi legöregebb francia SSBN-t, a még Le Redoutable osztályú L’Inflexible-t nyugdíjazza majd. Az utolsó egység elég lassan készült el, hiszen a törzs lefektetése után ennyi idővel a korábbi három már vígan hadrendben volt.

Le Téméraire
A Le Triomphant hajóosztály második egysége a Le Téméraire

No persze nem eszik olyan forrón a kását, egyelőre szó sincs arról, hogy Franciaország elsődleges nukleáris elrettentő erejét képző nukleáris meghajtású rakétahordózó tengeralattjárókra kevesebb robbanófej jutna a jövőben. Furcsa is lenne, hiszen ez a vonal az M51 rakéta rendszerbe állásával 2010-től bizonyos szempontból még erősítve is lesz. Ehelyett a légi úton célba juttatható nukleáris fegyverek és hordozó platformjaik kerülnek majd megnyirbálásra

Ez a Mirage-2000N és a Super Eternad gépeket és értelemszerűen az általuk hordozott levegő-föld cirkálórakétákat, az ASMP-ket érinti. 2006-os adatok alapján Franciaország 60 Mirage 2000N és 24 Super Eternad között 50-10 arányban osztja szét a 60 ASMP-jét. Mely egyébként a 300 kT-ás, termonukleáris T-81 robbanófejjel szerelt.

Mirage 2000N ASMP rakétával
Mirage 2000N nukleáris töltetű ASMP cirkálórakétával. Magas faktorszámú naptej javasolt.

Sarkozy elnök bejelentése szerint a légi hordozású arzenálnak mintegy haramada kerül kivonásra, mellyel a robbanófejek teljes mennyísége 300 alá fog csökkenni, mely mintegy fele lesz a Hidegháború végén meglévő francia arzenálnak.

Megjegyzendő, hogy a Mirage 2000N-ek Rafale-al történő váltása 2009 magasságában esedékes. A nukleáris csapásmérésre felkészített Rafale gépek az ASMP továbbfejlesztett, modernizált változatával az ASMP-A-val fegyverzik majd fel.

Sarkozyn-nek hivatalba lépése óta igazából ez volt az első komolyabb nyilatkozata a nukleáris arzenált illetően. Beszédében kifejtette, hogy a nukleáris elrettentő erőt életbiztosításnak tartja az Iránhoz hasonló államok miatt, ám egyben sürgette is a másik öt jelentős atomhatalmat a nukleáris arzenáljuk átláthatóságának növelésére. Nyilatkozatában elhangzott, hogy törekszik arra, hogy a francia nukleáris arzenál nagyságát övező titoktartást és bizonytalanságokat a későbbiekben eloszlassa.

Beszédében továbbá javaslatot tett két új nemzetközi tilalom megalkotására is. Az egyik a kis és közepes hatósugarú rakétákat tiltaná, míg a másik a nukleáris fegyverekhez használható minőségű hasadóanyag előállítását. Az Egyesült Államok 2006-ban egy hasonló javaslattal állt elő.

Mint a hír elején említettem a francia SLBM-eket, azaz a tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakétákat nem akarja negatívan piszkálni Franciaország. Érthető, ez a legkomolyabb elrettentő erő. A francia nukleáris erők modernizálása végett említést tett M51-es SLBM-et olvasóink közül jópáran ismerik.

A jelenlegi francia SLBM-et az M45-öt elvileg 2010-től váltó M51 először a szintén 2010-ben hadrendbe álló Le terrible arzenáljában debütál majd. A maradék 3 Le Triomphant osztályú SSBN hajón 2010-2015 között szándékoznak végrehajtani a fegyverzetcserét. Hogy mennyi M51 kerül hadrendbe, azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre számolgatni azért lehet! A Le Triomphant tengeralattjárók mindegyike 16 rakéta hordozására képes. Továbbá feltételezhető, hogy a 4 egységből hármat szeretnének mindig kint tudni. Továbbá számolni kell azzal is, hogy korábbi híresztelések szerint az M51 várhatóan 35 éves élettartama alatt 2-3 évenként akarnak egy tesztindítást.

Az M51 hatótávolsága nem publikus, de 8 000 km körüli értékre teszik. Elődjéhez hasonlóan ez is 6, külön-külön célra vezethető robbanófejet képes hordozni, vagyis az a rakéta is rendelkezik MIRV képességekkel A 3 fokozatú rakéta motorjai az Ariane 5 gyorsítórakétáiból lettek kifejlesztve. Ezidáig két (2006, 2007) sikeres tesztkilövésen van túl az M51.

Az M51 kezdetben mindenképpen az M45 jelenlegi robbanófejét a 100 kT hatóerejű T-75 termonukleáris töltetet kapja meg. (Ennek a robbanófejnek volt a teljes hatóerejű tesztje 1995-ben) Ugyanakkor TNO (Tête Nucléaire Océanique) néven fejlesztés alatt van ennek a robbanófejnek az utódja is. Ennek rendelkezésre állásáról nemsokat tudni, általában 2015-öt lehet olvasni a hadrafoghatóságuk kezdetével kapcsolatban.

2 hozzászólás “Franciaország csökkenteni készül nukleáris arzenálját”