|

LCS 4 törölve

A U.S. Navy november 1-én bejelentette, hogy a Littoral Combat Ship programban az áprilisban törölt LCS 3 után most az LCS 4 is törlésre kerül. Így a Lockheed Martin után a General Dynamics is csak 1 prototípust építhet az eredetileg tervezett 2-2 helyett.


A bejelentés szerint a haditengerészet mindent megtett, hogy a költségek/kockázatvállalás szempontjából mindkét fél számára elfogadható módon próbálja átstrukturálni az LCS 4-ről szóló szerződést. Nem sikerült.

A Lockheed-féle Littoral Combat Ship
A Lockheed-féle változat

Természetesen a haditengerészet továbbra is elkötelezett marad ezen kisméretű, partközeli tevékenységre tervezett új generációs hajók mellett.

Donald C. Winter haditengerészeti miniszter úgy fogalmazott, hogy a tengerészet számára az LCS program továbbra is kritikus a partközeli zónák feletti dominancia megtartása érdekében, valamint bár nehéz döntés született úgy érzik, hogy a program korai szakaszának szigorú felügyelete nélkülözhetetlen a program hosszútávú sikeréhez.

A prototípusok költsége a Navy saját bevallása szerint az eredeti egységenkénti 233 millió dollárt 50-75 százalékkal haladja meg. A szenátus egyébként 2008-as védelmi költségvetési javaslatában már szeptember 12-én búcsút intett a Generaly Dynamics második hajójának.

A mellékelt jelentésben az szerepelt, hogy a korábban Freedom-ra ill. Independence-re keresztelt két hajót a haditengerészet 2008 nyarán kapja meg tesztelésre, majd 2008 végére el kell dönteni melyik változat lesz a győztes. Mindezekmellett felszólították a tengerészetet egy új LCS beszerzési startégia kidolgozására.

A szenátus nyáron elfogadott 2008-as költségvetése 571 millió Dollárt von el az LCS programtól, 339,5 millióra csökkentve a jövő évi támogatást.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.