|

Titkos honvédségi fejlesztési terv került nyilvánosságra

Lapzárta után kapta a hírt szerkesztőségünk, hogy a védelmi tárcától kiszivárogott anyagok alapján a korábbi honvédelmi minisztériumi vezetés egyike „haderő-optimalizálás” címén végrehajtott leépítési és átstrukturálási folyamata egy (szerencsére egyelőre még) meg nem valósult lépést tartalmazott, mely szerint a titokban a Magyar Honvédség összes repülőeszközét kivonták volna a szolgálatból és helyette álcázásul, megtévesztésül füstgenerátorokat és hangszórókat telepítettek volna a bázisok kerítéséhez.

Mindezt természetesen az adófizetők tudta nélkül, teljes titokban hajtották volna végre, papíron nagy összegekért Lockheed Martin F-35B és RAH-66 Comanche típusú alacsony észlelhetőségű repülőeszközöket rendszeresítésére vették volna fel a pénzt, melynek töredékéért biztosították volna a fentebb említett megtévesztő eszközöket.

Fotó: Lockheed Martin

Fotó: Lockheed Martin ,

Az elgondolás szerint csak ködben vagy füstgenerátorok alkalmazásával lehetett volna „repülési feladatot” végrehajtani, melynek keretében a közvélemény által „lopakodó”-nak titulált típusok úgyis láthatatlanok repülési feladat végrehajtása közben, a nem létező repülőeszközök „fel- és leszállását” köddel vagy mesterséges füsttel „álcázták” volna, a hangeffektekért pedig a nagyteljesítményű hangszórók és hangtechnikusok lettek volna felelősek.

A projekt szerencsére nem valósult meg, de amennyiben hasonlóan alulfinanszírozott marad a Magyar Honvédség, úgy nem kizárt, hogy ez lesz a vége…

12 hozzászólás “Titkos honvédségi fejlesztési terv került nyilvánosságra”

  1. A tréfa jó ! A szomorúság az,hogy akár igaz is lehetne !

    ( Azért is találó a tréfa – lehet nem véletlenül ? – mert pár évtizede egy új típus rendszeresítését egy éber ember javaslatára a reptér kerítésére rakott álcahálókkal titkolták el !!!! )