|

Külpolitikai mix..

A Svédországban élő mozlim közösség (becsült adat: 70 ezer fő) legnagyobb szervezetének képviselői egy nyílt levélben nyújtották be kívánságlistájukat, minden svéd politikai pártnak címezve azt.
A lista gyakorlatilag egy államon belüli elkülönülés első lépéseként fogható fel. Nehezen értelmezhető egy nyitott, demokratikus, az államot és az egyházat szétválasztó országban, hogy a mozlim vallású személyek közötti válásokat nem a megfelelő állami szerveknek, hanem az imámnak kell engedélyeznie //nagyon szomorú lennék, ha a az esetleges válóperemnél a területileg illetékes plébánosnak lenne joga dönteni//. A képviselők emellett követelik az anyanyelvű, iszlám tananyagot oktató iskolák felállítását, s itt a fiúk és a lányok úszásoktatásának nemek szerinti elkülönítését is.
Mint a levélben is olvasható, a mozlim vallás számára külön törvényekkel kívánják biztosítani a megfelelőnek vélt védelmet (merthogy a levélírók szerint jelenleg nem biztosított a mozlim vallás szabadsága Svédországban). Kérik mindenközben a svéd családügyi törvények módosítását is, az iszlámnak megfelelően. Ez érintené a házasságot, a már említett válásokat, a gyermekek védelmét és nevelését is. A mozlim vallási ünnepekre vonatkozó szabadnap-követelések és a pénteki kétórás imaszünet beiktatása ehhez képest már kisebb hansgsúlyt kapott.
A cél: teljes mértékben az iszlám családi szabályok szerint történő életvitel kialakíthatósága, elkülönült kisebbségi státuszon keresztül.
A mecsetek építtetését is állami pénzügyi segítséggel képzelik el a levél alkotói, akik különösen fájlalják, hogy sok esetben a helyi közösségek ellenkezését váltja ki egy-egy mecset építése. A levélírók helyesnek tartanák a városonként vagy közigazgatási egységenként egy-egy mecset felépítését.
Nagyon érdekes elképzelés a homogén, mozlim gyerekek osztályának kialakítása, ahol a többi svéd gyerektől elkülönülve, részben vagy egészben anyanyelvükön folyhatna. Az elképzelések szerint ez erősítené a kulturális és vallási identitásukat: csak az a kérdés, teszem hozzá én, hogy biztosan jó ötlet-e egy zárványszerű oktatási rendszert létrehozni, ahol a mozlim csemeték gyakorlatilag nem érintkeznek a többségi nemzet gyerekeivel.
Mint a levél is megjegyzi, a második generációs, azaz bevándorló háttérrel, szülőkkel rendelkező fiatalok igen nehezen tudják csak megtalálni helyüket a mindennapi életben. De valóban az segít ezen, ha még inkább izolálják a felnövekvő generációkat a többségi nemzettől? A francia, a holland példa bizony nem ezt mondja, sőt…
A svéd integrációs és oktatási miniszter, Jens Orback elfogadhatatlannak tartotta a levélben leírtakat, jelezvén számára teljesen elfogadhatatlan a külön törvények kialakítása. Mint mondta, Svédországban mindnekire ugyanazok a törvények vonatkoznak.
Még egy apróság: a kérjük (we ask), javasoljuk (we suggest) helyett folyamatosan a „we demand”, azaz a követeljük szerepel.

Örömmel jelentem be: Mahmoud Ahmadinejad-nak saját weblapja van. Angolul is olvasható, itt, például az, hogy Irán nemzetközi szuperhatalommá válhat (vélhetően a nukleáris energia segítségével). Nomármost ugye ha azt feltételezem, hogy Irán kifejezetten békés célokra használja az atomprogramját, nem értem én ezt a szuperhatalom-dolgot. Magyarországnak is van békés célú atomerőműve, aztán a szuperhatalom státusz kicsit messze esik tőlünk. Azt, hogy netalántán ez a kifejezés az atomenergia más jellegű, kevésbé békés felhasználását jelentené, jó EU-polgár módjára fel sem tételezem, ugye.

Érdekes döntést hozott a holland bíróság: az ismert holland képviselőnőnek, Ayaan Hirsi Ali-nak négy hónapon belül el kell hagynia a saját otthonát. Az ok: a szomszédok beperelték, mert a mozlim szélsőségesektől életveszélyes fenyegetések tucatjait beszerzett, bátor nő miatt félnek attól, hogy a környék is veszélye kerül. Magyarul: öljék csak meg Hirsi Ali-t valahol máshol, de minket ne bántsanak.
Gratulálok a mélyen demokratikus, szólásszabadság-védő toleráns szomszédoknak. Meg természetesen a holland bíróságnak, a kétségkívül nagy bátorságra utaló ítéletért. Az ítélet szerint az államnak kötelessége biztosítani mindenkinek a szabadságát és a biztonságát: ergo Hirsi Alinak mennie kell a saját lakásából, merthogy ugye kellett neki kinyitnia a száját és felbosszantani a mozlimokat.
A derék szomszédok szerencsére kijelentették: nem személy szerint Hirsi Ali ellen van kifogásuk, s rettenetes, hogy a képviselőnőnek el kell hagynia a lakását, de az állam nem teheti ki őket ekkora veszélynek…
Érdekes dolog: a szomszédoknak nem a mozlim szélsőségesekkel van bajuk, hanem a véleményét nyíltan vállaló, demokratikus alapjogait gyakorló személlyel, akit az említett szélsőségesek szeretnének két méterre a föld alatt látni. Milyen gerinces viselkedés, szavamra.
Majd’ elfelejtettem: ugye Hollandia a tolerancia és a békés egymás mellett élés mintaországa, vagy mi a szösz…

Michael J. Totten kétrészes beszámolója a libanoni-izraeli határról. „Bármikor felrobbanhat minden” címmel, igen jó anyag.

Az Iráni Nuleáris Enregia Szervezet vezetője, Gholam-Reza Aghazadeh egy interjúban mutatta be az iráni nukleáris programot, több részletről is beszámolva. Az interjú leirata a MEMRI TV weblapján található meg.

Ha már Irán és atom: természetesen minden további következmény nélkül telt le az a 30 napos határidő, melyet az ENSZ Biztonsági Tanács szabott meg Irán számára. A NAÜ benyújtotta jelentését, az urándúsítás folyik, a legújabb ajánlat: ha a BT ejti az ügyet és visszautalja a NAÜ elé, akkor Irán együttműködik.
Van, aki ezt legalábbis minimális szinten elhiszi (mármint az orosz és a kínai külügyön kívül)?

Az április közepén kómába vert 37 éves etióp születésű mérnök, Ermyas M esete nem egyedülálló Brandenburg területén. A Transatlantic Intelligencer az elmúlt 16 év skinhead, neonáci és szélsőjobbos támadásait szedte csokorba.
Érdekes, hogy a tartomány belügyminisztere, Jörg Schönbohm április 24-én még azt nyilatkozta, hogy korai még azt mondani, hogy szélsőjobbos támadás történt. Ezek szerint, kedves miniszter úr, Brandenburgban teljesen megszokott a „nigger” és a „szaros nigger” megszólítás, mint ahogy azt az áldozat telefonja rögzítette.

Tarutmann Balázs, traucsacska.blogspot.com