|

Hogy is áll a rakétapajzs kérdés?

Az amerikai rakétavédelmi rendszer Európába telepítése már huzamosabb ideje borzolja a kedélyeket. Az elmúlt napokban több nyilatkozat is született, melyeket most mi igyekszünk csokorba szedni.


A hollandiai Noordwijk-ban a NATO védelmi minisztereivel folytatott tárgyalása után Anatolij Szergyukov úgy nyilatkozott az orosz sajtónak, hogy bár Washington „kezdi megérteni az aggodalmaikat” Oroszország továbbra sincs meggyőzve az amerikaiak által, ezidáig egyik javaslatukat sem tudják elfogadni.

„A javaslatokkal nem vagyunk megelégedve, álláspontunk változatlan marad” – nyilatkozta a védelmi miniszter.

Mik is voltak a legutóbbi javaslatai Washingtonnak? Korábbi moszkvai látogatásuk során Robert Gates amerikai védelmi miniszter és Condoleezza Rice külügyminiszter egyféle regionális védelmi rendszer – a NATO és Oroszország résztvételével – javaslatával állt elő. Továbbá felvetették orosz összekötő tisztek állomásoztatását a létesítményekben. Ehhez kapcsolódik, hogy a csehek viszont teljes mértékben elhatárolódtak attól, hogy oroszok állomásozzanak a komplexum területén. Az orosz megfigyelők lehetőségét nem zárták ki.

Csütörtöki prágai látogatása alkalmával Gates egy további bejelentést is tett, miszerint Washington hajlana arra, hogy elhalassza a 2008-ban esedékes építkezések megkezdését, míg bizonyítást nem nyer az iráni veszély.

Európából hazatérve a Szergyukov által közvetített válaszra Gates reakciója az volt, hogy véleménye szerint Washington a lehető legmesszebb elment Moszkva meggyőzése érdekében, igen előremutató ajánlatokkal álltak elő, amit már nem igen lehet fokozni és szeretné látni a másik fél lépését. Véleménye szerint a kérdés az, hogy Moszkva egyáltalán hajlandó-e partnerként viselkedni ebben a kérdésben, vagy csak színjáték az egész a csehekkel és a lengyelekkel való együttműködés meggátolására.

Jaap de Hoop Scheffer NATO főtitkár reményét fejezte ki, miszerint a tárgyalások még nem értek véget:
„Csak bízni tudok benne, hogy oroszország folytatni fogja a tárgyalásokat amerikai barátaikkal, nagyon konstruktív légkörben és módon.”