|

Brazília modernizálja tengeralattjáróit és építene egy újat is

Brazília régóta dédelgetett álma, hogy ők lesznek az első nukleáris meghajtású tengeralattjáróval rendelkező latin-amerikai nemzet, ám ebbe elit klubba nem könnyű a belépés. A project részeként a brazil kormány mintegy 560 millió Dollárt költ arra, hogy 2015-ig megszülessen egy tengeralattjárón használható brazil reaktor.

A híresztelések szerint többek között ez is szóba került a brazil védelmi miniszter, Nelson Jobim január végi franciaországi látogatásán. Az Associated Press és a Reuters információi szerint ezen felül Brazília tengeralattjárók építésével kapcsolatos képességeinek fejlesztése végett egy hagyományos meghajtású Scorpene tengeralattjáró esetleges beszerzéséről is tárgyalt január végén. A brazil Folha de Sao Paulo napilap értesülése szerint Brazília saját maga kívánja megépíteni a szóban forgó tengeralattjárót, melynek várhatóan 600 millió Dolláros költségét 20 éven át fizetné.

A francia DCNS és a spanyol Navantia közös fejlesztésű tengeralattjárója ezidáig 3 országtól érkezett megrendelés. Chile 2 hajót rendelt, ezek 2005 és 2006 folyamán lettek leszállítva és jelenleg a hajóosztály első két hajóját képviselik. Ezen felül India 6, a Malajzia pedig Chile-hez hasonlóan 2 hajót rendelt.

 chilei Scorpene-ek, az O'Higgins és a Carrera keresztmetszeti rajza

chilei Scorpene-ek az O’Higgins és a Carrera keresztmetszeti rajza ,

A Scorpene-osztályú tengeralattjáró esetleges beszerzése mellett a meglévő tengeralattjárók pedig modernizálás elé néznek.

A német Type 209/1400 osztályon alapuló Tupi-hajóosztály 1989-1999 között hadrendbe álló, összesen 4 hajója illetve a továbbfejlesztett képességű, az anyagi problémák leküzdése után 2005-ben hadrendbe állt Tikuna a Lockheed Martin „ajándék”csomagját kapja meg. A Tikuna-át az Arsenal de Marinha hajógyár építette.

S30 Tupi
A Tupi-osztály első egysége az (S30) Tupi

Brazília a Lockheed Martin Undersea Systems-szel január 29-én egy 35 millió Dolláros szerződést ütött nyélbe, melynek keretén belül új harci rendszert kapnak az előbb említett tengeralattjárók és egy, a kiképzést segítő rendszer is leszállításra kerül.

A Lockheed sajtóközleménye alapján az új rendszer „drasztikusan javítja” majd a brazil tengeralattjárók harci értékét, egyben könnyebbé téve az amerikai ill. szövetséges erőkkel való együttműködésüket. A Lockheed nyitott architektúrájú rendszerei valóban alaposan belepiszkálnak majd a hajók belsőségeibe, hiszen a modernizálás érinti a hajók vezérlő, hadműveleti, szonár, tűzvezető és fegyverzetindító részeit. A módosítások bejelentése nem sokkal azután érkezett, hogy Brazília amerikai Mark 48 Mod6AT nehéz torpedók beszerzése mellett döntött.

Egy jól ismert fotósorozat: Mark 48 nehéz torpedó teszt közben. A hajótörzs alatt munkába lépve szó szerint képes derékba törni a hajó karrierjét

Egy jól ismert fotósorozat: Mark 48 nehéz torpedó teszt közben. A hajótörzs alatt munkába lépve szó szerint képes derékba törni a hajó karrierjét ,